Nógrád Megyei Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-19-20 / 194. szám
4. oldal Műsorajánlat 1998. augusztus 19., szerda cNvmíii Űítmn: Szomszédom a fiolát (32.) Hát azóta sem szépült meg. Nyári ruhát viselt, retikült, de nem volt túl nőies. És nyugtalanító fény égett a szemében. Nem is köszönt.- Az utasok kiszállnak, maguk maradnak.- És a személyzet is - vágtam rá. Roger közel állt hozzám, ránéztem. - Vigyázz Ro- landra is! A nő dühös volt. Az utasok kiszálltak mind egy szálig. Visszatoltam az utolsónak érkező stewardesst - két társnője még a gépben volt a két pilótával együtt.- Szóval, miért kellenek kommandósok? - kérdeztem élesen. Ott álltunk a gép kijáratánál. A lépcső elnéptelenedett. Kilestem oldalt - a lépcsős kocsi vezetője elment. Tehát onnan nem fenyeget veszély.- Nem kellett volna kinyírni Mbunit! - sziszegte a nő.- Én tettem - feleltem. - Meghalt legalább?- Igen, egy órával később a kórházban! - vágta az arcomba haragosan. Vállat vontam.- Baleset volt. Az elnök úr az utolsó pillanatban rájött, mi történik, ráadásul felismert. Az igazi nevemet kiáltotta. De nem akarok magyarázkodni. Az utolsó pasast hoztuk ki éppen, Petrovicot, a legfontosabbat. Most majd nagyot alakíthat a francia delegátus a hágai bíróság előtt.- Nagy baj - ingatta a fejét a nő. Megkérdeztem:- Az eredmény már nem is fontos...? Fizessen és vigye azt a három jómadarat. Tízmillió és kvittek vagyunk.- Nem tartották be a megállapodást, tehát semmit sem fizetünk - így ő.- Akkor szélnek eresztem a pasasokat. Nagyon hálásak lesznek!- A kommandósok veszik át az őrizetüket - így ő.- Amint kifizették a munkadíjat - így én. Roland lépdelt közelebb. Roger is ott állt mellette.- Kapnak kétmilliót, és tűnjenek el - sziszegte a nő. Mint egy mérges kígyó. De én is tudok harapni. Hirtelen berántottam az asszonyt a gépbe, de úgy, hogy a retikülje a kezemben maradt. Roland a zakója alá nyúlt, de Roger pisztolya máris a bordái közé szorult.- Ezt ne tedd, fiú - suttogta társam kimérten. Elvette Roland fegyverét. A retikül is gyanúsan nehéz volt. Hát persze, egy Beretta lapult benne, tele tárral.- Van hét túszunk - mondtam az asszonynak. A két pilóta, a három stewardess és önök - intésemre a fiúk becsukták az ajtót. Fülledt meleg volt a gépben, de közeledett az alkony. - Asszonyom, mehet a pilótafülkébe és rádiózhat a toronynak. Természetesen a felügyeletünk alatt. Mondja meg az akció vezetőjének, mi a helyzet. Mi csak a kialkudott bérünket és szabad eltávozást akarunk - a múlt jutott eszembe. Vagy tíz éve már annak, hogy Párizsba hazatérve kommandósok fogadtak. Akkor is be akartak csapni, és sok vér folyt. A barátaim és ellenségeim vére. Tíz év alatt okosabb lettem, mondhatnám, bölcsebb. Ha mindnyájan visszajöttünk élve, egy karcolás nélkül, akkor most bukjunk le...? Ezt nem engedhetem meg. A madame és Roland elmentek a pilótafülkébe. Tprberi és Eric kísérték őket. Hátramentem megnézni, mi van a szerbekkel. Mitrovic szeméből mélységes gyűlölet sütött, a | másik kettő közömbösnek il cázta magát. Sejtették, hogy gondban vagyunk. Elisa velem jött, Paul a hátsó ajtót vigyázta, Will az elsőt. A stewardesseket leültettem, közel a pilótafülkéhez.