Nógrád Megyei Hírlap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-12-13 / 214. szám

4. oldal Műsorajánlat 1998. szeptember 12., szombat IV. ITÓi hi m újaág? NEGYVENEVE Feldíszített lovas kocsikon, autóbuszokon, gyalog, énekelve özönlött a tarka sokaság Buják felé, ahol béketalálkozót, bé­kenagygyűlést rendezett a Hazafias Népfront járási elnök­sége a párttal, a tömegszervezetekkel. Sorra érkeztek a ven­dégek, sokan voltak Pásztóról, Ecsegről, Csécséről, a kör­nyező, a távoli falvakból. Nógrádi Népújság, 1958. szeptember 10., 3. o. Fiatal a pásztói általános gimnázium, tavaly „repültek” ki az első „fecskék” az öreg falak közül. Mert bizony az épület­nek korosabb a múltja. Az emeletes iskola régen polgári volt, ma az általános fiúiskola és a kényszerből megtűrt gimnázium szorong falai között. Nógrádi Népújság, 1958. szeptember 10., 4. o. HARMINC EVE A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium szakokta­tási főosztálya bevezeti az irányítása alá tartozó középfokú iskolákba az új reformot. Amint az iskola igazgatója - Mi­kes József - elmondta, a szécsényi intézet is jelentős válto­záson megy át. Már az idén csaknem félszáz tanulóval bein­dul az állattenyésztő szakközépiskola. Nógrád, 1968. szeptember 7., 3. o. Szeptember tájékán, a zenei évad elején évről évre felmerül kérdés, elégedettek lehetünk-e Salgótarján zenei kultúrájá­val, vagy sem? Az utcán ilyenkor megjelennek a bérleti hangversenyeket hirdető plakátok. A zenei rendezvények hézagpótlóak ugyan, de nem jelentik a zenei életet. A zenei élet alapját egy saját zenei együttes teremtheti meg. Nógrád, 24. 1968. szeptember 8., 3. o. A KISZ Pásztói járási Bizottsága szervezésében szombaton rendezik meg a járási székhelyen a varrónők versenyét. A Váci Kötöttárugyár pásztói gyáregységének, a Salgótarjáni Ruhagyár jobbágyi részlegének, valamint a Fővárosi Kéz­műipari Vállalat pásztói telepének legjobb fiatal szakmun­kásai mérik össze erejüket. Nógrád, 1968. szeptember 8., 8. o. hüszeve " Rendhagyó névadót tartottak a közelmúltban Mihálygergén. A községben működő öntevékeny néptánccsoport hivatalo­san is felvette az Ipoly néptáncegyüttes nevet. A „keresz­telő” alkalmából ünnepi műsort mutattak be a mihálygergei művelődési házban. Az alig két éve alakult csoport máris szép sikereket ért el. Nógrád, 1978. szeptember 10., 4. o. Korszerű fűtőkészülékeket mutatnak be a szeptemberben nyíló Budapesti Nemzetközi Vásáron a Fűtőber nagybátonyi gyárának szakemberei. A lakások és intézmények hőellátá­sát biztosító berendezések eddig is népszerűek voltak a ke­reskedelemben, a vevők körében, állandóan korszerűsödő termékeik ezentúl is számíthatnak a keresletre. Nógrád, 1978. szeptember 12., 1. o. TÍZ ÉVE Az Állami Nyomda pásztói egységében az év elején beveze­tett forgalmi adó rendje jelentős mértékű változást kívánt meg az ügyviteli nyomtatványok szerkezetében és tartalmá­ban. Mivel a nyomda fő profilja az ügyviteli nyomtatványok gyártása, ezért komoly feladat elé állította a