Nógrád Megyei Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-17 / 269. szám
november 17., kedd Szeretettel köszöntjük HORTENZIA és GERGŐ nevű kedves olvasóinkat! A Hortenzia etruszk vagy latin eredetű név, jelentése: kerti. Védőszentje Szent Hortenzia tesszaloniki vértanú (300), virága a hortenzia. A katolikus liturgikus naptárban ez a nap Szent Gertrud szűz napja, aki bencés apáca volt 1302-ben. Az ortodox és a görög katolikus naptár szerint Csodatévő Szent Gergely napja. A Nap kél: 6.51 órakor, nyugszik: 16.06 órakor. ÜGYELETES RIPORTER T. Németh László : (32) 416 - 455 225 évvel ezelőtt, 1773. november 17-én született Debrecenben Csokonai Vitéz Mihály (képünk) költő, a felvilágosodás korának jelentős egyénisége. Költészetén érezhető a nyugati áramlatok hatása, mégis legjobban az eredeti magyarság ütközik ki belőle. Első írásai kiadási költségét a pozsonyi országgyűlésre összegyűlt főuraktól koldulta ki (Diétái Magyar Múzsa). Vajda Júliához írta a Lilla-dalokat. Szatirikus elbeszélő műve a Dorottya, vagyis a dámák diadala a fársángon (1799). Néhány színműve is van (Tempefői, Özvegy Kanyoné) és említjük Szegény Zsuzsi a táborozáskor, Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz c. verseit. Minden munkái 1971-ben két kötetben és Lilla-dalai 1979-ben jelentek meg. 180 éve, 1818-ban született Gyöngyösön Vachott Sándor költő, író, Kossuth titkára, ami miatt bebörtönözték. Kiszabadult, de újra vád alá helyezték. A börtönben idegei tönkrementek, szabadulása után a Schwartzer-féle elmegyógyintézetben hunyt el. Felhős idő ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE A frontok ugyan elkerülnek bennünket, kissé azonban még változékony lesz az idő. A tegnapinál nedvesebb levegő érkezik fölénk, emiatt kicsit több lesz a felhő, és időnként hózápor is lehet. Erős marad az északnyugati szél. A hőmérséklet csúcsértéke elmarad a megszokottól. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 3 Balassagyarmat: 3 Szécsény: 2 Bátonyterenye: 2 Pásztó: 3 Ipolytamóc: 2 Nem a kondenzcsík húzza a repülőt - Látványos légibemutatóval nyitották meg az ez évi kínai nemzetközi légiközlekedési kiállítást. A pekingi vásáron csaknem 500 repüléstechnikai cég és légitársaság mutatja be különféle termékeit, illetve utazási ajánlatait. rmniírhi AOJ Urlap-hi cop * •K* Skorpió (X. 24-XI. 22.) A Merkúr már a Nyilas jegyében jár. Anyagi dolgok miatt hajlamos idegeskedni mostanában, ráadásul a karrierjében is felgyorsulnak az események. Ma kaphat egy vissza nem térő ajánlatot. Bátran kockáztasson, a szerencse Ön mellett áll. Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Komoly sikereket könyvelhet el az önmegvalósítás területén. Munkahelyén kiegyensúlyozott, jó teljesítmény képes nyújtani. Vállalkozóként még szerencsés üzletekre is számíthat. Bak (XII. 22-1. 20.) Ne legyen türelmetlen, és vigyázzon, hogy ne sértsen meg senkit. Üzletkötést, tárgyalást halasz- szon későbbre. Ma a legszebb perceket Ámor biztosítja. Vízöntő (I. 21-11. 