- A hölgyek ne mozduljanak sehová. Az urak sem - az egyik pilóta is velük volt, a másik elöl a fülkében kezelte a rádiót. Kilestem oldalt. ,»Amazok” elitalakulat lehettek, fegyelmezet- ten várakoztak. Megmutatták magukat és fölényes volt a nyugalmuk. Ezek rohamozták meg a múltkor azt a Marseille- be tén'tett gépet, amit algériai iszlám terroristák vittek oda. Eleget hallottam róluk. De mi sem vagyunk rosszabbak... csak idősebbek. Idősebbek és tapasztaltabbak.- „Eresszék el a túszokat és adják ki azt a három... s/e mélyt” - jött a repülőtéri to ronyból az utasítás.- így lesz, amint megkapjuk a bérünket - feleltem. - Égy ilyen Boeing, bár használt, ér vagy ötvenmillió dollárt. Kai lenne érte. Csönd lett. Értették a célzást. Az efféléktől, mint mi, az is kitelik, hogy robbanóanyag van náluk, és legvégső érvként le vegőbe röpíthetik a repülőgé- f pet... Még másfél óra, és beso tétedik. A kommandósok olyankor szeretnek támadni Elvakító fénybomba a pilótafülke előtt, kirobbantják a kel ajtót, lehetőleg egyszerre. Ha § ugyan még nincsenek bent a | géptestben, ott alul, ahol a g poggyászokat tartják!- Hárommillió - így Roland Az asszonyra néztem.- Mi ez a perzsavásár? És ki itt a főnök, maga vagy ez a Ro land?- Én - felelte. - Szólítson Madame Renard-nak. A szemébe néztem. Közelről. Volt benne valami, ami nem tetszett, de volt olyan is, ami igen. Nem öreg még, tahin csak ötvenesnek látszik. De e p pen úgy lehet negyvenhét is Kedvelem a negyveneseket. Már nem csinálnak hülyeséget, de kaphatók még egy-két tü/es dologra. Mintha éreznék, hogs hamarosan eljön a kapuzárás ideje. És igazuk van. Madame | Renard szemében aranycsilla gok ragyogtak. Nem pajzánok, de sokat ígérőek.- Kár lenne magáért - mom 1 tam nagyon csöndesen. Csak i hallotta.- Megölne, ha...? - kérdezte kiszáradó szájjal. Vággyal. A dolog meglepett. Ilyen gyorsan 1 még sohasem ment a dolog. Csak eszembe jutott a „másik megoldás”, és lám, ő is ugyanarra gondolt. Máris benne vi >lt nem is titkolhatta.- Kilenc ember életére kell ügyelnem, magamat is beleértve. És itt van a három szei b Az életünket kockáztattuk hogy elhozzuk őket. Miért akarják megszegni a szerződést? Hát nem örülnek, hogy itt van- nak a pasasok? A szemében megváltozott valami. Összetört egy kemény szál, helyette kicsiny tűz gyulladt, reményt adó.- De, nagyon örülünk. Am Mbuni meggyilkolása össze! u szálta a helyzetet Mazimbában, és persze Párizsban is. A kul- ügyben tajtékoznak, és keresik Mbuni halálának okát. A titkos szolgálat átadott egy jelentest miszerint az elnököt egy belső hazaj’. ellenállási , piQZgalom tette el láb alól. (Folytatjuk) Szerdai rádió- és televízióműsorok KOSSUTH 4.30 Reggeli kronika. 