Nógrád Megyei Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-14 / 190. szám
Alkonyévek - Nyugdíjasok oldala 1998. augusztus 14. péntek 5. oldal dHitnuLL úítöun: iJSŠ«8s Szomszédom a halát Ml- Mi lesz velem? - kérdezte az asszony szomorkás mosoly- lyal.- Túl jól tudsz franciául ahhoz, hogy éhen halj. Van még egy napod. Igaz, az szombat, de te nem ismersz lehetetlent. Add el a házadat és gyere velünk.- Hová? - mosolygott szomorúan.- Akárhová, még Párizsba is. Vagy a szomszéd országba, ott is szükség van franciatanárokra. Ott is vannak gimnáziumok...- De azoknak már van igazgatójuk - hozzám bújt, mint aki búcsúzik. És tényleg búcsúzott. Sokáig álltunk az egyre sűrűsödő afrikai éjszakában, és hallgattuk egymás szíve dobogását. Másnap reggel három csoportra osztottam a fiúkat, és mindegyiknek kiadtam az egyik kocsit.- Üljetek be, kirándulunk - mondtam az elsőnek, a többiek addig a szállodában lazíthatnak. * Dino, Elisa és Roger volt az egyes számú csapat. Megmutattam nekik, hogyan jutnak el a mulatóból a délen várakozó bárkáig. A folyami kikötőbe nem olyan nehéz eltalálni nappal - de nekik majd este kell robogniuk. És senkitől sem kérdezhetik meg: tessék mondani, merre van a bérelt hajónk...? Az öreg hajós a helyén volt. Egy újabb előleggel erősítettem meg szerződésünket. Csak any- nyit mondtam neki, ma este okvetlenül legyen a helyén, alighanem éjszakai halászatra indulunk, és nem is kevesen leszünk. Hogy pontosan mikor érkezünk, nem tudtam megmondani, de céloztam rá, hogy vendégeim és én először egy nagyot mulatunk valahol, és csak utána érkezünk. így ne csodálkozzon, ha még éjfélkor sem leszünk sehol. Másodszor is elvittem oda egy csoportot - Eric, a kopasz légiós volt a főnök, Will és Paul a legénysége. Ők is megtanulták - mind a hárman - hogyan vezet az út a folyami kikötőnek abba a részébe. A harmadik csapatot - bár nem igazán akartam, de mit tehettem volna? - Roland vezette. Rogert és Heinzet osztottam melléje. Rogemek van egy kis esze, de külön is szóltam neki: ne hagyja, hogy ez a titkosszolgálati alak félrevigye az akciót. Én a csoportokon kívül álltam, és a végén azt mondtam nekik:- A csoportnak adott kocsi egy-egy indítókulcsát osszátok el egymás között. Nagy lesz a riadalom és a felfordulás, lehet, hogy valaki elkésik a saját kocsijáról, vagy más okból nem jut oda... Aid elsőnek éri el a járművet, azonnal üljön a volánhoz, és kapcsolja be a motort. Amint teljes a létszám, vagyis ott vannak mind a négyen, induljon a kikötőbe!- Négyen? - kérdezte Will, mint akinek nehéz a felfogása, aztán a homlokára csapott. - Ja, igen, persze. Négyen.- Az egyes csoport „embere” Milos Petrovic. Eric, a tiétek Svetozar Zagubié, és értelemszerűen, Roland, a tiétek Aleks Mitrovic. Amikor elhangzott a név, ismét őt figyeltem. Az egyik keze ökölbe szorult. Az ördögbe!- Én majd a többi dolgot intézem. Heinz, megvan a benzin?- Igen, vagy húsz liter egy kannában. És minden autóban tele a tank, nehogy meglepetés érjen bennünket.