Nógrád Megyei Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-27 / 200. szám

Dominórekord-kísérlet Hollandiában Kétmillió két óra alatt? A hollandiai Leeuwarden- ban igencsak türelmes fiata­lok serege vállalkozott arra, hogy 78 kilométer hosszú­ságban rakjon le dominó­kockákat és ezzel meg- döntse a fennálló világre­kordot. Tervük szerint pénteken a késő délutáni órákban rak­ják le az első dominót, és ha minden jól megy, akkor két óra alatt további 1 millió 999 ezer 999 darabot. Az eddigi rekord „szerény” 1,4 millió „tagú” dominósor volt. A dominólerakási re­kordkísérletet egyenes adásban közvetíti a holland, a német, a belga, a dán, a svéd, a norvég, a magyar és a szlovén televízió GMT szerint 18.30 és 20.30 óra között. Lennon gyilkosa nem kér a lemezpénzből Jótékony célokat szolgál John Lennon gyilkosa, Mark Chapman egyetlen centet sem akar a Double Fantasy című lemez bevételéből. No, nem a lemez világpiaci eladásáról van szó, hanem csu­pán egyetlen lemezről, arról, amely Chapmané volt és ame­lyet Lennon a gyilkosság nap­ján, 1980. december 8-án neki dedikált. A lemezt később a tett helyszínén megtalálta valaki, s az illető most áruba bocsájtja. Az Interneten hirdette meg, 1 millió 800 ezer dollárért kí­nálja. Chapmant az ügyvédje tájékoztatta arról, hogy joga lenne a bevételhez, illetve a le­mezhez, hiszen az személyes tulajdona. Chapman azonban - aki húszéves börtönbünteté­sét tölti- közölte, hogy nem akar hasznot húzni bűntettéből, s reméli, hogy a lemez bevétele végül jótékony célokat fog szolgálni. A lemezt egyébként megtalá­lója annak idején átadta a rend­őrségnek, ám a vizsgálatok után visszakapta. Ujjlenyomat a babysitterektől New York államban Nem olcsó mulatság George Pataki, New York ál­lam kormányzója aláírta azt a törvényt, amelynek értelmében a szülők jogosultak lesznek el­lenőrizni, nem büntetett előé- letű-e az, aki vállalkozna gyer­mekük felügyeletére. A New York állam területén november 3-án érvénybe lépő jogszabály kimondja: azokat, akik hetente legkevesebb 15 órá­nyi babysitter szolgálatot vállal­nak, kötelezni lehet arra, hogy ujjlenyomatot vegyenek tőlük és a mintát nem csupán az igazság­szolgáltatás nyilvántartása, ha­nem az FBI is megkapja ellenőr­zésre. Eddig a személyiségi jo­gokra hivatkozva nem volt mód ilyen ellenőrzésre és a törvény megszületését éppen egy olyan eset váltotta ki, amikor egy bün­tetett előéletű nő megölte a rábí­zott kisdedet.. Az ellenőrzés azonban nem ol­csó mulatság: 74 dollárba kerül, igaz, a rászoruló szülők kérhetik a tarifa csökkentését. Kérdés vi­szont, hogy meg tudják-e fizetni a babysitter szolgáltatást: egy manhattani gyerekfelvigyázó nemritkán heti 500-800 dollárt kér, és általában az egészségbiz­tosítását is a szülő fizeti, ha nem csupán két-három órás szolgálta­tásról van szó. Szolnoki Péter és Török Tamás a „Nem vagyunk mi angyalok!” címet adta va­donatúj, s egyben harmadik nagylemezüknek. Pop plusz rock Mi sem vagyunk angyalok A dolog találó, ám egyáltalán nem véletlen, hiszen hasonló címmel dal is helyet kapott az anyagon, amely a korong - ta­lán - egyik legjobb nótája. A Salgótarjánból elszárma­zott úriember és jó barátja iga­zán beleadtak anyait-apait a munkába, hiszen a CO tizenöt fantasztikus melódiát tartal­maz, köztük jó néhány pedig méltán slágervárományos. A kiadványt persze meg­előzte még három számos maxi, mely a Viva Espana, a Válassz engem és a Köszönöm, hogy vagy nekem! (remix) opuszokat tartalmazza. Tippje- ink az előbb felsorolt szerze­mények mellett: Lazulj el, Érezd magad jól, Függöny fel, illetve Van még egy hely. U.i.: Külön öröm, s egyben meglepetés a The Husstle c. muzsika, amely Van Me Coy egykori sikerének Bon Bon-os átirata. Csak így tovább srácok! * Era=nyugizene? Múltját ta­gadni nem tudja Eric Léri, ugyanis a lemezt nyitó Era Era csak „igényes” és „vájt- fülű” hallgatóknak ajánlható! * Nos, hogy az Üllői Úti Fuck nevezetű zenekarunk mennyire rétegzene, arra mi sem jobb bi­zonyíték, mint a napokban megjelent - debütáló - maxi CD-jük, amely az „Esküvő’ címet kapta. A címadó track-en kívül még két szerzemény fog­lal helyet a hanghordozón, az egyik a Kedves kislány, a má­sik pedig a méltán érdekesnek nevezhető Csak az, hogy fel­robbantott néhány hidat - slá- gergyanútlan alkotás. A Szántó Gábor, Mezei András és Farkas Zoltán alkotta formáció száz százalék, hogy nem lesznek szupersztárok még kis hazánk­híres Jerry Goldsmith, hanem egy kevésbé fényesen ragyogó név, John Powell az elkövető. Ennek ellenére már a nyitóda­rab, a Handel Messiásának részletét tartalmazó Face On egyértelművé teszi, hogy ugyanazon az úton jár a két munka. Itt is abszolút klasszi­kus, hogy egyértelművé váljon: komolyzene tobzódik, termé­szetesen szintén szimfonikus zenekari megjelenítéssel, bár itt több a mai modem zenére utaló jel(zés). A Face/Off emiatt az­tán mintha kifejezőbb lenne ... Játék! Játék! Játék! Augusztus 14-ei kérdésünk helyes megfejtése: ifj. Jakab György és barátja Csonti (Csont István). CD-t vagy ka­zettát nyert: Gyurikné Majer Zsuzsanna, Szirák, Kisbágyoni u. 32. sz­eműi dalban a gitár szól és ren­desen, mint egy metalista kezé­ben, de az anyag további része már nem erről szól. Ha valami­hez hasonlítani szabad, akkor az Enigma és Michael Cretu neve csenghet ismerősen. Ugyanaz a több évszázados visszanyúlás történt ebben az esetben is, mint a Cretu-nál és itt a gregorián kórusokkal tör­tént kollaboráció, illetve a XIV-XVII. századi egyházi­templomi zenei világ kerülhet megint csak előtérbe. Ez a ze­nei világ keveredik a XX. (bo­csánat, már majdnem XXI.) század technikai vívmányaival és eszményével. Az eredmény éppoly fenséges, mint az Enig­mánál, vagy a kevésbé ismert és ezt a zenei világot egészen más megközelítésben kezelő Elend-nél. De azért férfiasán valljuk be, a cél itt a populari- tás, ugyanis minden egyes megmozdulás erre utal. Még azok a részek is, ahol már emlí­tett kóruson felül női szólóének kerül a zenei alapokra. Ezek után bátran állíthatjuk, hogy az ban sem, ennek ellenére nem fog kárba veszni munkásságuk. Legalábbis reméljük. . . * Ki ne emlékezne még a Face /Off című filmre? A produkció ugyanis most hanglemezen is piacra került. Az Air Force One tematikája szerint készített újabb munka, bár ezúttal nem a E heti kérdésünk:-Mi volt a Bon Bon előző nagylemezének a címe? A válaszokat postai levelező­lapon várjuk szeptember 2-áig. A helyes megfejtők egyike ze­nei ajándékot kap. Címünk: Nógrád Megyei Hírlap, „Pop plusz rock”, 3100. Salgótarján, Erzsébet tér 6. sz. S. A. CzAÍeMZIZ űú t sSsüaS Sztárvallató: Varga Zsolt az UFO egyetlen férfitagja Fő a változatosság!- Húsz percig tarts ki, fiú - mondtam neki, és visz- szasiettem a pilótafülkébe. Megjártuk Afrikát veszteség nélkül, és akkor itt, az utolsó órákban fogyatkozik meg a csapat?- Előttünk Szardínia - je­lentette a pilóta, aztán félve megkérdezte:- Akkor én most. . . túsz vagyok?- Nevezze, ahogyan akarja. Ám nincs kizárva, hogy egy hónap múlva keresi majd egy ismeretlen pasas, és egy vas­tag borítékot nyújt át. Adómentes jövedelem lesz - próbáltam mosolyogni, de nem ment. Alattunk ismét szárazföld bukkant fel. Éjfél körül járt az idő. Elkaptam a mikrofont.- Sassarit hívom, Sassari- torony, jelentkezz! A csak repülőknek fenntar­tott hullámhosszon azonnal jelentkezett egy nyugodt fér­fihang.- Itt Sassari-torony.- Meg nem nevezett repü­lőgép azonnali leszállási en­gedélyt kér, jelszó „Monte Mario”. Ismétlem, „Monte Mario”! Kis csönd volt, aztán . . .- Rendben van, Monte Ma­rio, leszállási engedélyt meg­adom. Mélyet lélegeztem.- Mentőautót kérek, orvos­sal, súlyos sérültem van a fe­délzeten! Világítsa ki a leszál­lópályát. Vannak ott... bi­zonyos közegek?- Az olasz titkosszolgálatra céloztam. Elvégre Luigi D. az egyik szolgálat főnöke, ő maga ugyan még Rómában van, esetleg éppen most szá­guld errefelé, de már ri­asztott néhány egyéb szerve­zetet is!- Igen, most érkeztek, Monte Mario. Van üzenet számukra?