Nógrád Megyei Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-18 / 193. szám
1998. augusztus 18., kedd Ország - Világ 7. oldal Elmaradt a Fidesz-MDF egyeztetés Közszemlén a névjegyzékek A Fidesz-MPP technikai okokra hivatkozva lemondta az MDF-fel tegnapra tervezett találkozót, amelyen a két párt átfogó önkormányzati választási megállapodásáról egyeztettek volna. Egyes hírek szerint a két párt elképzelése eltér a fővárosi listaállítás kérdésében. Az Országos Választási Irodán hétfőn a választási előkészületekről adtak tájékoztatást. Augusztus 17-21. között kapják meg a választópolgárok az október 18-ai önkormányzati választások értesítőit - közölte Rytkó Emília, az iroda helyettes vezetője. Azok a választópolgárok, akik augusztus 21-éig nem kapják meg az értesítőt, 8 napon belül kifogást emelhetnek a helyi polgármesteri hivatalban. A választói névjegyzéket a hivatalok kötelesek a választást megelőző 60. naptól, tehát augusztus 19-től közszemlére tenni. A névjegyzékek a polgármesteri hivatalok választási irodáiban tekinthetők meg. A szakember elmondta: 206, tízezer lakosnál népesebb településen a képviselő-testületet úgynevezett „vegyes” választási rendszerben, egyéni választókerületekben választják meg. A vesztesekre adott szavazatok kompenzációs listára kerülnek, ahonnan szintén bejuthatnak jelöltek a testületekbe. A mintegy 3000 településen, ahol a lélekszám nem éri el a tízezret, úgynevezett „kislistás” választási rendszer szerint választanak. Itt a legtöbb voksot kapott jelöltek kerülnek be a helyi képviselő-testületekbe. A zámolyi jegyző és az önkormányzat számos törvénysértésére derült fény A vizsgálat után bírál az ombudsman A zámolyi romaügy tegnap új fordulatot vett. A kisebbségi jogok országos biztosa egy május óta tartó vizsgálat lezárása nyomán megállapította: a helyi önkormányzat, mindenekelőtt a község polgármestere törvénysértő módon közrejátszott abban, hogy hét cigánycsaládot közvetlenül fenyeget a hajléktalanná válás veszélye. A Kaltenbach Jenő által indított eljárást a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke kezdeményezte idén áprilisban. Mint lapunknak az ombudsman elmondta: a község jegyzője az említett családok otthonául szolgáló lakásokat - műszaki vizsgálat és jegyzőKaltenbach Jenő fotó: feb könyv felvétele nélkül - élet- veszélyesnek minősítette, s a törvényes előírások megkerülésével lebontatta. Kaltenbach Jenő kijelentette: a 14 felnőttet és 17 gyermeket súlyosan érintő határozatok számos jogszabályt megsértettek, a polgármester többször is törvénybe ütköző módon intézkedett. Az ön- kormányzat azóta sem tett hatékony lépéseket annak érdekében, hogy a családok lakhatását helyben lehetővé tegye, sőt maga is szorgalmazta elköltözésüket. Az önkormányzat, illetve a helyi hatóság megsértette a cigány lakosok szociális biztonsághoz és emberi méltósághoz fűződő alkotmányos jogait - állapította meg Kaltenbach Jenő. Az ombudsman kezdeményezte, hogy a székesfehérvári városi ügyészség állapítsa meg az érintettek személyi felelősségét. Többmilliárdos kár az Elektroluxban A tűz oka még ismeretlen Az Elektrolux-Lehel jászberényi hűtőgépgyártó üzemében vasárnap este kiütött tűz következtében 7-8 ezer négyzetméternyi terület égett le. A kár több milliárd forint ér-, tékű, személyi sérülés nem történt. A tűz okát egyelőre nem ismerik. Takács János vezérigazgató tegnap elmondta, hogy a cégnek van tűzbiztosítása. A füstöt az egyik dolgozó észlelte vasárnap este negyed 10- kor abban az üzemben, ahol akkor nem dolgoztak, így az áramtalanítva volt. Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun, Pest, Nógrád és Heves megye több mint 130 tűzoltója vonult ki a riasztásra, mintegy 40 járművel. Az oltást nehezítette a helyszíni csőtörés, emiatt a legközelebbi strandmedencéből és máshonnan kellett szállítani a vizet. A tüzet hétfő reggel fél 8-kor sikerült eloltani, de a raktárüzem még tegnap délután is parázslód, hűtésére legalább 24 óra kell. Lapunknak elmondták: mintegy 1000 dolgozót érint közvetlenül a tűzkár. Többségük - fizetés mellett - otthon maradt, másoknak igyekeznek a gyáron belül munkát keresni. A kényszerű termeléskiesés miatt mintegy 5500 készülék fog hiányozni a boltokból. Cs. J. Ma előzetes letartóztatásba kerül a Fenyő-gyilkosság gyanúsítottja Tárgyi bizonyíték nem