Nógrád Megyei Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-02 / 256. szám
4. oldal Hazai Körkép 1998. november 2., hétfő A születésnapra elkészül a Liberális manifesztum Újraépítkezik az SZDSZ Az önkormányzati választásokon elért eredményt értékelve az Országos Tanács minden esélyt biztosítva lát arra, hogy az SZDSZ erős, szabadelvű középpárt legyen egy hárompólusú politikai rendszerben. Magyar Bálint pártelnök a testület hét végi ülésén elhangzottakat összefoglalva bejelentette: megkezdték a „Hogyan tovább, SZDSZ?” című anyag megvitatását. A politikus szerint az SZDSZ újjáépítésének következő lépéseként november 21- én, a párt 10. születésnapján nyilvánosságra hozzák az alapprogramot képező Elvi nyilatkozat megújított változatát, a Liberális manifesztumot.- Az SZDSZ a közeljövőben el kívánja adni Mérleg utcai székházát - jelentette be Béki Gabriella, az Országos Tanács testület elnöke. Ezt a lépést azzal indokolta, hogy az ország- gyűlési választások után kevesebb állami támogatást kapnak, amit hatékonyabban szeretnének elkölteni. Közlése szerint az SZDSZ-nek jelenleg 370 millió forint adóssága van. Hangsúlyozta: az SZDSZ tisztakezű párt, amelynek ha pénzre van szüksége, törvényes módon hitelt vesz fel. Az OT ülésén döntöttek arról is, hogy a következő küldött- gyűlés februárban lesz, amikor a tervezett alapszabály-módosítással egy korszerű, liberális párt szervezeti alapjait kívánják megteremteni. Csökken a tudás és az erkölcs súlya A tudományos élet nem lehet a hatalmi harc színtere Visszaállítani a tudás és az erkölcs becsületét, nem jámbor óhaj ez, hanem korparancs - nyilatkozta a Magyar Tudományos Akadémia elnöke abból az alkalomból, hogy mától egész hetes rendezvénysorozattal tisztelegnek országszerte a magyar tudomány eredményei, törekvései előtt. Glatz Ferenc kifejtette: a politikai elit a tudósok első számú segítője lehet a nemzetet gazdagító, a társadalom fejlődését szolgáló munkájukban, ha a politika äz életminőség javítását tűzi ki célként, a kulturált polgár eszményét tekinti elérendőnek. Szövetséges lehet a politika azzal is, ha segíti a szellemi műhelyek belső fejlődését. A tudományos élet nem lehet a hatalmi harc terepe - hangsúlyozta Glatz Ferenc. Azt is tudomásul kell venni, hogy a tudomány nem igazodik a négyéves választási periódushoz. Sőt, éppen arra van szükség, hogy támogatása érdekében összefogjanak egymással az ellenzéki és a kormánypártok. Az információs forradalom, a nagy gazdaságikulturális világkihívások idején ugyanis létkérdés a kis nemzetek számára, hogy versenyképes tudásra tegyenek szert. Glatz Ferenc úgy vélekedett, hogy a világban azok a nemzetek boldogulnak majd, ahol a társadalom - a vállalkozói és az állami szféra - az átlagosnál több figyelmet fordít a kultúrára, a tudományra. Mint mondta, „a tudásközpontú társadalmi értékrend kialakítása ellen hatott, az egyetemi tanszékek, a kutatóhelyek kárára vált, hogy elapadtak a volt nagy állami vállalatok pénzforrást jelentő megrendelései.” Az állami költségvetés ráfordításai is csak az utóbbi időben indultak lassú növekedésnek. A legnagyobb nehézséget azonban az okozza, hogy a közgondolkodásban csökken a tudás és az erkölcs súlya - tette hozzá. Nem szerepel színház a ligeti rendezési tervben Kezdődik a Nemzeti-csata? Élénk visszhangot keltett a kormány múlt heti döntése az új Nemzeti Színház helyének és az átadás idejének megváltoztatásáról. Várhegyi Attila, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkára egy szombati rádióműsorban elmondta, hogy a kormányzat külön forrást rendelt az Erzsébet tér helyreállítására. A téren az elvégzett munkák nyomán - mint ismeretes - mélygarázst alakítanak ki, a felszínen pedig parkosítanak. Ezeknek, valamint a buszpályaudvar kitelepítésének a költségei az államtitkár szerint a színház építésére szánt 10,7 milliárd forintot nem érintik. A városligeti új helyszínnel kapcsolatban nyilatkozatot adott ki az érintett zuglói ön- kormányzat MSZP-s frakció- vezetője. A politikus elmondta: a kerület hatályos részletes rendezési terve szerint nem épülhet színház a jelzett