Nógrád Megyei Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-14 / 190. szám
1998. augusztus 14., péntek Nógrád Megyei Hírlap Hegedűs Erzsébet jegyzete Beteg az egészségügy C sak ezt a következtetést lehetett levonni egy tévéműsor után, amelyet a közelmúltban láttam. A riport azzal foglalkozott, hogy mi és mennyibe kerül az egészség- ügyi ellátás során. Azt hittem, sok újat már nem hallhatok, de alaposan tévedtem. Mindjárt a bevezető után elképedtem, amikor elhangzott az egyes kórházak közötti különbség: akárhonnan próbálom megközelíteni, sehogyan sem értem, hogyan kerülhet például egy vakbélműtét az egyik helyen harmincezer forintba, a másik helyen pedig ennek a négyszeresébe? Láthattunk vége nincs sorokat a rendelőkben, megszólaltak olyan betegek is, akik magánrendelésekre járnak. Érdekes volt az egyik orvos nézőpontja, aki elmondta: ha magánrendelésre jelentkezik be a beteg, maximum öt percet kell várnia, a vizsgálati eredményeket pedig aznap estére már át isfa- xolják. Ugyanez „SZTK”-ra a következőképpen néz ki: egész napos sorban állás, amíg bejut, másik fél - vagy éppen egész - nap, mire kézhez kapja a leleteket. A különbség csak annyi, hogy a súlyos ezreseket az utóbbi esetben nem az orvosnak, hanem a tb-nek fizeti az ember hosszú-hosszú évekig. Megdöbbentett az az ösz- szehasonlítás is, amely szerint az USA-ban egy betegre 4 ezer dollárt, nálunk pedig mindössze 300 dollárt fordít a betegbiztosító évente. Még ha nagyok is az életszínvonalbeli, gazdasági fejlettségi különbségek, akkor is kiáltó a különbség. De említhetnénk a fogászatot is: a határhoz közeli települések szakemberei szerint nálunk harmadába kerül a fogpótlás, mint külföldön. Csak az a kérdés, kinek a zsebéhez mérjük? Az osztrák fizetésekhez viszonyítva lehet, hogy itt olcsó az ellátás, csakhogy - egyelőre - még mi, magyarok vagyunk többen. Nem értem, miért nem lehet mondjuk kétféle tarifát bevezetni: alacsonyabb árszínvonalút a magyar állampolgárok, magasabbat pedig a külföldiek számára. Ha még így is megérné nekik idejönni, ám jöjjenek! D e jól tudom, mindez csak utópia: addig, amíg gyökeresen át nem alakítják az egészségügy teljes rendszerét - toldozgatás-foldozgatás helyett - változás nem várható. Szécsény bemutatkozik a testvérvárosban Füleken a Harmat Színpad A szlovákiai Fülek és a nógrádi Szécsény városai között az elmúlt év végén jött létre a kulturális kapcsolat. A füle- kiek május 8-án mutatkoztak be Rákóczi városában, a szé- csényiek e hét végén viszonozzák a látogatást. Augusztus 14-én 15 órakor Bakos Ferenc szécsényi festőművész kiállítását Szenográdi Ferenc Szécsény város oktatási és művelődési bizottságának az elnöke nyitja meg a füleki múzeumban. Augusztus 16-án Csukáné Szerémy Andrea növendékei, a Harmat Színpad szereplői lépnek a szlovákiai közönség elé. Fellépnek a testvérvárosban a szécsényi zeneiskola művésztanárai, az intézet kamarazenekarát Barát Attila vezényli. Űj egészségbiztosítási szolgáltatás a szolgáltatásokról Pénztár az interneten Szolgáltatásairól szóló általános és részletesebb tudnivalókkal, gyakorlati útmutatókkal az internet-hálózaton is megismerhető már a Nógrád Megyei Egészségbiztosítási Pénztár tevékenysége, a salgótarjáni székház, a balassagyarmati kirendeltség levelezési címe, telefon és fax-számai, szervezeti felépítése, osztályai és vezetői, az ügyfél- szolgálat elhelyezése, szolgáltatása. A Salgótarjánban elérhető tevékenységi körökről bővebb leírásokat, az ügyfélhívó rendszer alkalmazásához útmutatót adnak. „Honlapjuk” címe: WW.NMEP.HU Üzeneteket, leveleket az alábbi címre lehet küldeni: NMEP@NMEP.HU , EGBIZT@ NMEP.HU, ÜGYFEL@ NMEP.HU A pénztárral való levelezés igényét előzetesen küldött ^üzenettel jelezni kell. Különleges szamócáról kapott hírt szerkesztőségünk: ez a fajta augusztusban nyílik, s egész évben hozza termését. Nem biológiai csoda: mától ismét nyitva a Salgótarján városközpontjában a közkedvelt Szamóca Market. A Palóc Nágyker Kft. érdekeltségi körébe tartozó üzletet egy hónappal ezelőtt zárták be, egy mindenre kiterjedő felújítás idejére. Nos, a város első éjjel-nappali boltja teljesen megújulva nyitott ki ma reggel fél hatkor, s várja a megszokott időben a vásárló közönséget.