Nógrád Megyei Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-07 / 184. szám
1998. augusztus 7., péntek Nógrád Hegyei Hírlap Demus Iván jegyzete Kánikulai „szőrözön” / ;mádni való a nagy meleg! Minden belefér, ami nem mindennapi. Negyven fok árnyékban. Lábam hideg vizes lavórban ázik. írnám forróságtól fellazított jegyzeteim egyikét. Közben „háttérrádiózom. ” Zizeg az éter. Bady Kati azt fejtegeti, hogy a konditermekben kizárólag szó'rtelen testek gyakorlatait szemlélhetjük, mert a majom nem járt badyzni. A szépen gyúrt izmos testek csillogását csak tompítaná a borzas mellkas, a fékét éllő hónalj. A versenyeken különben is lepontozzák a szőrös versenyzőket. Ezért van, aki szőkít, van aki gyantáztat, mások hagyományosan borotválnak. A stúdióból telefonon felhívott kozmetikushölgy a kényesebb helyek nagyüzemi szőrte- lenítéséről nem tud. Sem ő, sem váltótársa nem vállal „tangatakaró” alatti kurtításokat, akarom mondani csupaszításokat. Később kiderül a fájó, de őszinte valóság. A kozmetikusok kezében vagyunk! Az általuk elvégzett „művi” átalakításoknak ha suttogó propagandával híre megy, jaj a legvonzóbb férfiideáloknak. Gyorsan kiderül róluk, hogy mesterséges termékek és beavatkozások hordozói. Ami vonzó rajtuk, az mind mű-anyag. (Hogy ez deréktól minden irányban igaz-e, a telefonok és műsorvezetői keresztkérdések nem egyértelműsítették.) Megsimítom bozontos mellkasomat. A két táborra szakított világ egyik felére kerültem. A totálisra szőrtelení- tett férfi kollégák a másik oldalon. A hormonjaimra gondolok. Úgy tűnik, ők végig velem voltak, vagy negyven éven keresztül. Tudom, nekem nagyon nehéz egy ragtapasz elhelyezése a mellkason. Ebben a férfi műsorvezető is megerősít, amikor illusztrálja, hogy milyen rövid idő alatt lehull egy négyzetcentiméter- nyi ragasz. Nyár. Kánikula. Szőrtan és szőrözön. Óvatosan emelem ki lábamat a lavórból. Már nem a műsorra figyelek. Aggódva szemlélem a talpamat. Fellélegzem. Gyanúmat nem követi gyantázás. Szőrtanilag minden rendben. Hangulatilag szintén. Szőrügyben pedig döntsön a másik fél. \ Jegy ven fok árnyékban. A 1V zene kellemes. A rádió elandalít. Azt hiszem, iszom még egy pohárral. Egy társasház víz nélkül (Folytatás az 1. oldalról) forint. Az elgondolkodtató lehet, hogy a különbözetet csak a lakásokban fogyaszthatták el. A Baltik út 8-as számú ház közelében a vízmű tegnap az elzárás előtt üzembe helyezett egy közkutat. Arra a kérdésünkre, meddig tarthat ez az állapot, Tornyos Gábortól, a Nyugat-Nógrád Vízmű Kft. főmérnökétől azt a választ kaptuk, ha kifizetik a tartozást és az elzárás költségeit, visszaállítják a szolgáltatást. - Dudellai Szállítmány a Karancs aljáról Karácsonyfalvára Segítség - összefogással Az írott és elektronikus sajtó híradásaiból ismertté vált, hogy a Romániában katasztrófa sújtotta települések között szerepelt a magyarlakta Karácsonyfalva község is. 1995 augusztusában ott vendégszerepeit a Karancsberény és Karancslapujtő községek által közösen fenntartott hagyomány- őrző csoport. A kialakult baráti kapcsolatokra emlékezve a csoport segélyszállítmány összeállítását és kijuttatását kezdeményezte a két fenntartó önkormányzatnál. A polgármesterek levélben keresték meg a Nógrád Megyei