4.40 Határok nélkül. 5.00 Kronika. Sport. 5.38 Falurádió. 7.00,8.00 Krónika. Sport 8.15 Műsorszemle. 8.17 Mindennapi tudomány. 8.45 Gyorsfénykép... 9.05 Napközben. 11.05 Lemezjátszó. 11.35 Cirkusz. 11.52 Műsorajánlat. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Gyülekezeti énekek. 13.30 Református félóra. 14.05 Klasszikusok... 14.35 Irodalmi figyelő. 14.55 Első közlés. 15.06 Beszéljük meg! 15.55 98. Magyarország. 16.00 Délutáni krónika. 16.10 Mindennapi gazdaság. 16.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Házimuzsika. 17.05 Magyarországról jövök 18.00 Esi kronika. 19.06 Sportvilág. 19.25 Műsorismertetés. 1930 Jó éjszakát, gyerekek! 1935Afélvér bohóc... 20.05 Népdal- körök.. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Klasszikusok.. 2125 Kossuth-klub. 21.55 Szóló. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Mérleg. 23.00 Hírek. Kenő. 23.05 Nagy mesterek.. PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. 4.33 Hajnali dallamok. 5.00,6.00 Hírek. 6.03 Reggeli csúcs. 6.30,7.30 Hírek. 7.38 Sport- reggel. 8.00 Petőfi-délelőtt. 8.05 Zenezóna. 9.00 Hírek. 9.03 Közlekedés. 9.04 Délelőtti terefere. 9.50 Aprócseprö. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.08 Gordiusz plusz. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.05 Atlétikai Eb. 11.20 Nosztalgiaparádé. 11.52 Manapság. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Naprakész. 13.04 Zöld jelzés. 13.12 Sporthírek. 1320 Vízállásjelentés. 13.44 Korkérdés. 14.00 NosztaJgia- détután. 15.00 Hírek Időjárás. 16.00 Közlekedés. 16.30 Könyvről könyvért. 16.45 Atlétikai Eb. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.03 Közlekedés. 17.05 Apukám világa. 18.29 Közlekedés. 18.30 Délutáni csúcs. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.03 Számit a technika. 19.30 Kölyöktádió. 20.00 Sport. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.03 Színészmúzeum - Feleki Kamill. 22.00 Drog-ér(i)a. 23.00 Hírpercek. 23.15 Korzó. 24.00 Éjfél után. 5.50 Nap-kelte 9.35 Bor és hatalom 10.10 Repeta - Nyár (ism.) : 11.10 Vannak vidékek legbetüi Bácska (ismétlés) 11.25 Szélkiáltó dalok 11.35 Textilezó - Maszkkészítés 11.50 Zenélő gyermekkezek 12.00 Déli harangszó 12.10 Akt 12.25 Gazdasági híradó 12.35 Összeállítás a Nap-kette reggeli műsorából 12.45 Lezáratlan akták 12.50 No comment 13.05 És mégis mozog a Föld (tévét. - 3/1.) 14.10 Slovenskí utrinki 14.35Ecranulnostru 15.00 Hrvatska kronika 15.25 Örökségünk A szatmári szilva 15.35 Titkos küldetés (21.) 