Nógrád Megyei Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-21-22 / 273. szám
6. oldal Mozaik 1998. november 21., szombat A szülőföld hívó szavára: Balassagyarmat barátainak találkozója Budapesten Iskolatársak ötvennyolc év után Az elmúlt évekhez hasonlóan a napokban ismét megrendezték Balassagyarmat barátainak találkozóját Budapesten az önkormányzat és a honismereti kör szervezésében. Egy autóbusznyi balassagyarmati érkezett a városból elszármazottak fogadására a Pataky Művelődési Központban megtartott rendezvényre. Sok volt gyarmati polgár, vagy annak leszármazottja tartotta fontosnak, hogy jelen lehessen szeretett városának fogadásán. A hivatalos program kezdete előtt is volt lehetőség egymás üdvözlésére, beszélgetésekre. Kürtössy Jenő, aki valaha a Mikszáth utcában lakott nagy örömmel fedezte fel a megje- léntek között ötvennyolc éve nem látott volt iskolatársát, De- teki Ágoston nyugalmazott villamosmérnököt, aki első ízben vett részt ezen a már hagyományossá vált találkozón. Még a volt úgynevezett „Nemzeti Iskolában” az első három osztályt járták együtt. Szeretettel emlegették volt pedagógusaikat, Jeszenszky Margit tanítónőt, aki egy év alatt megtanította az osztályt írni és olvasni és Erdélyi Sarolta tanítónőt, aki egész életét alárendelte az oktatásnak. Tolnay Klári emlékezete Az Ipoly-parti városból elszármazottak között számosán akadnak, akik eddig szinte minden találkozón megjelentek, kihasználva ezeket a ritka alkalmakat. Antal Elemér, akinek az édesapja megírta az 1919-es csehkiverés történetét a 89 éves - bár korából sokat letagadhatna - Kamarás Józseffel tereferélt. Józsi bácsi az előző napi drégelypalánki útját ecsetelte, amikor is egy nyolcvanéves helybeli asszony útmutatásával Szondi György sírját keresték. Magyar Pál, a város díszpolgára dr. Kiss Tamás volt alpolgármesterrel beszélgetett. Szarvassy Imre fotóművész a találkozók elmaradhatatlan résztvevőjeként zenészi sikereit emlegette társaságában. Baross József, aki a Fákon fehérnemű- gyár számviteli igazgatójaként ment nyugdíjba, édesapjáról, Baross József nógrád megyei főispánról mesélt. Azokat az időket emlegette, amikor a nyilasok letartóztatták a főispánt és a gyarmati börtönbe zárták. Fájdalmasan idézte fel a család Mohorára való kitelepítését, ahol Sáska Edit néni családjával együtt szomorú körülmények között éltek évekig. Szeretettel emlékezett viszont a napokban elhunyt 7o/- nay Klárira, a nagyszerű színésznőre, aki 1962-ben meglátogatta édesapját Mohorán és egy szép napot töltött a családdal, úgy hogy egy órányi időt még együtt is énekeltek, természetesen ki nem hagyva a szép palóc dalokat. Réti-tárlat: „Üzen az Ipoly” A zsibongó aulában Vass Agnes, a helytörténeti gyűjtemény vezetője és a találkozó főszervezője balassagyarmati írók, költők kiadványait árulta. A kötetek szerencsére gyorsan apadtak. Nagy sikere volt a Nagy Iván Kör eddig kiadott könyveinek, amelyeket a sorozatszerkesztő Tyekvicska Árpád a helyszínen tudott ajánlani az érdeklődőknek. A találkozó hivatalos programjának fő része volt Réti Zoltán festőművész kiállításának megnyitója a Pataky Galériában. Szinte nem fértek be az érdeklődők az „Üzen az Ipoly” címet viselő tárlatnyitóra, amelyen dr. Hahn Ferenc - aki szintén élt Nógrád megyében - művészettörténész szakmabeli alapossággal elemezte a kiállított műveket. Réti Zoltánt, mint a legjobb értelemben vett tradicionális festőt jellemezte, aki a klasszikus értékeket egy sajátságos, lírai, expresszionista hangon tudja könnyedén, elegánsan tolmácsolni.