Nógrád Megyei Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-08-09 / 185. szám

1998. augusztus 8., szombat Hazai Körkép 7. oldal Egyre többen menekülnek Ideiglenes közösségi szálláso­kat működtet hétfőtől a Ha­tárőrség Győrben, Szombat­helyen, Orosházán, Nyírbá­torban és Kiskunhalason - je­lentette be Kiss Kálmán ve­zérőrnagy, a határőrség or­szágos parancsnokának első helyettese. Az intézkedésre a megnöveke­dett migráció miatt van szük­ség, a jelenlegi szállások ugyanis már telítettek. Győrben - ahol a legtöbb az illegális ha­tárátlépő - jelenleg már három szállást működtet a Határőrség. Az év első hét hónapjában, a tavalyi azonos időszakhoz vi­szonyítva mintegy 25 százalék­kal nőtt a közösségi szállások lakóinak a száma. Az átmeneti otthonokban idén már 4408 személy lelt fedélre. Az új ki­egészítő szállások egyenként 30-60 személyt tudnak majd befogadni. Az első félévben a Határőr­ségnél több mint ezer ,személy jelentkezett menekültként, s ez 70 százalékos növekedést mu­tat az elmúlt év azonos idősza­kához viszonyítva. Az európai országokból a legtöbb kérel­mező jugoszláv, elsősorban ko­szovói albán nemzetiségű volt. Idén januártól július végéig huszonnyolc százalékkal több személyt utasítottak ki az or­szágból - szám szerint 6666 külföldit -, mint az előző év ha­sonló időszakában. Tegnap átadták a belügymi­niszter elismerését négy határ­őrnek; júliusban lopott gépko­csikat fogtak a déli határon. Kiss Kálmán elmondta azt is, hogy 1999-re befejeződik an­nak a jelenleg még hiányos rendszernek a kiépítése, amely a rendőrség adatbázisát a Ha­tárőrségével köti össze, így a lopott autókról minden határ- állomáson azonnal értesülnek. Az SZDSZ különvéleménye Torgyán intézkedéséről Téves beavatkozás? A szabaddemokratak szerint a kormány kötelessége volt a részvétel a búzaértékesítés­ben, ám a gabonafelvásárlási intézkedések nem a valódi termelőkön segítettek. Juhász Pál, az SZDSZ agrár­szakértője pénteken kifejtette; a húsz hektárnál kisebb birtokok preferálása nem a valódi kis­termelőknek nyújtott segítsé­get. Ekkora területen ugyanis főként az termel búzát, aki kár­pótlással, vagyonmegosztás ré­vén, vagy spekulációs céllal ju­tott földhöz. A szabaddemokraták szerint az eltorzított intervenciós eljá­rás a későbbiek során azzal a veszéllyel járhat, hogy az ilyen típusú állami segítségnyújtás az említett valódi gazdáktól sem lesz megtagadható, amikor pél­dául gyümölcs- vagy zöldségér­Az OTP egyelőre nem váltja be korábbi fenyegetését, s jó­hiszemű adósainak lakását még legalább egy hónapig nem árverezi el. Ahogy az utóbbi években a vál­lalatokat, a pénzintézeteket konszolidálta az állam, ugyan­úgy a rászoruló lakosság is megérdemli a segítséget - je­lentette ki pénteken Csányi Sándor, az Országos Takarék- pénztár és Kereskedelmi Bank Rt. elnök-vezérigazgatója. Arról szólva, hogy az új kormány képviselőivel közel­múltban megkezdett tárgyalá­tékesítési problémákkal küzde­nek. Ez azonban olyan lavinát indíthat el, amelynek költségve­tési vonzatai beláthatatlanok. Az ellenzéki agrárszakértő elhibázottnak ítélte, hogy a kormány szakított az 1992 óta bevett gyakorlattal, amely mi­nőségi követelményekhez köti az állami segítséget. Az inter­venció haszonélvezői - muta­tott rá - most nem a gabona- termelők, hanem a felhasználók lesznek, akiknek - a halmozódó készletezési költségek miatt - a minisztérium kénytelen lesz ju­tányosán átengedni az árut. Az SZDSZ szerint a gabo­naválság elkerülhető lenne, ha