- Több, mint húsz éve nem volt jelentősebb felújítás ebben az igazi delikatesz csemegeboltban- meséli Varga Sándorné, a Palóc Nagyker Kft. ügyvezető igazgatója.- A mostani munkálatokat kettős cél vezérelte: európai színvonal kialakítása, s az eladó- és raktártér bővítése. Minderre 15 millió forintot szántunk. A „Szamócában” továbbra is dominál majd az alapvető élelmiszerek árusítása, de sokkalta szélesebb termékkörrel. Ezentúl darabolt sajtot is lehet majd kapni, nő a húskészítmények választéka, bővül a kenyér és finomsütemény-kínálat is. Egyre több napicikket csomagolt formában árusítanak. Mélyhűtött félkész és készételek, mirelit zöldségek és gyümölcsök elhelyezésére új pultot állítottak be. Ezentúl a zöldárut is hűtve kínálják.- A felújítás keretében teljesen új villamos hálózatot építtettünk, de új a vízhálózat és a fűtés is. Gondolva a kánikulai napokra, ezentúl légkondicionált eladótér is rendelkezésre áll. A helyszűkét fotocellás ajtóval is próbáltuk ellensúlyozni - mondja a cégvezető asszony.- Ügyeltünk az esztétikus megjelenésre is, s remélem, a város egyik legszebb boltját adtuk át a közönségnek.- Egy valami maradt csak a régi: a nyitva tartásunk! Továbbra is reggel fél hattól este fél tizenegyig látogatható a Szamóca Market, természetesen ünnep- és vasárnap is. Sőt, egy-két hónapon belül új, az üzlettel párhuzamos parkolót is kialakítunk, hogy ne akadályozzák teherautóink a forgalmat. Ennek az egyeztetése folyamatban van. (németh) Két évig nem vásárolhatók vissza a Reállízing 2000 kötvények Futhatnak a pénzük után (Folytatás az 1. oldalról) Hiába hívtuk azonban a Reálbank budapesti központját, ott azt a választ kaptuk: a sajtónak csak a felügyelet adhat felvilágosítást.- Arról van szó, hogy a kötvény kibocsátója nem tudja a fedezetet megteremteni - válaszolta lapunk kérdésére Molnár István, az Állami Pénz- és Tőkepiac Felügyelet főcsoportfőnöke. -A felügyelet semmit nem tiltott le: a kinevezett felügyeleti biztos viszont hozhat olyan döntést, hogy a bank a saját tőkefedezetének terhére nem vásárolhatja vissza a kötvényeket. Kötelezettsége nincs, a betétes két dolgot tehet: eladhatja a szabadpiacon, vagy pedig tartja a futamidő lejártáig, amikor a kötvény kibocsátója visz- szafizeti a tőkét és a kamatokat. *** A helyzet kétségtelenül érdekes: a kötvényen szereplő adatok szerint a kibocsátó a Realszer- viz Közös Vállalat, amely 90 százalékban a Reálbank Rt. tulajdona. Az is szerepel az adatok között, hogy „A Reálbank Rt. a kibocsátó kötelezettségeiért tulajdoni hányadának arányában felelősséggel tartozik. ” A forgalmazó a Reálbróker Kft., amely a kötvénytulajdonost arról tájékoztatja, hogy a kötvényt a kamattal együtt bármelyik munkanapon visszavásárolja. Mivel azonban a kötvény visszavásárlását leállították, az ügyfél egy óriási Canossa-járásnak néz elébe, amely csak egyféleképpen végződhet: legjobb esetben is csak két év múlva juthat a saját pénzéhez. Kivéve, ha talál olyan valakit, aki ezt a kötvényt ilyen feltételekkel is hajlandó megvásárolni. Hegedűs E. Megyei Körkép BATONYTERENYE RETSAG 3. oldal Légkondicionált és megnövelt alapterületű eladótérrel várják vásárlóikat Augusztusban nyíló „Szamóca” Roskadoznak a polcok, pultok a gazdag élelmiszer-kínálattól FOTÓ: RIGÓ TIBOR Hírek Új igazgató Lucfalva - Az általános iskola meghirdetett igazgatói állására két pályamunka érkezett. A képviselők döntése alapján augusztus 1-jé- től az intézmény igazgatója Gyöngyösi Sándorné, akinek kinevezése öt évre szól. Tárlat a galériában Salgótarján - A Balassi Bálint Könyvtár Bóna Kovács Károly Galériájában augusztus 18-án, kedden 16.30 órakor nyílik kiállítás Simon Imre pásztói alkotó munkáiból. Megnyitóbeszédet mond: dr. Csongrády Béla, lapunk felelős szerkesztője. Közreműködik a Salgótarjáni Ifjúsági Kamarazenekar, koncertmester