Nógrád Megyei Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-20 / 272. szám
Alkonyévek - Nyugdíjasok oldala 1998. november 20. péntek ________________ 5. oldal L étszámleépítés, korkedvezmény és -engedély - Hobbi a horgászat Bogács a Kanári-szigetek helyett- Örültem, hogy elmehettem nyugdíjba. Több lett a szabad időm. Két év korkedvezménynyel, öt év korengedménnyel, 53 évesen hagytam abba az aktív munkát. Ez utóbbinál az utánam fizetendő tb-járulékot a cég állja, mivel leépítéssel kerültem nyugállományba. A Salgótarjáni Acélárugyár Rt.-ben az energiafőosztály csoportvezetője voltam, 25 évig dolgoztam itt. Egyébként 39 éves a munkaviszonyom, amelyből tíz évet a bányánál töltöttem, ahol frontfejtésen lakatosként foglalkoztattak. Azért hagytam ott, s jöttem vissza az acélgyárba, mert messze volt - ismerteti nyugdíjazásának néhány fontos tényét Szabó János karancsla- pujtői nyugállományú lakos. Felesége ugyancsak az acélgyárból, 36 évi munka után a meóban történt létszámleépítéskor, korkedvezménnyel, 50 éves korában hagyta abba ottani tevékenységét.- Vele is jót tettek. Gyors- és gépírónőként foglalkoztatták. Havonta 2000 forintért dolgozott. Ugyanis a nyugdíja és az akkori fizetése között csupán 2000 forint volt a különbség. Az aktív napi munka, a vele járó átállás egyikünknek sem okozott gondot. Nem gondűzés, időmúlattatás céljából, hanem jól felfogott érdekükben fordítják szabad idejük egy részét az 500 négyszögöles kertjükre. Ebből a téli ellátáshoz szükséges burgonya és zöldség jó részét teremtik elő. Dolgozhatnának nagyobb földterületen is.- Édesapám a helybeli termelőszövetkezetben volt tag. Harminc aranykorona értékű földet kapott a kárpótláskor. Nem vettem ki, hanem felajánlottam a helybeli szövetkezetnek használatra. Ellenében évente öt mázsa búzát, vagy árpát kapunk. Szabó János a mostani években kedvére hódolhat szenvedélyének, hobbijának.- A mihálygergei tározóba járok horgászni. Ha az idő engedi, akkor hetenként kétszer. Előfordul, hogy tíz alkalommal semmi sem akad a horogra, utána háromszor egymás után pedig két-három kiló. Főleg pontyot viszek haza. Nemcsak hasznos időtöltést jelent számomra. Aktív koromban, amikor fáradt voltam, horgászás közben kipihentem magam. Most pedig nyugodtságot is jelent. Feleségem is velem jön, de nem rendszeresen. Igen, nőtlen voltam, amikor megismerkedtem a horgászattal.- Hol és ki vezette be?- Lugosi György, akivel együtt dolgoztunk a gyárban. Akkoriban Nógrádszakálnál jártam az Ipolyra.- Volt-e olyan időszak, amikor úgy gondolta, abbahagyja?-Nem, ennek ellenére egykét évi kihagyásom volt, amikor a gyár által gondozott mát- raszelei tóra jártam ki.- Költséges a hobbija?- Évente tízezer forint a tagdíj. A tározóhoz jó időben Simson motorommal szaladok ki. így olcsóbb, mintha Trabanttal mennék.- Van más is?- A Karancskeszi Vadász Szövetkezet tagja vagyok. Édesapám 1,13 aranykorona értékű földjével léptem be. Nem azért járok ki, hogy mindenáron lőjek. Nemrég onnan jöttem ide a polgármesteri hivatalba. Csak körülnéztem. Egyelőre nincs mozgás.-Mire elég kettőjük nyugdíja?- Ami szükséges az megvan. Szűkösen, de kijövünk a nyugdíjunkból, így tehát nem panaszkodhatunk. A jóban viszont nem dúskálunk. A Kanári-szigetekre sem megyünk üdülni, legfeljebb a gyári szak- szervezet szervezésében Bogácsra, vagy Jászapátiba. V. K. Idősek kontra fiatalabbak Nap mint nap azzal a gyöngyösi busszal jövök Salgótarjánba, amely 7.45 órakor indul Nagy- bátonyból. Evek óta ugyanaz a sofőrpáros váltja egymást, amelyik megjelenésével, udvariasságával, pontosságával sok kollégájuk példaképe lehet. A napokban azonban hangos szóváltást hallhattak mindazok, akik ezen a járaton utaztak: ismét „fellángolt” az örök ellentét a nyugdíjasok és a fiatalok között. A történet úgy kezdődött, hogy a kisterenyei megállóban a hátsó ajtón szállt fel egy nyugdíjas, mire a gépkocsivezető udvarias hangon kérte, hogy az első ajtón