Nógrád Megyei Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-12 / 188. szám
4. oldal Ország - Világ 1998. augusztus 12., szerda Véget vetett az Agrostar szak- szervezet egyelőre az Arad megyei határátkelők blokádjának, miután a kormány képviselőjétől biztosítékot kapott, hogy szombattól alkalmazzák a magyar búzára és lisztre kivetett magasabb, 25 százalékos, illetve 45 százalékos vámot. A végső győzelemig tartó harcra szólították fel a szerb erőktől nemrég elszenvedett vereségsorozat ellenére a koszovói szeparatista lázadók a tartomány 90 százalékban albán lakosságát. Hajlandó tárgyalni - bár fenntartásokkal - Izrael az ENSZ Leszerelési Konferenciája keretében a hasadóanyaggyártás leállításáról. Tel-Aviv aggályai elsősorban az ellenőrzéssel kapcsolatosak. Külföldi szakértők szerint Izrael 100-200, ballisztikus rakétákra szerelhető nukleáris robbanófejjel rendelkezik, de ezt nem hajlandó beismerni. Ismét esett a Brent-nyersolaj hordónkénti ára: az átmeneti emelkedés után újból 12 dollár alá, 11,85 dollárra csökkent. * Kisebbségi tiltakozás. A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata tiltakozik az ellen, hogy szeptembertől a Magyar Televízió minden előzetes egyeztetések nélkül meg kívánja változtatni néhány nemzetiségi műsor ismétlésének sugárzási idejét. Tisztavatás 20-án. Mintegy 370 tiszt sorakozik fel eskütételre augusztus 20-án Budapesten, a Kossuth téren - jelentették be a Honvédelmi Minisztériumban tegnap. Ez lesz az első alkalom, amikor 29 hölgyet is avatnak a tisztek között, ők a Bolyai főiskolán tanultak. SZD§Z-nem Csintalanra. Az SZDSZ nem támogatja Csintalan Sándort, az MSZP III. kerületi polgármesterjelöltjét az őszi önkormányzati választásokon - jelentette ki tegnap Horn Gábor ügyvivő. Sem okát, sem szükségességét nem látják Csintalan közös indításának. Árcsökkenés júliusban. A fogyasztói árak júliusban 0,2 százalékkal csökkentek júniushoz képest, és 14,1 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly a 7. hónapban - közölte a KSH tegnap. Egy év alatt az élelmiszerek ára 14 százalékkal emelkedett. Kódextöredékek kiállítása. Az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár gyűjteményében őrzött kódextöredékekből nyílt kiállítás tegnap Budapesten, a budai Vár területén álló Primáši Palota épületében. A „terror keresztapja” áll a merényletek hátterében Világszerte keresik a tetteseket Hazaszállítják az áldozatok koporsóit fotó: feb/reuters Amerikai illetékesek a 42 éves Oszama bin Ladint tartják az afrikai nagykövetségek ellen elkövetett merényletek legfőbb kitervelőjének. A szaúdi pénzember és barátai „szent háborút” vívnak az amerikaik ellen, legyenek bárhol is a világon. Washingtoni adatok szerint Oszama világszerte pénzeli a szélsőséges muzulmánok tevékenységét. Ő állt a tavaly júniusi szaúd-arábiai robbantás hátterében, amelynek az ottani amerikai katonai támaszpont 19 katonája esett áldozatul. Több tízmillió dollárt fizetett a dúsgazdag férfi algériai, libanoni, Fülöp-szigeteki és egyiptomi merényletek végrehajtásáért. Azt követően, hogy 1994- ben nyíltan szembeszállt a királyi családdal, megfosztották szaúdi állampolgárságától. Az arab férfi 1996-ig Szudánban élt, majd egy afganisztáni hegyi erődítménybe tette át székhelyét, ahol éjjel-nappal állig fegyverzett testőrök őrzik őt és hat feleségét. A „terror keresztapját” most amerikai katonák, CIA-ügynökök, FBIA szaúdi milliárdos alkalmazottak százai próbálják kézre keríteni. A tanzániai rendőrség bejelentette: 14 külföldi állampolgárt tartóztatott le a Dar es Sa- laam-i amerikai nagykövetség ellen pénteken végrehajtott pokolgépes merénylettel ösz- szefüggésben. A gyanúsítottak között hat iraki, hat szudáni, egy Szomáliái és egy török állampolgár van. Nairobiban kedden újabb két holttestet találtak a romok között, miközben daruk és buldózerek segítségével folytatták az amerikai nagykövetség mellett összeomlott épületek elbontását. A