- A csoportfőnökök kapnak egy-egy lapos üveget - tettem eléjük hármat a négyből - ebből kínálhatják az arra alkalmas személyzetet. Aki iszik belőle, öt percen belül elalszik, és pár óráig nem ébreszthető fel. - Most töltsétek szét a benzint a whiskysüvegekbe. A férfiaknál legyen a kabátzsebben vagy a kézben egy üveggel. Meg kell játszanotok, hogy már voltatok valahol, más szórakozóhelyen, és onnan jöttök. Nem kell persze feltűnősködni az üvegekkel. Van kérdés? Hallgattak. A tervet már ismerték, és nem csodálkoztak. Aki járt már Daniel Montival, vagy Skagennel - nevezzenek akárhogyan, volt még vagy húsz egyéb nevem és útlevelem - az már semmin sem csodálkozik. Ez a terv még elég szelíd volt ahhoz képest, amit lehetett volna csinálni Kiringa Étoile nevű mulatójában. Az égen tündöklő csillagok, idelent kavargó és zajos város. (Folytatjuk) arra, hogy hintaszékben olvasgatva, pár kellemes percet töltsön. Pedig ennyi mindenkinek kijár... Hő, jég, rekordok Egy amerikai óceán- és légkörkutató hivatal nemrégiben közzétett tanulmánya szerint július volt az eddigi legmelegebb hónap az egész világon, az időjárás-megfigyelés kezdete óta. Megdőlt az eddigi melegrekor- der-július -(a tavalyi), eredménye, nem beszélve az azt megelőző hat hónapról, amelynek „melegsége” szintén túllépte a sokévi átlagot. Az egyszerű emberben nyugtalanságot kelt, hogy megsűrűsödtek a szélsőségek. Hogy a rekkenő hőségtől is van melegebb, s az már az elviselhetőség határait súrolja. A nagy páratartalomtól élakad a lélegzet, s már-már elcsurran a levegő, máskor tisztán izzó kemencévé hevíti a légkört a Nap vakító korongja. Az eső nem elered, hanem egyik pillanatról a másikra öm- leni, zúdulni kezd. A felhőzóna úgy szakad át, hogy a borsodi megyeszékhelytől Salgótarján környékéig vízbe áztatja a településeket. Bő két hete úgy száguldott végig Nógrád felett egy sötét felhőfolyam, hogy odafent a gyorsaságával, idelent a jegével állított nemkívánatos rekordot: galambtojás-nagyságú jégdarabok püfölték a tetőket, meg- meglódítva a palát, cserepeket. Röpke félóra alatt vizesárokká Piroska néni, a hollókői nyugdíjas hostess - Egy nehéz életút, ami nótázva könnyebb Szerelmek szövődtek a fonóban Népviseletbe öltözött asszony pálinkával fogadja a vendégeket, majd túróslepénnyel, ásványvízzel és kávéval kínálja őket. Közben fonó- és szövőbemutatót tart, népszokásaikról mesél. A hollókői Muskátli vendéglő nyugdíjaskorú hostessét arra kértem, beszéljen olvasóinknak is az életéről, sorsáról. Kelemen Istvánné vagyok, a Piroska néni - mondja nagy lélegzetvétel után. - Hollókőben születtem 1932-ben, itt is élek. Amit legvégsőnek szánok, ugye, azzal még azzal várni szeretnék - itt is kívánok meghalni. Ha a fentiek, az égiek engedélyeznék, akkor még szeretnék egy jó ideig élni, hogy amit én tudok, azt átadhassam a fiataloknak. S hogy gondoskodjunk utánpótlásról. A gyerekkorommal nem dicsekedhetek, mert nagyon rossz volt. Szegény világ volt Hollókőben, itt csak a földből lehetett megélni. Építkezésre már nem telt. Disznóvágásra sem minden évben. Azt mondjuk, hogy most rossz világ van? Hiába, hogy nagyon sok a munkanélküli, de ahhoz a régihez képest most sokkal jobb! Azt szoktam mondani, hogy most könnyű a gyerekeknek, mert azért veszekednek rájuk a szüleik, mert nem akarnak enni. Az én időmben ez másként volt. Azért, hogy a búza kitartson az újig, a szüléinknek ránk kellett szólni, hogy