Nógrád Megyei Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-27 / 200. szám

1998. augusztus 27., csütörtök SporTTüköR 7. oldal Második lett a Mezőbank Ek-Kupa döntőjében Rusz Dani is futott az Eb-n Kevesen gondolnák, hogy Ajkler Zitán kívül más salgó­tarjáni is szerepelt a budapesti atlétikai Európa-bajnokságon. Máté Csaba tanítványáról, a 15 éves Rusz Dánielről van szó, aki Zitához hasonlóan ugyancsak a Salgótarjáni Ko­hász Diák Atlétikai Sportegye­sület versenyzője. Életre szóló élmény volt számára is a tö­mött lelátók előtt szerepelni. Dani úgy kerülhetett a Nép­stadion futópályájára, hogy a tavasszal országosan meghir­detett Mezőbank Ek-Kupa 800 méteres számának selejtezői­ből továbbjutott, majd az elő­döntőt is sikerrel véve a finá­léba került. Döntőjüket az Eb betétszámaként, a harmadik versenynapon bonyolították le. Bár az ifjú versenyző elmaradt eddigi legjobb időeredményé­től, 2.05,4 perccel a második helyen végzett. (Satis) Nemzetközi nyári biatlonverseny Lucsnyicán Papp Ildikó remek győzelme pedig a pályával nem boldogult. Tőle szokatlan módon eltévedt a pályán is, s az elő­írtnál hosszabb távot teljesített. A salgótarjá­niak eredménye (egy lőhiba egy büntetőpercet je­lent.): Felnőtt nők (9,5 km): 10. Czene Zsuzsa, 1:02,05 óra (15 lövésből 8 lő­hiba). (A volt sal- A bravúrnyertes gótarjáni ■ Bekecs Zsuzsa 4„ Földi A korábbi évek­hez hasonlóan az idén is megren­dezték a nemzet­közi biatlonver­senyt a szlová­kiai Lucsnyicán. A színvonalas megmérettetésnek magyar résztvevői is voltak. A tarjáni biatlonosok indu­lása sokáig kérdé­ses volt, ugyanis nem sikerült idő­ben beszerezni a fegyver-kiviteli engedélyeket. Vé­gül is a rendezők­től kaptak puskákat, s ez meglát­szott a lőeredményeken is. A Petőfi DSE ifjú biatlonosai közül az idegen fegyverhez és terephez is jól alkalmazkodó, valamint remekül futó Papp Il­dikó szerepelt a legjobban, s bravúros győzelmet aratott az ifjúsági lányok között. Ugyanitt Ráduly Dóra a dicséretes 5. he­lyet szerezte meg. Czene Zsuzsa a felnőtt nők között próbált szerencsét, de • sem az idegen fegyverrel, sem Kornélia 9. lett.) Ifjúsági nők (5,5 km): 1. Papp Ildikó 31:28 p (10 lövés­ből 5 lőhiba), 5. Ráduly Dóra 37:07 p (2 lh), 11. Halász Dóra 42:58 (8 lh), 12. Bogár Edina 44:11 (7 lh). Felnőtt férfiak (16,5 km): 19. Horváth Gábor 1:36:21 ó (20 lövésből 15 lőhiba). Ifjúsági férfiak (9,5 km): 16. Gyó'rffy Levente 52:51 p (15 lövésből 13 lőhiba). (e. a.) Labdarúgó Samsung Magyar Kupa a harminckettőbe való jutásért Palotás: igen, Stécé, Pásztó: nem Salgótarjáni BTC - Vác FC-Zollner 0-0 Salgótarján, tóstrandi pálya, 800 néző. VEZETTE Birincsik (Márta, Kelemen). SBTC: Szabó I. - Palaticzky, Sági, Csat­lós, Forgács - Gubán, Németh, Tamásy, Ivitz - Győri, Szabó II. EDZŐ: Kis Károly. VÁC: Halász - Nagy T. - Lévai, Ka­sza - Vojtekovszki, Kopunovics, Sipeki (Vén, 78.p.), Kriska (Vitelki a szünetben), Romanek - Füle (Horváth, 16. p.), Ándrássy. EDZŐ: Csank János. SÁRGA LAP: Kasza a 43, Kopunovics 66., Ándrássy 73. percben. 3. perc: Németh középen jó labdát adott Győrinek, a csatár 12 méteres félmagas, bal sa­rokra tartó lövését Halász szög­letre ütötte. 16. perc: Vojtekovszki a jobb oldalon becselezte magát a 16- oson belülre, majd a középen érkező Fülét akarta kiugratni. A támadó lemaradt az indításról, s nagy igyekezetében neki ütkö­zött a jobb oldali kapufának, megsérült, le kellett cserélni. 27. perc: Győri középen Szabó Il.-höz passzolt, aki 14 méterről lőtt, s labdája a felső lécen csattant. 34. perc: Romanek a bal ol­dalról remekül ívelt középre Andrássynak, a csatár 10 méte­res, középre tartó fejesét azon­ban Szabó I. biztosan hárította. 