Nógrád Megyei Hírlap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-08 / 158. szám

1998. július 9., csütörtök Bemutatjuk Nógrád megye ifjúsági szervezeteit Fiatalokról - fiataloknak A Nógrád Megyei Ifjúsági Ta­nács 1993 májusában jött létre azzal a céllal, hogy a fiatalok érdekeit megfogalmazza és képviselje a társadalomban a nyilvánosság előtt, szerepet vál­laljon a megyében működő szervezetek, csoportok tevé­kenységének kölcsönös meg­ismerésében, koordinálja a két- és többoldalú kapcsolatokat, segítse a minél szélesebb körű információáramlást az ifjúságot érintő valamennyi lényeges te­rületen. Az alábbi cikksorozat a Nóg­rád Megyei Ifjúsági Tanács tag- szervezeteit mutatja be hétről hétre, lehetőséget nyújtva a civil szervezetek megismerésére. Pindroch Szilárd sajtóreferens Nana szívesen emlékezhet a jó időkre, s ezt nemcsak az új album első slágerének a címe mondja, hanem az is egyértelművé teszi, hogy a Remember The Time-ban és a korong jó néhány más dalában is visszaköszön az első anyag jellegzetes meg­szólalása, no meg a Let It Rain tipikus Nana-ista épít­kezése. De ez várható is volt, hiszen a Booya Music istállójában ne­velkedett „versenylovak” megbízhatóan futnak, miután ugyanazt a kiváló tápot kap­ják valamennyien. így van ezzel Fekka barátunk is, hi­szen 13 csodálatos szerze­mény dicséri keze munkáját és bizton állíthatjuk, hogy a 13-ból legalább 14! tuti siker lesz! Bár most a klasszikus - vagy érthetőbben komolyzenei - részek és hatások eltűntek, de a szinti hangja most is csem- balószerűen szól, ami ugyebár ma igen közkedvelt. Tippje- ink: a „Dreams”, a „That’s The Way Lite Goes” és a „God” című opuszok! * A fekete legendák sem hagy­ják magukat abban a kímélet­len versenyben, amit a hatal­mas felhozatal termelt és többnyire körökkel verik is a juniorokat. Bár, a Salt'n’Pepa-s hölgyek bizo­nyára tiltakoznának eme bár­Óvszertárlat Egy dél-frajjgjaországi kisváros la­kói megelégelték, hogy állandó él­celődés, célpontja,^ hogy a turisták, sokszor csak azért tesznek kitérőt a Baise völgyébe, hogy lefényképez- tessék magukat a település határá­ban lévő táblánál. Condome váro­sában sok műemlék is van, a kül­földieknek azonban csak a gumi óvszer jut az eszükbe a városkáról. Gérard Dubrac, Condome pol­gármestere elhatározta, hogy erényt kovácsol a szükségből. Háromévi munka után erőfeszítéseit siker ko­ronázta: a hét végén Condome-ban megnyílt a Condome első óvszer­kiállítása. A különös bemutatót a volt klinika épületében rendezték be. összesen 1 800 darab különféle óvszert mutatnak be, okítanak használatukra és hasznukra - a fo­gamzásgátlástól kezdve a betegsé­gek megelőzéséig. A helyiek ter­mészetesen reménykednek az ide­genforgalom fellendülésében is. Madarászok, természetvédők első negyedszázada Elő hely legyen az élőhely! Huszonnégy évvel ezelőtt, 1974-ben a madarak csodá­iéi és a természet szerelme­sei létrehoztak egy olyan or­szágos egyesületet, amely azóta is a védett madárfajok életére vigyáz, minden esz­közt felhasznál arra, hogy megőrizze és óvja a termé­szet drága kincseit. A Magyar Madártani Egye­sület Nógrád Megyei Cso­portja 1975-ben alakult. Kez­detben madarászokat tömörí­tett az egyesület, de ellátott természetvédelmi feladatokat is. A szervezet megalakulása óta különös gondot fordít a ra­gadozó madarak védelmére (pld.: a kerecsensólyom-állo­mány növekedése érdekében fészekőrzést szerveznek). A 90-es évek elején a természet- védelem szó is bekerült a szer­vezet