Torják Vilmos. A tárlat szeptember 5-éig tekinthető meg. Útpályázat Szuha - Elérhető közelségbe került a mátraalmási Bem út felújítása: az ön- kormányzat 1 millió 750 ezer forintot nyert pályázat útján. A hiányzó 800 ezer forintot saját erőből állják, így szeptember folyamán elvégezhetik a régóta esedékes munkálatokat. Elismert csarnok Rétság/Salgótarján - Az építtető, a rétsági Spektíva 2000 Kft. elismeréssel vette át a salgótarjáni székhelyű STRABAG Észak-magyarországi Magasépítési Területi Igazgatósága (volt NÁÉV) által kivitelezett és határidőre átadott 1600 négyzetméteres új üzemcsarnokot. Szántóföldi bemutató Érsekvadkert - A helyi mezőgazdasági szövetkezet, a Novartis Seeds Kft. és a Novartis Hungária Kft. augusztus 19-én, szerdán 10 órától szakmai tanácskozást és bemutatót rendez a napraforgó-termesztés kérdéseiről. 21 helyett 28! Tegnapi „Vizsgázik az „intelligens régió...” című tudósításunkban tévesen közöltük, hogy a választási bizottságoknak augusztus 21-éig kell megalakulniuk. A helyes Életveszélyt okozó testi sértések Láncos bottal, késsel sebeztek Életveszélyt okozó testi sértés bűntettének alapos gyanúja miatt indult eljárás a két Nógrád megyei elkövetővel szemben is. Az első eset Nógrádmegyer- ben történt a minap. Az egyik este 19 óra körüli időben O. A. és B. Gy. nógrádmegyeri lakosok bántalmaztak egy helybeli lakost. A két személy a Petőfi úton bottal és láncos bottal esett neki a harmadiknak, aki a brutális támadás következtében agyzúzódást szenvedett. A nógrádmegyeriek ellen őrizetbevételük mellett folytatja az eljárást a megyei rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya. Egy másik nap a késő esti órákban verekedés tört ki Szécsényfelfaluban. O. A. a Rákóczi út 48. számú ház előtti hídon szóváltásba keveredett egy helybeli lakossal. Az egyre jobban elmérgesedett vita verekedésbe torkollott. Az adok-kapok során O. A. több alkalommal is megszúrta a más nézeteket valló embert. A megszúrt lakosnál a sérülések hatására úgynevezett „légmell” állt be és élete is veszélybe került. O. A. - aki ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntett alapos gyanúja miatt folyik a nyomozás - testén a verekedés során szúrt és karcolásos sérülések keletkeztek. P. A. A környéken nincs nagy tömegben parlagfű Sokan nem is ismerik Évek óta egyre riasztóbb híreket hallunk a parlagfű-allergiás betegek számának szaporodásáról. Halljuk mindezt annak ellenére, hogy már kormánybiztosa is van a parlagfű ellen kibontakoztatott küzdelemnek, s Budapest külterületein már legelésző nyájakat is készülnek bevetni az irtásra. Mindezzel szemben - legalább is itt, Salgótarján környékén- azt tapasztalom, hogy a lakosság döntő többsége nem is tudja, hogy tulajdonképpen mit kellene irtani. Nem ismerik fel a parlagfüvet! Amint e lap hasábjain megjelent írás fotóillusztrációja is bizonyítja, elsősorban az úton-út- félen valóban tömegesen előforduló fehér ürömmel tévesztik össze. Nem is csoda, hogy nem közismert, hiszen szerencsére mifelénk még nem terjedt el, nincs szó tömeges előfordulásáról. (Salgótarjánban, a megyei kórház egykori sportudvarán sincs parlagfű, mint ahogyan azt egy ott dolgozó, maga is allergiás hölgy vélte a Hírlapot értesítő telefonhívásában.) Hogy ne is terjedhessen el e sokaknak panaszokat okozó növény, a közterületek általános karbantartásán, gondozásán túl a szakemberek, pedagógusok feladata, hogy felismerését minél több módszerrel (képek, rajzok, plakátok, préselt készítmények bemutatásával) elősegítsük, figyelembe véve, hogy a legbiztosabb felismeréshez az élő növény vezet. Dr. Fancsik János Az EGLO MAGYARORSZÁG Kft. pásztói gyáregysége felvétel hirdet az alábbi munkakörökbe: • CNC-KEZELŐ, • SZALAGFŰRÉSZ-KEZELŐ, • ESZTERGÁLYOS, • FÉNYEZŐ, LAKKOZÓ, • BETANÍTOTT MUNKAERŐT FAMEGMUNKÁLÁSHOZ, LÁMPASZERELÉSHEZ, PORSZÓRÁSRA, • 1 FŐ TAKARÍTÓNŐ Jelentkezés az alábbi címen (önéletrajz, fénykép, bizonyítványmásolati pld.): Herbert Pannosch 3060 Pásztó, Fő út 155. Tel.: 32/460-455, 460-386