a gazdálkodók a világpiacon eladhatatlan takarmánybúzá­ról áttérnének a külpiacokon is jól értékesíthető minőségi étkezési búza termelésére. (ujváry) sok alapján a szociálisan ellehe­tetlenült adósoknál további egy hónapra elhalasztották a laká­sok árverését, kiemelte: abban az esetben, ha a lakásérték lé­nyegesen meghaladja a tartozás nagyságát, s az adós jó anyagi helyzetben van, továbbra is él­hetnek az árverezéssel. Jelenleg az OTP 13 milliárd forint hat hónapon túli lakás­hitel-tartozást tart nyilván. Csányi úgy véli, hogy a kor­mánnyal és az önkormányza­tokkal összefogva a régi hitelek átütemezhetők, és megfelelő törlesztési támogatással az adó­sok fizetőképesek maradnak. Tervek egy erős lakossági bankról A Postabank vesztesége valószínűleg több tízmilliárd fo­rintra rúg. Az állam csak az adózók pénzéből mentheti meg a bankot, de kötelessége ezt a lépést megtenni - közölte Járai Zsigmond pénzügyminiszter a Postabank közgyűlésén. Az alapszabály módosítását követően, miután lehetővé vált az elnöki és a vezérigazgatói poszt különválasztása és az igazgatóság egyszerű szótöbb­séggel való visszahívása, szó­lásra emelkedett a pénzügy- miniszter. Járai Zsigmond el­mondta, hogy az elmúlt évek­ben többszöri állami beavat­kozással sem sikerült stabili­zálni a Postabank helyzetét. A kormány ezért most lezárja a múltat, és új korszakot nyit a pénzintézet életében. Járai el­ismerte a bank fejlődését, azt azonban túl gyorsnak vélte. A vezetők gyakorlatlansága mi­att veszteséget termelő befek­tetésekre is sor került, s eköz­ben megszegték a hitel- és pénzintézeti törvényt. Járai aláhúzta: a bank 13 milliárd forintos adózás előtti veszte­séggel zárta a tavalyi évet. A jövőben a Postabank szé­les körű lakossági bankká ala­kul át. A bankban jelenleg az állam a többségi tulajdonos, s az is marad, míg meg nem tisztítják a pénzintézet portfo­lióját - mondta a miniszter. Ezt követően a közgyűlés elfogadta a bank menedzs­mentjének és Princz Gábor el­nök-vezérigazgatónak a le­mondását, majd megválasz­totta az új igazgatósági tago­kat: Auth Henriket (vezérigaz­gató), Gulya Andrást, Gans- berger Gyulát, Madarász Lászlót (elnök), Krupanics Sándort, Csák Jánost és Hardy Ilonát. A pénzük miatt aggódó kis­részvényesek számos kérdést tettek fel a bank veszteségére vonatkozólag, ám a felügyeleti biztos ezekben nem tartotta magát illetékesnek. Horváth Ferenc megígérte: a részvé­nyesek hamarosan pontos in­formációkhoz jutnak. Cs. J. A Belügyminisztériumban készül az önkormányzati reform tervezete Felülnézetből sem kisebb a feladat Dr. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium politikai állam­titkára néhány hete még Pápa alpolgármestere és a megyei önkormányzat tanácsnoka volt. Szakmai feladata azóta mit sem változott: most is önkormányzati ügyekkel foglalkozik - de immár országos szinten. Az államtitkár korábban nyolc évig dolgozott a helyi köz- igazgatásban. Mint lapunknak elmondta, gyakran voltak kénytelenek értelmezni a „fentről” érkező újabb és újabb rendeleteket. Most a másik oldal szemszögéből látja a dolgokat, s nem helyi funkcionáriusokkal, hanem a többi minisztérium szakembe­reivel kell megküzdenie szakmai véleményének ér­vényre juttatásáért. Dr. Kontrát Károly fontos feladatának tartja az önkor­mányzatok anyagi helyzeté­nek javítását. Bár - mint mondta - az előző kormányzat által elfogadtatott idei költ­ségvetésben erre nehéz fede­zetet találni, januártól kezdve már az Orbán-kormány fele­lőssége