- A Pataky Galériában kiállított Réti-művek a magyar akva- rellművészet kiemelkedő értékei - vélekedett Hahn Ferenc. A kiállításmegnyitón Bach d-moll trióját tolmácsolták Balassagyarmat neves festőjének családtagjai. Az unoka Kanyó Dávid és édesapja Kanyó András művész-tanár fuvolán játszott, Kanyoné Réti Emőke gor- donkázott. A megnyitót követően a zsúfolásig megtelt különteremben folytatódott a program. Ünnep lesz a csehkiverés napja Kedves meglepetésként dr. Bertalan Ákos ügyvéd lebilincselő technikai tudással adta elő Chopin g-moll balladáját zongorán. Kovalcsik András tanár a csaknem százfős pártoló tagságot számláló honismereti kör tevékenységéről számolt be a megjelenteknek. Juhász Péter polgármester a város dolgairól, a választások körülményeiről, a megalakult önkormányzat terveiről szólt. Úgy vélekedett, hogy a város új vezetése tovább élteti a Balassagyarmat barátainak találkozóit, amelyek jól szolgálják az itt élők és az elszármazottak közös ügyeit. Kijelentette, hogy a város vezetésének óriási adóssága van a Civitas Fortissima Körnek az úgynevezett 1919-es csehkiverés dolgában. Erre az ország területi nagyságát akkor megvédő harci tettre, amelyben Balassagyarmat és környékének polgárai vettek részt, a város, mint legnagyobb ünnepére emlékezett 1944-ig. Most a képviselő-testület döntése értelmében 1999 január 29., újra a város első ünnepe lesz és az elődök dicső tettét tanítani fogják a város iskoláiban. Újraválasztott polgármesterként bemutatta a megjelenteknek feleségét, akit úgy jellemzett, hogy biztos hátteret ad számára a köz ügyeinek rendezéséhez. Összefogás a térségben Juhász Péter mikrofonhoz szólította Hercegh Hajnalkát, mint az egyik legfiatalabb képviselőt, aki azonban 1990 és ’94 között már tagja volt az első szabadon választott önkormányzatnak. (A budapesti találkozó óta megválasztották a város alpolgármesterének - A szerk.) Szót kért Bállá Mihály, a körzet országgyűlési képviselője, a külügyi bizottság tagja is. Beszélt arról, hogy a polgári pártok összefogásaként szolgálhatja a térségben élőket, akik elfogadták és befogadták. Kijelentette, hogy számára szép emlékeket adott ez a találkozó és büszke lehet Balassagyarmat, hogy elkerült polgárai így összegyűlnek a szülőföld hívó szavára. Szabó Endre Jelentés a hegyről Elcsendesül a kert „A felle g már a fákra dűl, zápor alatt sóhajt a ház, vihar-lovon kizúg az ősz, s a völgyön végigharsonáz." Aprily Lajos Napokig halogattam a kerti avartakaró összegereblyézé- sét. Sajnáltam megbontani a zöld gyepre hullott színes levelek látványát. Ahány fa, alattuk annyi sárga-vörös kerek terítő. Marasztalnám még a reggelente már dérlepte őszi színeket, de a Mátrában már behavazott -látom a kert végéből s itt is kisebb hóförgetegeket kavar a szürke égen a nyirkos, hideg szél. Mielőtt behavazna, ideje elvégezni az eddig halasztott kerti teendőket. A diófa leveleit elégetem, mert az állítólag semmire sem jó, de a többit, mint mindig, most is felhasználom annál is inkább, mert az idén nem látok köztük betegséggel fertőzötteket, kerül belőlük a komposztgö- dörbe, a felkupacolt rózsabokrok köré néhány hanttal beforgatva a virágágyásba, s műanyag zsákba töltve meleg takaróul a vízóraakna tetejére is. Lefedem a kiürített esővíztartályokat, megtisztítom a belehullott levelektől az ereszcsatornákat, a kerti padokat, berakom a nagy kecskebak lábú asztal alá, s a teraszról a székek és a kis asztal is bekerülnek a kamrába, tavaszig már úgysem használjuk őket. S közben sorra felidéződnek a nyári emlékek: a csendes májusi esőtől egyhangúan csobogó ereszcsatorna muzsikája; a nyári zivatar vizének harsogó vágta- tása; a reggeli mosakodások az esők utáni kristálytiszta, selymesen lágy esővízben; a nagy kerti asztal körüli szalonnasütés, bográcsozás vidám hangulata a család, a barátok körében; a csillagnéző éjszakába nyúló csendes beszélgetések és a hosz- szú hallgatások a teraszon. Már kiürültek a virágládák is, a fák megcsupaszod- tak, de így is szépek, mert kirajzolódó ágszerkezetük jobban megmutatja egyéni jellegzetésségüket. Szem elé kerültek rajtuk a nyáron lombtakaróba rejtett mesterséges madárodúk is. Kitakarítom belőlük a fészekmaradványokat, hadd várják tisztán a tavaszi új