térségben, mert azt parkosításra szánták. A terv megváltoztatása hosszú időt venne igénybe. Demszky Gábort, a főváros főpolgármesterét meglepetésként érte a kabinet döntése. A városligeti helyszínt a politikus nem tekinti tárgyalási alapnak. Emlékeztetett arra, hogy az érvényben lévő szerződés szerint, ha nem épül fel a színház, a teret a kormánynak tíz éven belül eredeti állapotában vissza kell adnia a fővárosnak. Énekelni szép, énekelni jó... Kodály Zoltánra emlékeztek A kulturális és az oktatási tárca határozott elképzelése, hogy visszaállítsa a zene- pedagógia tekintélyét és méltó helyre tegye a tanrendben az énekórát - hangzott el a Magyar Kodály Társaságban a hét végén. A két évtizedes múltú, tekintélyes testület budapesti tisztújító közgyűlésén Hámori József, a nemzeti kulturális örökség minisztere mindenekelőtt a zenélésnek, az éneklésnek a közösségteremtésben betöltött szerepét emelte ki.- Eljött az idő, hogy az emberek újra elmondhassák, énekelni szép, énekelni jó, még ha a dal netán hamisan szól is - mondta. Ezután Kodály Zoltánra emlékezve a zeneszerző szavait idézte, amely szerint minden ember annyit ér, amennyit a hazájának és embertársainak használ. A miniszter a továbbiakban rámutatott, hogy a kulturális tárca nemcsak a kultúra fenntartására, hanem annak támogatására is hivatott, ezért pályázatok útján is segíteni kívánja a zenészeket. Rendet tesz a vitás ügyekben a készülő kegyeleti törvény Végső tisztelet nemzeti nagyjainknak A mostaninál lényegesen magasabb követelményeknek kell megfelelniük a temetkezési vállalkozásoknak, ha a parlament elfogadja a hamarosan kormány elé kerülő kegyeleti törvényt. A tervek szerint a jövő őszszel életbe lépő jogszabály számos szigorítást tartalmaz, érettségihez, ötéves gyakorlathoz és vizsgához kötné például a szakmává átminősített tevékenység folytatását és a sírkertek rendben tartását is előírná. Ladányi Jenő, a Budapesti Temetkezési Intézet Rt. elnök-vezérigazgatója elmondta: a kegyeleti törvény rendet vághat az 1970-es, máig érvényben lévő, miniszteri rendelet teremtette dzsungelben, amelyben a több mint ötszáz vállalkozás egymást tiporva, sokszor kellő szakértelem nélkül igyekszik meggazdagodni. Jövő ősztől a szakmának számító temetkezési tevékenységbe legalább középfokú végzettséggel, megfelelő gyakorlattal és szakvizsgával rendelkező személyek foghatnak. Fontos előírás az is, hogy a bt.-knek és kft.-knek telephellyel és kellő mennyiségű készpénzzel kell rendelkezniük, az induló összeg egy részét pedig valamelyik banknál letétbe kell helyezniük. Valószínű, hogy az osztrák és a belga gyakorlatnak megfelelően a kamarák adják ki a vállalkozási engedélyeket, a képzés megszervezése pedig a Belügyminisztérium feladata lesz. A speciális szakmára pályázók egyebek mellett egészségügyi, pszichológiai és jogi ismereteket tanulnak majd, de a zöldterület fenntartásához is érteniük kell. A hozzátartozók által régóta szorgalmazott, fontos előrelépés lesz, hogy a jogszabálytervezet megtiltja a temetkezési cégek megjelenését a kórházakban. Mint megtudtuk, a szakma felügyeletét a Miniszterelnöki Hivatal mellett létrejövő tizenöt tagú Nemzeti Kegyeleti Bizottság látná el. Az érintett közösségekkel, szervezetekkel együttműködve ők döntenének (politikamentesen!) a vitás ügyekben. E bizottságra várna pélVirág, emlékeztető mécsesláng fotó: feb dául az úgynevezett „védett sír” fogalmának kimunkálása, manapság ugyanis bizonyos idő után a sírhelyek mindegyike megszüntethető, eladható. Ladányi Jenő elmondta: az Operaház már jelezte, szeretné, ha nem háborítanák 84 egykori énekesének sírját. 