Nógrád Megyei Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-28-29 / 279. szám
A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE _____________________________ 1998. NOVEMBER 28-29, I smét színház! - Vígoperai előadás a 120 éves Kohász Művelődési Központban „Rabod tovább nem leszek” A személynek szóló tiszteleten túl, volt abban valami jelképes is, hogy Gálné Horváth Mária, a salgótarjáni Kohász Művelődési Központ igazgatója az előadás előtt köszöntötte Virág Lászlót, a városi szimfonikus zenekar alapító tagját, aki annak idején maga is részese volt a százhúsz éves kulturális intézmény, az egykori acélgyári olvasó zenés színházi bemutatóinak. Kötélhúzás az úr és a szolgálólány között fotó: gyurián tibor Bizony, ha az öreg falak beszélni tudnának, elmondanák -mintegy a megkopó emlékezetet is kiegészítvén -, hogy micsoda pezsgő élet folyt hajdanán a színfalak mögött és előtt. Színházpótló társulat mű- ködötilrtég. néhány évtizeddel ezelőtt is, s a Petőfi Színjátszócsoport joggal vívott ki magának hírnevet székhelyén túl is. Ma már csak emlék az együttes sikeres tevékenysége, de a hagyományok feléleszthető^ folytathatók, természetesen a mai lehetőségek és igények figyelembevételével. Az intézmény jelenlegi vezetésének tiszteletre méltó törekvését példázza a Katalin-napi zenés színházi est is, amely keretében a Torják Vilmos vezényelte salgótarjáni szimfonikus zenekar fővárosi vendégművészek közreműködésével bemu- fSitta Pergolesi „Az úrhatnám szolgáló” című vígoperáját. hogy a salgótarjáni Losonczi Ildikó „követte el.” A rövid életű olasz zeneszerző 1733-ban komponálta „Az úrhatnám szolgáló”-t, -s noha ő maga is írt „veretesebb” zenét - a könnyedebb dallamvilággal, a vidámsággal fordulatot hozott az operák történetében. G. A. Federico szövegkönyve - amelyet Weöres Sándor fordított magyarra - egy, a házasságtól irtózó agglegény történetét mondja el, aki végül is őt, mint a gazdáját már addig is sakkban tartó szolgáló fondorlatának bedőlvén, beadja a derekát s megkéri nevelt lánya, Serpina kezét. A huncut, szemre való nőszemélyt Óhegyi Filoretti, a zsörtölődő agglegényt, Ubertót, Kovács Szilveszter alakítja. A valóságban is házas fiatalemberek az operaház művészei. Óhegyinek figyelemre méltó, gyönyörű szopránhangja van, Kovács mackós alkatával, bumfordiságával, egy-két szerencsés színészi gesztusával találta telibe a figurát, de azért több elevenség, életrevalóság is belefért volna az alakításába. Az est kuriózuma volt, hogy Vespone, a néma szolgáló szerepébe egy salgótarjáni ifjú ugrott be. Aligha gondolta Oláh Zsolt, amikor a Petőfi iskola diákjaként a minap, ugyancsak a Kohász Művelődési Központban megnyerte az általános iskolások felső tagozatának vérsmondóversenyét, hogy színjátszóként is jól, lámpaláz nélkül mutatkozik be. Ez még akkor is dicséretes teljesítmény, ha szöveget értelemszerűen nem kellett tanulnia. Akár egy színészi pálya kezdő lépéseinek is tanúja lehetett a közönség. Külön rendezője nem volt az előadásnak, s ez itt-ott (például a napjainkbeli körömlakk, vagy papírszalvéta oda nem illő használatában) meg is látszott. Összességében azonban kellemes szórakozást, igényes ki- kapcsolódást nyújtott a zenés színház legújabb bemutatója. Tehát elérte a szervezők célját. S kell ennél több?