Nógrád Megyei Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-28-29 / 279. szám

1998. november 28., szombat .WJ SZECSENY Határok nélkül - Diósjenőn Nagy volt a készülődés a nyugat-nógrádi településen, hiszen a határon túlról vár­tak vendégeket. A sors azonban közbeszólt. A kér­lelhetetlen vírus éppen úgy nem ismeri a határokat, mint a művészetek szellemi­sége. Agynak döntötte a du- naszerdahelyi színjátszók jó részét csakúgy, mint a diós- jenői nebulókat. Érkeztek viszont vendégek Ipolyságról. A képzőművészeti kiállítást Czibulya Lívia, az ipolysági művészeti iskola tago­zatvezetője nyitotta meg. Immár hatodik éve, hogy Hont várme­gye egykori székhelyéről elin­dult ez a mára nemzetközivé vált nemes versengés, amelynek so­rán az általános iskolás körű te­hetséges gyermekek legjobban sikerült munkáit válogatja ki a zsűri. A köszöntőben elhangzott, hogy a nemzetközi verseny kép­zőművészeti nyelve megszünteti a határokat. Hozzátehetjük, hogy szerencsénkre ezúttal nincs arra szükség, hogy a nyelvi határokat is leküzdje, hisz az Ipoly két ol­dalán egyazon nyelvet beszélik. A Hont Galéria kezdeményezé­séhez ugyanis csatlakozott a ba­lassagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskola helyi és diós- jenői tagozata is. Szép ünnepség volt tegnap Diósjenőn, melynek hangulatát fokozta a zeneiskola művész-ta­nárainak - Ködöböcz Máriá­nak és Ködöböcz Józsefnek - andalító játéka. Végh Véradókat köszöntöttek Megyei Körkép BATONYTERENYE Űj helyen nyitott szalont Balassagyarmaton az Autó Center Plusz Kft. Rekordév elé néz a Suzuki A gyáriak elégedettek a nógrádi cég eredményeivel FOTÓ: GYURIÁN TIBOR A véradók napján, november 27-én délután az SVT-Wams- ler éttermében köszöntötte a sokszoros véradókat a Ma­gyar Vöröskereszt Salgótar­ján Területi Szervezete. A 250 résztvevőt Juhászné Kincses Helén megyei titkár, Nagy Beáta, a Kanizsai Dorottya Egészségügyi Középiskola ta­nulója, Schmirel Viktória, a Madách Imre Gimnázium tanulója köszöntötte. A kitüntetéseket dr. Döm- södy Péter, a megyei szervezet eJLrújkg adta át: Bővíz Sándor 20Ö-!yff)ifps(BM-dolgozó), Bíró Róbert 170-szeres (Silco), Rigó László 160-szoros (nyugdíjas), Kormos György 140-szeres (öb­lösüveggyár), Sztráska András 130-szoros (biztonsági őr), Ga- lajda Jenő 110-szeres (nyugdí­A Lakóépület-kezelők Nógrád Megyei Szövetsége szándéka szerint minden olyan kérdéssel foglalkozik, melyek a többszin­tes tömbházakban élő lakók ér­dekeit szolgálja. Mindezt függet­lenül teszi az épületek működé­sének szervezeti formáitól. A lakásszövetkezeti elnökök évek óta rendszeresen találkoznak a salgótarjáni szolgáltató cégek és A Jeunesses Musicales Ma­gyarországi Szervezete és a ba­lassagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskola november 30- án, hétfőn 16 órakor rendezi meg a versenyre készülő kürtö­sök hangversenyét a zeneiskola jas), Kovács Lajos 110-szeres (nyugdíjas), Miklós Gyula 110- szeres (nyugdíjas), Bobrovics Árpád 100-szoros (pv. városi törzsparancsnok), Bodor István 100-szoros (öblösüveggyár), Kovács József 100-szoros (nyugdíjas), Szabó Vilmos 100- szoros (Silco), Takó Gyula 100- szoros (nyugdíjas) véradóknak. Vidám hangulatot terem­tett zenéjével Kertész Nor­bert, az Ezüstfenyő Szociális Otthon dolgozója. A rendez­vény támogatásáért a véradók nevében is köszönetét fejezi ki a Vöröskereszt: Bayer Márton cukrásznak, a Karancs-sör Kft.