kollektívát a módosulás. Nógrád, 1988. szeptember 7., 3. o. Az ünnepélyes megnyitó után megindulnak a sakkórák Ba­lassagyarmaton, a nyírjesi táborban, megkezdődik a küzde­lem a „Palóc ősz ’88” nemzetközi nyílt sakkversenyen. Bi­zony régen volt ilyen rangos sakkesemény Nógrád megyé­ben! A sakkozók találkozóján kilenc ország több mint száz­húsz versenyzője randevúzik. Nógrád, 1988. szeptember 7., 7. o. Összeállította: Bódi Györgyné dr. A Salgótarjáni Városi Televízió filmajánlatai Szeptember 14., hétfő Fó'nix-hadmú'velet (amerikai akciófilm). A vietnami háború poklában egy helikop­teres különítménynek az a feladata, hogy kimenekítse a dzsungelben lezuhant amerikai vadászgép pilótáit. A Főnix-csoport helikoptere ugyanis az egyik beve­tés során lezuhan, s nemcsak az őket halálos gyűrűbe záró vietkongokkal, ha­nem a szabotázst elkövető árulóval is le kell számolniuk... Szeptember 15., kedd Tűzoltók (ausztrál tv-sorozat). Szeszélyes természet (angol természetfilm-sorozat). Szeptember 16., szerda • T űzoltók (ausztrál tv-sorozat). Karosszék (magyar filmvígjáték). Szilassy László, a férfiszépség, és az ellenállhatat­lan komikus: Latabár Kálmán ugyan mit is alakíthatnának, mint zsémbes nőgyű­lölőket. De mit ér az ideológia, ha megjelenik Szeleczky Zita képében a „végzet asszonya”? Az agglegények, mint szerelmes fajdkakasok, dürrögni kezdenek. Szeptember 17., csütörtök Kémkabaré (amerikai vígjáték). Amikor Tim, a vidéki cowboy, álmokkal és tervekkel tele megérkezik Manhattenbe, menyasszonyát egy rockénekes karjaiban találja. Ez azonban még csak a kezdet: Timet megverik, kirabolják, letartóztatják és né­hány hónap alatt a sötét keleti városrész alvilágának „sztárja” lesz - egészen addig, míg egy ügynök le nem szerződteti kabarészínésznek... Szeptember 18., péntek Tűzoltók (ausztrál tv-filmsorozat). Szeszélyes természet (angol természetfilm-sorozat). Szeptember 19., szombat A csend harmóniája (amerikai film). Joseph Stone a Central parkban lézeng egyetlen társával, egy szál gitárral, amikor egy süketnéma lány lefényképezi. Megismerkedésükből bájos történet kerekedik. Végül a lány teherbe esik. ó* és te KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.00 Krónika. Sport. 5.30 Hí­rek. Időjárás. 5.40 Házunk tája. 6.30, 7.30 Hírek Időjárás. 8.06 Kopogtató. 8.30 Fúvóm az énekem... 8.35 Kerek perec. 9.00 Útközben. 9.06 Családi tükör. 9.35 Pótkerék. 10.00 Útközben. 10.06 Szombat délelőtt. 11.00 Útköz­ben. 12.00 Déli krónika. 12.30 Mező­gazdasági műsor. 13.00 Hírek. Időjá­rás. 13.05 Új Zenei Újság. 13.40 Hákj-társ. 14.06 Owgén. 14.55 Mű­sorajánlat. 15.00 Útközben. 15,05 Irodalmi Újság. 16.00 Tizenhat óra. 16.55 Hatoslottósorsolás. 17.00 Hí­rek. Időjárás. 17.30 Népzenei portré. 18.00 Esti krónika. 18.20 Előfutam. 18.25 Szemle. 19.06 Sportvilág. 19.29 Az ötöslottó számai. 19.30 Jd éjszakát, gyerekek! 19.40 Miska bá­csi... 20.05 Rádiószínház - Lila ákác. 21.42 Zene. 22.00 Késő esti krónika. 22.20 23. óra 23.05 Diszkotéka. 