- t^öngrády Nem véletlen, hogy az egyik legnagyobb gondot a régen használt zenekari árok „kiszabadítása” okozta, de bizonyára a színpadon is akadt tennivaló. Annál is inkább, mert oda kellett varázsolni egy igazi - reneszánsz hangulatot árasztó - díszletet. Bár a tervező neve szerénységből nem került a színlapra, - annak ellenére, hogy a korrajz nem sikerült maradéktalanul örömmel említjük, Felszínre jönnek az igazi érzelmek (Óhegyi Filoretti és Kovács Szilveszter) Filmjegyzet: Tökéletes gyilkosság Nos, ez idáig az amerikai filmkészítők csak kerülgették a forró kását, most azonban végképp elhatározták, hogy a régi receptet egy kissé átírva és a kor ízléséhez igazítva maguk kotyvasztják újra a már egyszer jól bevált finomságokat. Es lön: a történelem egyik legnagyobb rendezőtehetsége, a borzongatás mestere, Alfred Hitchcock sem kerülhette el pályatársai sorsát, az ő remekműveit is előveszik a polcról és mai környezetbe helyezve, mai sztárokkal újra álmodják az eddigi sikereket. A Psycho új változata csak nemrégiben került le a vágóasztalról - nálunk jövőre mutatják be-, de az 1954-es siker, a Gyilkosság telefonhívásra mai változata, a Tökéletes gyilkosság már látható is a mozikban. „A szökevény”-nyel már nagyszerűen bizonyított Andrew Davis bele is adott mindent. Ha Michael Douglas milliomos nagymenőt játszik -lásd: Tőzsdecápák, Zaklatás, Játsz/ma -, akkor tuti biztos, hogy valamilyen zűrös ügybe keveredik. Most éppen Steven Taylor, a New York-i gazdag ember alakját kelti éltre. Taylornak az égvilágon mindene megvan: hatalom, pénz és mindenekelőtt egy gyönyörű, fiatal feleség, Emily (Gwyneth Paltrow), akit azonban férje nem becsül sokra. Nem is csoda hát, ha az ifjú ara nemsokára egy feltörekvő festőművész, David Shaw (Viggo Mortensen) karjaiban leli meg a boldogságot. Taylor azonban rövidesen rájön a titkos kapcsolatra, de ahelyett, hogy óriási patáliát csapna, meglepő lépésre szánja el magát. Egy tökéletes tervet kieszelve felbérli az egyébként nem teljesen patyolattiszta múlttal rendelkező szeretőt, hogy ölje meg Emilyt. A véletlen azonban közbeszól... A remek színészi játékkal tarkított krimit november 26- tól játssza a balassagyarmati és a salgótarjáni mozi is. Sz. G. A legismertebb magyar költő Olaszországban „Petőfi és Európa... ” A János vitéz új olasz fordítását is bemutatják a Petőfi Sándorral foglalkozó római nemzetközi tudományos konferencián a római La Sapienza egyetemen.- Petőfi a legismertebb magyar költő Olaszországban és fontos, hogy neve tovább forogjon - mondta Pál József, a Római Magyar Akadémia volt tudományos igazgatója a „Petőfi és Európa: költő, forradalmár és mítosz” című rendezvény megnyitója után. A költő születésének 175. és halálának 150., valamint a magyar forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkalmából rendezett konferencia egy megemlékezéssorozat része. Évszázados hagyománnyá nemesedett Balassagyarmaton a műtárgyfelajánlás Adományokkal gyarapodó gyűjtemény Jó száz évvel ezelőtt, a Nógrád Vármegyei Múzeumi Társulat alakulásakor és azt követően is történelmi, képzőművészeti, régészeti, éremtani és néprajzi adományokkal teremtették meg a balassagyarmati múzeum alapját jelentő gyűjteményt. Az adakozó elődök példájának ma is vannak követői. A Palóc Múzeum így annak ellenére értékes darabokkal gazdagodhat, hogy műtárgyvásárlási kerete gyakorlatilag nincs. gyakorlat kezdeteit dokumentáló, múlt századi vallásos nyomtatványokkal és kéziratos imafüzetekkel gazdagította a balassagyarmati gyűjteményt. Adományok még a határon túlról is érkeznek a múzeumba.- A sokezer darabos műCsábrándi János pásztor faragott huszárjai egy pad támláján az 1880-as évekből- Erőt meríthetünk az olyan példákból, amilyen Nagy Iváné. A múzeumszervező tudós ugyanis féltve őrzött gyűjteményét adományozta a köz javára, élete végén pedig ösz- szes ingóságát és ingatlanvagyonát fölajánlotta a Palóc Múzeum létesítésére. Ma, száz évvel később talán kevésbé vonzóak a közösségi célok, ugyanakkor vannak nemes lelkű adakozók, akik kulturális örökségünket önzetlen módon gyarapítják - mondja ár. Lim- bacher Gábor néprajzkutató, aki a Palóc Múzeum munkatársaként ezúton is kifejezi köszönetét mindazoknak, akik műtárgyak felajánlásával járultak hozzá a nemzet emlékezetének tartott múzeum alapfeladatának ellátásához. Limbacher Gábor külön kiemelte annak a nagyméretű faliképnek, valamint