Nógrád Megyei Hírlap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-25 / 225. szám

Hol a békés, boldog öregkor? A nyugdíj politika elmúlt két évtizede Amíg a Nyugatról Magyarországra érkező nyugdíjasok gaz­dagnak és boldognak tűnnek, addig Magyarországon az elmúlt két évtized nyugdíjpolitikája „szinte programozottan” termelt ki egy fokozatosan növekvő számú szegényréteget. A ’80-as években szociálpolitikai megfontolások is érvényesültek a sza­bályozásban, majd a rendszer egyre bonyolultabb, szinte átte­kinthetetlen lett. A nyugdíjak növekedésének mértéke viszont évről évre elmaradt a fogyasztói árak emelkedésének ütemétől. Bokros politikája lehetetlen helyzetbe hozta a nyugdíjasokat. A nyugdíjreform megemelte a korhatárt és több lábra állította a rendszert. Átmeneti reálérték-növekedés után ismét a „régi ke­rékvágásba” kerülnek a nyugdíjasok? Nyugaton járva a nyaralók és kirándulók között feltűnően sok időskorút lát az ember, de a külföldről idelátogatók je­lentős része is nyugdíjas. Úgy látszik gazdagok és boldo­gok, telik nekik akár első osz­tályú szállodára, gyógyfür­dőkre, gyógykezelésre, taxira meg sétakocsikázásra, mond­ják, még golfozásra is. A budai várban sétálva a nyáron magam láttam, hogy a lovas hintókon szinte kizáró­lag csak külföldi - elsősorban német és osztrák- turisták, többségük időskorú - vendé­gek kocsikáztak. Hát nem éppen így van ez nálunk, a mi öregjeinkkel: az elmúlt évtizedekben mindig volt valami baj a nyugdíjak­kal, leginkább „csak” annyi, hogy harminc-negyven évi munka után a magyar nyugdí­jas annak is örül, ha rezsije kifizetésén túl marad neki va­lami a megélhetésre, netán gyógyszerre. Pedig hányszor elhangzott már a különböző rendszerek­ben, hogy nálunk a „legfőbb érték az ember”, de ez a szlo­gen ma sem állja meg a he­lyét. A békés, boldog öregkor meg egyáltalán nem a magyar nyugdíjas sajátja. Legalábbis a legtöbbé nem. Szociálpolitika A nyugdíjas-társadalom hely­zetéről készített egyik tanul­mány két szakaszra - a rend­szerváltást megelőző évtize­dekre és az azt követő idő­szakra- bontva vizsgálta a nyugdíjasok helyzetét. Az utóbbi évek átlagát fi­gyelembe véve a mintegy 2,5 millió nyugdíjas 64 százaléka öregségi, 26 százaléka rok­kantsági és 10 százaléka öz­vegyi nyugdíjat kapott. Ezen­kívül mintegy 400 ezer fő já­radékban - árvaellátásban, mezőgazdasági szövetkezeti vagy baleseti járadékban stb. - részesül. A magyar nyugdí­jastörténet mintegy 3 millió szegényről szól, s nem boldog és gazdag emberekről íródik. Nyugdíjrendszerünk ko­rábbi gyakorlatában a biztosí­tási elvek mellett fokozottan érvényesültek a szociálpoli­tika szempontjai. Ez már a nyugdíjak megállapításakor is eltérő hatást gyakorolt a nyugdíjasok különböző cso­portjaira. A nyugdíjemelések összességében hozzájárultak az érintettek létbiztonságának növeléséhez, még ha bizo­nyos mértékig sértették is a munkával és a járulékfizetés­sel szerzett jog elvét. Egyes nyugdíjas rétegeket előnyben részesítettek, hogy nyugdíjuk ne legyen keve­sebb a minimálisként megál­lapítottnál. Ugyanakkor a hosszabb szolgálati idővel, magasabb szakképzettséggel, nagyobb tudással elérhető, magasabb nyugdíjak mértékét visszafogta az, hogy egy ideig a keresetek bizonyos határ fö­lötti részét nem lehetett a nyugdíjalapba beszámítani. Követhetetlen rendszer A fentebb leírt rendszert to­vább bonyolította, hogy az 1988-ig tartó időszakban a nyugdíjemelések mértéke - különböző alsó és felső hatá­rokkal - általában évi átlag két százalék volt. Ez a szabályozás a kis nyugdíjakat 2 százaléknál nagyobb mértékben emelte (a fix összegű minimális emelések miatt), a nagyobb nyugdíjak emelését pedig ál­talában visszafogta (az eme­lések maximálisával). A rendszerváltás után előbb a nyugdíj nagysága és a nyug­díjazás óta eltelt időszak, majd