20.) Érdekes titkokat tud meg, amelyeket jól tud hasznosítani. Szabálytalan ügyletekbe ne menjen bele, mert később nem tud büntetlenül kiszállni. Szerencse- játékban van esélye, ha ad rá lehetőséget. Halak (II. 21—III. 20.) Önt ma kritizálják, piszkálják. Ne reagáljon az ízléstelen ellenségeskedésekre. Szívességet ne kérjen, de ne is tegyen senkiért semmit, mert nem hálálják meg. Szívügyekben szerencsés. Kos (III. 21-IV. 20.) Most, hogy egy bevételi forrása megszűnik, sem a régi protektorai, sem barátai nem állnak ki Önért. Csodákban ne rérhénykedjen, hanerti1 hétóe'n körül; mozgolódjon, milyen új lehetőségeket aknázhatna ki. Bika (IV. 21-V. 20.) Munkaügyi és pénzügyi gondok jelentkezhetnek, amelyek meghatározzák kedélyállapotát. Legyen nyitott, és fogadjon el jó tanácsokat. Próbálja objektiven kezelni a problémákat. Ikrek (V. 21-VI. 21.) Sok türelemre lesz szüksége ahhoz, hogy elviselje környezetében az akadékoskodó embereket. Ennél bonyolultabb helyzetet is oldott már meg. Kedvese boldog lelkesedéssel viszonozza az Ön figyelmességét. Rák (VI. 22-V1I. 22.) A Nap és a Vénusz most a Skorpió * jegyében halad. Vegyes sugárzások érvényesülnek, de a kedvezők túlsúlyban vannak. Tartsa fenn a pozitív értelmű hozzáállást és magatartást, ma is keresse a hasznos változtatásokat. ■XOroszlán (VII. 23—VIII. 23.) Anyagi helyzete stabil. Nem túl jó, de legalább stabil. Feladatait ma is el tudja látni, de a ‘ nehezebb vagy nehezen teljesíthető munkákat most Ön kapja. A tisztességtelen üzletektől óvakodjon. Szűz (VIII. 24—IX. 23.) Kísértése lehet a tekintetben, hogy megszakítsa-e baráti kapcsolatait. Egyik barátja túl sokat követel Öntől. Az Uránusz hatására ma a munkatársaival és . partnerével is feszültebb lesz a viszony. Mérleg (IX. 24-X. 23.) A Jupiter kedvezőtlen fényszög- kapcsolatot alkot a Merkúrral. Nagyon oda kell figyelnie a házaló árusokra, mert könnyen csőbe húzhatják. Kerülje el a vitába bocsátkozást olyan emberekkel, akiknek más a szilárd hitük és meggyőződésük, mint az Öné. X k d(i íjs ijc sf:sf; tje sjc $ sf; 5fc sfc 5fc ;fc SR sf: tf: fik sk 5k 3ksic Holnapi Lapunkból Elkelne néhány csősz Gyarmaton- Erősödött a mezőgazdaság képviselete az új balassagyarmati képviselő-testületben - hangzott el a balassagyarmati gazdakör legutóbbi ülésén. A testület tagja lett Bacsa Béla gazdajegyző, a gazdakör alel- nöke, valamint Osztrulóczki Mihály és Cseman Pál a kisgazdapárt részéről. Újra a városvezetésben foglal helyet a Zöldeket képviselve Láng Mihály, a kertbarátkor elnöke. Megoldásra váró probléma akad bőven. Lopják az erdőt, a kerteket. Elkelne egy csősz, akár több is... Hat szám - egy nyeremény! 47. HIT A FI IjET \ NYE REMEM IY: vásárlási utalvány A MAI NYERŐSZÁM: I 3 V V ? MoziM tlsoit Salgótarjáni Apolló, 15.30,17.45 és 20.00 órától: Sziki-szökevény. Színes, szinkronizált amerikai filmvígjáték. Apolló Kamara, 17.00 és 19.00 órától: Grease. Színes amerikai filmmusical. Balassagyarmati Madách, 13.30, 15.30,17.45 és 20.00 órától: Sziki-szökevény. Színes, szinkronizált amerikai filmvígjáték. Kamaramozi, 18.00 és 20.00 órától: Grease. Színes amerikai zenés film. Bátonyterenyei Bányász mozi, 17.30 órától: Dark City. Színes amerikai sci-fi. 50. házassági évfordulóját