Közgyűlés elnökét, amelyben kérték a szállítmány körüli hivatalos teendők szervezését, illetve a szállítás költségeinek átvállalását. A közgyűlés elnöke mindkét kérést felvállalta, de az utóbbira nem volt szükség, ugyanis a sal- gótaijáni székhelyű, nemzetközi fuvarozással foglalkozó STEXI Bt. a szállítmányt saját költségén kijuttatta Karácsonyfalvára. A tartósélelmiszer-csomagok a csoport által szervezett, a két községben folytatott lakossági gyűjtésből, valamint a Karancs Kápolna Alapítvány és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat salgótarjáni csoportja adományaiból állt össze. A vámügynökség mindvégig segítőkész magatartása nagymértékben hozzájárult az adomány gyors és zökkenőmentes célba juttatásához. A segély- szállítmányt július 31 -én átadták Karácsonyfalva község alpolgármesterének. „Magad uram” - A Nógrád Megyei Természetbarát Szövetség tagjai vállalták, hogy újrafestik a megyén is áthaladó Kék túra útvonalát. A Zöld Űt Természetjáró Egyesület Hollókőtől Cserhátsurányig újítja fel a jeleket. Jávori Mihályt Nógrádsipeken kaptuk lencsevégre, fotó: r. t. Az emberek járnak a kutyák kedvében - Ebpanzió Balassagyarmaton Kutyaparadicsom méltányos áron Amerikai ismeretterjesztő filmekben látni olyan, a kutyák számára készített helyeket, ahol a négylábúak igényei állnak a középpontban. Csaba Tamás, a Magyar Ebtenyésztők Országos Szövetsége (MEOE) balassagyarmati szervezetének elnöke elmondta, hogy az Ipoly-parti városban is megvalósul a kutyaparadicsom. Már régóta esedékes ugyanis, hogy Balassagyarmaton is létrehozzanak egy ilyen létesítményt. Az ötlet érdekes, hasznos, már csak azért is, mert sokaknak - köztük e sorok írójának is- okoz gondot esetenként kedvenc kutyáját jó kezekben hagyni. A MEOE helyi szervezete rendelkezett egy olyan felhasználatlan területtel, amelyet megfelelőnek láttak a panzió létrehozására. A város kutyás szakemberei minden eb számára külön 1x2,5 méteres bo- xokat alakítottak ki. A szolgáltatások között -a rendszeres etetésen és napi futtatáson kívül (Folytatás az 1. oldalról) Az ellátandók oldalán itt is felülkerekedett tehát a spórolás íratlan törvénye, de gondoskodtak a kiszorításáról.-Tekintve, hogy az egészségügyi alapellátás körébe sorolták a fogászatit is, léptünk, s úgy határoztunk, a legszükségesebbekért az önkormányzat nyúljon a zsebébe a lakosok helyett. Félreértés ne essék: a fogtechnikusi díjat a szügyieknek is fizetni kell, ugyanígy a fogpótlással kapcsolatos extra igények költségei is rájuk tartoz- állatorvosi felügyelet is működik. A gazdik elfoglaltságuk szerint egy napra, vagy egy hónapra is otthagyhatják kedvenceiket. A kutyapanzió egyik legvonzóbb tulajdonsága, hogy az emberek igyekeznek a négylábúak kedvében járni és nem fordítva. Tervezik a napi városi sétáltatást is. Ugyancsak fontos a gazdik számára, hogy kutyáikkal képzett szakemberek foglalkoznak. A panzió vezetősége hétfőn és szombaton vezetőségi ülés keretében állapítja meg az árakat, nak. Kezdetben volt is emiatt félreértés, de aztán megtapasztalták, ténylegesen mit is jelent az ingyenesség, amelyet természetesen szívesen emlegetnek. Mint Kiss Pál közölte, a fentiek nemcsak a szügyiekre, hanem a csesztveiekre is vonatkoznak. ők ugyanúgy