24.00 Hírek. Időjárás PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. 4.33 Hajnali dal­lamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 5.55 Ál­lomáskereső. 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 A szeretet közösségei. 6.35 Sportszombat. 6.40 Turistaötperc. 7.00,7.30 Hírek. Időjárás. 7.33 Köz­lekedés. 8.00 Hírek Időjárás. 8.03 Slágerkívánságok. 9.00 Hírek. Időjá­rás. 9.03 Közlekedés. 9.04 Hoppá! 10.00 Párkereső, 11.00 Hírek. Időjá­rás. 11.03 Közlekedés. 11.07 Popklub. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírpercek. 13.15 Daráló. 13.45 Hang-dominó. 14.00 Szív küldi... 15.00 Hírek. Időjárás. 15.04 Közlekedés. 16.00 ízes törté­netek. 16.30 Emberek és egyéb... 16.55 Hatoslottó-sorsolás. 17.00 Hí­rek. Időjárás. 17.03 Közlekedés. 17.05 Operettparádé. 18.00 Közle­kedés. 18.01 Családban marad. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.03 Varázs­naptár. 20.00 Sportkoktél. 21.00 Hí­rek. Időjárás. 21.03 Folklórfórum. 21.50 Magyarán szólva. 22.00 Vi­lággége. 23.00 Hírpercek 23.15 Annyi. 24.00 Éjfél után 5.50 Nap-kelte 6.00 Híradó 6.10 Közlekedés 6.30 Hírek. Lapszemle 8.00 Jó reggelt adj. Istenem! 8.10 Rajzfilmsztárok pará­déja 9.05 Szókimondó 9.55 Vissza a természethez 10.20 Szenvedélyek (35.) 11.10 Szerelmek Saint-Tropez-ban -Tőrbecsaltszív MTV1, 22.30: Az utolsó törvé- nyenkívüli - A polgárháborúban harcolt Graff és hat társa. Az öldök­lés végeztével egyik embere sem ta­lálja a helyét a világban, törvényen kívülivé váltak. A banda az egyik kisvárosban kirabolja a bankot. Me­nekülés közben Graf is megsebesül, de kimerült csapatát kegyetlenül hajszolja tovább. Igyekeznek lerázni a sarkukban járó különítményt. Mi­közben üldözőik mindjobban be­hozzák a lemaradást, a banda las­sanként a vezér elten fordul. 12.00 Déli harangszó 12.05 Nótaszó a Tanne étteremből 12.20 így készült a: Presszó 12.55 Telesport Forma-1 Olasz Nagydíj 14.10 Delta 2000 14.45 Vészhelyzet Hathaway doktornő Hirtelen döntések 16.20 Örömhír 16.45 Divat 98 17.15 Játék határok nélkül 17.30 Manőver 18.00 Zóna (riportmag.) 18.25 Tükörálom 19.05 Lottóshow 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Új szeszélyes évszakok 21.00 Zeneszombat 22.30 Az utolsó törvényen kívüli (amerikai film) 5.55 Műsorismertetés 6.00 Híradó. Időjárás 6.15 Aktuális (ism.) 6.40 Képes műsorajánlat 6.45 Határtól határig 7.00 Híradó. Időjárás 7.15 Mérce (ism.) 7.45 Határtól határig 8.00 Hol-mi? (ifj. magazin) 8.30 Nemzetiségi magazinok 10.10 Kamaszkorunk leg­szebb nyara-Amerika 10.40 Família Kft. (ism.) 11.05 Számítógép-jogosít­vány 11.30 A magyar irodalom ké­pes története (sor.) 12.00 Mélyvíz (ism.) 13.00 Európa Ablak 15.00 Mesélő cégtáblák 15.3012 hónap az erdőn Szeptember 16.00 „Lapozz föl engem és leszek.” - Baka István 16.30 A folyó (sor. - 3/2.) 17.00 Csontváry II. tétel: Metamorfózis 17.25 Princ, a katona (10.) 18.00 A huszadik század nagy románcai (22.) 18.30 Mosoly a javából! 19.20 Könnyűzene az MTV archívumából 19.30 Mesetár 19.50 MC (ismétlés) 20.00 Híradó. Sporthírek 20.25 Minden, ami zene 20.50 A négy páncélos és a kutya (21/2.) 