Nógrád Megyei Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-07-08 / 261. szám
1998. november 7., szombat SZÉCSÉNY Hatezer aláírás az érdekérvényesítés kosarában Tiltakozunk, tehát vagyunk (Folytatás az 1. oldalról) a munkaadót és munkavállalót érintő terv, kormányzati rábólintás váltotta ki ezt a magatartást, reflexet. S bár sokan kétkedve vagy közömbösen nézik a demokratikus „harcászati” megmozdulást, az MSZOSZ és hívei kitartanak az aláírásgyűjtés folytatása mellett. Kiváló „mérce” ez arra, hogy - mint Agner Gyula, az MSZOSZ megyei képviseletének vezetője mondta - megmutassák, hányán azonosulnak elképzeléseikkel. S számszerű tényekkel mondjanak határozott nemet azokra az alaptalan feltételezésekre, amelyek szerint nincs tömeg az adott esetben hangoztatott véleményük mögött, csupán néhány vezető fantáziája lódult meg. Azt, hogy melyik „fronton” ténylegesen milyen célokat fognak érvényesíteni a „gyülekező” aláírások, Agner Gyula szerint is nehéz lenne jelen pillanatban megmondani. Ami azonban bizonyos: folytatják, amit elkezdtek, várják a további tiltakozó nyilatkozatokat. Nógrádban.haW jyrpn írták alá eddig az íveket, november 13-án lesz az újabb összesítés. (mj) Közlekedik a család - döntő Megyei Körkép BATONYTERENYE RETSAG 3. oldal Balassagyarmati előadás és kiállítás — Könyv jelent meg — Széles körű munkásság Nagy Ivánra emlékeztek - Földi javak, érdemek Előadás az emlékünnepségen fotó: rigó tibor (Folytatás az 1. oldalról) kimutatta a nemzeti polgárosodás előzményeit, mi az, amit értéknek tart. A tizenhárom kötetben kiadott Magyarország családai címerekkel és nemzedékrendi táblákkal című munkáját alapműként tartjuk számon. Ebben található egy szöveg a Nagy Iván által is képviselt értékkategóriákról. Ezek: a szorgalom, a takarékosság, pénzügyi fegyelem, jó gazdálkodás, műveltség, az előítéletektől mentes vélemény, a nem nemesi társadalom önszerveződése, amelyek a polgári értékrend alapjait képzik. Bertényi Iván rámutatott az író széles körű munkásságának hibáira, azt elismerve, hogy 130 éve nem született méltó ve- télytársa művének. Nagy Iván váci éveiről tartott előadást Horváth M. Ferenc. Praznovszky Mihály a Magyar Tudományos Értekező szerkesztésében végzett munkásságát elemezte a nagy tudósnak. Pálmány Béla az 1870-78-as országgyűlési naplók szerkesztői munkásságát elemezte, amelyek Nagy Iván nehéz éveit jelentették. Elévülhetetlen érdemei vannak Nagy Ivánnak a Nógrád megyei múzeum kialakításában - mondta Limbacher Gábor, aki a tudós hazaszeretetéről írt tanulmányt. Több rendben gyűjteményi egységeket ajánlott fel a múzeum számára és végül minden földi javát Balassagyarmaton székelő Nógrád vármegyei múzeumi társulatra hagyományozta a haza iránti eszményi szeretet jegyében. A földdel gazdálkodó Nagy Iván horpácsi éveiről szólt Hausei Nándor tanulmányában. Az emléknapon jelent meg Tyekvicska Árpád szerkesztésében Nagy Iván naplója, a Nagy Iván Történeti Kör és a Nógrád Megyei Levéltár könyvsorozatának részeként. Szabó E. Kényeztetésre ott a turkáló - „Spórolásból áll az életünk” - Takarékos vidék ez Mire telik abból, ami muszájból elég? November 7-én, szombaton, azaz ma Salgótarjánban rendezik meg a Közlekedik a család baleset-megelőzési, közlekedésbiztonsági vetélkedő idei megyei döntőjét. Az országos vetélkedősorozat előzményei 1994-re vezethetők vissza, amikor a megyei balesetmegelőzési bizottság - a hajdú- bihariakkal együtt - országos elsőként rendezte meg a Közlekedik a család - közlekedik a falu elnevezésű vetélkedőt, aminek Bér község adott otthont és 108 