tegye ezt. A nyugdíjas részéről már nem volt udvariasnak mondható a hangnem: - Nyolcvanéves vagyok, mit szórakozol velem?! S mintha csak igazolni akarta volna baljós voltát a péntek 13., a következő megállóban újra a hátsó ajtót vették igénybe a nyugdíjas felszállók. A sofőr határozott - de még mindig udvarias - felszólítására a négy idősebb hölgy ugyan átjött az első ajtóhoz, sőt előkészítették a személyi igazolványokat is, de sok köszönet nem volt benne. Ettől a pillanattól ugyanis a sofőr rosszindulatú megjegyzések céltáblája lett, egészen Salgótarjánig. A nyugdíjas hölgyek fiatalokat megszégyenítő vehemenciával szidták a gépkocsivezetőt. Összecsengő mondandójuknak az volt a lényege, hogy ha valaki ideges, minek megy sofőrnek, miért nem keres magának egy igazgatói állást, azért a 60-80 ezer forintért, amit keres, igazán elvárhatják, hogy idegeskedjen egy kicsit, meg egyébként is, a nyugdíjasokért az állam kifizeti az utazási költséget, akkor meg nem mindegy, hol szállnak fel? Abban is egyetértettek a hölgyek: a fiatalok és a középkorúak egyaránt szemtelenek, tiszteletlenek, pedig ők is lesznek még nyugdíjasok és az ilyen embert fel kell jelenteni a Volán-igazgatóságon. A gépkocsivezető becsületére legyen mondva, egy szó nem sok, annyit sem szólt visz- sza, pedig vitustáncot jártak az arcán az idegek. Több középkorú utastársamon láttam, hogy nem ért egyet a hangos- kodókkal, de senki sem szólt bele. Magam is úgy gondoltam, érvekkel úgysem lehet meggyőzni a nyugdíjasokat, egy hangos szópárbajnak pedig semmi értelme nem lenne. Egy-két dolgot azonban nem ártana tisztázni. Azt, hogy az első ajtón kell felszállni, nem a sofőr találta ki, hanem előírja a szabályzat. Ha valaki ugyanis hátul száll fel, nem vált jegyet, a sofőrt ugyanúgy megbüntetik, mint a bliccelőt. A kormány mögül pedig nehéz lenne eldönteni, hogy a hátsó ajtón felszállók közül ki jogosult ingyen utazni. Az is szabály, hogy a személyi igazolványt fel kell mutatni, a bérleteket minden alkalommal elő kell szedni. Súlyos tévedés, hogy az állam kifizeti a nyugdíjasok utazási költségeit: minimális kompenzációt valóban kapnak, de a Volán-társaságok a megmondhatói, hogy mennyivel csökkent az ingyenes utazás miatti bevétel. A 60-80 ezres keresetről pedig csak annyit: jó, ha a felét hazaviszik a borítékban. Mindezeket felesleges lett volna elmondani, mert az ellenséges magatartás - ezúttal a nyugdíjasok részéről - szinte kézzel fogható volt. Azt azonban megfogadtam magamban, hogy ha tényleg feljelentik a gépkocsivezetőt - akit egyébként csak látásból ismerek- az igazgatóságon, szívesen elmondom én is a történteket. A fentiekből kiderül, hogy ki mellett fogok szót emelni. Hegedűs Erzsébet Ötven évvel ezelőtt, 1948 őszén több száz nógrádi, hevesi és borsodi sorköteles kezdte meg bizonytalan ideig tartó tényleges katonaidejét a kőszegi 7. és a zalaegerszegi 8. hv. zászlóaljnál. A kormány megbízható munkás- és parasztfiatalokkal akarta megerősíteni az osztrák határt. Elődeink, a főként nyugatdunántúli határőrök ugyanis tömegesen mentek át a háború után katasztrofális férfihiányban szenvedő Burgenlandba. Az várható volt, hogy az államosítással tönkretett polgárság nagy tömegei indulnak majd el nyugatra, hogy maradék vagyonukkal ott kezdjenek új életet. De az is, hogy az amerikai zónában gyülekezők közül sokan itt fognak majd átjönni kém- és diverzánsfeladatokkal (fegyverrel is) ellátva. Rákosi e feltevése beigazolódni látszott. Néhány hónapos boldog békeidők Kőszegen a mi újoncidőnk a Jurisics-várban kellemes lett volna, ha nem fészkeltek volna a vastag falak között ezrével a patkányok és az egerek, ameAz emberek többségének nincs módja arra, hogy hintaszékben olvasgatva, pár kellemes percet töltsön. Pedig ennyi mindenkinek kijár... Életben maradtunk Vajon az értelemsériilt ember hogyan, milyennek látja a világot? Mit mondana el, ha más sorsra születik? Rajzok, félszavak vallanak csupán