csak módjával szeljük a kenyeret. Csak ketten voltunk testvérek, de szegények voltunk, mert édesapám elkerült a háborúba, és négy évig volt fogságban. Szegénység és házasság Szécsénybe kellett bejárni a háború után, s örültünk ha két kiló kukoricalisztre kaptunk jegyet. De bementünk érte gyalog, hazahoztuk. Édesanyám akkor már összeköpülte a vajat, a túrót, mert tehén minden háznál volt, s akkor ettünk, amikor megfőzte a kukoricagancát. ’51-ben mentem férjhez egy bányászlegényhez. Akkor már kezdett alakulni a sorsunk, mert az emberek mehettek dolgozni Bátonyba, Kányásra a bányába, meg Salgótarjánba. Két évvel később építkeztünk. Nagyon keservesen, kölcsön nélkül. A házhoz való vályogot is mi vertük. S amikor felhúzták a falat, a férjemet lestem a buszmegállóban, hogy a mestereknek kifizethessük a pénzt. Az emberem nem tudott szalonnát vinni a bányába, még zsíros kenyérre való se nagyon volt. Szegény férjem ’89-ben meghalt, tizedik éve, hogy özváltoztak a kertek, zúgtak a patakok, de borúra derű jött: szikrázó napsütés képében. Augusztus van, ez a hónap már a nyár estéje. Az esti órák és a hajnaliak már kellemesen hűvösek, nappal viszont még hamisítatlanul tombol a hőség, amely hangulat, egyben állapot és nemtörődömség is. Amikor a lehető legkevesebb ruhába öltözöttek azon tűnődnek, a fagylalt hideg-e vagy a szájuk túl meleg, s melegérzetük még attól is fokozódik, ha a kirakatban épp' pulóvert húznak a próbababára. S a sok ember úgy el van foglalva a tulajdon nyűgösségével, hogy észre sem veszi a szomjúságtól lihegő kutyát, a tűző napon felejtett kalitkát, s benne a kétségbeesetten verdeső madarat. Az állatot, ami nem nyafog. vegy vagyok. Pedig élhetett volna, mert most hála istennek ehetnénk. Beosztva meg bírnánk élni a nyugdíjból is. Legalább egy Ids jót is megélt volna életében . . . Egy kislányom van, Salgótarjánban laknak, mert Hollókőben nincs munkalehetőség. Cukrász a szakmája. Az unokám is huszonegy éves. A jó Istentől csak azt kérem, hogy megérhessem a nősülését. Boldog lennék, ha meglepnének egy dédunokával. Hanka és szórakozás Engem ’75-ben százalékolt le az orvos, 18 évet dolgoztam a szövetkezetben, ahol elhasznált a munka. Amikor beálltunk a közösbe, férfierő nem volt, csak idős emberek. Asszonyok voltak a kévekazalon, a zsákolásnál. Ezért robbantam le. Világéletemben mozgékony asszony voltam. Nem tudok otthon üldögélni. A Muskátli vendéglőben nagyon jó helyem akadt. No, nem felszolgálok, vagy takarítok, hanem csoportokat fogadok. Nagyon szeretem a vendégeket, akiknek mindig elmondom, hogy bármit kérdezhetnek Hollókőről, szívesen megválaszolom. Kis műsort szerkesztettem a vendégek szórakoztatására. Elmesélem, hogy valamikor hogyan szórakoztak itt a fiatalok. Égy urat és egy hölgyet beöltöztetek népviseletbe, s közben elmagyarázom nekik a viseletét. Dalolga- tok nekik, a fonójelenetet is bemutatom. Elmesélem, hogy a lányok hogyan jártak a fonóba. Miként szövődtek ott a szerelmi szálak a fiatalok között. Nem úgy, mint ma, hogy a legény meg a lány az utcán enye- leg. Akkor nem lehetett. Ha meg a kislány hagyta volna magát megpuszilni, az lett volna a falu legrosszabb lánya. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy mi angyalok voltunk. Mi a fonóban találtuk meg a módját a puszilkodásnak. Ahogy pergettük az orsót, leejtettük, s akkor amikor a legény felvette, csókért adta vissza. S ha az a kislány szerelmes volt a legénybe, az orsó úgy be volt idomítva, hogy minél többször essen a földre. Ha meg olyan legény vette fel az orsót, akit a Nagyboldogasszony: szécsényi zarándokok Szentkűti zarándoklatra indulnak a szécsényiek augusztus 16-án vasárnap reggel hét órakor autóbuszokkal, a hely- foglalásról a plébánián érdeklődhetnek. A zarándoklat előző reggel, a hatórás szentmisével veszi kezdetét. Az Esztergomból szintén Szentkútra tartó ifjúsági zarándoklat tagjait - mintegy 140 fiatalt - augusztus 18-án este nyolc óra körül várják Szécsénybe. A csoport Nagyboldogasszony ünnepén indul az ősi királyi városból és öt nap alatt teszi meg a százharminckilométeres utat, hogy Szent István ünnepének előestéjén érkezzen Szentkútra. Zarándoklatukat Magyarországért, az ifjúságért és új szerzetesi hivatásokért ajánlják fel. kislány nem szívlelt, akkor nem váltotta ki az orsót. Ezzel azonban magának okozott bajt, mivel a legény a teli orsót kivitte az utcára, s az egész fonalat a kerítésre tekerte. Én is a fonóban ismerkedtem meg a férjemmel. Nekünk a fonó volt az ismerkedési lehetőség. S amikor már kialakult a szerelem, a legény megvárta a 11 órát és hazakísérte a lányt. A kapuban sem beszélgethettünk akármeddig. Az édesanyám hamar ránk szólt, hogy másnap munka van, le kell feküdni. Én fiatal párti vagyok, s megértem egy részüket. Azokat, akik illendően viselkednek. Aki szemérmetlenül összegubancolódik a másikkal, azt elítélem. Az nem a rend útján van. Én azt tanácsolom, hogy olyan helyen szeressék egymást, ahol nem látják, ne mindenki szeme láttára. Ma úgy szerelmeskednek a fiatalok, ami valamikor nagy szégyen volt. Amikor a férjem nekem udvarolt, az Isten őrzött attól, hogy engem az édesanyám vagy más előtt is megcsókolt volna. Úgy persze megtörtént, hogy nem látta senki. Az meg nagyon buta ember, aki „azt” még ki is beszéli, meg többet is tesz hozzá, mint volt. Hollókőn még hordják a viseletét. A pici gyerektől az idős emberekig mindenkinek megvan a faluban a népviselete. Jeles ünnepeken, húsvétkor, Űrnapján amikor körmenet van, akkor minden hívő lélek beöltözik. Ezt a papunk is kéri, hogy ne csak a vendégek kedvéért vegyük fel a viseletét, hanem az Űrjézus kedvéért is. Ezt meg is tesszük. Elköltöznek a fiatalok Van nekünk egy 17 tagú asz- szonykórusunk. Ebből négyen kislányok. Én vagyok a legidősebb. Együtt ápoljuk a hagyományokat. Nagyon szeretnénk, ha folytatódna a hagyományőrzés, csak az a baj, hogy a fiatalok messzi városokba járnak iskolába, sokat vannak távol. Van nálunk kultúrház is, ahová hétvégeken összejönnek a fiatalok és diszkóznak. Amikor ez még nem volt s ha szórakozni akartunk, valamelyik istállóból kitereltük másik helyiségbe a marhákat, kitakarítottunk, lehomokoltunk és ott szórakoztunk. A szomszéd községből jöttek zenész cigányok. Akkoriban a szüléink nélkül nem lehetett bálba menni. Ez a szokás folytatódott később is,, amikor megépült a kultúrház. A szülők nemcsak azt figyelték, hogy ki kivel táncol, hanem igyekeztek