Nógrád Megyei Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-05 / 233. szám

4. oldal Világtükör 1998. október 5., hétfő A katolikus egyházfő a spliti szentmisén FOTÖ: FEB/REUTERS A pápa a népek megbékéléséért Az olasz lapok bírálják a horvátországi látogatást Háromnapos horvátországi látogatásának utolsó nagy eseményeként II. János Pál vasárnap katolikus hívők tízezrei előtt Splitben misét mondott. Az olasz sajtó több cikkben is kritikus hangot ütött meg a pápai utat illetően. Ellentmondást látnak az olasz újságok a szentatya több demokráciára buzdító felhívásai és a horvát el­nöknek ezeket burkoltan elutasító állásfoglalása kö­zött. „A pápa megérkezése pillanatától az etnikumok közötti együttélésért és a nagyobb demokráciáért emelt szót, elhatárolódva Franjo Tudjrmn üdvözlőbe­szédétől” - emelték ki a római lapok. Az olasz újságok felfi­gyeltek arra, hogy míg négy éve Zágrábban a pápa megbékélésre buzdító fel­hívását dermedt csend fo­gadta, most szombaton a Marija Bistrica-i kegyhe­lyen kétszázezer hívő hosszan tartó tapsára talált a kölcsönös megbocsátásra intő felszólítása. Az olasz sajtó szerint Tudjman horvát elnök lát­ványosan politikai célokra használta fel II. János Pál látogatását. „A diplomácia és az egyházi óvatosság el­tanácsolt volna ettől a lá­togatástól, amely ki van téve annak, hogy a horvát kormány habozás nélkül felhasználja nacionalista céljaira, a szerbek pedig megneheztelnek miatta. A pápa azonban bízik abban, hogy üzenete eljut céljá­hoz a politikai felhasználás ellenére is” - írta a polgári konzervatív Corriere della Sera, amely általában ro­konszenvező hangot üt meg a Vatikán irányában. A horvát bíboros bol­doggá avatásával a lengyel pápa újabb számlát rende­zett a kommunizmussal - állapította meg a La Re- pubblica, amely ugyanak­kor szóvá tette: a pápai lá­togatás teljesen átsiklott a horvát egyháznak az usz- tasa hatalom idején elkö­vetett bűnei - a szerbek erőszakos áttérítése, az or­todox papok üldözése, sőt legyilkolása - fölött. Van akinek a biztosítás nyugalmat és befektetést, van akinek élet-, lakás-, illetve gépjárműbiztosítást jelent. Másnak gondoskodást baleset esetén, vagy egyszerűen nyugdíjbiztosítást. Mindannyian másra gondolunk, ha a biztonságról van szó, mégis könnyű megtalálni a testre szabott megoldást. Mert vannak egyértelmű dolgok. Ha biztonság - akkor © Jóvátétel ■ Hatástalanok és jórészt ér­vénytelenek az egykori cseh­szlovák államfő, Eduard Be­nes sókat vitatott dekrétumai - írja a Lidové Noviny. A második világháború után a magyarok elűzése szülőföld­jükről törvénytelen és jogtalan volt - ismeri el nagy figyelmet keltett írásában a volt parla­menti képviselő, Viktor Dobál, aki ma tudományos kutató. A Lidové Noviny című lapban kö­zölt tanulmányában azt állítja, hogy a németek kitelepítésétől eltérően a magyarok kitelepíté­sét a nemzetközi közösség soha sem hagyta jóvá, és ezért a nemzetközi jog szempontjából igazolhatatlan. Benes elnök leg­vitatottabb rendeletéinek Dobál az 1945-ben kiadott 5-ös és 12- es számú dekrétumokat tartja, amelyek alapján a németeket és egyénileg a magyarokat megfosztották vagyonuktól. E rendeleteket azonban az 1948-as alkotmány, majd egy évvel később a 194. számú törvény érvénytelení­tette. A második „érvénytelení­tési hullám” 1989 után zajlott le. Dobál kifejti: véleménye szerint „eljött az ideje, hogy in­dulatoktól mentes és tárgyila­gos vita kezdődjön a kérdés­ről”. A kitelepítettek jogosan állítják, a kollektív bűnösség elvét alkalmazták ellenük, ami elfogadhatatlan. „Az igazság azonban csak konkrét lehet, s ezért hitelesebb lenne, ha min­denki egyéni úton követelne jóvátételt. A cseh államnak le­hetővé kellene tennie minden olyan egyénnek, aki valóban komolyan veszi a hazához való jogot, hogy visszatérhessen a szülőföldjére.” Számítógépes világháló a bűnözés szolgálatában Szabályokat az Internetre! Az Internet modern és hasz­nos eszköz, amelyet, sajnos, azok is igénybe vesznek, akik a hálózatot bűnös céljaik szolgálatába szeretnék állí­tani. Ebbe a helyzetbe nem lehet beletörődni! Egységes, nemzetközi normákat, hatha­tós törvényeket sürgetnek. Megjelentek a hálózatok háló­zatán Hitler unokái, a népirtást tagadók, az anarchiát igenlők, a fajgyűlölők, a gyilkosságra buzdítok. Az északír szélsősé­gesek szervezete, a Sinn Fein egyenesen erre szólít fel: „Öljé­tek meg az angol rendőröket!” Az Interneten sokan taná­csokat osztogatnak kézigránát-, cső- és levélbomba-készítők, pénzmosók, kábítószer-keres­kedők és gyermekpomóval üz­letelők számára. Voltaképpen bűnbandák szerveződnek az In­ternet segítségével. Egyes országokban megszü­lettek a jó ízlést védő, az egye­temes emberi normákat sértő internetes szolgáltatásokat tiltó törvények, de ezek gyakorlati­lag semmit sem érnek. A ható­sági tilalom eredményeképpen X ország szolgáltatóinak kom­putereiről kitörölt nemkívána­tos tartalom akár másodperce­ken belül újra megjelenhet Y országból. Ráadásul: ami az egyik országban tilos, az a má­sikban nem üldözendő.

Next

/
Thumbnails
Contents