- nek, Bölcső Pál vállalkozó­nak, a kereskedelmi és ven­déglátó középiskola tanulói­nak, valamint az étterem dolgozóinak. hatóságok képviselőivel, s közö­sen beszélik meg a problémákat. Az egyesület hétfőn délután fél háromkor tájékoztatót és konzul­tációt tart a tömbházakat érintő legaktuálisabb kérdésekről. Fon­tos tudnivalók hangzanak el az érintés-, tűz- és villámvédelemről, az alapító okirat módosításáról és bejelentéséről, s a távhő-szolgálta- tási helyi rendelet változásairól. nagytermében. Közreműködik: Zempléni Szabolcs (kürt), Szőke Zoltán (kürt), Zentai Ka­talin (zongora). A műsorban Cherubini, S. Berge, Rossini, Krol, Mozart, Jean-Michel De- faye művei szerepelnek. Idén kettős célt tűzött maga elé az Autó Center Plusz Kft., hiszen mind Salgótarjánban, mind Balassagyarmaton saját objektumba költözött. A gyarmati Suzuki-szalon ün­nepélyes megnyitójára tegnap került sor. Egykoron gyomtenger borította az elhagyatott fogorvosi rendelő­höz vezető utat, ma az egyik leg­igényesebb márkakereskedés ta­lálható az Ady Endre üt 47. szám alatt. Az építészetileg is ötletes bemutatóterem a vendégeket kö­szöntő Tadashi Kondo urat, a (Folytatás az 1. oldalról) Az idegenforgalmi és műemlék- védelmi bizottság elnöke Gyürky János (KDNP), alelnöke Becsó Károly (Fidesz), tagjai: Szabó Csaba, Bőgős Tamás, dr. Ba­ranyai László (Fidesz), Sinka Sándor (MSZP), Vida Attila (SZDSZ). A gazdasági és költség- vetési bizottság elnöke Szántó Csaba (MDF), alelnökei Tari Ist­ván (KDNP) és Markó Antal (MSZP). Tagjai: Smitnya Sándor (SZDSZ), Kazinczi János (Munkáspárt), Langár Tamás (Fidesz), Kiss Andor (FKGP). Külső tagok: Uhlár László (FKGP), Nógrádi László, Hu­szár Péter (Fidesz), Bérezi László (MDF), Szántó József (MKDSZ), Urbán Sándor (Munkáspárt). A közbeszerzési és bírálóbizottság elnöke Langár Tamás (Fidesz), alelnöke Dóra Ottó (MSZP). Tagjai: Verbói Gábor (KÖSZ), Csurgai Béla (FKGP), Szántó Csaba (MDF), Vida Attila (SZDSZ), Gyürky János (KDNP), Tőzsér Tibor (Munkáspárt), Egri Zoltánná Magyar Suzuki Rt. kereske­delmi igazgatóját is megihlette. A „mi autónk” impozáns ér­tékesítési eredményeket ért el - tudtuk meg dr. Vass Sándortól, a gyár magyar kereskedelmi igazgatójától. Idén 65 ezer Swift gördült ki az esztergomi gyárból, s ebből 23 ezer talált gazdára itthon (tavaly mindösz- sze 16 ezer!), a többi az EU or­szágaiban. Az autó népszerűsé­gét jelzi: 117 kereskedés talál­ható ma az országban.-A váltást a bérlemények sokszor kiszámíthatatlan tarifa­(Fidesz). A közoktatási és művelő­dési bizottság elnöke Bőgős Ta­más (Fidesz), alelnöke Kapás Imre (SZDSZ). Tagjai: Kovács Gábor (MKDSZ), Barna János (Fidesz), Bihary Lajos (MSZP). A pénzügyi-ellenőrző bizottság elnöke dr. Rozgonyi József (MSZP), alelnöke Egri Zol­tánná (Fidesz). Tagjai: Verbói Gábor (KÖSZ), Kiss Andor (FKGP), Balázs Pál (MSZP). A szociális bizottság elnöke Demus Iván (MSZP), alelnöke dr. Baranyai László (Fidesz), tagja Kolosi Tibor (MKD|§£). A területfejlesztési, mezőgazda- sági és környezetvédelmi bizottság elnöke Varga Béla (Fidesz), al­elnöke dr. Balázs Ottó (MSZP). Tagjai: Molnár Katalin, Bo- rénszki Ervin (MSZP), Csurgai Béla (FKGP), Szegner László (KÖSZ), Tari István (KDNP). Az ügyrendi és jogi bizottság el­nöke dr. Szandai László (MSZP), alelnöke dr. Nagy Anna (Fidesz). Tagjai: Tőzsér Tibor (Munkás­párt), Kriston Péter (Fidesz), dr. Balga József (FKGP). változása is indokolta - mondta Dudok György ügyvezető igaz­gató, aki 1994-ben vidéken a legtöbb Suzukit értékesítette. - A két szalonunk kialakítása idén 15 millió forintba került és jö­vőre folytatódik. Az Ady úti