Nógrád Megyei Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-29 / 253. szám

1998. október 29., csütörtök Ország - Világ 5. oldal Budapest kész érdemi párbeszédet kezdeni az új pozsonyi kabinettel Magyarok a szlovákiai kormányban Pozsonyban a kormányalakításról ötödik hete tárgyaló négy párt között szerdán reggelre létrejött az új testület megala­kulásáról szóló megállapodás. A Mikulás Dzurinda vezette kormány egyik alelnöki, két miniszteri és négy államtitkári posztját a Magyar Koalíció Pártja adja. A gazdasági válság ellen Javaslat az agráripari együttműködésre Törökországba utazott szer­dán Göncz Árpád köztársasági elnök, aki részt vesz a Török Köztársaság kikiáltásának 75. évfordulója alkalmából rende­zendő ünnepségeken. Diplomáciai mentességet él­vez a londoni felső bíróság szerdai döntése alapján Au­gusta Pinochet tábornok, mint a chilei szenátus örökös tagja. A bíróság mindazonáltal fenn­tartja a letartóztatást addig az időpontig, ameddig az ügyész­ségnek módjában van fellebbe­zést benyújtani. Megegyezésre jutottak a sztrájkoló román pedagógusok szakszervezeteinek képviselői szerdán a kormány illetékesei­vel a munkabeszüntetés felfüg­gesztéséről. A szakszervezetek és a kormány tárgyalásain szü­letett megállapodás értelmében az oktatás helyzetének javítása 1999-ben a legfontosabb fel­adatok közé kerül. Embercsempészeket füleltek le Burgenlandban. Az osztrák hatóságok egy 24 éves győri férfi gépkocsijában öt koszovói albánt találtak, egy 33 éves ma­gyar férfi autójában pedig a he­gyeshalmi határátkelőhelyen négy román nő hamisított ma­gyar útlevéllel akart beutazni Ausztriába. * Látogatás a kormányfőnél. Orbán Viktor tegnap hivatalá­ban fogadta Eszak-Amerika legnagyobb ingatlantulajdonos- és fejlesztőcége, a TrizecHahn Corporation vezetőit. Az üzlet­emberek tájékoztatták a minisz­terelnököt a Nyugati pályaud­var mellett folyó, 200 millió dollár értékű városközpont­építkezésről. Gazdasági növekedés. A KSH tegnapi tájékoztatása sze­rint a bruttó hazai termék (GDP) az első félévben 4,8 szá­zalékkal haladta meg a tavalyi bázisadatot. így a világgazda­ságban tapasztalható lassuló növekedés ellenére Magyaror­szágon tovább gyorsult az emelkedés. Stop a feketegazdaságnak? Sikerült a feketegazdaság nö­vekedésének ütemét megtörni, egyes területeken visszaszorul­tak a jogsértések - mondta Bencze József dandártábornok, a VPOP rendészeti főigazgatója tegnap egy budapesti szakmai fórumon. Egyes vélemények szerint a magyar gazdaságban az illegális tevékenység még így is elérheti a hazai összter­mék 20-30 százalékát. Friderikusz vezet. Egy friss felmérés szerint a múlt heti te­levíziós toplistát az RTL Klub Friderikusz-show-ja, a Meg­lepő és mulatságos vezette. A négy miniszterelnök-helyet­tes közül az emberi jogi és ki­sebbségi kérdések felügyeletét látja el majd a Magyar Koalí­ció pártjának jelöltje. Hason­lóképpen az MKP adja a kör­nyezetvédelmi tárca és az épí­tésügyi minisztérium vezető­jét. A magyarok kapták az ok­tatási, a pénzügyi, a mezőgaz­dasági és a munkaügyi tárca államtitkári posztját is. A négy párt egyetértett ab­ban, hogy Rudolf Schuster, a Polgári Egyetértés Pártjának (SOP) elnöke, Kassa főpol­gármestere jelöltesse magát ál­lamfőnek, akit közösen készek támogatni. — Az új szlovák kormány végül is a kompromisszumok, de nem a megalkuvások kor­mánya lesz, amit munkája so­rán bízvást igazolni fog majd a a konkrét feladatok megoldá­sakor - mondta a megállapo­dás után Bugár Béla, a Ma­gyar Koalíció Pártjának el­nöke, akit az új kormányt al­kotó négy párt a szlovák tör­vényhozás egyik alelnökének jelöl.