55. perc: Nagy T. 20 méte­res, erős szabadrúgása a felső lécen csattant. 56. perc: Romanek a bal ol­dalról, némileg kisodródva 10 méterről a felső lécet találta te­libe. 60. perc: Németh 20 méteres szabadrúgása fél méterrel ke­rülte el a felső lécet. 65. perc: Horváth 16 méte­res lövését Szabó I. bravúrral ütötte szögletre. 75. perc: Németh 20 méteres középre tartó, lapos lövését Ha­lász csak üggyel-bajjal tudta há­rítani. 88. perc: Németh jobbról remekül ívelt középre, az ér­kező Csatlós 6 méteres fejese mintegy fél méterrel kerülte el a jobb alsó sarkot. A fél csapatát nélkülöző Stécé végig egyenrangú ellen­fele volt az egy osztállyal fel­jebb szereplő Vácnak. Kis Károly: - A bravúr ugyan elmaradt, de végig nyílttá tudtuk tenni a továbbju­tás kérdését, s ez ezért is érté­kes, mert hiányzott a fél csapat. Köszönjük a szurkolók a lelkes biztatást. Csank János: - Gyengén játszot­tunk. Ezt talán az aránylag jó bajnoki szereplésnek tud­hatjuk be. Nem küzdöttünk olyan erővel, amivel kel­lett volna, de a célt elértük. Jók: Szabó I., Ivitz, Sági, Németh, illetve Kopunovics és Vojte­kovszki. (balogh) További nóg­rádi eredmények: Pásztó LC - Tisza- újváros 1-3 (0-2). Góllövő: Pola­neczki, illetve Li- linger (2) és Papp. Mezőkövesd - Pa­lotás 0-1 (0-0). Góllövő: Rob. Palaticzky védőként nagy harcot vívott a váci támadókkal fotó: rigó SPORTTURMIX Kerekessiker Szabolcsi Szilvia továbbju­tott a franciaországi Borde- aux-ban szerdán megkezdő­dött pályakerékpáros-világ- bajnokság női repülőverse­nyében. Szabolcsi a 200 mé­tert 11.888 másodperc alatt tette meg a selejtezőben, ez­zel bejutott a kieséses ver­seny első fordulójába. Teniszselejtezők Megkezdődtek az Egyesült Államok nyílt teniszbajnok­ságának selejtezői. Az idei US Open kvalifikációs küz­delmeinek első fordulójában Gáspár Petra győzelemmel mutatkozott be, míg Csurgó Virág és Földényi Annamá­ria vereséget szenvedett és kiesett. A kvalifikációban a versenyzőknek négy győ­zelmet kell aratniuk, hogy fölkerüljenek a hétfőn kez­dődő verseny főtáblájára. Focikupa-reform A klubok több pénzt akar­nak látni a kupasorozatok­ból, ennek érdekében sze­retnék átalakítani a jelenlegi rendszert. A jövőben esetleg összevonják a Kupagyőzte­sek Európa Kupáját az UEFA-kupával, miközben a Bajnokok Ligája-sorozatot továbbfejlesztik. Vieri mégis marad Mégis a spanyol fővárosban marad az olasz Christian Vieri, a spanyol Atletico Madrid csatára. A játékos korábban összeütközésbe került edzőjével, • Arrigo Sacchival és a madridi klub elnökével, Jesus Gillel. Már csak az MTK-ban bízhatunk „Szánalmas volt, nagyon rosz- szul játszottunk. Borzalmas volt látni, hogy 90 percen át nem volt egyetlen épkézláb tá­madásunk sem. A harc ott dőlt el, hogy a görögök játékának erejét jelentő Nikolaidisz egy­szerűen szétzilálta a védelmet, másrészt a középpályán is gyorsvonatként száguldottak át rajtunk.” - nyilatkozta Nyilasi Tibor, a Ferencváros labdarú­gócsapatának vezető edzője a kedden este, a görög főváros­ban az AEK Athéntól elszen­vedett 4-0-s vereség után. Mivel a zöldfehérek 6-4-es összesítéssel kiestek az UEFA- kupából, s bizonyára erre a sorsra jut a Bajnokok Ligája se­lejtezőjében az Újpest az oszt­rák Sturmmal szemben (az első mérkőzésen az osztrákok 4-0- ra nyertek, a visszavágót szerda éjszaka játszották), már csak az MTK Hungária FC kupasikeré­ben bizakodhatunk. Reménye­ink ezúttal teljesülhetnek is, hi­szen a kékfehérek az első, tof- tiri mérkőzésen 3-1-re nyertek a feröer-szigeteki Gotu ítróttar- felag