16.00 Cimbora 16.25 Öregberény Berényburger 17.00 Civil kurázsi 17.15 Körzeti magazinok 17.45 Körzeti híradók 18.00 Kápolna a homokon 18.20 A jóságos fogtündér egerek 18.35 Atlétikai Eb 19.27 Európai időjárási körkép 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Kisváros - Az alibi 20.35 A gyermekkori barát (ol. film, 1994) Holtan találják a szállodai szobájában Duncan Mackay-t, a népszerű televíziós műsorvezetőt. A másnap esti emlékműsort a barátja és kollégája, Arnold Gardner vezeti. Elkeseredetten meséli a közönségnek, hogyan tette tönkre Duncant a televízió képmutató világa. Az adást az ön- gyilkosságra készülő férfi is nézi. A műsorvezető láttán megdöbben. 22.15 Hírek 22.20 Aktuális 22.45 Kenó 22.50 Szabad verseny 23.201968 6.55 Műsorismertetés 7.00 Híradó. Időjárás 7.15 Aktuális (ism.) 7.40 Képes műsorajánlat 7.45 Határtól határig 8.00 Tudóra 9.00 Atlétikai Eb 10.00 Szomszédok (ism.) 10.30 Kincsestár (ismétlés) 12.00 Déli harangszó 13.00 Atlétikai Eb 14.00 Kémek (26/26.) Kémek és ellenkémek 14.25 A pampák királya (ism., 130/81-82.) 16.05 Repeta-Nyár 17.30 Indaba (25/24. rész) A birtok ára j 18.05 A(k)kor (és) most 2/1. A magyar állam (ism.) 18.55 Mesetár 19.15 MC (ismétlés) 19.25 Atlétikai Eb 20.55 Hírek 21.00 Honfoglalás (2/1.) 22.20 Kincsestár Benne: Atlétikai Eb 23.50 Akt 0.05 Napbúcsúztató n>2 6.00 Jó reggelt, Magyarországi 9.00 Délelőtt a TV2-vel 22.00 Jó estét Magyarország! 23.00 Herkules (ism.) 24.00 Stádium 0.15 Satöbbi érji 15.45 Cinema (filmmagazin) 16.15 Rubin és Ed (amerikai vígjáték) 17.45 Hegylakó (54.) A zsarolás 18.45 Hír3 19.15 Chicago Hope (43.) Az utolsó kapcsolja le a villanyt MTV2,21.00: Honfoglalás 2/1. - Etelköztől Pusztaszerig követ nyomon a filmeposz a magyarok történetét. A nagy sikerű film televíziós változatának első része Álmos fia. Árpád gyerekkorával kezdődik és a Vérszerződéssel ér véget. Az első magyar törzsek aziljúváserdülő Árpád vezetésével törnek be a Kárpát-medencébe a nyolcszázas évek végén. Az ő irányításával indulnak az első kalandozó hadjáratra. Kurszán halálával a teljes hatalom Árpád kezében összpontosul. (Második rész holnap 21,30-kor.) 9.00 Káposztafalva lakói 9.25 Aki bújt aki nem (am. sor. 65/38-39.) 10.15 Magnum - Csalétek 11.05 Szerencsekerék (ism.) 11.35 Satöbbi 12.30 Gyökereink 13.05 Csupacsupaélet (ism.) 13.30 Közvetlen ajánlat 14.00 Stádium 14.10 Titokzatos természet 14.40 Satöbbi (ism.) 15.40 A tegnap csodái 15.50 Szemtanú (19.) Az időjárás 16.15 A következő áldozat (103.) 17.05 Csupacsupaélet (222.) 17.30 Gazdagok és szépek (226.) 18.00 Mindent tudni akarok! .18.05 Kobra (3.) 19.00 Tények. Időjárás 19.30 Szerencsekerék 19.55 Miért éppen Alaszka? Medvevadászat | 20.45 A hegyi doktor 21.30 Családi kötelékek 20.15 A dumagép (29.) A lisztgyerek 20.40 Filmpárbaj 20.50 Rémecskék 3. (am. sci-fi vígj.) A rémecskék felfalnak mindent, amivel csak találkoznak. Féktelen étvágyuk és rosszindulatuk elől még az az ócska New York-i ház sem menekül, amelyben átmenetileg meghúzzák magukat. Egyik lakó sem rajong a gondolatért, hogy fő fogás tegyen az emberiség és a messziről érkezett jövevények első kapcsolatfelvételén. Mindenki a ház tetejére menekül. 