márkakereskedés és szerviz ma a megye legfor­galmasabb Suzuki-szalonja, ahol minden bizonnyal már ma is jó néhány Swift, Baleno, Wa­gon R+, Jimny talál majd gaz­dára. Jövő héten pedig már ér­kezik az idei karácsony slágere, a „Winter”... (németh) (A bizottságok külső tagjaira visszatérünk.) Ót tanácsnokot vá­lasztottak meg tegnap. Szegner László (KÖSZ) felel az európai in­tegrációs ügyekért, Szabó Csaba (Fidesz) az ifjúsági területért, Ko­vács Gábor (MKDSZ) a kisebb­ségi és egyházügyi, Kolosi Tibor (MKDSZ) a sport-, Barna Já­nos (Fidesz) a települési önkor­mányzati tanácsnok. A megyei és a salgótarjáni közgyűlés közötti egyeztető bizottság tagja Becsó Zsolt elnök, Tőzsér Zsolt és Betz József alelnök, valamint Kapás Imre és Molnár Katalin. Az ön- kormányzat pénzügyi helyzete mi­att - az előző ciklushoz képest - visszalépés történt a képviselők fi­zetésében. A belső bizottsági tagok havi 44 ezer, a külsősök 15 ezer, a bizottsági elnökök és tanácsnokok 80 ezer, a bizottsági alelnökök 59 ezer forintot kapnak havonta, 49 ez­ret pedig azok, akik két vagy több bizottságnak tagjai. Természetbeni juttatásként a megye egész terüle­tére szóló autóbuszbérlet illeti meg a képviselőket, ugyancsak költség­takarékosságként. D. I. RÉTSÁG 3*0,dal Hírek Aktuális politika Pásztó - Sajtótájékoztatót tartott tegnap este a városi művelődési központban a Magyar Demokrata Néppárt megyei elnöksége. Az ese­ményen részt vett dr. Kulin Ferenc, az országos elnök­ség tagja is. (A részletekre hétfői lapszámunkban visz- szatérünk.) / Édesség óvodásoknak Egyházasgerge - Gáspár Győző elnök az Éhező Gyermekek Alapítvány ku­ratóriuma nevében édessé­get ajándékozott a Napra­forgó Óvodának a közelgő Mikulás-ünnep alkalmából. Koncert a templomért Jobbágyi - Jótékonysági koncert lesz november 29- én, vasárnap 17 órai kez­dettel a község templomá­ban, célja: gyűjtés az épület renoválására. A hangver­seny előadói: Koncili Edit és kísérete. A belépés in­gyenes, adományokat azonban szívesen fogad az egyházközség. Börze a könyvtárban Pásztó - A Teleki László Vá­rosi Könyvtárban rendez bör­zét az éremgyűjtők Nógrád megyei csoportja. November 28-án 9-12 óráig lesz lehető­ség régi fém- és papírpénzek, részvények, kitüntetések, jel­vények, régi tárgyak vételére és cseréjére. Ez idő alatt díj­mentesen beazonosítják és fel­értékelik a különböző numiz­matikai anyagokat is. AIDS-vetélkedő Salgótarján - A városi vö­röskeresztes ifjúsági klub AIDS-ellenes vetélkedőt rendez december 1-jén, az AIDS világnapja alkalmá­ból a József Attila Művelő­dési Központban. A vetél­kedőn a város középiskolái­nak háromtagú csapatai vesznek részt. Küldöttgyűlés Salgótarján - November 28- án délelőtt megyei küldöttgyű­lést tartanak a József Attila Művelődési Központban a Nógrádban tevékenykedő fila- telisták. A megyében működő felnőtt és ifjúsági bélyeggyűjtő köröket képviselő küldöttek a körök tevékenységének értéke­lése mellett beszélnek a követ­kező időszak feladatairól. Tájékoztatás és eszmecsere aktuális kérdésekről Felelősséggel a tömbházakért Kürtösök hangversenye Költségtakarékosság - csökkentett képviselői fizetések a megyei közgyűlésben Buszozhatnak a képviselők Ízelítőt kaptak a gépiparis életből — Bemutatók segítették a pályaválasztókat Nyűt napok a Stromfeldben Salgótarjánban tegnap nyílt napokat rendeztek a Strom­feld Aurél Gépipari és Építőipari Szakközépiskolában. Amint azt Pál István igazgatóhelyettestől megtudtuk, évek óta bevált forma ez a beiskolázás megkönnyítésére: az is­kola megmutatja a lehetőségeket, így nagymértékben meg­könnyítik a nyolcadikosok számára a döntést. Az érdeklődés minden elő­zetes várakozást felülmúlt: az intézmény kétszáz-két­százötven érdeklődőre szá­mított, ezzel szemben csak­nem négyszázan voltak kí­váncsiak a gépiparis iskolai életre. Tizenegy munkahelyen mutatkozott be az intézmény a tizenegy csoportnak, amely egymást váltotta. A jó szervezés következtében példamutatóan zökkenőmen­tesen futottak a programok: például a tornateremben a lányok zenés gimnasztikáját láthatták az érdeklődők, a másik csoportnak pedig az önvédelem fogásairól tartot­tak bemutatót. Könnyed, rendkívül szel­lemes formában mutatkozott be az iskola diákönkor­mányzata, ezzel is oldva a nyolcadikos diákok feszült­ségét. Láthatták a program- vezérlésű szerszámgépeket működés közben, módfelett nagy sikert aratott a számí­tógépes rajzolás és tervezés: az érdeklődő diákok maguk szerkeszthettek a számító­gépen a gépiparisok irányí­tásával. Betekintést nyerhettek elektronikából a számító­géppel segített méréstech­nika rejtelmeibe, továbbá barangolhattak az Interne­ten. A szervezők minden ér­deklődőt tízóraival kínáltak, majd folytatódott a tájékoz­tatás. Láthattak automatika-, robottechnikai bemutatót, hegesztést korszerű hegesz­tőgépeken, továbbá gépi forgácsolást. Az igen jól sikerült nyílt napot a számítógépes épület- tervezés ismertetése zárta. Hegedűs Harmadik mentálhigiénés ifjúsági kortárs segítő és információs módszervásár Hiszen lelkűnkről van szó... Egyre növekszik a társadalom igénye a mentálhigiénés gon­dozás iránt, folyamatosan gyarapszik a segítő foglalkozásúak szolgáltatásait igénybe vevők száma - mondta Veér András, a mentálhigiénés programiroda vezetője tegnap, amikor - orvosok, pszichológusok, pedagógusok, szociális segítő mun­kások előtt - megnyitotta e fontos témával foglalkozó há­romnapos országos szakmai konferenciát Salgótarjánban, a Népjóléti Képzési Központban. Az Országos Pszichiátriai és Ne­urológiai Intézet igazgatója a csa­ládokat emelte ki, mint akik a mentálhigiénés munka során leg­jobban rászorulnak a figyelemre, a segítségre. Rajtuk kívül szó lesz a hajléktalanok, a drogfüg­gők, az önhibájukon kívül a tár­sadalom szélére sodródott ember­társainkról is. Lelki gondozásuk csak közös összefogással, az ille­tékes minisztériumok - egész­ségügy, családvédelmi és okta­tási - együttes munkájának ösz- szehangolásával történhet, han­goztatták a gondolatébresztőnek szánt nyitófórum hozzászólói. Bánfalvi Mária, a Szociális és Családvédelmi Minisztérium munkatársa a családvédelmi szolgálatok hazai helyzetéről szólva hiányosságként említette, hogy nincs kiépülve a családvé­delem rendszere, s a segítő mun­kához nélkülözhetetlen eszköz- rendszer is szegényes, hiányos. Hozzátette: örvendetes viszont, hogy e területen a civil szféra életképes, életrevaló kezdemé­nyezéseinek lehetünk tanúi. Kol­légája, Antall Kálmán, az utcai szociális munka fontosságáról beszélt, kiemelve a hajléktala­nokkal való törődést, e munká­hoz szükséges intézményrend­szer kiépítését, fokozatos fejlesz­tését. Fodor Gábor, az Oktatási Minisztérium munkatársa az is­mert hajdúhadházi esetre utalva kijelentette: nagy baj van a lelki egészségüggyel. A mentálhigi­éné területén dolgozók, így a pe­dagógusok „munkaeszköze” sa­ját személyiségük. Mentálhigié­nés felkészítésük - továbbkép­zés, akár főiskolai tanrend kere­tében - önmaguk és tanítványaik érdekében is elkerülhetetlen.

Next

/
Thumbnails
Contents