21.45 A Sziget Galliano zenekar 22.40 Mélyvíz 23.55 Napbúcsúztató »*2 6.30 Könyvek könyve 6.55 Homokvár Pizsamás banánok 7.30 Pufóka 7.55 Sandokan 8.35 Kutyavilág (rajzfilmek) 9.00 Partyzán 9.05 Mozivarázs 9.45 A13 és 3/4 éves Adrien Mole titkos naplója (9.) 10.30 Bajnokakadémia (ausztrál sorozat) 11.00 Madison (65/9.) 11.30 Top 10 12.00 Világjárók 12.30 Shingalana 13.00 Fő az étel! 13.05 A Duna (útifilmsor.) 13.30 Családban marad 13.55 Kmmplirózsa 15.55 Kastélyszálló 16.45 Miért éppen Alaszka? 17.35 Kaméleon 18.30 Szerencsekerék 19.00 Tények 19.30 Szerelem első látásra 20.00 Amerikai nindzsa: A véres vadászat 21.35 Bosszúvágy-A terror tucája (am. akc.-film) 23.15 Y-akták Álmaink háza Találkozás az ufóval 24.00 Engedd el magad! (am. erotikus film) 9.00 72 óra (ismétlés) 9.25 Jövőnéző (ismétlés) 9.50 Cinema (ismétlés) 10.20 Bontan - Az év arca 11.15 Beverly Hills 90210 12.10 Maxi Max 12.35 Star Trek (68.) 13.30 Sherlock Holmes (47.) 14.35 Melrose Place (ism.) 15.35 Beverly Hills 90210 (am. sor., ismétlés) 16.35 Music Time 17.25 Életmentő járőr (11.) 18.15 Profitvadász 18.45 Hír3 19.15 Egy rém rendes család (81.) 19.45 Menni vagy meghalni (amerikai film) 21.40 Alkonyzóna (32.) 22.10 Veszett kutyák és ango­lok (ism.) 23.55 Életmentő járőr (ism.) DUNA TV 8.30 Rupert maci kalandjai 8.50 Mesék 9.00 A kincses sziget tér­képe 9.25 Ami igaz az igaz 9.40 Zengő ábécé 9.50 Két macska, egy kutya 10.00 Tarkabarka 11.05 Provence színei 11.50 Vers 12.00 Lapozó 12.20 Élő egyház 12.35 Bevezető 12.40 Hogyan épült? 13.30 Tájépítők a Dörögdi- medencében 13.45 Csenger (dok.-film) 14.45 Finta (portréfijm) 15.10 A Budapesti Építészeti Múzeum 15.25 Lechner Ödön (kisfilm) 16.00 A tihanyi bencés apát­ság úpszületése 16.15 Architektúra 16.40 Makovecz Imre (svéd portréfilm) 17.15 Architektúra 17.30 Mesefilmek 18.00 Híradó 18.20 Építészek háza a Vitt- rask-tó partján 18.50 Hajlékot embernek (portréfilm, 1972) 19.20 Architektúra 19.35 Gaudí, Barcelona 1990 (francia kisfilm) 20.35 Architektúra 21.00 Híradó. Sportpercek 21.40 A szurámi vár legendája (grúz film, 1985) 23.05 Architektúra 23.25 Az ezredvég építészete: Párizs (német kisf.) 0.20 Híradó 0.35 Vers 9.00 Meditációs jóga 9.30 Zenei összeállítás 12.00 Torna 13.30 Zenei összeállítás 15.00 Én pici pónim 15.30 Mosómaci 2. (rajzfilm) 16.00 Prima torna 16.30 Lehetőség TV2,21.35: Bosszúvágy - A tenor utcája - Tíz éve már, hogy az egyik banda megölte Paul Kersey felesé­gét, a lányát pedig brutálisan meg­erőszakolta. A férfi akkor bosszút esküdött, nyomában a halál járt. Egyetlen gyilkos, rabló vagy strici sem menekülhetett. Rajtuk állt bosszút. A rendőrség végül rájött, ki a rejtélyes tisztogató, mégis elen­gedte. Azzal a feltétellel, hogy el­hagyja New Yorkot. Kersey barátja azonban gyilkosság áldozata lett New Yorkban, ezért Paulban újra föléled a bosszúvágy. 17.00 Hárman az ágyban (ism.) 18.30 NASA (11.) 