Nógrád Megyei Hírlap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-10 / 212. szám

2. oldal 1998. szeptember 10., csütörtök Rétság És Környéke Avatóünnepség lesz Tolmács - A faluházat nemrégiben saját erőből építtette meg a település ön- kormányzata. Az idén, ok­tóber 15-én adják át — egy­szerre - a művelődési házat és a tornatermet, amelyek a faluházhoz kapcsolódnak, és 22,5 millióba kerültek. Ebből az összegből pályáza­ton 3 milüót nyert az ön­kormányzat, a többit saját költségvetésből fedezték. A megkapaszkodás egyenlő a folyamatos fejlesztéssel Növelik piád részesedésüket (Folytatás az 1. oldalról) vásároltunk és állítottunk a terme­lésbe. Ezenkívül az igények gyors kielégítését szolgálják a háromféle méretben gyártásra kerülő 30-féle termékünk, megfelelő raktárkész­lettel. A műszaki termékfejlesztés újabb eredménye érhető tetten a padlótermékek több mint 8 száza­lékos zsugorodásában. Ezt a mű­szaki produktumot a vásárlók job­ban elfogadják és díjazzák.-Mika terveik a jövőben?- Az újabb műszaki fejlesztések hosszabb távú, egyre igényesebb termékek gyártását teremtik meg. El kívánjuk érni a hazai piacon az évi 700 ezer négyzetméteres pro duktumoL A jelenlegi létszámot, 80 főt, nem építjük le- Elképzelése­inknek van piaci realitása. Ha elér­jük a 700 ezer négyzetmétert, akkor piaci részesedésünk a jelenlegi 2 százalékról 5-re nő. Ezen belül az exportot 30-40 százalékkal szeret­nénk bővíteni. Jelenleg 40 partne­rünk közül három-négy a külföldi.- Ott lesznek az őszi BNV-n?-Igen. Bemutatjuk új, kor­szerű termékeinket. V. K. Egymás után sorjáznak elő a szárítóból a lapok Ennek a gyermeknek nálunk az otthona - kezelését vállalták a pedagógusok Egy kisfiú él és élni is akar! Bada Dénes a hintaló „nyergében ”, társai között a szerző fotója- Csak tartottam, tartottam karjaimban, mint egy törött szárnyú galambot, s fohászkod­tam: édes Istenem segíts! Ez a kisfiú nem halhat meg, ennek a gyermeknek közöttünk a helye, itt az otthona! Vállalunk min­den áldozatot, csak életben ma­radjon - mondta Babicz István, a Szátoki Általános Iskola és Kollégium fiatal igazgatója fel­idézve azt a fájdalmas napot, amikor a 12 éves Bada Dénes hirtelen rosszul lett, elvesztette eszméletét. Örökkévalóságnak tűnt számukra az a néhány perc is, amíg a rohammentő odaért Balassagyarmatról, s vitte tovább a helikopter a fiút Budapestre a 2-es számú gyer­mekklinikára. Mindez tavaly történt. Azóta Bada Dénes számára is megkez­dődött az új tanév, természetesen Szátokon, ahol régi barátai, tár­sai között koptathatja az iskola­padot. Köszönheti ezt budapesti orvosainak, szátoki tanárainak, gyermekfelügyelőknek, akik együttműködtek, valóságos „harci szövetséget” kötöttek megmentésére. Mert, hogy harc, emberséget próbáló küzdelem volt mindez, az egészen bizo­nyos. Gálik Erika, a szátoki kollé­gium igazgatónője és néhány nevelőtársa akár tiszteletbeli nő­vérek is lehetnének. Fél éven át éjjel-nappal felváltva, kezelték, felügyelték a kis beteget. Beosz­tották egymást, szigorú rend sze­rint, mint a kórházban. S miköz­ben a kisfiú katétercsővel a gyomrában vidáman élte min­dennapjait, - iskolába járt, ki­rándulni, fára mászott társaival, - addig a környezetében élő fel­nőttek szorongás­sal teli várako­zással figyelték: mikor kerül Dé­nes „előbbre” a veseátültetésre várók listáján.