nevébe, mert az egyesü­let tagjai szerint a madarakat csak élőhelyükkel és az ott élő többi élőjén nyel, ieg^ijU. ^ej^e t ^ megvédeni. Az országos szer­vezetnek manapság 7000 tagja van, de az évek során már több mint 21 ezer az egyesülettel szimpatizáló természetbarát lépett be. A nógrádi csoport kétszázötven tagot számlál. Az egyesület több szervezeti egy­ségből tevődik össze, amelyek feladatkörönként állnak össze: ragadozómadár-védelmi szak­osztály, vízimadár-védelmi csoport, gyűrűző szakosztály, monitoring (állományfelmérő) szakosztály, nappali lepkéket figyelő és óvó csoport, kétéltű- és hüllővédelmi szakosztály. A Magyar Madártani Egyesület Nógrád Megyei Csoportjának irodája Salgótarjánban, a Lo- sonczi út 18/b. cím alatt talál­ható. A szervezet itt működteti a környezetvédelmi tanácsadó irodát is. A nógrádi madárvé­dők és természetbarátok renge­teg programot szerveznek, amelyek természetesen a ter­mészet védelmével függnek össze: varangymentő akció (az úttesteken a párzási időszak­ban áthaladó békák mentése), hart svédei mi akció, odú telepí­tés, de természetesen folyik kutatás is a növény- és az ál­latvilág körében. Az egyesület szakemberei foglalkoznak azokkal a kérdésekkel is, hogy hol létesítsenek az önkor­mányzatok környezetvédelmi területeket. A mai ember szá­mára a természet már csak a kiaknázható javak sokaságát jelenti, az egyesület tagjai ezen az elképesztő helyzeten pró­bálnak meg változtatni pld. tá­borok szervezésével, amelyek keretein beUjf.,, s^efljjéjytfpr- máló programokat szerveznek. ?§f.nd14J£tfRi7náj45( jelen­tenek továbbá az egyesület ki­adványai: könyvek (Túzok - negyedévente megjelenő szakmai kiadvány), természet- védő füzetek (Madártárlat - kéthavonta megjelenő színes folyóirat, amely ingyenesen jár a tagoknak!) Szerencsére az elhatalma­sodó természetrombolás ellen­példájaként működnek az or­szágban olyan szervezetek, egyesületek is, amelyek hiva­tásuknak tekintik a minket kö­rülvevő környezet és a veszé­lyeztetett állatfajok védelmét és a lehető legtöbbet megte­szik azért, hogy az emberek ne pusztítói legyenek a termé­szetnek, hanem annak szeretői és tisztelői. P. Sz. Hét végekre megvásárolt örömök - Előadások az ifjúsági nyári egyetemen Diszkódrog és a Kék Pont Laikus nemigen tesz különbséget drogfogyasztók között, azt meg különösen nem érzékeli, hogy milyen eltérések vannak a 10-15 év­vel ezelőtti és a kilencvenes évek elejétől tartó folyamatok között. Rácz József főiskolai tanszékvezetőnek, a Kék Pont Drogkonzultá­ciós Központ igazgatójának tegnapi, a salgótarjáni nyári egyete­men elhangzott előadása e differenciákra is rámutatott. Korábban főként sajátos - lá­zadó - életstílushoz kötődött, deviáns magatartásformákkal párosult a drogfogyasztás. Az utóbbi évek úgynevezett disz- kódrogjelenségei új szerekhez - például ecstasy - meghatáro­zott helyszínekhez - nagy terű, viliódzó fényű szórakozóhe­lyekhez- és időpontokhoz - hét végékhez - kapcsolódnak. A kábítószerhez nyúló fiatalok zömének nincsenek szociális zavaraik, megoldhatatlannak tetsző feszültségeik, „csupán” így szórakoznak. Kiegyenlítő­dik a nemek aránya, a hagyo­mányos rocköltözet helyébe a színes, világos ruházat, a vá­gyakozó és vágyat keltő test némely részének szabadon ha­gyása lépett. Utóbbi szoros ösz- szefüggésben van a szerepját­szó „én” hangsúlyozásával. E szubkultúrának van egy spiritu­ális vonulata is, amely a közös­ségben való „felolvadást” is maga után vonja. A veszélyt az jelenti, hogy