22.20 Hír3 (ismétlés) 22.50 Hegylakó (ism.) 23.45 Cinema (ism.) DUNA TV 5.30 Virradóra 9.05 Szamba és Ugri 9.30 A kis Nicholas úrfi 9.55 Gazdakör (ism.) 10.30 Néptáncok 10.40 Havi 200 fix 11.55 Vers 12.00 Lapszemle. Hírek 12.20 Lóverseny 12.35 Esti kérdés (ism.) 12.45 Harmónia (ism.) 13.15 Néptáncok 13.25 Nehéz emberek ma (dok.-film, ism.) 14.15 Az ismeretlen természet (2.) 14.50 A hetedik kontinens felfedezése 15.15 India (8/4.) Rajasthani esküvő 15.35 A kincses sziget térképe 16.00 Ez a ház eladó (amerikai burleszk) 16.15 Katedra nélkül 16.40 Magyar történelmi arc- képcsarnok Aba Sámuel 17.00 Felelet az életnek 17.40 Mesefilmek 18.00 Híradó 18.20 Régiók 19.00 Egy válás meglepetései (ism.) 20.30 Zongoraverseny 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó. Sportpercek 21.40 A bűvös vadász (magyar film) 23.20 Híradó 23.35 Vers 23.40 Kiadatás (ismétlés, 2.) 5.45 Információs magazin 6.00 Zenei összeállítás 9.00 Testszépítés Bíró Icával 9.30 Zenei összeállítás 12.00 Meditációsjóga 12.30 Zenei összeállítás 15.00 Információs magazin 16.00 Lazíts Cindy Crawford- dal! 16.30 Van megoldás? 17.00 Gigabyte 17.30 Barkács (ismétlés) 18.00 City magazin (ism.) 18.30 Konyhashow 19.00 Kapásjelző 19.30 Delfy (amerikai rajzfilmsor.) 20.00 Celeste (78.) 21.00 Ördögtánc (amerikai film) Kiváló műkorcsolyázó Alex Dalton. A világbajnokságon azonban bukott, és egy évet ki kellett hagynia A visszatéréshez pénzre lenne szüksége. Ekkor jelentkezik Ray Everett. Fantasztikus lehetőséget kínál neki, cserébe .mindössze” a jövedelme ötven százalékát kéri. Alex keményen dolgozik, ám Ray szerint elég, ha megvesztegetik a pontozóbírót 22.50 A halál zuhataga (ism.) .. 6.30 Vekker 8.30 Music Box 14.30 A hekus (ism.) 15.30 Játszd újra... 16.00 Fecsegő tipegők 16.30 Nickelodeon. Rocko 17.00 Nickelodeon 17.30 Music Box Top Ten 17.50 A három muskotályos (amerikai film) 19.35 Alak-Art (kult. híradó) 20.05 Benny Hill (ismétlés) 20.35 A hekus (72.) 21.35 Kaméleon (amerikai film) 23.25 Alak-Art (ism.) 23.55 Qrakula (ism.) 0.25 Ördögi történetek 1. (am. thriller, ism.) I.....Effl " I 6.30 Jó reggelt! 9.00 A farm, ahd élünk (ism.) 9.55 Rajzfilmklub (ism.) 11.10 Klipklub (ismétlés) 11.30 Az első csók (ism .) 12.05 Acapulcoekciócsoport Puerto Vallartába utazik nászűtra a feleségével Alex Lassiter parancsnok, az Öböl-háború hőse. Az akciócsoportot időben figyelmeztetik, hogy az iraki halálbrigád kivetheti a hálóját Lassiterre, ezért vigyázni kell az életére. Az óvatosság nem felesleges: Simone, a parancsnok felesége látszólag minden ok nélkül lezuhan az erkélyről és meghal. 12.55 Meri vagy nem meri? 13.00 Hírek 13.10 Élettér 13.20 Receptklub 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.25 Klipklub 14.45 Rajzfilmklub 16.10 Az első csók (121.) 16.35 A farm, ahol élünk(131.) 