a falusi háztartási eszközöknek a jelentőségét, amelyek a balassagyarmati dr. Kelemen Istvántól, illetve Janik Józsefnétól származnak. A hugyagi Takács Jánosné (Ilonka) hiányt pótló textíliákat adományozott a múzeumnak. Sőt, a ’30-as években, az édesanyjával a vármegyei ünnepségekre szőtt saját magyar ruhájának darabjai is a Palóc Múzeum gyűjteményét gyarapítja. A hugyagi Fegyveres Mártonná egy szőttes lepedőfiókot ajánlott fel, az érsekvadkerti Pelle And- rásné pedig a paraszti olvasókincsállomány a régió gazdag tárháza. A gyűjtemény további gyarapítására a népművészeti szintézis ad irányt. Meg kell említsük a malomkalács-, vagy ostyasütő vasakat, amelyek a használatból már kimentek, de a dokumentációnkat jelentősen gazdagítják - mondja a néprajz- kutató. T. L. Pécsi Ágnes bemutatkozó kiállítása a karancssági iskola galériájában „Farkasok” a megmaradt földeken A karancssági iskolagalériában Cene gál István festőművész köszöntötte Pécsi Ágnes első önálló kiállítását. A Salgótarjánban élő alkotó kilenc éve foglalkozik tűzzománcok készítésével, s munkáit számos közös tárlaton mutatta már be. Mint az a megnyitóbeszédben elhangzott, azért nagyon fontosak ezek a tárlatok, mert így az elkövetkezendő - talán éppen hasonló munkákkal próbálkozó - generáció ismerkedhet a tájhaza kortárs festőivel, szobrászaival. Bár Pécsi Agnes témái eltérőek, mégis úgy tűnik, számára az ember a legfontosabb. A ránk tekintő arcok mögött mintha mindig az alkotó szemlélődne; talán az egyén vívódásai, visz- szaigazolási igényének lenyomatai ezek a képek. Furcsa - vagy talán magától értetődő módon — sokszor női arcok tekintenek itt ránk, mintha a „rideg” anyaggal való bánás nem jelentene kihívást megmunkálójának. Különös emberekről van szó, s a szemlélőben hamar fölvetődhet: lehet, hogy a megjelenített portrék jobb embereket személyesítenek meg, mint mi vagyunk, az is lehet persze, hogy esendőbbek, az mindenesetre bizonyosnak tűnik, hogy a kiállító nem jön zavarba, ha adott elképzelése igényli a pontos anatómiai ismereteket. Aztán persze nem csak női arcok. Az alkotó - bár találgathatnánk: idealista - annyira azért józan, hogy tudja, ez a kor, amit most élünk finoman szólva sem a legideálisabb. Amikor ennek döbbenetét elegendő energiával éli át, akkor sem kezd riadtan, az első impressziót megragadva festeni. Kapkodás helyett gondolkodik, s elmondja: - „Áttörés”-re lenne szükség. Háromszög (tűzzománc) Kétségtelen azonban, hogy a fölismerésében már némi reménytelenség is húzódik, hiszen az említett képről hiányzik az ember (s ez talán későbbi gondolatvilágának lesz meghatározó vonala), helyette egy meggyötört lovat látunk. Egy megfáradt állatot -természetet?-, azzal a kilátástalanság- gal, amelynek megtapasztalása során ébredünk rá, régen nincsenek már tágas szabadságmezők, s az utolsó megmaradt földeken a meg sem jelenített alkotóra, vagy éppen ránk, „Farkasok” acsarkodnak. Pécsi Ágnes rejtőzködő típus. Ettől függetlenül fölkészült tehetségként mondja ki: látszólagos magabiztosságunk, mindennapi rutinjaink mögött hiába bujkálunk. Pedig azt valószínűleg ő is tudja, nem nagyon van esélyünk más módon megőrizni magunknak azokat az utolsó földeket, ahol még tudunk képeket festeni és azok előtt eltöprengeni, ahol még írunk és olvasunk verseket, ahol az értékek még nem röpülnek reklámcetliként a kukába. Persze a művészek minden korokban erről is beszéltek; kérdés, hogy ebben a „vedd meg, fogyaszd és dobd el” világban tudunk-e még figyelni ezekre a hangokra. Ügy tűnik az alkotó a következő évezred felé robogó őrületben is megsejti: érdemes mindennap valami jót tenni, s hogy egyetlen elvesztegetett óráért is kár. Ha pedig igaz, hogy a körülöttünk lévő világ egy monumentális szimfónia, akkor igaz lehet az is, hogy Pécsi Ágnes most hozzáírt néhány értékes hangot. , (dná)