család vett részt rajta. Olyan baleset-megelőzési programot hirdettek meg, amelynek célja, hogy a közlekedők széles rétegeinek figyelmét ráirányítsa a biztonságos, balesetmentes közlekedésre, a szülői példamutatás fontosságára, a családi közösség nevelő erejére. A mai megyei döntőt a városi selejtezők előzték meg, amelyeket a rendőrkapitányságok segítségével június elejétől szeptember végéig bonyolítottak le a városi balesetmegelőzési bizottságok. Ezeken összesen 70 család vett részt, s városonként az első kettő jutott a megyei döntőbe. Ma délelőtt a megyei rendőrfőkapitányságon a vetélkedő családok KRESZ elméleti ismeretekből, elsősegély-nyújtási gyakorlati tudásból, valamint járművezetésből mérik össze felkészültségüket. A versenyben a balassagyarmati dr. Majoros Ferencék, a dejtári Kovács Sándorék, a mátraterenyei Kot- roczó Józsefék, a nemti Le- hoczki Károly ék, a pásztói Opolcsik Imréék és Veréb Jáno- sék, a diósjenői Horváth Imréik, a nagyoroszi Szarvas Ferencék, az etesi Mravcsik Józsefék, a salgótarjáni Szikora Tibo- rék, a rimóci Kiss Jánosék és a szécsényi Adám Józsefék vesznek részt. Az első két család képviseli majd a megyét. (Folytatás az 1. oldalról) a lyukas zoknit megstoppolja.- Spórolás? Egyébből se áll az életünk! Mi ezt megszoktuk, erre neveltek - mondja a pásztói Báth Jánosné. - Disznót hizlalunk, csirkét tartunk, nem megyünk az ábécébe zsírért, tojásért. Magunkra keveset költünk, van egykét jövő-menő ruhánk, ne adj’ Isten betegségre tartalékolt holmink. Ennyi elég is. Amink van, a gyerekekre költjük, őket segítjük, mert építkeztek, s még mindig van híja a háznak: a jövő héten csempéznek, s ha minden jól megy, karácsonyra költöznek.- Azt mondják, rossz soruk van a mai fiataloknak, pedig, ha az ember végignéz ezen a szécsényi, külvárosi házsoron, vadonatúj vagy csaknem kész kisebb palotákon lakóikat, tulajdonosaikat nyugodtan lehet irigyelni. Ezek az épületek szülői segítségből épültek, tulajdonosaik jó része a környező falvakból - Ri- mócról, Varsányból, Nógrádsza- kálból származik. Nekik ezzel óriási az előnyük azokkal szemben, akik majd kizárólag a saját pénzükből rakják vagy próbálják összerakni a lakásra valót. Én zöldség-gyümölcs kereskedő vagyok, harminc éve dolgozom, de nem hiszem, hogy a két lányomnak - ha férjhez mennek - annyit tudjak adni, mint ezek az emberek. Pedig becsületesen melózok. Talán túlságosan is... Gy.-né, Kati szintén szécsényt háziasszony, minivállalkozása, három gyereke és kisunokaja van, pénzét figyelmével egyeHírek Fiatal állástalanok Karancslapujtö - Harmincöt pályakezdő munkával való ellátása okoz gondot az önkormányzatnak. Nyolcvan százalékuk képzetlen, s nem biztos, hogy átképzéssel alkalmassá lehet tenni őket magasabb igényű munka elvégzésére. A jelenlegi helyzet az egyébként is meglévő szociális gondokat növelik, terhelik a község költségvetését. Szociális ellátás Jobbágyi - A községi önkormányzat 1998. első fél évében 128 főt részesített segélyben, 1 millió 492 ezer forint értékben. A munkanélküliek jövedelem- pótló támogatása az első fél évben - 95 fő részére - 3 millió 118 ezer forint volt. Családvédelem Sóshartyán - Az önkormányzat a községi Egészségterv-pályázaton, a Soros Alapítványtól családvédelmi előadások megtartására 230 ezer forintot nyert. A kapott összeg egy részét az előadások finanszírozására használják fel, de jut pénz különböző propagandaanyagok készítésére is. A feltételek szerint az előbbi összeget egy éven belül kell elkölteni. Gazdakereső Salgótarján - Fekete, középtermetű kutyának és egy németjuhásznak keres sürgősen gazdát az Állatotthon Alapítvány. Telefon: 32/311-840. Négy fekete, illetve csíkos kölyökmacskát is örökbe adnának az állatvédők. Érdeklődők (az esti órákban) hívják a 32/435- 174-es számot. tembén nagy gondossággal osztja be. Hogyan is?