19.00 Irányjetző (ism.) 19.30 Delfy 20.00 Celeste (ism.) 21.00 Harc az életért (amerikai film) 22.50 Hívd Andreát! 23.50 Buck és a mágikus kar­perec (am. film, ism.) 10.40 Legjobb barátom a pó­nim (am. film, ism.) 12.35 Rocktükör 13.05 Nagy tappancs (ism.) 15.00 Szelep 16.00 Fecsegő tipegők 16.30 Jaj, a szörnyek! 17.00 Péter és Peti 17.30 Magasfeszültség 18.00 Mit les, Mr. Beadle s? (angol sorozat - 30.) 18.30 Ugródeszka 19.00 A bérgyilkos (am. akciófilm) Beépül a maffiába a hajdani zsaru. Le akarja leplezni a keresztapa biro­dalmát. Közel jár a célhoz, amikor golyót kap. A merénylő nem sejti, hogy túléli a golyót. Ez lesz a veszte. Meggyógyulva újra harcba szán a zsaru, megváltoztatott külseje miatt senki sem ismeri föl. Végső leszá­molásra készül. 20.50 Túl az álmokon (ism.) 22.35 Kaliforniai legenda (amerikai film) 0.30 Vadul vagy sehogy (ism.) 7.00 Kölyökklub 11.05 Űrapu (13.) 11.30 Enid Blyton kalandfilm­sorozata (5.) Cirkuszi kalandok 12.00 Bibliai kalandok Ószövetségi történetek 7. 12.30 Szezám, tárulj! (20.) 13.00 Hírek 13.10 Talpuk alatt fütyül a szél 14.45 Csőrre töltve (rajzfilmsorozatok) 15.40 Bravo Tv 17.30 Kedvenc 18.00 Zenész 18.30 Fókusz plusz 19.00 Híradó 19.30 Kész átverés 20.00 S.O.S. Titanic (angol katasztrófafilm) 21.45 Gyerekjáték 2. (am. horror, 1990) 23.10 Híradó. Időjárás 23.25 Isten nem ver Bobbal (am. vígj. ism.) 1.05 Fókusz plusz (ismétlés) TARJÁN! TV 11.36 Egészségmagazin Téma: Mire jó az Afe- dim tea? 12.00 Egyházmegyei körkép 12.43 Roma percek 13.20 Champion Kupa a sportcsarnokban (stúdióbeszélgetés) 13.41 Fájdalomtapasz 13.45 Tűzoltók (ausztrál filmsorozat) 14.30 Herman (svéd film) Vasárnapi rádió* és televízióműsorok KOSSUTH 6.00 Vasárnapi Újság. 7.00 Hírek. Idő­járás. 8.00 Hírek. Időjárás. 8.25 Édes anyanyelvűnk. 8,30 Magyar millen­nium. 9.00 Hírek. Időjárás. 9.06 Vilá­góra. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.05 Is­tentisztelet közvetítése. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.06 Gondolat-jel. 12.00 Déli harangszó. 12.25 Harminc perc alatt a Föld körül. 12.55 Vasárnapi le­vél. 13.00 Hírek. Időjárás. 13.06 Név­jegy. 1355 Műsorajánlat. 14.00 Hírek. Időjárás. 14.05 Szonda. 14.35 Nép­dalkörök pódiuma. 15.05 Művészle­mezek. 16.00 Hírek. Időjárás. 16.05 Dokumentumműsor. 17.00 Terasz. 18.00 Esti krónika. 19.05 Sportvilág. 19.25 Műsorismertetés. 19.30 Jó éj­szakát, gyerekek! 19.40 Bemd Weikl operettdalokat énekel. 20.00 Hírek. Időjárás. 20.05 Egy rádiós naplójából. 21.00 Hírek. 21.05 Hozam. 22.00 Késő esi krónika. 22.20 Vili. Pécsi Nemzetközi Zené Fesztivál, 1998. 23.00 Hírek. 23.51 Locke: Zene őfel­ségének. 24.00 Hírek. Totó PETŐFI 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Állomáske­reső. 6.08 Végre vasárnap! 7.00 Hí­rek. Időjárás. 7.38 Sportreggel. 8.00 Jó reggelt Európa! 9.00 Hírek. Időjá­rás. 9.04 Bécsi szelet. 10.00 Gordiusz magazin. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.03 Közlekedés. 11.07 Csúcson. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírper­cek. 13.15 Csutak színre lép. 13.45 Könnyűzene. 