a saját kedvükre való fiatalokat összeboronálni. Egy ilyen házasságban nem lehetett nagy szerelem, de hát istenem, a szülők akarata érvényesült. Később amikor meg jöttek a gyerekek, kialakult a fiatalok között a szeretet, ami összetartotta őket. Ez nem egészséges dolog, mert azért a szerelem az igazi. Régen senkinek sem jutott eszébe a válás, manapság azonban már több van a faluban is. A fiatalok nem tűrnek annyit, mint valamikor. Én is elmondtam a lányomnak, hogy az asszonynak tűrni kell, s vigyázni a becsületre. Egy jó asszony még a családi botrányokat is helyre tudja hozni. Ez viszont szerelem és szeretet nélkül nem megy. Valamikori öregektől hallottam a régi tanácsot, amit az édesanya adott a lányának: ha a férfi és nő közötti dolog rendben van, akkor ha a zsír feldől, akkor sincs gond, de ha az ágyon nincs egyetértés akkor az is baj, ha a víz feldől. A férfi mindenben hibát talál. Hás férfi? Ugyan már.., A mai házasságok sokszor elsietettek. Gyakori, hogy a fiatalok másokra is kíváncsiak, nemcsak a párjukra. Én soha nem voltam kíváncsi másra. Már megöregedtem, de a Jóisten látja a lelkemet, a szememet sohasem vetettem más férfira. Nem teszem ezt özvegységemben sem. A Jóisten nekem ezt az egy férfit adta, elvette, más embert nem akarok. Lehet, hogy elmaradott vagyok, de nem tehetek róla. Ha betegségem nem volna, a szívemmel nem lennének bajok, gondom se lenne. Engemet a vendégek feldobnak. Mindenről informálom őket, hogy minél több élménnyel, ismerettel távozzanak tőlünk. Tetszik a műsorom, mert sok a visszajáró vendég. A front után a rádiótól jártak itt és meghallgatták a fiatalokat. Az én hangom megtetszett, s mondták, elvisznek a zeneművészeti főiskolára ingyen. Sajnos, ez családi okok miatt nem sikerült. így azután nem lett belőlem énekesnő. Nem baj, most a kórusban azért kárpótolom magamat. . . Lejegyezte: Pádár András Cereden bővítés, Karancsságon szabadságon Nyaralók és otthon ülők Kisebb-nagyobb változáson a legtöbb idősek klubja, otthona már átesett ezen a nyáron is. Ha többre nem telt, a frissítő festésre, burkolásra jutott azért pénz, s akadnak helyek, ahol egy kis kiruccanásra is elvitték az erre igényt tartó időseket. Karancsságon a hét elején fejezték be az idősek klubja felújítását, a 24-ei nyitásig a nagytakarítás utolsó fázisaival telik az idő. Magyargé- cen kétszeri szentkúti kirándulás szerepelt a nyári programban. A nógrádmegyeri idősek otthonának hat lakója üdült egy hétig Berekfürdőn, a faházat az önkormányzat bocsátotta a nyaralók rendelkezésére. Ezen kívül az intézmény keretén belül működő klub tagjaival Bükkszéken is jártak. Egészségi állapotuk miatt inkább „otthon” maradtak a rimóci, rákóczitelepi öregek, s biztosan még sokan mások, így például a cerediek is, akiknek háza táján más, fontos esemény történt: tekintettel a növekvő igényekre, az intézmény otthona bővült, így plusz tizenkét főt tudnak fogadni, s ezzel a várakozásokat csökkenteni. A beruházáshoz ötmilliót nyertek pályázaton, a másik nyeremény félmillió forint, amit a Soros Alapítványnak köszönhetnek. A szakmai segítségért köszöne- tüket fejezték ki a Népjóléti Képzési Központnak is. Az emberek többségének nincs módja Hintaszék