- Ebédet hordunk, de főzök is, szerencsére a családom nem ragaszkodik a húsos ételekhez, szeretik a főzeléket, tésztaféléket. Nekem diétáznom kell, s a szükséges élelmiszerek sajnos, nem olcsók, ezen nem tudok takarékoskodni. Kocsink nincs, üdülni idén egy hét végén voltunk, Jászá- rokszálláson. Ennyire tellett. Egy nő, ha ráteszi a célt, a takarékoskodás ezer apró módjára rájön. Kitapasztalja, hogy nem mindig az az olcsóbb, ha süt, de jobban jár, ha benéz egy turkálóba.-A használt ruha potom áron megvehető, s az ember nem sajnálja kidobni vagy tovább adni, ha elunja - árulja el a saját ruhatára felfrissítésének módszerét a tarjám fodrásznő, aki még kezdőnek számít a szakmájában. Rendszeresen járja a belvárosi „turikat,” s mindig talál valami kedvére valót. Barátnői között van egy-két családanya is. Egyikük - Pintér La- josné - biztosítási ügynök, kissé ironikusan jegyzi meg: -Húszévesen nem gondoltam volna, hogy lesz idő, mikor mások levetett ruhadarabjaival, a százforintos boltban vásárolt szépítőszerekkel „kényeztetem” magam. A tisztítószereket is az olcsóság szerint részesítem előnyben, ha vásárolok. Születésnapi kívánságom a könyv, amire alig telik. A helyzet az, hogy felnőttek a gyerekek, rájuk költünk többet, s a fizetésünk gyarapodásának mértéke cammogás az infláció futásához képest... (M.J.) Astra sedan premier és Opel Kupa kosárlabdaverseny Kenderesinéi Az Opel nagy dobása! Mozgalmas hét vége elé néz Kenderesi Géza, a salgótarjáni Opel- márkakereskedés tulajdonosa. Országosan most mutatkozik be az Astra sedan változata, sor kerül ingyenes autóátvizsgálásra és szombaton rendezik meg a pénzdíjas kosárlabda-dobóversenyt.- Újabb csemege az Opel-rajongóknak az új Astra sedan. Mit kell tudni az autóról?- Az új Astra májusi premierje után most mutatkozik be először a sedan. A megnyújtott csomagtér 460 literesre nőtt, ami ideális családi autóvá teszi az egyébként rendkívül elegáns, egyben dinamikus vonal- vezetésű autót. A tesztmagazinok is kiemelik: az Opel Astra sedan légellenállása 0,29 cw, ami páratlan a maga nemében, s a karosszéria úgynevezett csava- rodási merevsége talán a legjobb a kategóriájában. A vásárlók számára a legfontosabb: a sedan mindössze 100 ezer forinttal drágább a lejtős hátú testvérénél.- Európa számos országában megkezdték a forgalmazását. Milyen tapasztalatokkal ?-Akkora az érdeklődés, hogy még bemutató autót is alig tudtam szerezni. Mikor az elsőt elhoztam, még a viasz rajta volt, már akkor elkelt... Nyugat-Eu- rópában is sorban állnak érte, s ez pár hónapig nálunk is így lesz. A lejtős Astrára májusban leadott igényeket október közepére tudtuk teljesíteni, annak ellenére, hogy a hazai autókereskedőket egyaránt érintő forint- leértékelés miatt egyszer árat kellett emelni.-S mi a helyzet a kifutóban lévő Astra classic szériával?- Más kategória, mások érbármilyen márkáról is legyen szó. De vigyázzanak, mert mindkét akció csak december 31-ig tart!- Sokan tudni vélik, hogy az Opel kamatmentes hitelre is vásárolható...- A hír igaz, de csak akkor, ha a vevő legalább a vételár 55 százalékát kifizeti. Ha ennél kevesebb a pénze, akkor is kedvező kamatot számít fel az Opel Bank. Csodák persze nincsenek, ezt mindenkinek tudnia kell. Az üzlet akkor korrekt, ha mind az eladó, mind a vevő úgy érzi, jól járt.