fészekra- kókat. Az is meglehet persze, hogy valamelyikbe talán még addig téli álmot aludni betelepszik a mogyorós pele. Amennyire kopaszak a gyümölcsfák, annyira dúsak most az örökzöldek! Beérlek az oszlopos borókák, fekete bogyói és a tiszafa tűzpiros termései, s — bár ebben az esztendőben idén kevesebb van belőlük - a fenyők tobozai is. Lassan alkonyodik. A duruzsoló kályha mellől egészen a besötétedésig nézzük a hosszú téli csendre felkészült kertet, mögötte a ködbe vesző erdőt, amíg csak ki nem gyulladnak távolabb alattunk a bányatelep pislákoló lámpásai. Fancsik János Jó megfejtés, szerencsés nyertes Elmúlt heti rejtvényünk megfejtése: Nagyon praktikus a szponzora, gondolt éjszakai futásra is. Ezerforintos vásárlási utalványt nyert: Szabados Jánosáé Ipolyszög, Fő u. 40. sz. A mai rejtvény helyes megfejtését november 25-ig lehet beküldeni szerkesztőségünkbe. Templomaink története Szent Márton nevével - MAGYARGÉC A Szécsénytől keletre fekvő helység (Magyargécz, Ge- chey) nevében a Géc feltehetőleg puszta személynév) esetleg a Gergely becéző alakja). A Kacsics nemzetség ősi birtoka a XIII. század elején a Kacsics nembeli Si- monbáné, majd II. Endre a Szák nemzetségnek adományozta. 1274-ben csere útján visszakapják a Kacsicsok Szák nembeli Pósa a Kacsics nembeli Cselen fia János, királynéi alétekfogónak(l) és testvérének, Jakabnak adományozta. Az oklevelek szerint a XV. század elején Alsó-, Felső- és Középgéc helységekből áll; 1448-ban Felsőgéc a Duzma családé, míg Alsógécen a Nagyszeleiek a földesurak. 1455-től a szécsényi uradalomhoz tartozik, Szécsényi László birtokaként. Az 1598- ban Szerémy Mihály földbirtokát fél évszázaddal előbb teljesen lepusztult területnek említik az iratok. 1715-ben 7 magyar háztartása van, öt évvel később „nemes község adóköteles ház nélkül” Borovszky szerint. 1770-ben a Szeré- myeké, majd a Ficsor, míg 1826-ban a Géczy család birtoka. A feltehetőleg középkori alapokon álló mai, Szent Márton tiszteletére felszentelt templomot az 1686-os, majd az 1713-as és 1731-es Cano- nica Visitatio egyaránt kápolnaként említi. Az 1818-as templomlátogatási jegyzőkönyv viszont már templomról ír. Végső alakját, tornyát 1920-ban kapta a 142 nm alap- területű épület. Egyenes záródású bejárati ajtaja felett egy négyzetes, a fölött egy félköríves záródású ablakot látni, a téglalap alakú hajó két oldalán is egy-egy hasonló nyílás van. Szentélye nyolcszög három oldalával zárul, enyhén visszaugrik a hajó oldalvonalából. Homlokzati tornyát gúlaidomú sisak fedi. A nyeregtetős épület nyilván középkori alapra épült, de sajnos, régi maradványokra utaló jelek nélkül. Csupán az arányok és a szentélyzáródás alapján lehet következtetni a XV. századi eredetre. A templombelső világos, egyszerű későbarokk hajója dongaboltozatos. Szintén dongaboltozat van az alacso- nyított mennyezetű szentély fölött is, az újabban épített sekrestye ajtaja felett barokk félköríves falifülke látható. Az orgonakarzat a hajó nyugati végén két kőpillérre épült, a toronnyal együtt, amelynek emeleti része a karzat felé fülkeszerűen nyitott; fényt is a toronyablakon át kap. Feltehetően régi fakarzata volt, amelyhez újabban épített belső kőfeljárat vezet; a donga is csak 1789 után épült. A templomberendezés szintén újszerű, ízléses elrendezéssel. Körmeneti feszületé a XVIII. századból való, szépen faragott korpusszal. Lassan évszázada már, hogy a műemlékjellegű templomban a hó harmadik vasárnapján, valamint jelesebb egyházi ünnepnapokon is tartottak szentmisét, a filiába jöttek ilyenkor a „mater”, azaz Megyer hívei is. A mindenkori nógrádmegyeri plébános látta el itt is a papi feladatokat, néhány esztendeje Eteshez csatolták. Nógrádmegyeren a magyargéci hívek anyakönyvi adatai is szerepelnek; a kereszteltek és a megholtak 1775-től, a házasságokat 1776-tól őrzi a Matricula. D. F. Végső alakját 1920-ban kapta fotó: rigó