- Amikor fel­merült, hogy a kisfiú elkerülhet tőlünk a klinikai kezelés után egy egészségügyi gyermekott­honba, akkor azt mondtuk: neki itt az otthona, meg­próbáljuk a lehe­tetlent, majd mi vigyázunk rá — meséli Gálik Erika. - Nem tud­tuk és nem akar­tuk elzárni társai­tól, barátaitól, akik neki az életet jelentették, mégis kialakítottunk számára egy szobái, ahol az éjszakát töl­tötte, illetve a kezelései zajlot­tak. Naponta négyszer végez­tünk nála dialízist, vér-vizelet vizsgálatot, mértük hőmérsékle­tét. s a legkisebb változást is kö­zöltük „forródróton” Budapest­tel. Visi Mária, a 2-es gyermek­klinika főorvosa készített fel ben­nünket, pontosabban tizenkettőn- ket a legfontosabb teendőkre, az ő csapata mutatta meg először, ho­gyan végezzük el a dialízist, a fo­lyadékcserét Dinikén. Mindezt külön füzetbe is leírtuk, egymást is oktattuk, sőt volt olyan is aki saját magán próbálta ki az egé­szet. Nálunk volt a professzor asszony telefonszáma, még sze­mélyi hívójának adatait is meg­kaptuk. Ha bármi történne, ta­nácsra, segítségre szorulnának éj­jel vagy nappal, csak hívjanak - mondta. - Hál’ Istennek nem tör­tént komoly probléma, Dénes tü­relemmel viselte a kezeléseket. Babitz István szemében meg­csillan egy parányi könny­csepp.- Sokszor adott nekünk erőt, amikor csüggedtünk. Láttuk, mennyire szereti az életet Lát­szólag semmiről sem tudott, kis lelkében mindent elrendezett: meg akart gyógyulni! Ebben mi csak segítettük.- A kis hős - mutat szeretet­tel Molnár Zoltánná nevelő egy kis mokány, bogárszemű fiú felé, aki társaival együtt, szo­katlan buzgalommal hajol az olvasókönyv fölé a délutáni tanórán. Rövid az idill, mert csengetés jelzi a szünetet. Pat­tan, rohan kifelé a csikócsapat, elragadva Bada Dinit is. Váija őket a tágas park, a pazarul be­rendezett játszótér. Látom: a gyerekek szeretettel kezelik társukat, még a játék hevében is vigyáznak rá. Gálik Erika homlokáról is el­tűnnek majd a ráncok ...-Igen és még sokunkéról, ebben reménykedünk. A főor­vos asszony szerint a veseátül­tetés sikerült. A mi legnagyobb örömünk az volt amikor láttuk: a kisfiú újra egészséges és bol­dog, s mennyire örült érkezé­sünknek. Buzgón sorolta még, kit is szeretne látni az ágyánál. Legszívesebben az egész diák­otthont buszra raktuk volna és irány a klinika. Már nem kell utazgatni, Bada Dénes végleg hazatért.- Igen, remélhetőleg végleg. A harcot megvívtuk, az élet szabta ki ránk, s mi felvállaltuk. Szabó Gy. Sándor----------------------------------­------------------------------------------------------------------------------------------------------------­B eszélgetés Gresina Istvánnal, Rétság Szontagh Pál-díjas polgármesterével Segély helyett esélyt a polgároknak!