részesülnek ezekben az anyagi előnyökben, mint szomszédaik. Szügy részéről olyan gesztus ez, amelynek talaja még a közös tanács időszakában keresendő, s amit a csesztveiektől más területen visszakapnak. Szügy évente - a jegyző szaamelyeket a kutyák szükségleteihez igazítanak. A speciális bánásmódot igénylő állatok számára az ellátás az arányoknak megfelelően drágább. Bár pontos számadatokkal jelenleg még az illetékesek sem rendelkeznek, megnyugtatásul közölhető, hogy a költségek a kutyatartók számára nem jelentenek horribilis összeget. A balassagyarmati panzió té- len-nyáron működik, információkat a MEOE helyi szervezetétől lehet kérni (Telefon: 314- 184, 312-152). A kutyaparadicsom a Jópalócok útján található és a Bíró János utca felől közelíthető meg. Arról, hogy az új épület miként funkcionál és a vendégek miként érzik magukat, talán a kutyákat kellene megkérdezni. Valószínűleg nem panaszkodnának. Németh Magdolna vai szerint nem is olyan sokat - öt-hatszáz ezer forintot költ a fogászati ellátásra, a maga sajátos rendszere fenntartására. Fogorvosi rendelőjét évek alatt fejlesztette fel a mostani szintre. Mindezt valószínűleg a forgalma is visszaigazolja. Dr. Háló Anikó, aki nem csak két falu fogorvosa, az utóbbi felvetésre megjegyezte, hogy a létszám mozgása nem feltétlen az ingyenesség függvénye. Az idén például többen eljöttek hozzá, mint az előző évben. (mj) 3. oldal Hírek Új szolgáltatás Pásztó - A Teleki László Városi Könyvtárban augusztus 3-án beindult az Internet-szolgáltatás, amelynek fedezetét a Soros Alapítványhoz benyújtott pályázat tette lehetővé. A hozzáférés ingyenes, csak a helyi telefonbeszélgetésnek megfelelő összeget kell megfizetnie a használónak. Az Internet szolgáltatásait az intézmény nyitvatartási idejében mindenki igénybe veheti, aki a könyvtár beiratkozott tagja. Fűtéskorszerűsítés Mihálygerge - A helyi ön- kormányzat tervszerűen korszerűsíti a települési intézményeket. Ezekben a napokban készítik azt a pályázatot, amellyel az iskola és az óvoda fűtési rendszerének modernizálását szeretnék elérni. A több mint egymillió forintba kerülő modernizálás költségeinek 70 százalékát óhajtják pályázat útján elnyerni. Utazó ifjú fúvósok Salgótarján - Az állami zeneiskola köszöni mindazoknak, akik 1997. évi személyi jövedelemadójuk egy százalékáról a „Zenélő Ifjúságért Alapítvány” javára rendelkeztek. Az alapítvány ezt az összeget az ifjúsági koncert fúvószenekar 1998. szeptember 13-tól 20-ig tartó olaszországi utazásának támogatására használja fel. Jelkép készül Ludányhalászi - Az ápológondozó otthon és rehabilitációs intézet jelképét készíti el Radics István festőművész. A szimbolikus jelentésű, örvénylő vízben bujdosó madarat ábrázoló vázlatrajzok kiválasztása után önti végleges formába elképzelését a művész. Fogadószoba Salgótarján - Keller Mihály ezredes, a Nógrád Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság parancsnoka augusztus 10-én, hétfőn 10-től 14 óráig tart fogadóórát a parancsnokság épületében (Ady E. út 3/c szám alatt.) Szügy „kétfalvas” gesztusa - Ingyenes az alapszintű fogászati ellátás Többet ingyen, mint pénzért Emlékezetkiesés - Szellemek a szomszédból - Fajtalankodás a pincében? Tanúkból gyanúsítottak (Folytatás