labdarúgócsapata ellen. A visszavágót ma 20 órától játsz- szák a. Hungária körúton. Egervári Sándor, az MTK vezető edzője elmondta: nem szeretnék félvállról venni a ta­lálkozót, a saját játékukat akar­ják játszani. Hozzátette:- Úgy lépünk pályára, mintha a továbbjutás kérdése még nem dőlt volna el. Az MTK vezető edzője a tervezett kezdő tizenegy meg­hirdetésekor egyelőre nem vette számításba a sérüléssel bajlódó Halmai Gábort, elkerü­lendő, hogy a középpályás rásé­rüljön a szlovén válogatott el­leni barátságos összecsapáson szerzett boka-, térd- és vállsérü­lésére. A tervezett kezdőcsapatok. MTK: Babos - Lőrincz - Mol­nár, Komlósi, Szekeres - Ma­dár, Erős, Illés, Szamosi - Ke­nései, Preisinger. A Gotu IF tizenegye: S. Jön- sen - S. P. Justinussen, S. Ol­sen, P. Ennigard, R. Justinussen - S. S. Jorgensen, J. P. Olsen ­M. Jamskor, P. Jamskor, H. Jamskor, S. Joensen. Nyolc csapat indult a tornán, de a nézők is próbára tehették dobótudományukat Kisterenyén is hódított a streetball Nyolc csapat részvételével rendezte meg a közelmúltban Bá- tonyterenye önkormányzata és a Kisterenyei Sportklub az első streetballtornát a kisterenyei ABC előtti parkolóban. A nevezési határidőig nyolc csapat (négy salgótarjáni, három kisterenyei és egy fővárosi gárda) adta le nevezését. Szerencsére az időjárás is ke­gyeibe fogadta a játékosokat, valamint a szépszámú, mintegy kétszáz szurkolót. A nevező csapatokat két csoportba sorolták, amelyek körmérkőzéses formában dön­tötték el a helyezések sorsát. Természetesen — a csapatok mellett - a nézők sem maradtak játék nélkül. Számukra három­pontos dobóversenyt hirdettek a rendezők, s megpróbálkozhat­tak félpályáról is a gyűrűbe ta­lálni, ám ez a húsz jelentkező közül senkinek sem sikerült. Ezek után a versenybizottság - áthidaló megoldásként - ve- -gyesdobást iktatott be, ami egy büntető, egy ziccer és egy há­rompontos értékesítéséből állt, s a vállalkozó kedvűeknek minderre volt egy percük. Aki pedig mindhárom módon ko­sárba talált, s ideje is maradt, az a félpályáról is kísérletet tehe­tett a kosárszerzésre. A hárompontos dobóver­senyt a kisterenyei Bába István nyerte, vegyesdobásokban pe­dig Hollósi László bizonyult a legjobbnak. A legfőbb attrakciót termé­szetesen a mérkőzések jelentet­ték. A nyolc együttes közül négy jutott a fináléba, ahol „vérre menő” csatákban, igazi küzdelmekben döntötték el a végső helyezések sorsát. A torna végeredménye: 1. Három „B” (Bakos Krisz­tián, Bakos Norbert, Bibók Zsolt), 2. Salgótarjáni CAPÓ (Kasléder Dávid, Nagy Adrián, Erdei Zoltán), 3. Bátony Föl (Király Ferenc, Hollósi László, Kövesi Tibor Róbert), 4. Buda­pesti Nyál Gép (Szarvas Jjfbor, Szukics Péter, Déri Ferenc, Endzsel Ernő). Különdíjban részesült Bibók Zsolt (legjobb center), Nagy Adrián (legjobb mezőnydobó) és Szukics Péter (legjobb irá­nyító). Hasonlóképpen különdí- jat kapott a torna legfiatalabb játékosa, ifj. Vanya Attila is. A szervezők ezúton is kö- szönetüket fejezik ki azoknak a támogatónak, akik anyagi se­gítsége nélkül nem jöhetett volna létre a rendezvény. (kelemen) Í3OT®\ ad) acssod) ÜÖSQo a®©i»J3!?J03 asjuö^JBaaiMä U0»; Most a nem nyert „szerencsés eb" sorsjegyek is SZERENCSÉT HOZHATNAK ÖNNEK, HA ÖSSZEGYŰJT BELŐLÜK 24-ET ÉS BEKÜLDI „KUTYA JÓ AKCIÓ" JELIGÉRE a Budapest, Pf: „Szerencse 1830" címre. A SZEPTEMBER 31 -ÉN ÉJFÉLIG BEÉRKEZETT SORSJEGYEK BEKÜLDŐI KÖZÜL HATAN NYERH . . C A PERFORÁLT JÁTÉK SZELVÉN VT VÁRJUK, A KUTYAFOTÓKAT O' S Szerencsés eb sorsegyek a postán is kaphatók! K VÁRJÁK--------------■ N YERETLEN EB IS B Cľ IbB CT ll&aŕ* mm W&ym m

Next

/
Thumbnails
Contents