a szolgálati idő és a nyugdíjak megállapítása óta eltelt időszak kombinációja is bekerült a nyugdíjemelé­sek alapelveibe. Csoda-e, ha a rendszer szinte követhetetlenné vált, „szegény” nyugdíjas nem tudta követni a metodikát, kiszámítani a neki járó ellá­tást. Ráadásul az infláció mellett sok egyéb tényező is- lakásrezsi, az élelmiszer- árak, a közlekedési költségek és egyéb tarifák rendszeres emelése - kedvezőtlenül érintette a nyugdíjasokat. A növekvő terheket igyekeztek kompenzálni, majd erről ké­sőbb „megfeledkeztek”. Az­tán az egészségügyi ellátás „piacosítása”, a gyógyszer­árak jelentős és rendszeres emelése, az üdülések és gyógyüdülések, terápiák drágulása stb. csökkentették jól érzékelhetően a nyugdí- jaskorúak életszínvonalát. Nehéz '95-ös év Az előbbiek és a meg sem em­lített más „megszorítások” kö­vetkeztében - néhány látszat- intézkedés: ingyenes utazás a hetven év felettiek részére, tv- előfizetési díj alóli mentesség ellenére - a nyugdíjas-társada­lom helyzete az utóbbi két év­tizedben egyre nehezebbé vált:- a 80-as évtizedben a nyugdí­jak vásárlóértéke 31 százalék­kal!), a 90-es évtized első négy évében 27 százalékkal)!) csökkent, miközben ez utóbbi szakaszban a reálbérek „csak” 17 százalékkal estek vissza, így a gazdasági átalakulás na­gyobb terhét a nyugdíjas-tár­sadalom viselte. 1994- ben az átlagkeresetek nettó értéke az előző évhez képest 27,1 százalékkal nőtt, a nyugdíjaké azonban csak 24,8 százalékkal, holott a nettó átlagkeresetekkel azo­nos mértékben kellett volna emelkedni a nyugdíjaknak is, ám erről a kormány nem vett tudomást. 1995- ben januári hatállyal 11 százalékkal emelték a nyugdíjakat, amihez szep­temberben kapcsolódott a visszamenőleges hatályú ki­egészítés. Az energiaár-emeléseket részlegesen kompenzálták azoknak a nyugdíjasoknak, akik elmúltak 60 évesek és nyugdíjuk nem érte el a 12 ezer forintot. Az 1995. március 12-én hozott kormányintézkedések- a Bokros-csomag alapján — erősen rontották a nyugdí­jas-társadalom életkörülmé­nyeit, abszolút és relatív helyzetét is. Az összesen csak 15 százalékos nyugdíjemelés és 30 százalékos infláció kö­vetkeztében egy év alatt 11,5 százalékkal csökkent a nyug­díjak vásárlóértéke, amely felért egy kisebb katasztrófá­val a nyugdíjaslétet illetően. Reformretoríka A '90-es évek közepén nyug­díjfronton egymásra tüzelő szakértői szekértáborok küz­delmét figyelhettük meg, félig-meddig sem kiérlelt koncepciókat, a vízcsapból is folyt a reformretorika, csak éppen az érintettek, a nyugdí­jasok nem értették az egészet. Csak akkor kapta fel fejét a társadalom, az aktív dolgozók is, amikor végül felemelték a nyugdíjkorhatárt és bevezet­tek egy több lábon álló rend­szert, amit nagyon sokan mindmáig sem ismernek és értenek. Az viszont már világos volt, hogy a nyugdíjak 1996- ban 22 549 forintra emelked­tek országos átlagban, az 1995. évitől 1,2 százalékkal meghaladva, miközben a fo­gyasztói árak 23,2 százalék­kal nőttek, azaz reálértékük megint csökkent. 1997-ben végre már emelkedett a nyugdíjak reálértéke és 1998. márciusában mintegy 3 száza­lékkal volt magasabb mint egy évvel korábban. Egyes vélemények szerint a kormány becsapja a nyugdí­jasokat (köztisztviselőket, stb.) mert a pénzügyminiszté­rium szándékainak megfele­lően a jelenlegi nyugdíjeme­lési rendszert felváltja 1999- ben az úgynevezett svájci módszer, ennek következté­ben a nyugdíjasnál másként alakul a járadékemelés üteme. Mindenesetre a nyugdíjas­társadalom reméli, hogy a kormány nem ígért felelőtle­nül, s gondoskodik róluk, to­vábbi átgondolt intézkedé­sekkel, életszínvonaluk foko­zatos javításával. B. O. Nem előre megyünk, hanem visszafelé? Borzasztó érzés a nincs Az előző kormány 21 száza­lékot adott. Hallottam, hogy jelenlegi jövőre csak 13 szá­zalékot akar adni a