- A magyar Külügyminisz­térium üdvözli, hogy a szlová­kiai választásokon a képvise­lői helyek 62 százalékát meg­szerzett pártok, köztük a Ma­gyar Koalíció Pártja (MKP) megállapodásra tudott jutni a kormányalakítással kapcsola­tos tárgyalásokon - közölte a külügyi szóvivő. Horváth Gábor elmondta: Budapest osztja az MKP érté­kelését a kormányzati munká­ban számára biztosított részvé­telről, és fontosnak tartja arra irányuló határozott készségét, hogy tevékeny szerepet vállal­jon Szlovákia politikai és gaz­dasági fejlődésében. Magyar- ország kész megkezdeni az érdemi párbeszédet a hiva­talba lépő kormánnyal. Elsősorban a regionális együttműködés bővítését és ezen belül is a határok át­járhatóságának könnyítését szorgalmazta Torgyán József földművelésügyi és vidék- fejlesztési miniszter szerdán Budapesten a Leonyid Kucsma ukrán elnökkel foly­tatott tárgyalásán. Az orosz gazdasági válság ha­tását a két ország csak közös erőfeszítésekkel képes ellensú­lyozni, jelentette ki Torgyán József a Leonyid Kucsmával közösen elfogyasztott munka­reggeli után. A földművelés- ügyi és vidékfejlesztési minisz­ter hangsúlyozta a kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatok kialakításának szükségességét. Az agrártárca vezetője együttműködést javasolt a bio­energetikában, azaz a külön­Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága az általános for­galmi adóról szóló törvényhez kapcsolódó módosító javasla­tokkal foglalkozott A testület támogatta azt a fide- szes képviselők által előteijesz- tett indítványt, amelynek értel­mében az oktatási miniszter ál­tal tankönyvvé nyilvánított könyvek áfája nullakulcsos lenne. Ezzel elvileg a kormány képviselője is egyetértett, bár megjegyezte, hogy még nem tisztázottak a javaslat költség- vetési kihatásai. A kormány képviselőjének ellenzése dacára támogatta a bizottság azt az indítványt, böző növényi eredetű olajok gyártásában, valamint a külön­leges gazdasági övezetek kiala­kításában, továbbá az édesvízi haltenyésztésben. A földművelésügyi és vidék- fejlesztési miniszter szerint a bioenergetikában rendkívül eredményes együttműködési lehetőségre van kilátás Ma­gyarország, valamint Izrael és Ukrajna között. Izraellel már felvette a kapcsolatot a növényi olajok üzemanyagként való hasznosítására. Rámutatott arra is, hogy az úgynevezett „ener­giaerdők” telepítésével és hasznosításával ugyancsak kö­zösen lehetne foglalkozni. A megbeszélések után Tor­gyán József kifejtette, hogy konkrét kereskedelmi kérdések a találkozó alkalmával nem ke­rültek szóba, így a búzaeladás ügyét sem említette. hogy a NATO biztonsági beru­házási program keretében be­szerzett termékek áfa-mentes­séget élvezzenek, csakúgy, mint az orosz államadósság el­lenértékeként beérkező hadi- technikai eszközök. A jövedékiadó-törvény mó­dosítása kapcsán a testület tá­mogatta Mádi László (Fidesz) azon indítványát, amely a szesz­főzdében bérfőzés keretében előállított pálinka jövedéki adó­jánál az egyes adómértékeket meghatározó küszöböt a felére vinné le. Eszerint a házipálinka adója egy bérfőzető részére évente 50 hektoliterfok mennyi­ségig hektoliterfokonként 500 forint, afölött 1170 forint lenne. Pokolt csak a kisgazdák támogatták 2001-től három-négy egészségbiztosító lesz Magyarországon A parlament tegnapi munkanapján a képviselők megismer­kedtek azzal a kormány-előterjesztéssel, amely a munka­adók terheinek csökkentését tűzte ki céljául. Heves vitát vál­tott ki Pokol Béla terve a Ptk. módosítására, amelyet egy­előre sem a kormány, sem a Fidesz-frakció nem támogatott. Az üléstermen kívül, de a Parlament épületében jelentette be Selmeczi Gabriella államtitkár, hogy három éven belül több egészségbiztosító alakul meg Magyarországon. A kormány kiemelt feladatá­nak tekinti egyrészt új munka­helyek teremtésének az előse­gítését, másrészt a fekete- és szürkegazdaság legálissá válá­sának ösztönzését. Reményeik szerint mind a két célt jól szolgálja az élőmunka munka­adók által fizetendő közter­heinek csökkentése. Tegnap kezdte tárgyalni az Országgyűlés azt a két tör­vénytervezetet, amely erről a csökkentésről és a kieső járu­lék pótlásáról rendelkezik. A tervek