17.251004301 egy (vetélkedő) 18.05 Meri vagy nem meri? 18.10 Acapukxxakciócsopoft (3.) 18.55 Meri vagy nem meri? 19.00 Híradó 19.30 Fókusz 20.00 Cobra 11 (17.) 20.55 Brooklyn South (17.) 21.45 Híradó. Időjárás 22.00 Kész átverés (ism.) 22.30 A nő hétszer (amerikai film) 0.10 Fókusz (ismétlés) TARJÁNI TV 19.20 Képes recept 19.45 Tűzoltók 20.30 Egy bolond százat csinál (magyar film) Csütörtöki rádió- és televízióműsorok KOSSUTH 4.33 Kellemes ébredést. 6.00,7.00 Krónika. Sport. 7.37 Músotszemle. 8.00 Krónika. Sport. 8.05 Történelem az emberek szívében. 10.00 Útközben. 10.05 Róma katolikus szentmise közvetítése. 11.06 A Szabó család. 11.35 Magyar gregorián Szent Istvánról. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 1250 Törvény- könyv. 13.05 Villanófényben. 14.05 Múvészlemezek. 15.05 Régiók határok nélkül. 16.05 Rádiószínház. 16.51 Zene. 17.05 Magyarországról jövök. 18.00 Esti krónika. 18.30 Határok nélkül. 19.06 Sportvilág. 19.25 Műsorismertetés. 19.30 Esti családi mese. 20.05 Történelem zenében elbeszélve. 21.00 A jövő emlékei - múzeumi tükör. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Magyarok Argentínában Szent István napján. 23.00 Hírek. Kenó. 23.05 Egy énekes - több szerep: Kováts Kolos felvételeiből. PETŐFI 4.30 Hírek Időjárás. 433 Hajnaii dallamok. 5.00, 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Ünnepi csúcs. 7.00 Hírek. Időjárás. 7.03 Közlekedés. 7.38 Sportreggel. 8.00 Gyalogcsillag. 9.00 Hírek. Időjárás. 9.03 Közlekedés. 9.04 SzőrényFBtódy. István, a király - rockopera-keresztmetszet. 10.00 Álomalapítók. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.03 Közlekedés. 11.05 Atlétikai Eb. 1120 Kaláka dalnokverseny. 12.00 Jő ebedhez szól a nóta. 13.00 Hírpercek. 13.15 Slágeikedvencek. 14.00 Kabarécsútörtök. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.04 Közlekedés. 16.45 Atlétikai Eb. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.03 Közlekedés. 17.05 Apukám világa. 18.29 Közlekedés. 18.30 Gordiusz magazin. 19.30 Kötyökrádió. 20.00 Sport. Zene. 20.30 Atlétikai Eb. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.03 Pe- tőfi-kabaré. 22.00 2000 éjszaka meséi. 23.00 Hírpercek. Sfxorthíradó. 23.15 Korzó. 24.00 Ép után. 10.55 Államalapító Szent István király napja 12.00 Déli harangszó 12.05 És mégis mozog a Föld (tévéfilm - 3/2.) 12.55 Desideria és a sárkány gyűrűje (olasz film-2/1-2.) 16.10 Atlétikai Eb 17.00 Szent Jobb körmenet 18.55 Atlétikai Eb 19.27 Európai időjárási körkép 19.30 Híradó. Sporthírek j 20.00 István király (tévéjáték, 1992) ! 