nyugdíja­soknak. Nem előre megyünk, hanem visszafelé? Az árak pedig felfelé kúsznak. Nem hittem volna, hogy így megfa­ragják a nyugdíjamat. Ma már lassan az ember nem tudja, milyen a rántott hús. Koráb­ban, ha nem volt lusta az em­ber, akkor dolgozhatott. Volt munkahelyünk, keresetünk, most pedig még a dolgozni akaró fiatalok közül sem jut mindenki munkahelyhez. Ad­jon a jelenlegi kormány a fia­taloknak, de ne úgy, hogy tő­lünk elveszi. Tizenhárom éves koromban kezdtem el dolgozni, ötvenévesen lettem rokkant nyugdíjas. Nem ér­zem, hogy megbecsülnek. Ha becsuknak, az sem érdekel, kimondom, amit érzek: mire fel veszik el tőlem azt, amiért megdolgoztam? - mondja felháborodva Babjak Aladár salgótarjáni nyugdíjas.- Hülyének nézik a népet? Pedig mi is tudunk számolni. Az illetékesek azt próbálják elhitetni velünk, hogy a keve­sebből többet tudunk vásá­rolni. Ilyen koldusvilág nem tudom mikor volt. Férjem bá­nyászként dolgozott, annak idején építkezni is tudtam. Két lányom kistafírungozása sem okozott nagyobb gondot. Abban az időben meg voltak fizetve az emberek. Biztonsá­gosan éltünk - teszi hozzá özv. Keresztényi Pálné ugyancsak salgótaijáni nyug­díjas.-Nagyon félünk a téltől. Magas a lakbér, a fűtés pedig igen sokba kerül. A vérnyo­másom sincs rendben, érszű­kületem, gerincmeszesedé- sem van. A havi rezsi 18 ezer forint. Gyógyszerre azért köl­tünk csak kétezer forintot ha­vonta, mert egyszerre nem tudjuk megvenni, ami nekünk szükséges - állítja Babják Aladár.- Állandó anyagi gondok­kal küszködni nem élet, ebbe bele lehet őrülni. Ha nem fi­zetjük a lakbért, a fűtést, ak­kor kiraknak az utcára. Szé­gyenszemre az ember nem tud adni a családjának. Ré­gebben én el tudtam tartani az apámat. Ez az időszak elmúlt. Nem élet ez, hanem kínlódás. Miként juthatunk túl ezen a borzalmas helyzeten? - kérdi szinte önmagától özvegy Ke­resztényiné.- Egyszer adjanak nagyobb összeget, hogy utolérje magát az ember, utána a kisebb mér­tékű nyugdíjemelés is segí­tene. Csak annyi legyen, ami­ből egy nyugdíjas az egyik hónaptól a másikig, emberhez méltóan meg tud élni. Kér­dem én, a jelenlegi kormányt a nyugdíjtörvény nem köte­lezi? Abban a tavalyi nettó kereset szerepel, mint alap, amihez ragaszkodunk is. Bor­zasztó érzés a nincs. Rákény­szeríti a nagyon szegényeket a lopásra. Aki éhes, s ezért lop, én nem ítélem el. Nem tehetünk arról, hogy megöre­gedtünk. Én nem vagyok el­fogult, hiszen soha semmi­lyen pártnak nem voltam a tagja - záqa mondandóját Babják Aladár. V. K. Hat hónapos születésnap habbal a tortán Megtelt az Ezüstfenyő Féléves születésnapját ünne­pelte a napokban a bátonytere- nyei Ezüstfenyő Idősek Ott­hona, amely az alkalomhoz il­lően a mizserfai és a salgótar­jáni társintézmények lakóit is vendégül látta az ünnepségen. Az elmúlt hat hónap számok­ban is a gyors változást mu­tatja: folyamatos felvételekkel, hetvenhat új dolgozóval egé­szült ki az ellátói vonal köre. Úgyszintén lépcsőzetesen történt az újonnan beköltöző száztizenöt személy fogadása is. Szeptember elsejére az utolsó férőhelyet is elfoglalták, ezzel az intézmény kihasznált­sága elérte a száz százalékot. A feltöltődés időszaka az épület közvetlen környezetében to­vábbi parkosítás, fásítás formá­jában még tart. A mozgalmas fél év legjelen­tősebb állomásait dr. Serfőző Tamás, az intézmény igazgatója elevenítette fel a születésnapi rendezvényen, ahol a költözkö­désben legtevékenyebb dolgo­zók munkáját külön is elismer­ték. A szájharmonika-zene, az otthon és a kisterenyei asz- szonykórus műsora, a részle­gektől érkezett idősek baráti köszöntője hab volt a tortán. (mj) Hétköznapok vidámsága Forgách-telepen Kék Duna, Edit és Mária A magányos ember egy percnyi örömért is odaadná az egyedül­lét szürke óráit, s aki megízlelte már a társas vidámság hangula­tát, minden