- Nem kötelező szerénységből, hanem meggyőződésből vallom, ha nem lettek volna kellő partnerek, ha hiányzik a konkrét támogatás a képviselő-testület, a szakmailag jól képzett, kellő szorgalommal és felelősséggel dolgozó pol­gármesteri szakapparátus részéről, élén a jegyző asszony­nyal, ha nem érezném a lakosság megértését, támogatását, akkor ma nem beszélhetnénk a Szontagh Pál-díjról - ál­lítja Gresina István, Rétság polgármestere. A díj odaítélését a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Ipar­kamara javasolta a megyei közgyűlésnek Gresina István közéletben és közszolgálatban elért kimagasló teljesítménye elismeréseként. A kitüntetett a gazdasági életben is jártas, sokirányú kapcsolatokkal, magas fokú szakmai tudással rendelkezik. Harmincnégy esztendős köz­életi tevékenységében jelentős helyet - huszonnyolc évet - foglal el a köztisztviselői munka. Becsült ellenvélemény- Az ön által említett sikeres csoportmunkában segített-e a legjobb megoldásokat kereső ellenvélemény ?- Igen. Újabb gondolko­dásra, álláspontom felülvizs­gálatára késztetett, hogy ismét meggyőződhessek, jó úton já­rok-e, jól, felelősséggel, magas fokú kötelezettségtudattal szolgálom-e a város lakossá-' gát. Nyugodtabb tempóban is dolgozhattam volna. Fizeté­sem a többletfeladatok vállalá­sával arányosan egy fillérrel sem nőtt.-Miként tudta megemész­teni a nem is mindig megala­pozott, nem eléggé körülte­kintő, esetenként berzenke­désre késztető ellenvéleményt?- Nyugodt a lelkiismere­tem. A képviselő-testület in­tézkedései, döntései a telepü­lés lakóinak érdekeit szolgál­ták, szolgálják. Ez nekem mindig erőt és sikerélményt adott. A város, valamint a vonzásában lévő régió 25 te­lepülése lakosságának elis­merését tisztelettel és jó ér­zéssel fogadom a képviselő­testület nevében is. Az elis­merések erősítették bennem, hogy továbbra is igényeljem a lakosságot szolgáló, ellenvé­leményben fellelhető segítsé­get. Munkaidőm 30-40 szá­zalékát a helyi gazdaság, a te­lepülés fejlesztésére fordí­tom, mindegy, hogy szombat­ról, vagy vasárnapról legyen szó. Csupán érdekességként említem: nemrég a késő esti órákban Brüsszelből, az Eu­rópai Unió központjából hív­tak. Bővebbet ezzel kapcso­latban nem kívánok mondani, csupán annyit: ígéretes tár­gyalássorozatra számítok. Ameri lta.i beruházás-Állítólag a lakosság egy része a tények alapján rádöb­bent, hogy a rendszerváltást követő első önkormányzati vá­lasztáson nem jól döntött, ami­kor nem önt juttatta a polgár- mesteri székbe?- Ebben a lakosság véle­ménye, álláspontja a döntő. Eddigi támogatásuk az ön ál­tal közöltekre is utalhat.- Milyen új feladatokra ösztönzi a lakosság bizalma ?- Legfontosabb, hogy se­gély helyett esélyt teremtsünk a polgároknak életminőségük javítására, a komfortérzésük fokozására, jövedelemtermelő képességük növelésére. Úgy is fogalmazhatok: még jobban, még otthonosabban érezzék magukat városunkban, még többet és olcsóbban vásárol­hassanak.- Konkrétan mit jelent ez?- A város természeti, föld­rajzi adottságai, a képviselő- testület és a vezetők szavainak megbízhatósága, korrektsége közismert az ország hátárán túl is. Rétságnak jó híre, vonzása van. Folyamatban van egy amerikai befektetői fejlesztés: 4,5 hektáron építi fel 4 ezer négyzetméter területű új üzemcsarnokát. A földeket 44 helybeli magántulajdonostól vette meg. Három ütemben 20 millió dollárt ruház be. Teljes kapacitásakor 75 főt foglalkoz­tat majd. A világ legkorsze­rűbb, környezetkímélő techni­káját és technológiáját alkal­mazza. Nagyon magas terme­lési értékkel, árbevétellel ter­mel, amely a helyi adóbevétel szempontjából előnyös a vá­rosnak is. Megfelelni a bizalomnak Jelentkezett egy újabb ameri­kai befektető is, aki a Világ- gazdaságban olvasott váro­sunkról, az itteni lehetőségek­ről. A képviselő-testület dön­tése alapján kislétszámú, ma­gas hatékonysággal dolgozó, egymás tevékenységét nem zavaró iparfejlesztést valósí­tunk meg.