kenyai fővárosban ezzel 211-re emelkedett a pénteki merénylet halálos áldozatainak száma. Musztafa Oszmán Iszmail szudáni külügyminiszter - akinek országát korábban a terrorizmus támogatásával vádolták - segítséget ajánlott fel a tettesek kézre kerítéséhez. Tisztázatlan kapcsolatok a Fidesz gazdasági érdekeltségei körül Fantomcégek kezén eltűnt vagyonok? Az alábbi történet vezérfonala csupán az, hogy a figyelem középpontjába került cégekben érintettek az úgynevezett „Fideszhez közelálló gazdasági körök”. Ezen elsősorban Si- micska Lajost, az APEH leendő elnökét és Gansperger Gyulát, az APV Rt. elnök-vezérigazgatóját kell érteni. A Fidesz 1990-ben alapított pártvállalatát, a Ficót az idén májusban átruházta a Mahir Rt.-re, amelyet 1994-ben a B- Reklám privatizált. Ennek tagja volt Gansperger Gyula és Simicska Lajos is. A Ficó könyvvizsgálója és Simics- káné alapította az Autó Classic nevű céget, amelynek jelenlegi tulajdonosa a Farkas és Társa Kft. Ügyvezetője a cég- bejegyzés szerint Josip Tot, horvátországi lakos, aki ugyan létező személy, ám semmit nem tud magyarországi „cégeiről”, amelyek élére tudtán kívül, csalók jelentették be ellopott útlevele alapján. A botrányban felesége és Szilárd fivére révén közvetve érintett Kövér László, a Nemzetbiztonsági Hivatal elnöke elfoglaltságára hivatkozva nem kívánt lapunknak nyilatkozni. A kormány hivatalos álláspontjáról is csak annyit tudtunk meg Borókai Gábor kormányszóvivő titkárságán: az ügyről nincs mondanivalójuk, egyébként pedig mind a miniszterelnök, mind pedig a Miniszterelnöki Hivatalt irányító miniszter éves szabadságát tölti. Kovács László, az MSZP frakcióvezetője szerint az érintetteknek és a kormány képviselőinek minél hamarabb nyilatkozniuk kellene erről az ügyről. Elkerülhetetlennek nevezte a rendőrségi és ügyészségi vizsgálat elindítását is, illetve egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását annak érdekében, hogy napvilágra kerüljön az igazság. Pető Iván szabaddemokrata képviselő szerint is vizsgálatot kell indítani minden olyan ügyben, amelyben közszereplők neve és személyük kapcsán a törvényszegés gyanúja felmerülhet. Cs. J. Újabb össztűz a magyarokra Határtalan vádak a nemzetiségek miatt Már-már összehangoltnak ható támadások érik a magyar kormány nemzetiségi politikáját, valamint a határainkon túl élő magyar kisebbség törekvéseit: kedden mind a romániai, mind a szlovákiai sajtó újabb bírálatokat fogalmazott meg. Mihai Korka román oktatási államtitkár szerint az anyanyelven folyó romániai oktatáshoz fogható sem Európában, sem a világ egyetlen más pontján nem létezik. A hét végén a magyar többségű Kovászna megye román ellenzéki pártjai és a kormányban részt vevő Demokrata Párt helyi szervezete közös nyilatkozatban foglaltak állást a romániai magyar egyetem gondolata ellen. A nyilatkozat megismétli a nacionalista ellenzék szokásos vádjait a székelyföldi megye románságának „erőszakos el magyarosítására” irányuló RMDSZ-politikáról is, egyenesen „románok ellen irányuló etnikai tisztogatással” vádolva a magyar szövetséget. A Novy Cas című pozsonyi bulvárlap szerint „a Magyarországgal szomszédos országokban egyre több szó esik a határon túli magyar autonómiák gondolatáról, s ezt a szándékot Orbán Viktor kormánya támogatja.” A lap úgy véli: a magyar miniszterelnök is felismerte, hogy „a nacionalizmus kártyalapjának a választások után is súlya van.” „Az, ami Szlovákiában történik, több az illetlenségnél, hiszen Szlovákiában a magyarokat megalázzák” - írja a Práca című szlovák napilap azzal kapcsolatban, hogy az ígéretek ellenére a mai napig nem született meg a nyelvtörvény. Kormány elé kerül a tandíjrendelet Tervezik a hallgatói hitelt is Elkészült és várhatóan holnap kerül a kormány elé a rendelettervezet, amely lehetővé teszi, hogy az első diplomát a fiatalok a jövőben tan- díjmentesen szerezhessék meg az állami képzésben - jelentette be Pokorni Zoltán. Az oktatási