ünnepli Nógrádon LESS JÓZSEF ÉS FELESÉGE. jó egé^égeté? temMdp« életet kíván: két lányuk, vejiik, négy unokájuk, unokavejiik és két kicsi dédunokájuk FELESEGEMNEK, BODOR IMRÉNÉNEK 7. házassági évfordulónkra! "E legszebb napon megköszönöm, hogy vagy nekem,--hálásan mindenért, mit nyújtottál nekem, az együtt töltött évekért, és hűséges szerelmedért!" FÉRJED £3) HaHoTa r^K Tudatlan Nagyzás- Apu, hol van Az egérkislány hazaviszi a jy Afrika? vőlegényét, egy denevért- Nem tudom bemutatni a családnak. A fiam, anyád pacsaládtagok szömyülködve költ az este... kérdezik: Gyerekszáj- Megőrültél? Egy denevér a vőlegényed?! Kisfiú számol a család előtt:- Denevér? Nekem azt- Egy, kettő, három, mondta, hogy pilóta! négy, öt, hmmm - Na, kisfiam, mi jön öt Diagnózis után? - sürgeti az anyuka. Az orvosi egyetemen a- A busz. profnak feltűnik, hogy naA nők kedvencei gyón kevesen ülnek a padokban. Ismerős hiányzót- Melyek a nők kedvenc keresve megkérdezi: állatai?- Ki tudná megmondani,- Az attól függ, hogy miért nem jött el az előadáhol: egy jaguár a garázsban, somra az új medikus? egy -nerc-a szekrényben, egy- Mert beteg. bika az ágyban és egy- És mi baja van? marha, aki mindezt fedezi.- Tanszékrekedése. Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en: el 8-tól éjfélig KOSSUTH 4.30 Reggel krónika 4.40 Határok nélkül. 5.00 Krónika. Sport. 5J8 Falurádió. 7.00,8.00 Krónka. Sport. 8.17 Mindennapi tudomány. 827 Paragrafus. 8.45 Gyorsfénykép... 9.05 Napközben. 11Ü5 A magyar népzene és népköltészet hete. 1122 Pest és a nők. 1200 Óéi krónika 12.40 Ki nyer ma? 1250 Törvénykönyv. 134)6 Vendég a háznál. 1320 Motetták. 1320 Római katolikus félóra. 14.05 Klasszkusok... 1425 Irodalmi figyelő. 1455 Első közlés. 1557 Hozam 1520 Vüágstúdx). 1650 Délutáni krónka 1620 Hasznos tudnivatök. 1625 Radar. 17.06 Magyarországról jövök. 1726 A Szabó család. 1850 Esti krónka. 19.06 Sportvilág. 1920 Jó éjsakát, gyerekek! 19.40 Budapest képes története. 20.05 A magyar népzene és népköltészet hete. 20.30 Határok nélkül. 2050 Beszélni nehéz! 21.05 Könnyűzene. 2125 Mesélő krónikák. 2250 Késő esti krónika 2220 Tér-idő. 23.00 Hírek. Időjárás. Kenő. 23.05 Egy énekes... 17.00 Hírek. Időjárás. 1753 Közlekedés. 1755 Apíkám világa. 1629 Közlekedés. 1820 Délutáni csúcs. 194» Hírek (dőyárás. 19.03 Sztárkereső 1920 Kölyőkrádló. 2050 finden egész eltörött.” 21.00 Hírek. Időjárás. 2153 Pop-, rock-, fokkoncertek. 2250 Tangó. 2220 Egy arc. 2350 Hírpercek 23.15 Ennyi. 24.00 Éjfél után j^TV1 550 Napkelte 9.35 Bor és hatalom 10.05 WSt Disney bemutatja 11.10 Válaszolunk a nézők te 6.45 Határtól határig 7.00 Híradó. Időjárás 7.15 Szabad verseny (ism.) 7.45 Határtól határig 8.00 Tudóra 9.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.30 Repeta 17.40 Szívtipró gkni(115.) 18.25 Magyarország ma 18.40 Katolikus krónika 19.00125 éves Budapest 19.25 Versek a városról 19.35 Ünnepi hangverseny Pest-Buda egyesítésének 125. évfordulóján 20.30 Híradó. Sporthírek 22.00 Mélyvíz 23.55 Napbúcsúztató PETŐFI 420 Hírek. Időjárás. 423 Hajnali dallamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 653 Reggeli csúcs. 