Nógrád Megyei Hírlap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-07 / 157. szám

1998. július 7., kedd Ország - Világ 5. oldal Hiányzó lakástörvények Legyen végre kormányzati szinten felelős, kompetens gazdája a lakásügynek - szorgalmazták a területfej­lesztéssel foglalkozó szakmai szervezetek képviselői egy tegnapi tájékoztatón. A szociális és a lakástörvény módosítását, továbbá a telepü­lésügyről, illetve a szakmai, a civil és a szakszervezeti érdek- képviseletekről szóló törvények megalkotását javasolták a most hivatalba lépő kormánynak a Lakásbérlők és Lakók Egyesü­letének és a Magyar Település- és Területfejlesztők Szövetsé­gének vezetői. Battha Pál, a LABE elnöke szerint a lakásügy jobb helyen lenne a szociális vagy a telepü­lésfejlesztési ügyekért felelős tárcánál, mint jelenlegi helyén, a Pénzügyminisztériumban. Az átszervezéssel megszüntethet­nék az egyoldalú, restrikciós, a költségvetési kiadások csök­kentésére koncentráló szemlé­letet a lakáspolitikában. Módosításra szorul a hatá­lyos lakástörvény is, mivel az csak a korábbi állami tulajdonú lakásokkal, illetve privatizáció­jukkal foglalkozik. Szilvássy István, az MTTSZ ügyvivő társelnöke a hátrányos helyzetű településekkel kapcso­latban felvetette: ahol kudarcot vall a központi támogatás, ott az is elgondolkoztató, hogy a helyi önállóságnak megvannak- e egyáltalán a feltételei. A közüzemek helyzetét és a köztisztaság ügyét nem lehet rendezni a településügyi tör­vény megszületése nélkül - vé­lekedett végül Szarvas Tibor, a Településszolgáltatási Egyesü­let vezetője. Előzetesben egy ingatlanvállalkozó Óriás Tamás haragosa volt A Központi Bűnüldözési Igazgatóság (KBI) még csü­törtökön őrizetbe vett egy in­gatlanvállalkozót, akit a bíró­ság pénteken előzetes letar­tóztatásba helyezett ember­ölés előkészülete bűntettének alapos gyanúja miatt - jelen­tette be hétfőn, az ORFK sajtófőnöke. Sági Zoltán alezredes elmondta: az ügy egyelőre „még nem köt­hető konkrétan” a négy halálos áldozatot követelő, csütörtökön a fővárosban történt Aranykéz utcai robbantásos merénylet­hez. A KBI előtt azonban nyil­vánvalóvá vált, hogy a 32 éves ingatlanvállalkozó és az ismert merénylet célpontjaként sze­replő Boros József Károly (akit beceneve „ Óriás Tamás ” miatt mindenki csak Boros Tamás­ként ismert) között egy több 10 millió forintot érő Váci utcai ingatlan miatt ellentét ala­kult ki. Az ingatlanvállalkozó nem sokkal a robbantás előtt tűnt el bejelentett lakóhelyéről, ezért felkutatása eléggé problemati­kus volt - közölte Gyólai László alezredes, a KBI osz­tályvezetője. A tájékoztatón elhangzott: az ügy a KBI-től átkerült a BRFK életvédelmi osztályára. Azt nem kívánták nyilvánosságra hozni, hogy a letartóztatott in­gatlanvállalkozót (akit más rendőrségi forrásokból szár­mazó információk szerint H. Zsoltnak hívnak), milyen ada­tok alapján helyezte előzetes le­tartóztatásba a bíróság. Óvni kell a védett madarat Az eddiginél is nagyobb biz­tonságot szeretne nyújtani a hazánkban élő védett mada­raknak az Országos Magyar Vadászkamara. Mint Heltay István, a kamara elnöke elmondta, még az idei vadászszezon megkezdése előtt felvívással fordulnak az OMVK megyei szervezeteihez, hogy tagjaik az eddigieknél is jobban óvják a védett fajokat. A felhívás hátterét magya­rázva a kamarai elnök emlékez­tetett: nemrégiben a vám- és pénzügyőrség emberei nagy ér­tékű védett madárszállítmányt foglaltak le. És ez az eset nem egyedi: az elmúlt években is többször kellett eljárniuk az il­letékeseknek hasonló ügyek­ben. A szakértők az illegális madárvadászat okozta károkat évente több mint 100 millió fo­rintra becsülik. Néhány hete az Országos Magyar Vadászkamara, a Ma­gyar Madártani és Természet- védelmi Egyesület szakértői el­határozták, hogy pontosan tájé­koztatják a hazai és a külföldi vadászokat a Magyarországon vadászható fajokról. A fórum résztvevői fontos­nak tartották, hogy a törvények és a szabályok megszegőivel szemben kellő szigorral lépje­nek fel a hatóságok: a pénzbün­tetésen túl etikai és büntetőeljá­rást kell kezdeményezni elle­nük. A magyar vadászok kizár­ják soraikból azokat, akik ront­ják hírnevüket. Sikertelen ellenzéki próbálkozások Tegnap az Országgyűlés két bizottsága is foglalkozott a tár­sadalombiztosítási önkormányzatok megszüntetését célzó törvényjavaslat módosító indítványaival, ám ezek közül egyik sem kapott testületi támogatást. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság öt ellenzéki módo­sító indítványról tárgyalt. A testület munkájában részt vevő négy szocialista képvi­selő javasolta: az előterjesztés szövegéből töröljék, hogy az egészség- és nyugdíj-biztosí­tási alapok irányítása állami feladat. Javasolták, hogy az alapok működését ne a kor­mány által kinevezett személy felügyelje, és azzal sem értet­tek egyet, hogy az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazga­tóság és az Országos Egész­ségbiztosítási Pénztár vezeté­sét a jövőben a kormány által kinevezett főigazgatók lás­sák el. Keller László (MSZP) in­dítványával azt szerette volna elérni, hogy a törvény ne a ki­hirdetést követő nyolcadik, hanem csak a százhuszadik napon lépjen hatályba, de a kormánypárti képviselők ezt a javaslatot is elvetették. Az Országgyűlés Alkot­mány- és Igazságügyi Bizott­sága érdemben nem is tárgyalt egyetlen módosító indítvány­ról sem, amelyet szocialista képviselők nyújtottak be a tár­sadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és szerveinek ál­lami felügyeletéről szóló fide-' szés törvényjavaslathoz. A Kökény Mihály (MSZP) nevével fémjelzett indítványt - amely az előterjesztés egé­szének elhagyását célozta - a többi között azzal vetették el a bizottságban, hogy házsza­bályellenes az a javaslat, amely egy jogszabály egészé­nek elhagyására irányul. Fejcserés támadás a bűn ellen A szervezett bűnözés elleni, minden eddiginél hatékonyabb fellépést tervez az Orbán-kabinet. Az elhatározás komolysá­gát jelzi, hogy a hét végén a kormány Béla király úti vendég­házában zárt ajtók mögött tartott tanácskozáson a Fidesz és az MDF miniszterei már tájékozódhattak az úgynevezett „Pintér-Dávid-csomag” részleteiről. A törvénycsomagot az új kormány első - csütörtöki - ülésén vitatják meg. Állítólag az új program része a rendőrség vezetőinek menesztése is. Noha Orbán Viktor nem kí­vánt nyilatkozni a maffiaelle­nes törvényt is tartalmazó jog­szabálycsomagról, kiszivárog­tatott információk szerint ab­ban felismerhetők a valami­kori kormányfő és belügymi­niszter, Boross Péter ötletei. Konkrétumokat az MDF-es politikustól azonban többszöri próbálkozás ellenére sem sike­rült megtudnunk. Valószínű­nek látszik, hogy egyebek mellett szó van az őrizetbevé­telek időtartamának meghosz- szabbításáról és a tartózkodási engedélyek szigorításáról. Dá­vid Ibolya igazságügyminisz­ter-jelölt annyit árult el, hogy azonnal a parlament asztalára kell kerülnie például a tanúvé­delmet biztosító törvénynek, míg néhány más, a bűnözés megfékezésével összefüggő jogszabály módosítását a kö­zeljövőben tervezi az új kabi­net. Az úgynevezett maffia- törvény megalkotásával pár­huzamosan módosulnának például az idegenrendészeti, a büntetőeljárásra vonatkozó és a nemzetbiztonsági törvény el­járási szabályai. A Béla király úti eszmecse­rével egy időben olyan hírek kaptak szárnyra, hogy menesz­teni kívánják a rendőrség tel­jes vezérkarát: Forgács Lász­lót, az ORFK vezetőjét, Ig- nácz István bűnügyi főigazga­tót, Bánfi Ferenc közbizton­ság? főigazgatót, sőt, Berta At­tilát, Budapest főkapitányát és Lázár Jánost, a BRFK bűn­ügyi igazgatóját is. Közülük a szabadsága idején is dolgozó Ignácz István dandártáborno­kot sikerült elérnünk, aki a hétfői napilapokból értesült a szerinte egyelőre álhírről. Ahhoz képest - mondta -, hogy a tévében nemrég még mint leendő főkapitányról szóltak róla, meglepte az új­sághír. Hivatalosan senki sem értesítette őt egy esetleges személyi változásról - tette hozzá -, bár tisztában van az­zal, hogy a politika kiszámít­hatatlan. Mindenre fel kell ké­szülnie, noha úgy érzi, a rend­őrség az utóbbi időben sikert sikerre halmozott. (takács) Az idegenforgalmi szezonban fokozza ellenőrzéseit a tisztiorvosi szolgálat Ki evett a tányérkámból? Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal az idén is fokozott éjjel­nappali ellenőrzéseket ígér a nyári, idegenforgalmi fősze­zonra. Azoknak a vendéglátósoknak, akik a közegészségügyi szabályokat megszegik, az üzlet működési engedélyének fel­függesztésével is számolniuk kell - jelentette be dr. Molnár Ilona országos tisztifőorvos. A legfrissebb vizsgálatok ta­pasztalatai azt mutatják, hogy a melegkonyhás üzletek jelen­tős hányadánál gyakori az üzemeltető-váltás, s a gyors meggazdagodás reményében egyesek a súlyos higiénés sza­bálysértésektől sem riadnak vissza. A kisegítő személyzet nagy része semmiféle képzett­séggel nem rendelkezik. Gya­kori hiányosság az áruk nem megfelelően elkülönített rak­tározása, a készételek túltáro- lása, a tojás fertőtlenítésének elmulasztása, a helytelen mo­sogatás, a fagylaltkönyv rend- szertelen vezetése. Főleg a határ menti terüle­teken tapasztalták, hogy szá­mos egységet magyarul alig beszélő „állampolgár” üze­meltet, a hazai jogszabályok figyelmen kívül hagyásával, szakmai és higiénés igényte­lenséggel. A vendégterek tisz­tasága általában elfogadható, de a kiszolgáló térségek már többnyire takarítatlanok. A korábbi évekhez képest enyhén növekvő tendenciát mutat a nagyobb csoportokra kiterjedő ételfertőzések száma. A nyáron a Vám- és Pénzügyőrség, a települési önkormányzatok, a Fogyasz­tóvédelmi Főfelügyelőség és az Élelmiszer-ellenőrző Állo­más szakemberei is csatlakoz­nak a tisztiorvosi szolgálat el­lenőreihez. A közös fellépést indokolja, hogy néhány vál­lalkozó nagyobb energiát for­dít a hatósági ellenőrök meg­fenyegetésére, mint üzlete tisztán tartására. N. Zs. Nincs előrelépés az Európai Unió költségvetésének kérdé­sében. Az unió pénzügyminisz­terei hétfőn Brüsszelben egyet­értettek abban: a bővítés előtt garantálni kell, hogy annak fi­nanszírozási következményei a tagállamok számára elviselhe- tőek lesznek. A bővítéssel ugyanis annak vállalása is jár, hogy a mai tagállamok anyagi­lag segítenek az új tagoknak az ő gazdasági és szociális fejlett­ségi szintjükhöz való felzárkó­zásban. Az osztrák EU-elnök- ség elsődleges feladatai közé sorolta a bővítéshez kapcsolódó mezőgazdasági és pénzügyi re­formok megoldását. Örök időkre szóló orosz-ka- zah barátságról írt alá közös nyilatkozatot Jelcin orosz és Nazarbajev kazah államfő. A tárgyalások után kézjegyükkel látták el a Kaszpi-tenger talap­zatának megosztásáról kötött megállapodást is. Közös hadgyakorlatokat tervez Kína és az Egyesült Ál­lamok, hogy véget vessen a két ország hadereje között az évti­zedek során kialakult bizalmat­lanság légkörének. Népirtási per kezdődött Há­gában. A háborús bűncselek­mények kivizsgálására felállí­tott ENSZ-törvényszék előtt Milan Kovacevic boszniai szerb orvosnak kell felelnie tet­teiért. ő a fő felelősök egyike három fogolytábor létesítéséért, ahol muzulmán polgári szemé­lyek ezreit tartották. Kínába zarándokol a dalai láma. A száműzetésben élő ti­beti egyházfő, aki szent helye­ket szeretne felkeresni, kijelen­tette: a legfontosabb feladat a hatalmas országba ékelődött Tibet, hogy megteremtsék a kölcsönös bizalmat egymás iránt. Nagy vihart kavar Franciaor­szágban, hogy az egészségügyi takarékossági terveknek megfe­lelően hatálytalanították az egészségbiztosító és a házior­vosok szerződéses rendszerét. Pozsonyban is TNT-vel kö­vették el a szlovákiai alvilág egyik vezetője elleni merényle­tet. Az áldozatot, Eduard Dini­cet május 9-én úgy ölték meg, hogy egy általa látogatott te­niszpálya bejárata előtt, eddig ismeretlen robbanóanyagot ás­tak a járdakő alá, s amikor a ki­szemelt áldozat egy alkalom­mal oda lépett, a pokolgépet távirányítással felrobbantották. Hét idős személy vesztette éle­tét a hét végén a Görögországot július első napja óta sújtó káni­kula következtében. Athénban a hét végén mintegy hétszázan jelentkeztek a főváros sürgős ellátást nyújtó központjában. Megtalálták az elrablott képeket. Az olasz rendőrség nyomára bukkant annak a három festménynek, amelyet a római Modern Nemzeti Galériából raboltak el. Van Gogh és Cézanne alkotásait a rablók májusban, egy éjszakai betörés során vitték el. fotó: feb/reuters Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Életfogytos főiskolások • A nővérke átöltöztetése • Egymásba szerettek a gyerekeim • Reeve legnehezebb csatája Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin

Next

/
Thumbnails
Contents