lesz, hogy ezen változ­tasson. Ebben az ügyben a Pénzügyminisztérium illeté­keseivel kell még sokat vitáznia. Az államtitkár egyébként lát a maga számára jelentő­sebb feladatot is, mint a költ­ségvetési huzavona. A rend­szerváltás óta eltelt nyolc év bebizonyította, hogy az ön- kormányzati rendszer a ma­gyar demokrácia alapintézmé­nye. De elkél némi korrekció is, ezért most egy önkormány­zati reformcsomag tervezetén dolgoznak, amely megváltoz­tatná a jelenlegi hatásköröket is. A lényeg az, hogy a jelen­leginél olcsóbban és hatéko­nyabban láthassák el alapvető feladataikat. Ugyanilyen lényegesnek látja az államtitkár az önkor­mányzatok gazdasági tevé­kenységének ellenőrzését, amelyet - elődeivel ellentét­ben - az Orbán-kormánynak remélhetőleg sikerül majd megoldania. Koós Tamás .Húsz új tűzoltóautó. Az ország tizennyolc települése összesen húsz darab, egyenként több mint ötvenmillió forintos tűzoltógépjármű-fecskendővel gazdagodott. A tűzoltóautók indítókulcsát a polgármesterek tegnap vehették át. fotó: feb/diösi imre Kisebbségi ügyelet. A helyi sajátosságokhoz igazodva hét­végi ügyeletet tartanak a telepü­lések jegyzői augusztus 10-éig, a kisebbségi önkormányzatok kezdeményezésére kijelölt ha­táridő leteltéig - közölte Tóth Zoltán, az Országos Választási Iroda vezetője. A köztársasági elnök július 31-én hirdette ki a választások időpontját. A tör­vény szerint az érintetteknek et­től a dátumtól számítva 10 na­pon belül kell leadniuk kérel­müket a települések jegyzőinél helyi kisebbségi önkormányzat létrehozására. Olcsóbb liszt. Hétfőtől ol­csóbban adja a sütödéknek a lisztet a Budai Hengermalom Rt. - nyilatkozta Károlyi Vil­mos vezérigazgató. A búza ár­csökkenését követve a malom húsz százalékkal vitte le árait, s ez remélhetőleg tükröződni fog a kenyér árának csökkenésében is - mondta a vezérigazgató. Gyors átvilágítás várható. Az új parlamenti képviselők esetében a Történeti Hivatal so­ron kívül, két hét alatt vála­szolja meg az átvilágító bírák kérdéseit - közölte pénteken Markó György, a hivatal el­nöke, aki hozzátette: a belügyi tárcától 22 ezer ügynökkartont örökölt a hivatal. Nem lesz piknik. A tradíciót követve az idén is az MSZP rendezheti meg a Szent István- napi ünnepséget augusztus 20- án a Margitszigeten. A Fővá­rosi Önkormányzat ugyanakkor elutasította a Fidesz választási kampányát bonyolító Happy And Kft. helyfoglalási kérel­mét. A kft. „polgári pikniket” kívánt tartani a szigeten. Katolikus sajtótábor. Mi le­het a katolikus fiatalok szerepe a médiában, miként egyeztet­hető a keresztény értékrenddel a sajtómunka? - ezekre a kér­désekre keresnek választ a Ke­resztény Értelmiségi Társaság tegnap kezdődött, egyhetes kis­oroszi táborának többnyire egyetemista résztvevői. Rendőrök büntetése. Lantos Bálint dandártábornok, Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fegyelmi büntetésben részesítette a gyöngyösi kapi­tányság bűnügyi osztályának három vezetőjét és kilenc mun­katársát. A rendőrök súlyosan megsértették az eljárásjogi és bűnjelkezelési szabályokat. A festőnő temetése. Szántó Piroska festő-, grafikusművészt augusztus 12-én, szerdán dél­után három órakor helyezik örök nyugalomra a Farkasréti temetőben - közölte a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztéri­uma. Az életének 85. évében elhunyt festőnőt Göncz Árpád köztársasági elnök búcsúztatja. Hamarosan instruktorok figyelik a megyékben folyó rendőri munkát Bűnüldözői szalámitaktika A bűnözés minden