szerint a jövő évtől a foglalkoztató és az egyéni vál­lalkozó a jövedelem után a je­lenlegi 39 százalék helyett 33 százalék társadalombiztosítási járulékot fizet, 2000-től pedig csak 32 százalékot. A Munka­erő-piaci Alapba fizetendő munkaadói járulék 4 százalék­ról 3 százalékra csökken. A jövő évi, összesen 7 százalék- pontos csökkenés 115 milliár­dos bevételkiesést jelent az ál­lamháztartásnak, s ezt csak részben fogja pótolni a nem­zetgazdaság fejlődése. A kormány ezért felemeli az egészségügyi hozzájárulást, amit a nyugdíjas egyéni vál­lalkozóknak nem kell megfi­zetniük. Megjelenik egy új elem is: a százalékos egész­ségügyi hozzájárulás. Ezt olyan jövedelmek után kell fi­zetni, amelyek mentesek a tébéjárulék-fizetési kötelezett­ség alól. Ilyen többek között a szellemi tevékenységből, a ta­lálmányhasznosításból, a költ­ségtérítésből, a kamatked­vezményből és a mezőgazda- sági őstermelésből származó jövedelmek. A tébéjárulék csökkentésé­nek és az egészségügyi hozzá­járulás növelésének eredője­ként 21 500 forintos bér alatt nőnek, e fölött csökkennek a munkáltatói terhek. Varga Mihály pénzügyi államtitkár kilátásba helyezte, hogy a Munkaerő-piaci Alapból meg­térítik azoknak a munkálta­tóknak a többletkiadásait, aki­ket hátrányosan érintenek a változások. Pokol Béla (FKGP) úgy kí­vánja kiegészíteni a polgári törvénykönyvet, hogy a sajtó ne csak valótlan tények, ha­nem „társadalmilag hátrá­nyosnak tekintett vélemény” közlése esetén is köteles le­gyen helyt adni helyreigazí­tásnak, illetve válasznak. Hende Csaba, az Igazság­ügyi Minisztérium politikai ál­lamtitkára jelezte, hogy a kormány később kívánja az előteijesztésről kialakított ál­láspontját ismertetni. Ä kisgazda Boda Ilona sze­rint a javaslat elfogadásával hitelesebb, a jelenleginél ár­nyaltabb kép alakulhat ki a hazai médiában. Zsikla Győző (FKGP) sze­rint a javaslat ellen az etikai normákat be nem tartó újság­írók nyilatkoznak, valamint azok, akik az egyoldalú mé­diának köszönhetik, hogy a parlamentbe kerültek. Vastagh Pál (MSZP) kije­lentette: a javaslat sérti az al­kotmányos véleménynyilvání­tás jogát, valamint a Római Egyezményt, s teljesen alkal- mazhatatlan a bírósági gyakor­latban. A fideszes Juharos Róbert hangsúlyozva azt, hogy szigo­rúan az eredeti javaslatról be­szél, leszögezte: első látásra az előteijesztés súlyosan sérti a véleménynyilvánítási jogot és a sajtószabadságot. Pető Iván (SZDSZ) színvo­naltalan, megvalósíthatatlan és társadalmilag hátrányos ja­vaslatnak nevezte Pokol Béla előteijesztését. A vitát elna­polták. S. A. * A jelenlegi egy helyett három- négy egészségbiztosító látja majd el 2001-től Magyaror­szágon a finanszírozási felada­tokat — közölte Selmeczi Gab­riella, a társadalombiztosítást felügyelő politikai államtitkár. Az egészségügyi miniszterrel közös tájékoztatóján bejelen­tette: az egészségügy és az egészségbiztosítás átalakítá­sának előkészítésére és koor­dinálására Gógl Árpád minisz­terrel együtt nyolctagú egész­ségpolitikai tanácsot hoztak létre. Emlékmű az erdélyi áldozatoknak. Az 1956-os forradalom és szabadságharc Erdélyben elhunyt hősei előtt tisztelgő emlékmű leleplezésekor Németh Zsolt külügyi ál­lamtitkár koszorúzott a Rákoskeresztúri Újköztemető 301- es parcellájában. fotó: feb/diósumre Nullakulcsos tankönyvek Felére csökkenhet a pálinka jövedéki adója Nyolcvanadik évforduló. Václav Havel cseh államfő és Jan Koukal prágai főpolgár­mester koszorút helyez el a Vencel téren Szent Vencel szobránál abból az alkalomból, hogy nyolc évtizede alakult meg az azóta megszűnt független Csehszlovákia. fotó: feb/reuters Kézenfogva. Kétmillió forintos támogatásban részesült a Kézenfogva Alapítvány. Az összegről kiállított jelképes csekket Göncz Árpádné, az alapítvány elnöke vette át Esterházy Györgytől, a Magyar-Osztrák Baráti Társaság elnökétől. fotó: feäkörmendi imre

Next

/
Thumbnails
Contents