könnyen kialakulhat függőségi viszony (ez esetben már otthon is, hét közben is igényli a szer­vezet a szert), a víkend jó han­gulatát több napos alvás- és koncentrációzavar, depresszió követheti. Az ilyen fiatalok nagy ívben elkerülik az orvosi kezelőhe­lyeket, nehéz őket elérni, szá­mukra segítő kezet nyújtani. A Kék Pont szolgáltatásait azon­ban ők is igénybe veszik. Hoyer Mária, klinikai szak­pszichológus, a Kék Pont mun­katársa, „Az egyszer használt kapcsolat” című előadásában tízéves tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal, ugyan­csak rávilágítva a nemzedéki változásokra, a terapeuta (a se­gítő) és kliens (drogfogyasztó) közötti viszony esetlegességére is. Bodrogi Andrea, addiktoló- gus, a budapesti orvostudomá­nyi egyetem tanársegédje az al­koholbetegek egy kezelési módjáról, az úgynevezett integ­rált pszichoterápiái ellátásról tartott előadást. A Salgótarjáni Egészségügyi és Szociális Központ addikto- lógiai konzultánsa Telek Ervin „Amikor nincs kiút” című ere­deti hangvételű korreferátumá­ban szemléletesen mutatta be a szenvedélybetegségeknek a családi szerepekre - szülők, testvérek magatartására - a külvilághoz való viszonyra gyakorolt drámai hatását. Pop plusz rock Nemcsak a „fehéreké” a világ! dolatlanság miatt, de meg kell állapítanunk, ők bizony már az idősebb korosztály képvi­selői közé tartoznak. Ennek köszönhetően aztán olyan könnyedén jön elő belőlük új maxi CD-jük címadó nótája, a Gitty Up, mintha a világ leg­természetesebb dolga lenne, hogy ők is királyok. Pedig a dal egyáltalán nem könnyed darab. Rafinált megoldású, kicsit dance-es, kicsit soulos téma, amihez a fúvós hang­szerek nyomnak még egy kis funkot. A lányok nagyon szé­pen adják elő a különböző hangnemeken megszólaló témáikat, egy fia disszonáns hang nincs, pedig a Sample- rek is odatesznek egy-két dolgot. Hiába, ők tényleg number one-ok! Szó nincs arról, hogy a hatva­nas évek flawer-power zenéje köszöntött volna vissza, az Ace of Base sem változtatott sokat eddigi módiján! Bár egy kicsit akusztikusabb a meg­ACE of BASE szólalás, de a lényeg ugyanaz, mint amit már az ABBA is nagyon jól tudott csinálni, a remek vokálmunka. S, miután az Ace of Base nem esik túl messze az ABBA-tól, ismét csak ez a sikerrecept. Harma­dik albumuk a „Flower” jó néhány meglepetést tartogat a hallgató számára, hiszen te­mérdek sláger következik egymás után a „Cruel Sum- mertól” a „Travel To Roman- tics”-ig. Jó szórakozást! * Nyár van, irány a Nudista strand! Annál is inkább, mi­vel az egykori Bakter és Po­lice Brothers tagjai vissza­tértek, s megalakították Ero- gén Zóna elnevezésű pro- jectjüket. A bemutatkozás éppen napjainkban zajlik egy maxi CD formájában, melyen nyári slágerjelölt- felvételük, a Nudista strand szerepel három különböző változatban, plusz bonusz- dallal megspékelve. Hogy a csapatra mennyire lesz igény szerény hazánkban, nos azt majd a közönség dönti el, mindenesetre szerintünk ta­nulhattak volna az előző két formáció kudarcaiból... * Játék! Játék! Játék! Elmúlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: 1. Két tagja 2. Pataki Attila 3. Jakab György A szerencse Boros Évának kedvezett, aki Mátramindszen- ten lakik, a Béke út 51-ben. E heti kérdésünk a következő:- Mi a címe a G-Play együt­tes bemutatkozó lemezének? A válaszokat július 14-ig adhatják postára a következő címre: Nógrád Megyei Hírlap, „Pop plusz rock” 3100 Salgó­tarján, Erzsébet tér 6. sz. A helyesen válaszolók kö­zött maxi CD-ket, műsoros kazettákat, illetve dedikált plakátokat sorsolunk ki. Sztárvallatót G-Play Ez itt (már) a gengszterkorszak A G-Play együttes - Artin, Szpj. Tóth András és „Lu­fika” - úgy robbant be a honi könnyűzenei életbe, mint derült égből a villámcsapás. Ám mindeddig nem csupán a zenekar, de stílusuk, a g-funk is igen ismeretlen volt Magyarországon. Mindezek ellenére nemcsak erről fag­gattuk a csapat egyik motorját, Artint.