erről. Egy hetvenkilenc éves édesanya azt kérte, vállalta, azt mondja el, amit a lányának kellene, ha az szegény épen, egészségesen születik. íme a szokatlan vallomás: Gál Klára vagyok, a mi- zserfai szociális otthon lakója. Sérült vagyok, s ezt a második világháborúnak, a fasizmusnak „köszönhetem.” Itt élek MiEgy obsitos határvadász visszaemlékezései lyek zavarták az éjszakai nyugalmunkat. Fűtetlen helyiségben, hideg folyó vízzel mosdhattunk. Elöljáróinkat bajtársnak szólítottuk, de azok is voltak a szó szoros értelmében mindannyian. De az öreg katonák is. Riadó alig volt, kollektív büntetésre, „kitolásra” jó- szerint nem is tudok visszaemlékezni. Az első karácsonyt az eskütétel után már Undon, a barakkőrsön töltöttem. A szentestén szolgálatban(l) átmentünk az osztrák őrházba és ott reggelig beszélgettünk a fináncokkal. A határt akkor még csak itt-ott kövek és árkok jelezték. (Elődeink még sörözni is átjártak.) Csaknem valamennyi faluban volt még kishatárforgalom a kettős birtokosok részére. Leereszkedett a vasfüggöny 1949 tavaszán egyszerre minden megváltozott. A határtól ötven méterre se erdő, se épület nem maradhatott, nyomsávot zserfán, ahol biztonságban vagyok, nem kell félnem a fázás- tól, a nehézségektől. Édesapám ’43-ban bevonult Kassára, mint hadapród őrmester, édesanyámmal Seregélyes községben éltük át a háború borzalmait. Vagy ötször cserélt gazdát a falu: hol a németek, hol az oroszok kerekedtek felül. Mi szerencsésen életben maradtunk, de a bombazápor bennem csúf, örök nyomokat hagyott. Árva lettem, édesapám odaveszett. Az árvasági járandóságomért évek óta kilincselünk, de csak elutasító választ kapunk, pedig a halotti anyakönyvi és a hadifogsággal kapcsolatos iratok megvannak. Már le is mondtam mindenről, élek, mert élni kell. Az viszont fáj, hogy sorsüldözött és sorsüldözött között szántottak, kettős drótakadályt építettek, majd ősszel taposóaknákat telepítettek a drótok közé. Disszidálásért, a kísérletért is 5 évi börtön, a fegyveresért halál járt! És a várt csoportok mégis megindultak helyi vagy távoli embercsempészek vezetése alatt. Egy főt 5-6 ezer forintért vittek át, ez egy évi átlagfizetésnek felelt meg. Bozsokon egy nyomon hárman mentek át, és az akna a harmadik, a menyasszony lába alatt robbant. Szentpéterfán a 21 fős csoportból ketten a helyszínen, ketten a kórházban haltak meg. De egy se úszta meg szilánk nélkül. Az alattomos fegyver 50 méterre szórta ezer és ezer szilánkját, amely életre szóló, szennyező sebeket okozott. De jöttek a kémek is csőre töltött pisztollyal, a felszólításra azzal válaszoltak. A járőr- parancsnok az egyiket szitává lőtte, de az ő bal karja is örökre béna maradt. Társát sebesülten fogták el. különbséget tesznek. Velem szemben mások - úgymond a hősök - kitüntetéseket, pénzjutalmat kapnak, pedig olyan család tagjai ők, ahol nem csekély a havi jövedelem. Vajon hány képviselő, önkormányzati tisztségviselő ajánlotta már fel olyan hátrányos helyzetű embernek, mint én vagyok. Olyannak, aki apa nélkül nőtt, fel s lassan az édesanyját is elveszti. Idős szülőm törődik velem, ha rá gondolok, könnybe lábad a szemem. Már csak fényképen láthatom az apámat, akinek emlékét tisztelem, míg ezen a világon vagyok. S akinek hiánya mondatja velem: háborús bajba jutottak között ne tegyen senki különbséget. Ne legyen az, hogy az egyiket kiemelik, a másikat semmibe veszik. Volt akinek sikerült az átju- tás. Két ismert labdarúgó például ’48 késő őszén szovjet katonai teherautón Kőszegnél disszidált. Sok volt a fegyveres, gyakran halálos baleset is. A nem biztosított dobtáras géppisztoly és a félelem, az idegesség volt az oka a legtöbbnek. Egy félreértett jelszó is okozott halált. (Futár, futás!) A túlbuzgó, fiatal, új káder bozsoki őrsparancsnok arra fizetett rá, hogy ki akarta próbálni, szakszerűen viselkedik-e járőre, ha odaátról kővel dobálják. Legkedvesebb katonája lőtte agyon véletlenül. Öngyilkos