miniszter tegnapi tájékoztatóján elmondta: a rendelet szerint az első diplomáért tanuló fiatalok tandíjmentességet élveznek, és nemcsak a nappali, hanem az esti és levelező tagozatokon is, ha tanulmányaikat az előírt időben fejezik be. A második diplomáért viszont már fizetni kell. Két kivétel azonban itt is akad. Egyrészt tandíjmentességet élveznek majd az egyszakos pedagógusok, akik második - tanári - szakjukért tanulnak, másrészt a felsőoktatásban részt vevő, gyeden vagy gyesen lévő ifjú szülők. A saját hibájukból tanulmányaikat halasztani kényszerülők tandíját az intézmények maguk határozhatják meg, és az az eddigi példák szerint a havi kétezer forinttól akár tizennégyezer forintig is terjedhet. A miniszter tájékoztatóján kitért a már az előző oktatási kormányzat által is tervezett hallgatói hitelrendszerre. Bevezetése elmaradt, ám valamilyen hitel formájában nyújtandó segítségre szükség van, mert az egyetemi, főiskolai tanulmányok a tandíjtól függetlenül is sok ezer forintba kerülnek.- Nélkülözhetetlen lesz a kereskedelmi bankok érdekeltségének megteremtése - mondta Pokorni Zoltán -, hosszú távon azonban költségvetési támogatás is kell a hallgatói hitelhez. Az indulásnál segítséget jelent majd a világbanki támogatás, amelyről a napokban tárgyalt a miniszter a pénzintézet képviselőivel, és várhatóan októberben ír alá majd velük erről megállapodást. (d. g.) Elefánthűsítő fotó: feb/reutérs A Állati meleg Még az ázsiai szubtrópusi hőséghez szokott elefántok sem bírják az egész Európát tikkasztó hőséget. A rotterdami állatkert ormányosai, Ju Ju Jin és Tin Tin Tu nemcsak önmagukat, hanem egymást is locsolják, hogy így hűtsék le vastag bőrüket. Kifutójuk előtt a látogatók irigykedve nézik anyát és fiát, mert a legszívesebben ők is fölüdítenék magukat. A beépített nyomozónak a hitelesség kedvéért előbb börtönbe kell vonulnia / Életveszélyes rendőri küldetés Családja előtt is titkolt új életet kell kezdenie annak a rendőrnek, akit a jövőben „fedett nyomozóként” alkalmaz a testület. Az alvilágba tartósan beépülő rendőr a maffiózók le- buktatása érdekében az emberölésen kívül bármilyen más bűncselekményt, jogszerűen” elkövethet. Németh Zsolt alezredestől, a Rendőrtiszti Főiskola adjunktusától származó információnk szerint a rendőrségi törvény eddig is megengedte fedett nyomozó alkalmazását, ám a feladat veszélyessége miatt a módszert még nem vezették be. S hiába kezdi el hamarosan az ORFK a kémek tevékenységéhez hasonló munkára kiképezni a kijelölt szakembereket, ezután sem számíthatnak gyors eredményre, az alvilág minden rendű és rangú bűnözőjének azonnali lebukására - tette hozzá az adjunktus. Ráadásul a felkészítés nemcsak hosszadalmas, hanem bonyolult és költséges is. A jelöltnek új papírokkal, korábbi lakhelyétől, környezetétől távolabb kell új életet kezdenie, s nem árt, ha a látszat és a kapcsolatteremtés lehetősége miatt előtte néhány évre börtönbe vonul. A feladatra elsősorban a nőtlen férfiak lehetnek alkalmasak - nehéz lenne eltitkolni a feleség és a gyerekek előtt a kettős életet. A „legendagyártást” követően a beépített ember a bűnözőkéhez hasonlatos életet él, s ha a helyzet úgy kívánja, a közös balhékban is részt kell vennie - amiről időnként jelentést tesz feletteseinek. Ennek módszerei változatosak: rádiótelefonon, vagy egy-egy közbeiktatott bizalmi emberen keresztül vehetik fel a kapcsolatot, s időnként szükség lehet titkos randevúkra is. Ha a bűnözők gyanút fognak, a fedett nyomozót azonnal kiemelik közülük, külsejét megváltoztatják, s csak ezután kerülhet vissza a szolgálatba. Ha ilyen esetben késik a segítség, elvileg számítani lehet a lehető legrosszabbra is... Takács Mariann Rajtra készen. Az indítóállványhoz vontatták azt a Szojuz-TM űrhajót, amelyen holnap indul a Mirre Jurij Baturin fedélzeti mérnök, Borisz Jelcin korábbi védelmi tanácsadója, Gennagyij Padalka parancsnok és Szergej Avdejev kutató űrhajós. fotó: feb/reuters