620 Hírek. Időjárás. 623 Közlekedés. 750 Hírek. 723 Közlekedés. 728 Sportreggel. 8.00 Petőfi-déletött. 855 Zenezóna. 9.05 Délelőtti tereiére. 950 Apró-cseprő. 1050 Hírek Időjárás. 10.03 Közlekedés. 10.09 Gordiusz plusz. 11.00 Hírek. Időjárás. 1153 Közlekedés. 11.04 Sporthírek. 11.07 Nosztalgiaparádé. 11.52 Manapság. 1250 Jó ebédhez szól a nóta. 1350 Naprakész. 13.04 Helykereső. 13.12 Sporthírek. 1320 Vízállásjelentés. 13.44 Korkérdés. 1450 Csúcsforgalom. 1550 Hírek. Időjárás. 1554 Közlekedés. 1650 Közlekedés. 11.30 A szerelem jogán 12.00 Déli harangszó. Híróra 13.05ErdéS2házFafcenauban (36.) 14.00 SrpskiEkran 14.25 Unser Bildschirm 14.50 Vivát Benyovszky! (6.) 16.00 Gyorssegély 16.10 HoUHnyes történél (22.) 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Katolikus krónika 17.25 Kisokos (ism.) 17.45 Viktor és Marika 17.55 Hang-szál(l) 1820 A bestia 18.45 Körzeti híradók 19.00 A bestia 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Vészhelyzet (22/9.) 20.45 Bohózatalbum 21.00 Kriminális 21.30Tetemazti 22.00 Hírek 22.05 Aktuális 2225 Kenó 22.30 Publikum 23.00 Brigantik (ol.-fr. film) 5.55 Műsorismertetés 6.00 Híradó. Időjárás 6.15 Aktuális (ismétlés) 6.40 Képes műsorajánlat 6.00 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Csupa-csupa élet (285.) 9.30 Kakuk! (talkshow) 10.00 Satöbbi 10.30 Titokzatos természet 11.00 Esély 11.30 Follow me 12.00 Színkép 12.30 Közvetlen ajánlat 13.05 MHa szupersztár 13.301001 Amerikai 13.55 Mindem tudni akarok! 14.00 Családi kötelékek (amerikai sorozat) 1425 Édes hámasban (francia vígjátéksorozat) 14.55 Egy titokzatos hölgy (22.) 15.35 Kedves nővérkék (80.) 16.00 Kakuk! (talkshow) 1625 A Szuper csapat (amerikai sorozat) 17.15 Gazdagok és szépek (290.) 17.40 Sunset Beach (52.) 18.30 Szerencsekerék 19.00 Tények 1925 Tények plusz 19.50 Herkules Amásik oldal 20.45 JAG 21.35 Undent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Szép új világ 23.30 Magnum 1125VH1 1525 Jövőnéző (ismétlés) 15.55 Árnyékok és köd (ism.) 17.30 A klinika (48.) 18.30 Hir3 19.00 A Simpson család (47.) 19.30 Egy rém rendes család 20.00 Hawaii üzenetek (1.) 21.00 Több mim testőr (amerikai film) Országszerte ismerik Rachel Marion színésznőt. Egész Amerika rajong érte. Valaki telefonon megfenyegeti. Az ismeretei többször is az életére tör. Ekkor döbben rá, hogy testőrre van szüksége. Választása a szakma legjobbjára, Frank Farmerre esik. A térti rendkívül alapos, semmi sem kerülheti el a figyelmét. Az amerikai elnök is elégedett volt vele. Rachel beleszeret a férfiba. A rá leselkedő veszély ellenére könnyelműen viselkedik. Frank azonban megmenti az életét. 2320 HM (ismétlés) 23.50 A klinika (ism.) 18.20 Gazdakör 18.55 Hej, hej, helyesírás! 19.05 Eljön a hajnal (fr.-ol. film, 1956) 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó. 21.40 A90esjá folyó (am. film) Tragikus repükigép-szerencsétlen- ség történt 1982. január 13-án Washingtonban. A 9űes járat hídnak ütközött, és hetvenkilenc utasával a Potomac folyóba zuhant. Mielőtt a gép elérte volna a jeges folyót, végigszántotta a zsúfolásig megtelt fő- lüljárót A katasztrófát csak kevesen élték túl. Róluk, az életükről és hősies küzdelmükről szól a film. 23.10 Híradó 23.25 Vers 19.30 Alak-Art 20.00 Dempsey és Makepace (5.) 