- Elképzelhető, hogy nem mindig tudatosan, de mégis mindenki a Ganxta Zolee-féle társulathoz kapcsolja a pro- jectet...- Nézd, az ő világuk sokkal keményebb és kizárólag gengsztertémájú dalaik van­nak az ilyen típusú előadók­nak. A g-funk zenéjében is sokkal lágyabb, dallamosabb, igényesebb, il­letve a szövegek tekintetében is sokkal kelleme­sebb hangzást ad. Ennek a stí­lusnak olyan nemzetközi hírű képviselői van­nak, mint War­ren G., Tupac Shakur, Notó­rius B.I.G., vagy említhetném L.L. Cool J.-t is. A g-funk tulaj­donképpen a funky és a gengszter-rap keveréke, így mi is nagyon dögös funky alapokra írtunk szövegeket.- Többször szóba kerültek olyan kifejezések, mint a gengszter, vagy maffia. Mi a véleményed arról, hogy az ilyen fajta zenei világban ténykedő hazai előadókról írt kritikák általában leginkább arról szólnak, hogy a szövegek mennyire nem felelnek meg a magyar valóságnak?- Én sem igazán értem, hogy miért csak ezzel vannak elfoglalva az újságírók és a kritikusok, de azt hiszem, hogy a mi szövegeink abszolút magyar vonatkozásúak. Mi itt élünk, itt születtünk és arról beszélünk, illetve énekelünk, amit magunk körül látunk. Mi nem utazunk el Amerikába és nem az amerikai tévéből szed­tük, hogy itt is vannak gengsz­terek. Ha körülnézek, akkor igenis látom őket Magyaror­szágon, mint ahogy mindenki­nek látnia kell, tehát ehhez spéciéi nemcsak az én sze­mem kell. Fölösleges példákat felhoznom, hiszen a budapesti Aranykéz utcai robbantás a négy halálos áldozatával ma­gáért beszél. Ami pedig a kri­tikákat illeti, remélem a mi zenénk olyan, amiről lehet írni. Igyekeztünk olyan zenei anyagokat összehozni, amiről ha jót, ha rosszat, de biztosan lehet mit írni.- Például azt, hogy kötelező zenei panelekből építkezik?- Minden zenei irányzat­nak megvannak a kötelező elemei. Én úgy gondolom, hogy annak, amit mi ját­szunk, nincsen túl sok, hiszen állandóan változik ez az irányzat. Két évvel ezelőtt ugyanez a stílus teljesen más hangzást, más hangokat al­kalmazott és teljesen mások voltak a zenei alapok is.- Többen azt mondják, hogy mind zeneileg, mind szö- vegileg a „Stirlitz” a legerő­sebb dal az albumom?!-Én azért remélem, hogy több erős dal is van a lemezen, de tény és való, hogy ez valahol egy vicc. Ebben a nó­tában mi arra keressük a választ, hogy Stirlitz a kémség után mibe foghatott, miután a kommunista rezsim összeomlott?! Végül arra jutottunk, hogy Stirlitzből valószínű­leg gengszter lett, mint ahogy sok-sok egykori KGB-s mondhatja el magáról, miután az orosz maf­fia oszlopos tagjává vált. Ebből az ötletből született a szám.- Utolsó kérdés gyanánt kikerülhetet­len a téma; milyen a kapcsolatotok a már említett Ganxta-féle csoportosulással?- Jóban vagyunk velük. El­ismerjük egymás munkáját, aminek ékes bizonyítéka, hogy a „nagy” Dopeman vendégként szerepel a leme­zünkön. Abszolút baráti vi­szonyban vagyunk egymással és egyáltalán nem áll távol tő­lünk, hogy közösen csinál­junk bármit is . .. Sándor András A G-Play felfelé halad a különböző slágerlistákon

Next

/
Thumbnails
Contents