21.25 Atlétikai Eb Összefoglaló 21.45 Talpra, Petőfi! Az országos szavalóverseny döntője 23.15 Híradó 23.25 Fehérzaj 6.55 Műsorismertetés 7.00 Híradó. Időjárás 7.15 Aktuális (ismétlés) 7.40 Képes műsorajánlat 7.45 Határtól határig 8.00 Tudóra 8.30 Atlétikai Eb 9.15 Tanoda 10.00 Szomszédok (ism.) 10.30 Kincsestár (ism.) 12.00 Gaál Gabriella nótafeP vételeiből 12.25 István király napja - tíz éve 13.10 Mátyás király Debrecenben - Történelmi játék két részben 14.30 MC (ismétlés) 14.35 Magyar évszázadok Szent István törvényei 14.50 A keresztény király 15.15 A(k)kor (és) most 2/2. A magyar állam (ism.) 16.25 Az a szép, fényes nap A dráma televízióváltozata 18.20 Magyar szentek 18.50 István király napja - tíz éve 19.30 Mesetár 19.40 Atlétikai Eb 20.55 Hírek 21.00 Honfoglalás 2/2. 22.15 Összefoglaló a nap eseményeiből 22.45 Mélyvíz 23.55 Napbúcsúztató 6.00 Nap-kelte 7.55 Minden egér szereti a sajtot (bábfilm) 8.55 Tisztavatás 10.00 Hawaii - a tollas istenek földje (angol kisfilm) 6.00 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a TV2-vel 9.00 Káposztafalva lakói 9.25 Aki bújt aki nem (65/40-41.) 10.15 Magnum (119.) Mindenki a fedélzetre! 11.05 Szerencsekerék (ism.) 11.35 Egy kis bunyó Párizsban (francia film) 13.05 Családban marad (amerikai sorozat) 13.30 Csupacsupaélet (ism.) 13.55 Szemtanú (20.) Akülsőváz 14.20 Az ifjú Sherlock Holmes és a félelem piramisa (amerikai film) Kevesen tudják, hogy Sherlock Holmes, a mesterdetektív és elválaszthatatlan társa. dr. Watson kapcsolata az iskolai évekre nyúlik visz- sza. Az ifjú Watson ekkor fedezte föl, hogy társának elegendő egyetlen pillantás, és máris mindent tud. Ez adta az ötletet, hogy a két koraérett nyomozd társuljon, és rejtétyes gyilkosságok nyomába eredjen. 16.15 Petrocelli (12.) Egy magányos áldozat 17.05 Csupacsupaélet (223.) 17.30 Gazdagok és szépek (227. rész) 18.00 Mindent tudni akarok! 18.05 Kobra (4.) 19.00 Tények. Időjárás 19.30 Szerencsekerék 19.55 Dáridó Házigazda: Lagzi Lajcsi 20.55 Rex felügyelő Anna titka 21.50 Gizella (rockopera) 23.50 Satöbbi 0.15 Tények (ismétlés) «fi 11.00 Vitoriásbajnokok (ism.) 11.30 Maxi Max 12.00 NB A - Különkiadás 13.15 Star Trek (60.) 14.10 Rubin és Ed (ism.) 15.40 72 óra (kult. ajánló) 16.10 Földi boszorkányok (am. vígj.) 17.45 Hegylakó (55.) Vendetta - A vérbosszú 18.45 Hír3 19.15 Fejvadász (20.) Kábulat 20.15 MASH (58.) Bárány közlegény 20.45 A férfi, akinek három élete volt (amerikai film) Doktor Grayson látszólag nagyszerű ember. Szereli a feleségét és a gyerekeit, sokat dolgozik. Grayson mégsem tökéletes félj. Az egész élete hazugságra épül. Egyszerűen nem tud nemet mondani. Igyekszik jó tenni az első feleségéhez, a barátnőjének is mindent megadni, és a régi szeretőjéről sem akar megfeledkezni. Magyarázkodáskor mindig a szakmáját okolja. 