az 1. oldalról) gyanúsítottá váltak, mivel elismerték a rablás tényét. Két nap múlva pedig a bíróság már előzetes letartóztatásba is helyezte őket. * Egy salgótarjáni család nemrégiben az Ipoly-partra kirándult, hogy horgásszon s bográcsozzon. A család fiatalkorú tagja kicsit távolabb horgászott a többiektől, amikor meglepetésére egy héttagú társaság lábalt át a nyári folyón a túlpartról. Cigarettát kértek tőle, de neki nem volt. A távolabbi nővé- réékhez irányította az idegeneket, de ők sem adtak nekik. A „kéregetők” visszafelé megálltak a horgászó gyerek mellett, szó nélkül belenyúltak a földön fekvő táskájába és elvitték belőle egy majd’ tízezer forintos karórát. Ezután nagyon gyorsan, akárcsak a szellemek, eltűntek az Ipoly túlpartján. A salgótaijáni rendőrök a bejelentést követően a határőrség segítségével értesítették a szlovák bűnüldöző szerveket és természetesen saját hatáskörben is folytatják az ügyben a nyomozást. * A múlt hét végén késő este bejelentették a rendőr- kapitányságra, hogy a Salgó úton egy négyéves kisfiút egy fiatalkorú gyerek arra kényszerített, hogy játsszon a nemi szervével. A kisfiút és a még kisebb testvérét lecsalta a pincébe. A kisfiú azonban nem akarta teljesíteni az óhaját. A rendőrök azonnal munkához láttak, adatokat, tanúkat gyűjtöttek, s meghallgatták a gyanúsítottat is, aki tagadja, hogy elkövette a bűn- cselekményt. Az igazság kiderítése érdekében széles körű vizsgálat folyik a lakókörnyezetben, a családban és pszichológiai szakértőt vonnak be a kisfiú vallomásának értékelésére. A rendőrök remélik, hogy nem a pedofiltörténe- tek voltak hatással a gyerekre. P. A. „Akkord” zenei tábor - Öt hangverseny Zsórifürdőn - „Promenád koncert” Palócországból a Matyóföldre Tavaly nyáron Olaszországban vendégszereplő salgótarjáni fúvósegyüttes az idén augusztus elején Mezőkövesden üti fel „Akkord” zenei táborát. A sok évközi fellépés utáni jól megérdemelt pihenés csak a második helyre szórni, hiszen az egyhetes ,kikapcsolódás” alatt öt hangversenyt adnak. Könnyű melódiákkal fogják szórakoztatni a Salgótarjáni Acélárugyár Rt. üdülőjének lakóit. A komoly megmérettetés csúcspontját a mezőkövesdi Szent László-templomban augusztus 9-én, vasárnap délelőtt 9.30 órakor kezdődő koncert jelenti. Természetesen nem maradhat ki a programból a zsóri strandon megrendezendő „promenád koncert” sem. Ezen az „edzőtáboron” készül föl a csapat a rövidesen kezdődő hangversenyévadra. Az együttes hazatérte után ismét „rejtekhelyre” vonul, hogy - az ugyancsak sűrűnek ígérkező, augusztus második felétől szeptember végéig tartó programsorozat előtt - folytassa a télen megjelenő kazettájának zenei felvételeit. Keszthelyi operettgála Kálmán-, Lehár-zenével, balassagyarmati előadókkal Műsoron a virtuóz Monti csárdás Augusztus 13-án Kálmán Imre és Lehár Ferenc operettmelódiáiból tartanak gálát a keszthelyi szabadtéri színpadon. Fellép Virágh József, a Budapesti Operettszínház művésze, valamint a balassagyarmati Lengyel Judit is. A közönség keringőket, polkákat is láthat az operettszínház táncosainak előadásában. Rózsavölgyi Márkra emlékezve felhangzik az egyik legvirtuó- zabb hegedűsszám, a Monti csárdás, amelyet Tóth Tibor balassagyarmati hegedűs ad elő.