szól ellene? Ma dönt a Budai Központi Kerületi Bíróság a Fenyő János meggyilkolásával gyanúsított Acifi Nijazi előzetes letartóztatásáról. A 28 éves albán férfi - aki szombaton feladta magát a röszkei határátkelőhelyen - ártatlannak vallja magát. A februárban elkövetett gyilkosság után a rendőrség eleinte sötétben tapogatózott, bár a nyomozók feltételezték, hogy esetleg egy koszovói albán bérgyilkos lehet az elkövető. Ezért is gyűjtöttek be minden rendelkezésükre álló adatot - így fényképeket is - a Magyarországon látókörükbe került koszovóiakról. Egy ilyen „albumban” szerepelt Acifi Nijazi fotója is, anélkül, hogy a nyomozók tudták volna, kit ábrázol a kép. A portrét állítólag a határőrség készítette, amikor egy férfi hamis útlevéllel próbált beutazni Magyarországra. Lefotózták az illetőt, majd anélkül toloncolták vissza Jugoszláviába, hogy a valódi személy- azonosságáról megbizonyosodtak volna. Végül a rendőrség vendégszeretetét élvező honfitársai ismerték fel a képen a koszovói férfit. A fenti történetet érdeklődésünkre a nyomozáshoz közel álló körökből megerősítették, hozzátéve, hogy jelenleg a rendőrségnek nincs tárgyi bizonyítéka Acifi Nijazi ellen, csupán néhány tanúvallomás alapján gyanúsítják. A helyzet természetesen megváltozhat, ha a haj-, szag- és vérminta vagy az ujjlenyomat-vizsgálat eredményre vezet. Acifi ugyanakkor váltig állítja, hogy a gyilkosság időpontjában nem is tartózkodott hazánkban. Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője nem óhajtott nyilatkozni sem a vasárnap lefolytatott szembesítés eredményéről, sem pedig a nyomozás állásáról. (bereczki) A z orosz központi bank és a kormány bejelentette a rubelárfolyam felülvizsgálatát és a rubel árfolyamjegyzési módszereinek revízióját. Oroszország hétfői kezdettel 90 napos moratóriumot hirdetett meg külföldi hiteleinek törlesztésére. Felfüggesztették az orosz állampapírokkal való kereskedést, és a papírokat újra fogják értékelni. A monetáris politika drasztikus átalakítását a pénzpiacok hetek óta tartó zűrzavarával indokolták. Az Orosz Nemzeti Bank azonnali hatállyal kiszélesítette azt a sávot, amelyen belül a rubel árfolyama a dollárhoz képest mozoghat: 1 dollár árfolyama immár elérheti a 9,5 rubelt, miközben múlt pénteken a dollár még csak 6,31 rubelt ért. Az orosz lépések megfigyelők szerint komoly hatással lehetnek a nemzetközi tőzsdei árfolyamok - köztük a magyar BUX - hétfői alakulására. Ez egyébként be is következett: a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe Lebegtetik a ŕiibel árfolyamäť; Kirijenko kormányátalakítást helyezett kilátásba 228,77 ponttal, azaz 3,2 százalékkal csökkent hétfőn, és záráskor 6986,99 ponton állt. Moszkvai közlemény szerint még más, egyelőre nem részletezett különleges intézkedések is lesznek a valu- Az utca embere nem érti taspekuláció megakadályozására. „A központi bank és a kormány korlátozásokat vezet be a tőkeszámlás keményvaluta műveletekre azért, hogy megvédje az orosz valutát a rövid távú spekulációs tőke világméretű mozgásának destabilizáló hatásától” - olvasható a kormányközleményben. Szergej Dubinyin, a központi bank elnöke azt mondta, hogy fotó: FEB/REUTERS a kormány intézkedéseivel segíteni akar az orosz polgároknak és a hazai termelőknek, és ártani a pénzügyi spekulánsoknak. Mihail Zadomov pénzügyminiszter azt ígérte az intézkedések mellé, hÖg^h ItféfffiR'fcfés révén a kormány kifizetheti a hónapok óta késlekedő bérhátralékokat és ösztönzi a beruházásokat az orosz iparba. Anatolij Csubajsz elnöki különmegbízott, az orosz kormány képviselője a nemzetközi pénzintézeteknél, hatékony és időszerű lépéseknek nevezte a kormány intézkedéseit, amelyeket belföldön és külföldön megértenek majd. Szergej Kirijenko orosz kormányfő hétfő délelőtti moszkvai sajtóértekezletén nem zárta ki, hogy kormányátalakításra kerül sor. Ugyanakkor hangsúlyozta: ez nem öncélú dolog, az átalakítást a pénzügyi piacokon kialakult új helyzet teheti szükségessé. Kirijenko leszögezte: a döntést Borisz Jelcin államfőnek kell meghoznia, aki megszakítja szabadságát. Az orosz parlament alsóháza pénteken, augusztus 21-én rendkívüli ülést tárt - jelentette be Moszkvában Genna- gyij Zjuganov, a duma legnagyobb parlamenti frakcióját adó kommunista párt vezetője. Vizsgálódás cégügyben. A BRFK gazdaságvédelmi