14.00 Szépség '98. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.04 Közleke­dés. 16.00 Poptarisznya. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.08 Sporthírek. 18.00 Köz­lekedés. 18.30 Sportösszefoglaló. Totó. 19.00 Hírek. Időjárás. 20.00 Rádiószínház - Megmentett hang­szalagok. 20.36 Könnyűzene. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.03 Művészportrék a rádió Dalszínházának emlékköny­véből. 23.00 Hírpercek. Sporthíradó. 23.15 Korzó. 24.00 Éjfél után 7.45 Grüss dich! Ittak Németországba 8.00 „így szól az Úr!” 8.05 Cartoon Network 9.00 Bocsoda 9.15 Zenegér 9.30 Gazdit keresünk 9.55 Tévémagiszter Sisi - Mítosz és valóság 11.00 Gyertek, imádjuk Krisztust! 12.10 Hírek. Időjárás 12.15 Szerencsepercek 12.40 Törzsasztal 13.15 Eltűnt gyerekek nyomában 13.55 Telesport - Forma-1 Olasz Nagydíj 16.05 Walt Disney bemutatja Aladdin: Jágó, a hős Blokkoló dolgozó A kis gézengúz Hölgyválasz 17.05 Helló, Magyarország! 17.50 Nevetett ma már? 16.40 Arborétumok, gyűjte­ményes kertek 16.45 Jövő heti műsorajánlat 17.00 Ötórai tea Félelem nélküli szár 17.30 Ámyékfogó 18.00 Újra nyitott könyv Örkény István: Kedd 18.30 Telesport 19.00 A dunai hajós (tévéfilm - 2/1.) 20.00 Hírek 20.10 MM Magyar örökség-díj TV3,19.15: Zálogocska - Peches fickó Búbánat. A baráti köre csúfolja így, mert bár szerencsejátékosként igyekszik megélni, elkerüli a szerencse, és ettől bizony szomorú. Egyszer aztán megváltozik az élete, egyik fogadója ugyanis kütenös zálogot hagy nála: a kislányát. A lányka nem húzza meg magát csendesen, mindenbe beleüti az orrát, mindent jobban tud, és min­denről véteménye van. Még a gengszter bácsikról is, akik valami tartozás behajtása miatt keresik a pótpapáját. 18.05 Önök kérték! 19.00 A Hét 20.00 Játék határok nélkül Budapest XII. kerületé­nek csapatával 21.20 Nemkívánatos viszo­nyok (tévéfilm) 22.55 Telesport 23.25 Gálaest ff/ 5.55 Műsorismertetés 6.00 Űrgammák (ism.) 6.30 Nemzetiségi magazinok 7.25 Bicsibocs kalandjai (angol rajzfilmsorozat) 8.00 Tudóra 10.00 Cimbora óra 11.00 Telesport 13.00 Dallamról dallamra 13.30 ATisza (12/9.) 14.00 A film és. (9.) A Hím, a múlandóság és a halá 14.50 Jelképtár - A maszk 15.00 Kakuk Marci (magyar film, 1973) 20.20 Sitkéi jubileumi koncert 1. 21.25 Vízi zsaruk (9.) Az apa jogán 22.10 Akadémiai esték 23.10 Universitas 23.50 Napbúcsúztató 6.30 Könyvek könyve 6.55 Homokvár 6.55 Tesz-vesz város 7.35 Mohó úr és bölcs kis­asszonyok 8.00 Cápali és Cápeti 8.35 Igazi szellemirtók 9.00 Szegény ember narancsa 9.45 Szelek szárnyán Lelki bajok 10.30 Jó utat, Charlie Brown! (am. rajzfilm) 12.00 Mozivarázs 12.30 Nótaszó 13.00 Hűséges az Isten 13.30 Kulturális ajánló 14.00 A TV2 és a Discovery Chan­nel bemutap: Galápagos 14.50 Szelek szárnyán 15.40 Petrocelli 16.30 A Szuper csapat 17.30 Xena 18.30 Tények 18.45 Napló 19.30 Szerelem első látásra! 20.00 Közkívánatra! 