22.45 Hír3 (ismétlés) 23.15 Hegylakó (ism.) 0.15 72 óra (ism.) ^ DUNA TV 6.30 Hírek 6.40 A kenyér 7.00 Mikkamakka gyere haza! 7.30 Az erdő kapitánya 8.40 Magyar történelmi arcképcsarnok-Géza 9.00 Ünnepi zászlófelvonás és tisztavatás 9.50 Rege a csodaszarvasról (animációs film) 10.00 Magyarok fénye, ország reménye 11.00 Központi állami ünnepség a budai várban 12.00 Lapozó 12.20 Vers 12.25 Az arany ember (magyar film) 14.15 Ábel (táncjáték) 15.05 Veri az ördög a feleségét (m. f„ 1977) 16.40 Magyar történelmi arcképcsarnok-Szent István 17.00 Szent Jobb ünnepi szentmise és körménél 18.50 Mesefilmek 19.15 Híradó 19.30 István-napí jókívánságok határok nélkül 21.00 Tűzijáték 21.30 Sík Sándor: István király 23.15 A nap krónikája 24.00 Vers 0.05 A tanítványok (magyar film, 1985) W SZÍV TV 5.45 Információs magazin 6.00 Zenei összeállítás 9.00 Príma torna 9.30 Zenei összeállítás 12.00 Torna 12.30 Zenei összeállítás 15.00 Információs magazin 16.00 Terhestoma 16.30 Autósport (ismétlés) 17.00 Okavango, a vadon szívelt 18.00 Lesen 19.00107 (ism.) 19.30 Én pici pónim 20.00 Földgömb 20.30 Sztárbár (ismétlés) 21.00 Magánleckék (amerikai film) Korrepetálásra szorul francia nyelvből Ken, a japán milliomos gyerek. Ettől depresszióba zuhan. A család sofőrje szerint Sophie, a föltűnően csinos franciatanámő ki tudná rángatni a bűskomorságböl, ezért titokban fölfogadja Ken tanárnőjének. A nyelvórán tanár és tanítvány egyre közelebb kerül egymáshoz, és Ken már nem elégszik meg Sophie tudásával, a teste kell neki. 22.35 Ördögtánc (ism.) 6.30 Vekker 8.30 Music Box 14.00 Bulivonal (ism.) 14.30 A hekus (ism.) 15.30 Játszd újra... 16.00 Fecsegő tipegők 16.30 Nickelodeon. Rocko 17.00 Nickelodeon. Clarissa 17.30 Music Box Top Ten 18.00 News-da 18.30 Szelep 19.30 Alak-Art 20.00 Benny Hill (ismétlés) 20.30 A hekus (73.) 21.30 Titkosrendőr (amerikai film) 23.20 Alak-Art (ism.) 23.50 Drakula (8.) 0.20 Ördögi történetek 2. (am. thriller, ism.) RT Lj KLUB 6.30 Jó reggelt! 9.00 A farm. ahol élünk 9.55 Rajzfilmklub (ism.) 11.10 Klipklub (ismétlés) 11.30 Az első csók (ism .) 12.05 AcapukMkciocsopofl 12.55 Meri vagy nem meri? 13.00 Hírek 13.10 Élettér 13.20 Receptklub 13.30 Megveszem ezt a nőt! (mex. sor. -119-120.) 14.25 Klipklub 14.45 Rajzfilmklub 16.10 Az első csók (122.) 16.35 A farm, ahol ériünk (amerikai sor. -132.) 17.25100-ból egy (játék) 18.05 Meri vagy nem meri? 18.10 Acapulcoekciócsoport (4.) 18.55 Meri vagy nem meri? 19.00 Híradó 19.30 Fókusz 20.00 Extralarge (9.) 21.35 Fekete vipera, avagy bolond lyukból bolond szél fúj (9.) 22.10 Megdöbbentő világ 23.10 Híradó. Időjárás 23.25 MMM (ismétlés) 0.25 Fókusz (ismétlés) TARJÁNI TV 17.51 1492. A paradicsom meghódítása (angol-francia film) 20.23 Szevasztok! 20.26 Filmajánló 20.30 Az utolsó legjobb év (amerikai dráma) DUNA TV, 15.05: Veri az ördög a feleségét - Elérkezett az alkotmány ünnepe, vagyis Szent István napja. Kajtárék az egyik kis badacsonyi faluban élnek. A család apraja-nagyja izgatottan készül az ünnepre. Erre az alkalomra egyenesen Pestről várnak vendéget nem is akármilyet! Jolán, idősebb Kajtár István testvére érkezik hozzájuk a magas beosztású főnökével, Vetró Gézával és annak családjával. Kajtárék nem ok nélkül készülnek olyan körültekintően Vetró Géza fogadására.