- Mihez kéri a lakosság to­vábbi támogatását?-A képviselő-testület sze­rint is a jelenlegi fejlesztések megkívánják, hogy' szakmai­lag jól képzett, kellő szor­galmú, a mai gazdasági, pénz­ügyi követelményeknek meg­felelő, korszerű felfogású dol­gozók tevékenykedjenek. Ezzel is bizonyítsák, hogy jól választottak a külföldiek, amikor városunkban való lete­lepedés, foglalkoztatás mellett döntöttek. Venesz Károly Gresina István: lehetne kényelmesebben is, de minek? Aki megtanult „repülni” is Élete első kiállítása nyílt meg Nagyorosziban a helyőrségi klubban. Szárnypróbálgatá­sok - szokták mondani a kezdő művészek első jelent­kezésére, de ha a példánál maradunk, képeit nézve úgy érezhetjük, hogy Vigyinszki Attila tud már repülni is. A helybeli látogatók nagy ré­szét az ismerős tájak visszakö- szönése fogja meg. Örömmel fedezik fel, hogy milyen szép a vidék, a falurészlet, amely mel­lett talán mindennap elmennek, de a napi gondok, a rohanás nem engedi észrevenni őket. Ugyanakkor Vigyinszki Attila igazi arcát, törekvéseit azok a művei mutatják, melyek talán művészi hitvallását, sajátos lá­tásmódját is jellemzik. Vissza­térő motívum ezek közt az el­esett ember, megtalálható az önirónia és a humor is.- Szátokról származom, s a balassagyarmati tanulmányok után két évet Nándorban taní­tottam. Apám is tanító. A példa nyomán az volt minden vá­gyam, hogy tanár legek magam is. A katonáskodást követő fő­iskola után egyéves bajai taní­tóság következett, majd a sors visszahozott a nógrádi tájra. Immár ötödik éve tanítok Nagyorosziban.- Lesz-e további kiállítás?- Most már biztosan. Az első fogadtatásban kellemesen csa­lódtam. Már a megnyitón any- nyian eljöttek, högy nem fér­tünk be a terembe. Azóta is megállítanak az utcán, s őszin­tén gratulálnak. A Szendehe­lyen megnyíló tájházban lesz lehetőségem legközelebb a be­mutatkozásra. A vendégkönyvet lapozva érezzük, hogy az orosziak kedve­lik a művész-tanárt, aki, remél­jük még hallat magáról. v.j. ĽLUl-lLĽHÍEl ĽÍJ/iU □ 1 hónapra 655 Ft /6 lapszám ingyen/ □ 2 hónapra 1310 Ft /12 lapszám ingyen/ □ 3 hónapra 1965 Ft /21 lapszám ingyen/ □ 4 hónapra 2620 Ft /24 lapszám ingyen/ □ 5 hónapra 3275 Ft /30 lapszám ingyen/ □ 6 hónapra 3930 Ft 136 lapszám ingyen/ Megrendelem a Nógrád Megyei Hírlapot. . . . példányban. . . . hóra. Megrendelő neve:.......................................................................................... Címe:.............................................................................................................. A megrendelőlapot zárt borítékban az Egri Nyomda Kft. Nógrád Megyei Irodája címre kérjük feladni. 3100 Salgótatján, Erzsébet tér 6. Pf.: %.

Next

/
Thumbnails
Contents