osztálya feljelentés-kiegészítés keretében vizsgálja az esetleges okirat-hamisítást a Fideszhez közellálló vállalkozók érdekeltségébe tartozó gazdasági társaságok ügyében. A Fővárosi Főügyészség már a múlt hét csütörtökén megkezdte e társaságok cégbírósági iratainak tanulmányozását. Új tömörülés. Új érdek-képviseleti tömörülést hoztak létre hétfőn Budapesten az 56-os Munkástanácsok, a Szabad Szakszervezetek Országos Szövetsége és a Szolidaritás Szakszervezeti Munkásszövetség vezetői „56-os Munkástanácsok és Szabad Szakszervezetek Konföderációja” néven. Megnyílt az Ady Akadémia. Pokomi Zoltán oktatási miniszter nyitotta meg tegnap Debrecenben az Ady Akadémia programsorozatát. A kilencedik alkalommal megrendezett nyári kurzus idén is a kisebbségi magyar értelmiségiek továbbképzését szolgálja. * Szenátor a kormányfőnél. Érdekeltek az amerikai üzletemberek abban, hogy termőföldet vásárolhassanak Magyarországon - mondta hétfőn Budapesten Richard Lugar amerikai szenátor, akit Orbán Viktor miniszterelnök fogadott hivatalában. Az amerikai szenátus mezőgazdasági bizottságának elnöke a találkozón egyetértett Orbán Viktorral abban, hogy égetően szükség van Magyar- országon a termőföld tulajdon- viszonyainak rendezésére és átláthatóvá tételére. Pénzhamisítás. Harmincmillió forint értékű hamis magyar ötezrest foglalt le a szlovák rendőrség Zsolnán hét szlovák és cseh állampolgárságú sze- * "ifiéi ýnél. Az ' érintettek ellen pénzhamisítás miatt azonnal vádat emeltek. Búzaügy. A gabonafelvásárlás ügyében a lengyel kormány minden tőle telhetőt megtett, a parasztok további követelései túlzóak - jelentette ki a lengyel kormányszóvivő. Szerinte az intézkedések kielégítőek voltak, az intervenciós felvásárlás jó ütemben, szinte probléma- mentesen halad. Kndarc a levegőben. Sikertelenül ért véget Steve Fossett negyedik kísérlete, hogy különleges hőlégballonjával leszállás nélkül megkerülje a Földet. Az amerikai milliomos vasárnap a Csendes-óceán déli része felett repülve egy viharzónába került, és az óceánba zuhant. Fossettre egy Új-Kaledóniából felszálló francia katonai repülőgép bukkant rá. Mi történt (történhetett) Bili Clinton és Monica Lewinsky között? A kényes kapcsolat Magyar idő szerint hétfő este zárt láncú televíziós közvetítés keretében tett tanúvallomást a vádesküdtszék előtt Bili Clinton. Amerikai elnök most először kényszerült olyan ügyben tanúskodni, amelynek nyomán eljárás is indítható ellene. Bili Clinton és Monica Lewinsky kapcsolata három és fél évre nyúlik vissza. 1995 tavasza: Monica Lewinsky az egyetem befejezése után fizetés nélküli gyakornoki állást kap a Fehér Házban. 1995. november: állítólag ekkor kezdődött a viszony Lewinsky és Bili Clinton között. 1996. április: Lewinsky a Pentagonban helyezkedik el. 1998. január 7.: A Paula Jones szexuális zaklatása miatti eljárásban Monica eskü alatt kijelenti, hogy nem volt szexuális viszonya az elnökkel. 1998. január 12.: Linda Tripp, Lewinsky barátnője Kenneth Starr ügyésznek átadja azokat a titokban készült magnófelvételeket, amelyeken Lewinsky elmondja, hogy viszonya volt az elnökkel, de arra kérték: tagadja a kapcsolatot. 1998. január 17.: Clinton a Jones-eljárásban eskü alatt kijelenti, hogy nem volt szexuális viszonya Lewinskyvel. 1998. április 1.: Az illetékes bírónő elutasítja Paula Jones Clinton elleni keresetét. 1998. július 17.: Az elnök biztonsági embereinek a Fehér Ház akarata ellenére vallomást kell tenniük az esküdtszék előtt. 1998. július 28.: Starr büntetlenséget ígér Lewinskynek és anyjának arra az esetre, ha teljes körű vallomást tesz. 1998. július 29.: Clinton ügyvédje közli, hogy az elnök kész jogi képviselőinek jelenlétében video vallomást tenni. 1998. augusztus 6.: Lewinsky vallomást tesz az esküdtszék előtt. A kiszivárgott hírek szerint arról beszél, hogy orális szexet folytatott az elnökkel, tagadja viszont, hogy hamis esküre bujtották volna fel. Az eljárás során az FBI vizsgálja Monica Lewinsky egyik ruháját, amelyen állítólag Clinton elnök spermájának nyomai találhatók. % Tönkretett lábak nyara ® Kikosarazott szerelmes, talpig feketében % Barbie elbúcsúzott a darázsderéktól % Kikezd a saját lányával Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin Ha kedd, akkor Kiskegyed! Ajándék az iskolába indulóknak! Ráragaszthatod a füzetedre!