ilyen alkalmat siet kihasználni. így tesznek a sal­gótarjáni Forgách-telepi idősek is: eddigi klubéletük minden összejövetelét emlékezetessé tették valamilyen apró, de szá­mukra fontos esemény hangsú­lyozásával. S ahogyan gyarap­szik a már múltidőbe fordult emlékezetes dátumok listája, a törzsközönség is egyre jobban várja, mikor lesz a következő jelesebb nap. A nagyobb ünnepek alkal­mával pedig - az egyedülál­lókra tekintettel - a családias együttlétet formálták klubdél­utánjaik, -estéik. Az egymás iránti figyelmességük nyilvánul meg, amikor az éppen időszerű névnapokat, születésnapokat csokorba gyűjtve meglepik az ünneplőket. Legutóbb a Máriák és az Edi­tek voltak rendezvényük „fő­szereplői,” emellett születésna­pot is tartottak. Az érkezőket a Kék Duna keringő dallamai és a klubvezető Vágvölgyi Józsej kedves gondolatai köszöntöt­ték. Jó kívánságait Mede László is elmondta, majd közös ének­lés következett. Széli Józsefné forró virslivel, süteménnyel, kínálta a résztvevőket, de a jó zene, jó hangulat sem váratott magára, Váradi Gábor, Bencze Jánosné és mások jóvoltából. Brát Rudolfné gondoskodott ar­ról, hogy azokat, akik betegsé­gük miatt nem lehettek jelen az összejövetelen, otthonaikban felkeressék, s egy kis ajándék­kal kárpótolják. rsa* Az emberek \T többségének nincs módja arra, hogy hintaszékben ol­vasgatva, pár kellemes percet töltsön. Pedig ennyi minden­kinek kijár... Tollforgató díszpolgár Ságújfalu legifjabb díszpolgá­rainak egyike a település legko­rosabb lakóinak táborához tar­tozik. A nyolcvanhat esztendős Ondrék Andrásról van szó, aki több évtizedes hagyományőrző és honismereti munkájának el­ismeréseként kapta meg a ki­tüntető címet. (Rajta kívül posztumusz megosztott díjat adományoztak Pinczés Rudolf­nak, s ugyancsak megosztott díjjal ismerték el Pinczésné Kiss Klára munkáját. Posztu­musz elismerésben részesült Berta Ferenc, a község egykori plébánosa is.) Ondrék András, a helybeliek .András bácsija” ezekben a na­pokban egy kisebb kórházi be­avatkozás után lábadozik. Em­lékeztet, hogy alapító, s egyben a legidősebb tagja a községben tíz éve szerveződött faluszépítő és művelődő egyesületnek. A honismeret iránti érdeklődése töretlen, erről szólnak díjnyer­tes írásai, dolgozatai: faluja tör­ténetét az 1300-as évekig visz- szamenőleg feldolgozta az egyik pályamunkájában, s má­sik, hasonlóan évszázadokat át­fogó „múltidézővel” is megör­vendeztette olvasóit, barátait és tisztelőit. A faluszépítő egyesület jubi­leumi kiadványában „Emléke­zések” címmel megjelent írásá­nak egyik részlete olvasható a következőkben: „Ságújfaluban 1900-ban 790 fő lakott. Fog­lalkozásuk: földműves, bá­nyász, és cseléd. A parasztem­ber mindig tudta, hogy a mun­kát mikor kell elvégezni, nem kellett neki agronómus. Átla­gosan heten laktak egy lakás­ban, sokat dolgoztak, de jól él­tek. A ságújfalui Prónay-birto- kon 30^10 személy dolgozott. Prónay Dezső báró a politiká­val foglalkozott, előkelő nagyúr volt, a nemzeti ügyek mindenkor lelkes harcosa. A magyar ruhát sohasem vetette le, ózonképpen nemzetszerete- téből egy jottányit sem enge­dett. A főrendi házban olykor maga küzdött a nemzet igazá­ért, a protestáns vallásnak ha­talmas oszlopa volt. Gábor, az öccse a gazdasággal foglalko­zott. ” Berényi köszöntő Borsosberényben szep­tember 24-én köszöntötték a falu időskorú lakosait. A művelődési házban szervezett ünnepségen Varga László, a település polgármestere mondott ün­nepi beszédet, majd műsort adott a borsosberényi asz- szonykórus. A hangulatos összejövetelt közös uzson­nával zárták. Előadás a jogszabályokról Bátonyterenye - Az Ady Endre Művelődési Központ­ban működő nők klubjának tegnapi foglalkozásán Medve István tartott előadást a nyugdíjasokat érintő jog­szabályokról. FI i Psí "ľ/V Fw

Next

/
Thumbnails
Contents