lett a kilakoltatott tudós Egy miskolci katona csöbörből vödörbe került. Társai azzal bízták meg, hogy be ne engedje a húsvéti bálba az ellenőrzést, ahol engedély nélkül voltak. Ő persze csak beengedte a századparancsnokot. Félelmében fegyverével együtt átment a haEgy kis nosztalgia Mesebál alagúttal A hajdani zagvvapálfalvai síküveggyári művelődési házban mindig nagy érdeklődés kísérte a különböző bálokat. Volt mesebál, rózsabál, hópehelybál, farsangi bál stb. A hangulatos díszleteket minden esetben a gyár szakgárdája - villanyszerelők, asztalosok, lakatosok, üvegvágók - állította össze, de sokan mások is közreműködtek. Például az ügyes kezű közreműködők a törpék mesevilágát megelevenítve rejtelmes alagutat építettek, gyönyörű tájakat festettek, minitermészetet varázsoltak a színpadra, a bálterembe. Keményvári István táron. Az amerikaiak kémet csináltak belőle és visszadobták. Hiába adta fel azonnal magát, felkötötték a kőszegi vár udvarán, miután több bajtársának a kivégzését végig kellett néznie. Egy az országosan elismert művészettörténész volt a bozsoki Sibrik-kastély tulajdonosa addig, míg az őrsöt oda nem telepítették. Egy ideig megtűrték „társbérletben”, majd megkapta a kilakoltatási végzést. De egy igazi tudós, öngyilkos lesz, ha „zavarják a köreit”. Ő is ezt tette, élve nem hagyta el jogos tulajdonát. A szombathelyi századtörzs egyik gépkocsivezetője is részt vett annak a fogolynak a keresésében, aki a „KAT.POL.”-ról szökött meg. O talált rá a kukoricásban az esti szürkületben a csaknem 2 m-es óriásra, akitől annyira megijedt, hogy pisztolyával agyonlőtte. A Határőr újság hősként dicsőítette, aki lebirkózta a veszélyes bűnözőt. 1950. január 1-jével átvett Sóshartyán - Az idősek klubjában kéthetente, hétfői napokon tartanak előadással egybekötött nyitott napokat, amelyeken a falu minden időskorú lakóját szívesen látják. A klubvezető, Mesterné Molnáry Mária kezdeményezése jó fogadtatásra talált a klubtagok és a helybeliek körében. A legközelebbi közös nap nem hétfőn, hanem november 24-én, kedden lesz. Ez alkalommal Balogh Ferencné, a Nyugdíjasklubok és Életet az Éveknek Országos Szövetségének megyei elnöke lesz az előadó. Balassagyarmat - A Magyar Vöröskereszt területi szervezete két - ma már idős - aktivistájának sokoldalú, eredményes tevékenységét kéthetes - november végén kezdődő - jutóinkét is az ÁVH. A kék-piros paroli helyett zöld lett, tányérsapkát és kemény váll-lapot kaptunk és pantallót. Voltak azért kellemes emlékek is Okozott néha derültséget is az éjszakai patkányvadászat, a befogási kísérletek és a „fogolykíséret a vesztőhelyre”. A legszebb élményem az volt, amikor ’49 nyarán 2 hétig üdültem Balatönlellén. Szombathelyen, amikor a századtörzsben voltam írnok, havonta kijártunk a gőzfürdőbe; láttam NB I-es meccseket a legnagyobb sztárokkal: Szuszával, Puskással, Henni Gézával. Felejthetetlen volt a budapesti VIT-en részt vevő szovjet küldöttség 3 órás kulturális műsora is, amelyet a szovjetbarátnak nem nevezhető helyi közönség fergeteges tapssal jutalmazott. De legszebb nap mégis az volt, amikor 27 és fél hónapos, sok ázás-fázás, álmatlankodás és visszért okozó gyaloglás után 1951-ben leszereltünk. Petényi László nyugdíjas tanár Salgótarján talomüdüléssel köszöni meg. Felsőpetény - A hagyományos idősek napját ezen a héten kedden rendezte meg az ön- kormányzat. Minden időskorú polgárt ebéden látott vendégül a képviselő-testület, ezt megelőzően a falu óvodásai, iskolásai, valamint a Rozmaring kórus műsorukkal, dalaikkal szórakoztatták az ünnepeiteket. Az összejövetel zenével, tánccal ért véget. Szécsény - A Nógrád megyei nyugdíjasklubok kulturális találkozójára, a Művelődési és Művészetoktatási Központ Művelődési Otthonába várják november 28-án, szombaton a közösségeket, egyéni fellépőket. A 14 órakor kezdődő esemény után lesz a Zsó-Kata bál. Más az a hétfő, jutalomút, köszöntés és találkozó Kis rendezvénynaptár