válfajának visszaszorítását, a budapesti robbantásos merényletek felgöngyölítését, a megyékben folyó rendőri munka összehangolását, a fegyveres testületben is tet­ten érhető korrupció száműzését tekinti legfőbb feladatának Lázár János dandártábornok, aki nemrég foglalta el az ORFK bűnügyi főigazgató-helyettesi posztját. A barlang jót tesz az asztmának Kristálytiszta cseppkőbarlangi levegőn gyógyulhatnak nyáron a légúti betegségben szenvedő gyermekek Abaligeten. A cseppkőbarlang 18 Cel- sius-fokos, 90 százalékos rela­tív páratartalmú, por- és pol­lenmentes levegőjű föld alatti terében a kis betegek naponta kétszer egyórás, gyógytorná­val egybekötött klímaterápián vesznek részt. Az állandó orvosi felügyelet mellett folytatott kúra számot­tevően javítja a 6-14 éves bete­gek állapotát, enyhíti vagy megszünteti szénanáthájukat, orrdugulásukat, allergiás és asztmás panaszaikat. Bár minden harmadik páci­ens visszatérő beteg, a legtöb­ben gyógyultan térnek haza az egyhetes terápia befejeztével.-Információink szerint közel áll önhöz a megyék és a terü­leti szervek szakirányítása.- A Belügyminisztériumban valóban végeztem már inštruk­tori munkát, noha rendőrként a főváros V. kerületében kezd­tem, mint nyomozó, majd a fő­iskolai éveket követően nyolc évig ugyanott voltam bűnügyi alosztályvezető. Ezután lettem rendőrkapitány a II. kerület­ben, az elmúlt 6 évben pedig a BRFK főkapitány-helyettesi posztját töltöttem be.- Mit tart új posztján elsőd­leges feladatának?-Most elsősorban a bűn- ügyileg igencsak fertőzött Bu­dapest megtisztítását, és a vi­déki kollégákkal való szoro­sabb együttműködést kell szem előtt tartanunk. Az utóbbi cél érdekében az ORFK-n belül úgynevezett „inštruktori alosztályt” hozunk létre. Sokat várunk ugyanis a személyes találkozók sűrítésé­től, egymás tapasztalatainak megismerésétől.- Kinevezésének egyik in­doka volt, hogy a robbantásos ügyek felderítésében kiválóan kamatoztathatja a belvárosban szerzett szakmai tapasztalatait. Ön szerint milyen taktikával lehetne rács mögé juttatni az egyre gátlástalanabb alvilág kulcsfiguráit?- Két irányból kell támadni. Ha tönkretesszük e körök anyagi bázisát, s ha „katonán­ként”, „alvezérenként”, mint­egy szalámitaktikával vonjuk ki a forgalomból a bűncselek­mények szereplőit, akkor elju­tunk a kemény maghoz is. Per­sze, bizonyos jogszabályi vál­tozásokra és a rendőrségen be­lüli szervezeti átalakításra is szükség van ahhoz, hogy iga­zán hatékonyak legyünk. Lázár János fotó: feb-Ez azt jelenti, hogy esély nyílik a korrupt, alkalmatlan rendőrök kiszűrésére is?- Kár volna tagadni a szer­vezeten belüli visszaéléseket, s el kell fojtani azokat még gyö­kerüknél. Ha arra alkalmas pa­rancsnokok irányítják a mun­kát, ha mindent tudnak beosz­tottjaikról, s ha következetesen megtartatják a szabályokat, akkor például nem fordulhat elő, hogy egy rendőr belső in­formációkat juttasson el a kí­vülállóknak.- S hogy azt megszellőztesse a sajtó... Ügy hallottam, eluta- sítóbbak lesznek az újságírók­kal szemben. Miért?-Mintha az utóbbi időben túl sokat beszéltünk volna, holott a nyomozás közben közzétett információk hátrál­tathatják az eredményes mun­kát. Szerintem akkor kell tárgyszerűen nyilatkoznunk, ha érdemi információt tudunk nyújtani.- Mondana valamit az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság felderítésé­nek állásáról?- Egyelőre csak annyit: ke­ményen dolgozunk ezeken az ügyeken. Takács Mariann Az OTP még nem árverez

Next

/
Thumbnails
Contents