1. Az arc nélküli ember 2. Valóságos zseni 3. Ruby Cairo 22.00 Gól! Gól! Gól! 23.00 Színkép 23.30 Indul a bakterház 1.40 Napló 9.40 Utazás Gasztronómiában 10.10 Music Time (ism.) 11.00 Beverly Hills 90210 Ajtón be, ablakon ki 11.55 Maxi Max 12.20 Star Trek (69.) A gondolatnál sebesebben 13.20 Az Angyal 15.05 Beverly Hills 90210 16.05 Látszatélet (amerikai film) 18.15 Jövőnéző 18.45 Hír3 19.15 Zálogocska (am. vígjáték) 21.10 Egy rém rendes család (am. sor., ismétlés) 21.40 Z+sikerlista (ism.) ^ DUNA TV 6.30 Hírek 6.40 Élő egyház (Ism.) 6.55 Gyöngyvirágtól lomb­hullásig (ism.) 8.10 Bolondságoka bohó- kás bolygóról Két macska, egy kutya 8.30 Az óceán lánya (ism.) 8.55 Pop-sa-rock (ism) 9.25 Miénk a tér (ism) 10.30 Nyelvőrzó' (ism.) 11.00 Fonásvidék 11.35 Beavatás (ism.) 11.55 Vers 12.00 Hírek 12.10 Lóverseny 12.25 Népzenei verseny 4/2. 12.50 Természetnapló (animációs film) 12.55 Az ókor csodái (2.) 13.25 „Tengerszem" 13.45 Gombaszög ’98 14.25 Régi híradók 14.50 Sportképek 16.50 Oregon 17.00 Talpalatnyi zöld 17.40 Mesefilmek 17.55 Műsorismertetés 18.00 Heti hírmondó 19.00 Híradó. Sportpercek 19.25 Együttélés (dokumentumfilm) 20.50 Fórum 21.55 Kései telehold (magyar film) 23.50 Charles Uoyd-koncert 2. 0.50 Vers 9.00 Terhestoma 9.30 Zenei összeállítás 12.00 Meditációs jóga 12.30 Zenei összeállítás 15.00 Delfy (rajzfilmsor.) 15.30 Én pici pónim (am. rajzfilmsorozat) 16.00 Belső erő (ism.) 17.30 Autósport 18.00 Zenei hírzárlat (ism.) 18.30 Kedvenc horgászvizeink 1 19.30 Delfy 20.00 McBain (amerikai film) 21.50 Égy páholyban Benkő Dániellel 22.05 Harc az életért (ism.) yŕtfIMT 13.00. Címlapsztori 14.00 MSAT-klub 19.20 A sebesség bűvöleté­ben (angol sorozat - 6.) 19.50 Halál előtti mennyország (amerikai film) 21.45 Címlapsztori (ism.) 22.45 Wilburi vízesés (ism.) IfWH 7.00 Kölyökklub 11.05 Űrapu (14.) 11.30 Enid Blython kalandso­rozata (6.) 12.00 A Dunánál... 12.30 Antenna 13.00 Hírek 13.10 A Kirawira áradatai (természetfilm) 14.05 Életveszélyben (ism.) 15.00 Knight Rider (5.) 15.50 Asterix: Cézár ajándéka 2. 16.25 Újra akcióban a hetedik század (francia film) 17.50 RTL Klub Road Show 18.00 Zenész 18.30 Dóra mozija 19.00 Híradó 19.30 Csíííz! 20.00 Charles és Diana Nemesi tragédiák (am. film) RTL Klub, 20.00: Charles és Diana - Károly herceg 1981. július 29-én vette feleségül Lady Dianát. A mézeshetek után az iljú pár beköltözött a Buckingham-palotába. A fiatalasszony olyan világba csöppent, olyan elvá­rással találta magát szembe, amire nem volt fölkészülve. Félj és feleség el­térő jelleme, a királyi családon belüli viszály csak tovább rontotta a hercegi pár kapcsolatát. Ráadásul Károly fölújitja kapcsolatát egykori barátnőjével. Bár Károly és Diana nem válik el, mindkettő külön életet él. 14.10 Nagybácsim a főidőnké vüB (am. film, ism.) 16.00 Fecsegő tipegők 16.30 Jaj, a szörnyek! 17.00 Péter és Peti 17.30 Nagy tappancs 2. (am. film, ism.) 21.35 Pusszantlak, drágám! (am. sorozat -12.) 22.10 Esti mesék (ism.) 23.05 Híradó. Időjárás 23.20 Országház (heti magazin) 23.50 A Kirawira áradatai (természetfilm, ism.)

Next

/
Thumbnails
Contents