46 olimpikon nyughelyével kapcsolatban is érkezett hasonló kérelem. Noha még eldöntésre vár, hogy ki számít neves személyiségnek, a tervek szerint az 1956-ban elesettek, a munkásmozgalom halottainak nyughelye ugyanúgy védettséget élvez majd, mint a képzőművészeti alkotásként értékes, de ismeretlen személyek sírkövei. Takács Mariann Alkotmánybírósági ülés. A testület mai ülésén folytatják azoknak az indítványoknak a tárgyalását, amelyek a magzati élet védelméről szóló törvény alkotmányellenességének megállapítását kérték. Megvitatják azokat a beadványokat is, amelyek szerint az alaptörvénybe ütközik a köztisztviselői és a közalkalmazotti illetmények postai vagy banki átutalása. Bizakodó Duna Kör. A Duna Kör megalakulása óta vallja, hogy a vízlépcsőprobléma nem magyar-szlovák kérdés, hanem a két országon belüli technokrata lobby és a környezetért aggódok konfliktusa - hangsúlyozza a szervezet hét végi közgyűlése után kiadott közlemény. Az elnökség reményét fejezte ki, hogy az új szlovák kormány köreiben nagyobb hangsúlyt kap a természeti értékek megőrzése. Kétszeres növekedés. A kisebbségi hivatal eddigi összesítése szerint 930 településen fejthetik ki érdekérvényesítő tevékenységüket a kisebbségi önkormányzatok. Ez azt jelenti, hogy az 1994-es választásokhoz viszonyítva csaknem kétszeresére nőtt a számuk. Magyar példa. Bár máig vita van az új nyugdíjrendszerről, Magyarország mégis egyik példájául szolgálhat a nyugdíj- reform megvalósításában a világ jó néhány olyan országa számára, ahol kiderült, hogy az eddig működő ellátási rendszer már nem felel meg a céljának. Mindez a hét végén Budapesten a magánnyugdíjpénztárakról tartott nemzetközi konferencián kapott hangot. Kétnyelvű könyv. Magyar-szlovák egyháztörténeti sorozat megjelentetését határozták el a két ország egyházi intézményei. Az első könyv, a „Rudnay Sándor érsek és kora - Alexander Rudnay a jeho dóba” című kétnyelvű kiadvány hét végi esztergomi bemutatóján jelen volt Paskai László bíboros-prímás, esztergom-bu- dapesti érsek is. Több bűncselekmény. Az év első kilenc hónapjában folytatott nyomozások során több mint 451 ezer bűncselekmény vált ismertté, ami 28 százalékkal magasabb, mint az elmúlt év azonos időszakában - derül ki a Belügyminisztérium jelentéséből. Vagyon elleni bűncselekménynek számít az esetek 80 százaléka, az összesen kétszáz emberölés 2 százalékkal több, mint egy éve volt. A keleti országrészben érdekes differenciálódási folyamat indult meg. A Fidesz frontemberei közül Deutsch Tamás népszerűségi indexe csökkent, s ez az ötödik helyről a nyolcadikra szorította vissza őt a listán, Szájer József is négy hellyel szorult hátrább. Orbán Viktor és Kövér László csak egy-egy pozíciót vesztett, de Kövér kivételével mindannyian 5-10 ponttal maradtak el júliusi csúcsuktól. Ader János 3 pontos javulása nyomán 6 helyezéssel lépett előre. Kevésbé változott azoknak a minisztereknek a megítélése, akiket csak a kormányalakítás óta ismer a szavazóközönség. Martonyi János és Járai Zsig- mond továbbra is jobban szerepel a többieknél. Chikán Attila és Stumpf István teljesítményét a megkérdezettek harmada tudta minősíteni. Az ellenzék vezető személyiségei közül Kovács László és Magyar Bálint továbbra is nagy népszerűségnek örvend, a budapesti főpolgármester, Demszky Gábor is őrzi második helyét. FEB A legnépszerűbb politikusok A Szonda Ipsos októberi felmérése Göncz Demszky Kovács Orbán Magyar Martonyi Járai Deutsch Szabó Áder Kuncze Kövér Pintér Szájer Chikán Stumpf Latorcai Kósáné Horn Lezsák Torgyán B.oross Csurka Árpád Gábor László Viktor Bálint János Zsigmond Tamás János János Gábor László Sándor József Attila István János K.Magda Gyula Sándor József Péter István I I • népszerűség (%) népszerűség (%) ismertség (%| a keleti országosan a keleti országrészben országrészben ismertség (%) országosan Az adatfelvétel ideje: 1998. szeptember 26-október 2. Módja: személyes, kérdőíves megkérdezés. A megkérdezettek száma: 1000, akikaz egész országot képviselik; közülük 486 a keleti országrész lakója. Alapsokaság: 18 éves és idősebb állandó kelet-magyarországi lakóhelyű magyar állampolgár. Az alapsokaság és a megkérdezettek összetétele a korcsoport, a nem és a lakóhely típusa szerint megegyezik. A népszerűségi pontszám 0-tól 100-ig terjedhet; a 0 pont nagy ellenszenvet, a 100-as nagy rokonszenvet jelez. A -4 és a +4 közötti különbségek statisztikailag nem jelentősek. Az azonos pontszámú politikusokat a tized-pontszámoknak megfelelő sorrendben adjuk meg. A *-gal jelzett politikus az előző felmérésben nem szerepelt.