21.00 Kopasz Krapek (3.) 21.30 Dilizsaruk (2.) 22.00 Elképesztő övez»t(16.) 23.00 Alak-Art (ismétlés) 4JB SZÍV TV DUNA TV 5.30 Virradóra 9.00 Reggeli muzsika 9.05 Kapcsok (ismétlés) 9.40 Mi lesz holnap? (ism.) 10.00 Krisztus kapitánya: Ka- pisztrán János (ism.) 10.30 Arcra arc 10.35 Ffimetúóők Mozart-muzsí- kára 10.45 A hegy védangyala (5.) 11.40 Esi kérdés (ism.) 11.55 Vers 12.00 Lapszemle. Hírek 1220 Nótacsokor 12.40 Napló helyett (ism.) 13.15 Virtus (ism.) 13.40 Törökország kincsei (3.) 1420 A család apraja-nagyja 1520 Molly (13/11.) 16.00 Katedra nélkül 17.00 Heuréka! Megtaláltam! 17.35 Mesefilmek 18.00 Híradó 6.45 Információs magazin 7.00 Napraforgó 7.10 Music Box Classic 15.30 Meditációs jóga 16.15 Információs magazin 16.30 Kapásjelző (ism.) 17.00 Szédülj el! (ism.) 17.30 Sportműsor 19.00 City magazin 19.30 Sportműsor 21.30 Gengszterek földje (ism.) 6.30 Fecsegő tipegők 7.00 Pete és kis Pete 7.30 Clarissa 8.00 Hé, Arnold! 8.30 Music Box 14.30 Játszd újra. 15.00 Music Box Top Ten 15.30 Élő legendák gyerekeknek 16.00 Fenegyerekek 16.30 Fecsegő tipegők 17.00 Hé, Amok)! 17.30 Clarissa 18.00 Pete és kis Pete 18.30 Aaahh! A szörnyek 19.00Rocko 6.05 Varázslatos álmok (ism.) 6.30 Jó reggelt! 9.00 Receptklub (ism.) 9.10 A farm, ahol élünk 10.00 Borostyán (21.) 10.50 KXHiól egy (ism.) 11.20 Az első csók (183.) 11.45 Barátok közt (ism.) 12.10 TlmeTrax (ism.) 12.55 Meri vagy nem méh? 13.00 Hírek 13.10 Élettér 1320 Receptklub 13.30 Angyali érintés (1.) 14.20 Klipklub 14.35 Rajzfilmklub 15.45 Sweet Valley (71.) 16.05 Az első csők (184.) 16.30 Afarm,aholélünk(196.) 17.25100-ból egy 17.50 Meri vagy nem meri? 17.55 TimeTiax(19.) 18.45 Híradó 19.05 Fókusz 19.30 Barátok közt (33-34.) 20.00 Életveszélyben 21.00 Neve: Senki (11.) 21.50 Híradó. Időjárás 22.05 MMM Mi? Mennyi? Miért? 23.05 Jogában áll hallgalni (3.) 23.55 Fókusz (ismétlés) TARJÁNI TV 18.00 Sztárvadász 18.45 így készült a... Mint a kámfor című film 19.00 Szivárvány sztár Vendég: Szűcs Judit 19.30 ízválasztó 20.05 Gyermekek jogainak vi20.30 Fekete bársonyruhában (ausztrál film) NÓGRÁDÉHÍRLAP BALASSAGYARMAT, BATOKTlTKEXYt fASZtO. RtnAG SALGÓTAIUAk jMOjKT vAKOSOtt B kOrrVOtOK NAPILAPJA az Egri Nyomda Kft. lapja. Felelős kiadó: KOPKA LÁSZLÓ vezérigazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/416-455. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt., tel.: (30) 955-303, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., tel.: (06)(30)534-088, Pásztó - Célvonal Kft., tel.: (30)433-548, ü.sz.: (32)310-877. Árusításban terjeszti a BUVIHIR HMapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőinél, posta- utalványon és átutalással a Magyar Takarékbank Rt. Salgótarjáni Megyei Igazgatóság 115-01701 10002704 sz. vagy az OTP Bank Rt. 11741000-20150107 sz. számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 655 Ft, negyedévre 1965 Ft, fél évre 3930 Ft, egy évre 7860 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042.