Nógrád Megyei Hírlap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-28 / 227. szám

1998. szeptember 28., hétfő Mozaik 5. oldal- Kirándulni szeretnénk, de nem elszökni a valóság elől, hanem előrehajózni egy kicsit a jövőnk felé - fogalmazták meg a szerve­zők 1991-ben, a Médiahajó első Miniszter és főszerkesztő, politikus, hivatalnok és menedzser a fedélzeten (Média)hajó a jövő felé És elindult a „trimarán”... Horn Gyula exminiszterelnököt sokan faggatták útjára invitáló fülszövegben. Idén pedig immár nyolcadik alka­lommal indult útjára szeptember 23-án, ez a közben mondhatni közéleti jelenséggé vált sajátos jármű. A mostanára külső megje­lenésében is egyedivé és jelkép- szerűen különlegessé vált „trima­rán” (háromtörzsű vízi jármű) igényelt és várt fórumává neme­sedett a hazai szellem, hatalom és pénz embereinek, szervezeteinek, intézményeinek. Az a mintegy ezer ember, aki a Médiahajó fedélzetén Budapest­től Visegrádig és vissza végig- élte-beszélte-vitatkozta az utat, egyben bizonyítékát adta annak is, hogy országunk minden meg­rázkódtatás ellenére előrehalad és utat törve a napi problémák hul­lámai között, tántoríthatatlanul a civil társadalom irányába fejlő­dik. Szenvedélyek, indulatok, ér­vek csatáját élhették át a résztve­vők, s hogy ez a folyamat még eredményesebb legyen, jó né­hány régebbről ismert és új prog­ram adott keretet a végét még a kiszálláskor sem érő vitafolya­matnak. Arról pedig, hogy az idő kellemesebben teljen, válogatott műsorokkal és nem hivalkodó, de annál igényesebb traktával szol­gáltak a rendezők és a szponzo­rok. Volt itt miniszter és főszer­kesztő, elnök és vezérigazgató, politikus és menedzser, hivatal­nok és újságíró, s ki tudja, hogy még hányféle foglalkozású em­ber. Megannyi különböző nézet mellett egyetlen szándékuk mégis közös volt: nem azt akar­ták bebizonyítani, mit nem lehet, hanem azt, hogy miként lehet Mary Zsuzsa és Dobos Attila jobban, eredményesebben tevé­kenykedni. A résztvevők úgy váltak el egymástól, hogy ha időközben esetleg nem is találkoznak, jö­vőre ott folytatják, ahol most fél­behagyták. Kép és szöveg: G. Szűcs László A Magyar Sajtópáholy, a Médiasztárok és az Aranydarázs díjazottjai Vita közben az ebédlőasztalnál. Balra az első Lányi Zsolt kisgazda politikus V m mt « 0* Generali FoiTodrót információs szolgálat: 452-3434 Gyerekkoromban tudtam, hogy mi akarok lenni. a Generali Biztosító felkészülten áll az új elképzeléseim elé. A Generali ügyfelei nemcsak a mindennapok során érezhetik magukat biztonságban, hanem az új ötleteiket is nyugodtan meg­valósíthatják. Mi szükséges ehhez? A Generali Biztosító több mint másfél évszázada folyamatosan fejleszti szolgáltatásait, ezáltal képes mindenkor az igények előtt járni egy lépéssel. A gondok oroszlánról! a rolónk. www.generali.hu

Next

/
Thumbnails
Contents