- Nincs, a többit személye­sen. Tizenöt perc múlva ott vagyunk. Aztán csak a siket csönd az éterben . .. Torben a leszállás pillana­tában halt meg. A mentők ugyan megpróbálták újra­éleszteni, de nem jártak siker­rel. Csöndben káromkodtam. Elisa próbált vigasztalni. Le­szállásunk után a repülőtér ismét homályba borult. A hivatalos közegek nem akadékoskodtak. Valaki megkérdezte, hol temessék el Torbent, de egyelőre nem tud­tam válaszolni. Fel kell hív­nom a szüleit. Luigi D. gépe másfél óra múlva szállt le, ismét kigyúlt a kettős lámpagyöngysor. Pe­dig már pirkadt. Összeszedtem magamat. Végtére is, áldozatok mindig vannak, de a feladatot teljesí­teni kell. Luigi D. széles mosollyal közeledett, és megölelt.-Vén gazember, azt hit­tem, többé nem látlak. Sike­rült ismét borsot tömöd a franciák orra alá?- A te segítségeddel, Luigi.- Gyere a kantinba, igyunk valamit - javasolta.-Tudom, erre úgyis azt mondod, „bármit, ami nem alkohol”. A fenébe is, hány éve ismerlek már, Dániel? És az asztal mellett azt is megbe­széljük majd, hány milliót kérsz ezért a kis szolgálato­dért, Dániel Monti, alias Ska- gen.-Te mondd, a pénzen kí­vül egy kitüntetést nem akarsz arra a széles melledre? VÉGE Ha Magyarországon beszél­hetünk olyan zenekarról és olyan formációról, amely ál­landóan képes a megújulásra és valamivel mindig meglepe­tést tud okozni rajongóinak, no és a szakmának, akkor az nem más, mint az UFO. A csapat egyetlen férfitagjá­val, Dr. Love-val, azaz Varga Zsoltival, többek között ezt is jól „kiveséztük”.- Eddigi legutolsó stúdióal­bumotok, a Paris igen széles zenei skálán mozog. Vélemé­nyed szerint az olyan amerikai irányzatoknak, mint a funky, a soul, vagy a hip-hop, mennyire van térjogosultságuk Európá­ban?- Szerintem abszolút nincs, de ettől függetlenül mi meg­próbáltuk egy kicsit átültetni Európára, tehát az európai fül számára is hallgathatóvá tenni. Eredeti funky dallamokat és funky harmóniameneteket használtunk, de - ha lehet, ilyen csúnya szóval élni - ma­gyar funky-t csináltunk ke­vésbé bonyolult dallamokkal, nem szétvokálozott, széténekelt refrénekkel.- Ma úgy látszik, mindketten nagyon beállítódtunk erre a „változatosság” témára. A má­sodik lemez zeneszerzője ugye ifj. Jakab György volt, ám az ő nevével az első anyagon egyál­talán nem találkoztunk. Mégis, minek köszönhető a bekapcso­lódása a munkába ?- Volt egy kis szerzői válsá­gunk az első lemez után. Én úgy érzem, hogy csináltunk egy elég erős koncepciózus lemezt és nem tudtuk, hogy hová és merre induljunk el. Milyen ze­nét játszunk? Ha már csinál­tunk egy dance-lemezt, akkor csináljunk még egyet, vagy in­kább menjünk el más irányba? Szóval volt egy kis megtorpa­nás, s ezen a dolgon a Gyuri se­gített át bennünket. Már a Nap­olajat is ő csinálta, ami maxi­málisan bejött. Úgy gondoltuk, hogy vele nagyon jól tudunk majd együttműködni. S ez be is vált eddig.-A zenekarban hárman vagytok, de én úgy érzem, mintha az új lány, Doris még kicsit háttérben lenne Cynthia és mögötted. Ennek az az oka, hogy ő csak később kapcsoló­dott hozzátok?- Igazából én nem érzem (már) így a dolgot, de lehet, hogy van benne valami, s ennek talán tényleg az lehet az oka, hogy az idő Cynthiával és ve­lem van. Tulajdonképpen mi ketten vagyunk ebben a zene­karban a kezdetek óta és külön­böző okok miatt elég sok tag­csere is volt nálunk, ezért tűn­het így a dolog. Abban igazad van, hogy van egy kis hierar­chia a csapatban, amely akarat­lanul alakult ki.-Indiszkrét leszek, ha meg­kérdezem, miért mentek el a lá­nyok?- Mindig más oka volt, s na­gyon különbözőek. Az utolsó tagcsere okát akár el is árulha­tom, a többinél nem voltak annyira lényegesek. Zita, (vagy művész nevén: Mercy), aki a Szerelemdoktor idején volt ve­lünk, azért ment el, mert férjhez ment Kovács József fiához, Ko­vács Péterhez. Bekerült egy multimilliárdos családba, ahol a magyar popzene úgymond: de­rogált.- Utoljára már csak azt áruld el, mi szükségeltetik ah­hoz, hogy valaki az UFO tagja lehessen?- Ennek nagyon sok feltétele van, de a legfontosabb, ami Magyarországon igenis mérv- / adó: a szép külső, a jó mozgás a színpadon. Bármennyire is meghökkentő, de így van! Sándor András

Next

/
Thumbnails
Contents