- A mostani hét végén azonban nemcsak az új autókban gyönyörködhetünk.- Úgy érzem, mindig is nagy pártolója voltam a sportnak, s ennek jegyében rendezzük meg - közösen a salgótarjáni kosarasokkal - a pénzdíjas csapat- és dobóver- senyt, szombaton 14 órától, itt, a szalon vásárlók számára. Szalonon melletti parkolóban. Számomra keresztül egyébként is bizton- a sport támogatása nem adakodeklődnek iránta. A népszerűsége - nyugodtan állíthatom töretlen. A piaci mozgásokat figyelve ezt a típust azok veszik, akik már rendelkeztek egy nem túl koros nyugati, vagy japán autóval, s most egy újabbra vágynak. Tehetik, mert most hihetetlenül kedvező feltételeket kínál számukra is az Opel Bank. Nálunk a használt autó beszámítása készpénzt jelent, az újat ságosabb az értékesítés.-S mi a helyzet a többi ti- pussál?- Limitált darabszámban jelent meg az Opel Corsa beat modellje, amelyhez most l^Q ezer forint értékben adunk egy: nagyon komoly Blaupunkt rá-', diós magnót, illetve 50 ezer \ forint értékű üzemanyag-utalványt. A gépkocsi ráadásul alapáron vihető el. Aki viszont a Vectrát választja, most 200 ezer forinttal nagyobb összegért számítjuk be régi autóját, zás, nem ajándék, hanem üzlet, hiszen ez a sportág is rengeteg embert vonz. Remélem, hogy a kedves olvasó sem marad otthon! Híreim szerint a programot egy bemutató is színesíti, amelyet Theodore Tucker amerikai kosaras ad elő, sőt, a bátrabbak dartversenyben is ösz- szemérhetik tudásukat. Megéri lejönni minden autósnak, hiszen most ingyen átvizsgáljuk vendégeink személygépkocsiját, ami a tél közeledtével talán időszerű is. Eladó telkek, idegeneknek hatszoros áron Módosított rendezési terv Nógrádsáp - Az önkormányzat ez év elején módosított településrendezési tervének megfelelően 12 új otthon építésére szolgáló telket alakított ki a település különböző részein, amelyek nem közművesítettek. A helybeliek 20 forintért vehetik az önkormányzat tulajdonában lévő házhelyeket, a máshonnan érkezőknek pedig 120 forintot kell fizetni négyzetméterenként. A falu szép természeti környezetét egyre jobban másutt is felismerik, főleg budapestiek. A kívülről érkezettek közül hárman már felépítették házukat. A testület a rendezési tervben jóváhagyta, hogy 1999-ben új településrészt alakít ki a falu központjában, közel a templomhoz, a fiatalok otthonteremtése érdekében. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára pályázatot hirdet a kamara által működtetett gazdaságfejlesztő közhasznú társaság ügyvezetői feladatainak ellátására. Pályázati feltételek: -felsőfokúiskolaivégzettség,- vállalkozási területen és a számvitelben való jártasság,-jó szervezőkészség és kreativitás. Afeladat ellátása 6 órás munkakörben, nyereségérdekeltségi alapon történik. Apályázatokat a szakmai önéletrajz és iskolai végzettséget, szakképesítést igazoló okmányok másolatával 1998. november 20-ig az alábbi címre kérjük benyújtani: Berenténé dr. Kurucz Erzsébet NKIK titkára < 3101 Salgótarján, Pf. 145. <£ Nógrád Volán Rt. Autóbusz-közlekedési Részvénytársaság Salgótarján, Rákóczi út 137-139. GEPJARMUVEZETOK FIGYELEM! A Nógrád Volán Rt. az alábbi szaktanfolyamok beindítását tervezi: nemzetközi árufuvarozói, ✓ nemzetközi autóbusz-vezetői, ✓ belföldi fuvarozói, szolgáltatói, ✓ belföldi autóbusz-vezetői, szolgáltatói, ✓ belföldi és nemzetközi árufuvarozói, vállalkozói. A tanfolyamokat követően a vizsgákat azonnal megrendezzük. Jelentkezés: 1998. november 24-ig az rt. központjában, munkaerő-gazdálkodás, I. em. 18., munkanapokon 7.00-14.00-ig. ?? : (32) 440-800/180, 181-es mellék. Fax: 32-441-682