Nógrád Megyei Hírlap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-21 / 169. szám
6. oldal Hirdetés 1998. július 21., kedd REX-HUMANUM' TEMETKEZÉS Salgótarján, Füleki út 26. ^(32) 431-544 Éjjel -nappal: 06-30/552-137; 06-30/552-138 Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYURKÓSÁNDORNÉ Ibolya néni 75 éves korában elhunyt. Temetése 1998. július 21-én (ma) 17 órakor lesz a sógújfalui temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy SÖRÖSGYULA életének 69. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Búcsúztatása és hamvainak örök nyugalomba helyezése 1998. július 24-én, 16 órakor lesz a baglyasaljai temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó földi útjára velünk együtt élkísérik. AGYÁSZOLÓ CSALÁD 1 Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LOVAS IMRE életének 60. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 1998. július 23-án, 17 órakor lesz a vizslási temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. AGYÁSZOLÓ CSALÁD I O Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VINCZE ISTVÁN a Nógrádi Szénbányák volt titkárságvezetője életének 77. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 1998. július 24-én, 16 órakor lesz a salgótarjáni régi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD | jfr Mély fájdalommal tudatjuk^N V mindazokkal, akik ismerték és ' szerették, hogy H0D0VÁNJÁN0SNÉ szül. Faragona Erzsébet 58éves korában, hosszú betegség után elhunyt. Temetése július 24-én, 15 órakor lesz a zagyvapálfalvai felső temetőben. AGYÁSZOLÓCSALÁD 8 ADÁS-VÉTEL 2 db süldő malac eladó. Ugyanitt Robi 151-es kerti gép eladó. Ho- mokterenye, Kossuth út 22. Érd. 18 h után: Tóth Tibomé. Eladó 30 cm-es gyalugép 25 E Ft, német, kézi gyalugép 10 E Ft, 300 db bazaltkő 40 Ft/db, 380-as körfűrész 25 E Ft. T.: 32/441-356. . VINCZE SÁNDOR temetkezési vállalkozó Kisterenve, Bajcsy-Zsilinszky út 11. Tel.: (32) 350-526 Salgótaiján, Füleki út 43. Tel.: 06-20/549-682 ELHALÁLOZOTT: RÁKOS PÁLNÉ szül. Letovai Rozália 85 éves korában. Temetése 1998. július 21-én (ma) 17 órakor lesz a kisterenyei temetőben. A gyászoló család egyben köszönetét mond mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. ily fájdalommal tudatjuk, hogy PÓCZ0S SÁNDOR életének 64. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása július 23-án (csütörtökön) 17 órakor lesz a salgótarjáni régi központi temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjáraelkfsérik. 6 GYÁSZOLÓ CSALÁD S 2 részes, 380 V-os elektromos sütő eladó. 32/377-048, 18 hr-tói. Kötőgép, Brother 910-es, kéttűá- gyas, motoros eladó. 32/354-007. Eladó 1 db 140xl90-es, 2 db 150x130-as, redőnyös ablak. 32/421-114. St., Bereczki u. 31. 32 ezer kalóriás, vegyestüzelésű kazán eladó. Érd.: 32/470-095. 4 személyes, előteres sátor és nagyon olcsó lemezradiátor eladó. Érdeklődni: 32/441-013. Nyárfaerdőt vennék vágási engedéllyel. 06-1/349-9357, 06- 30/408-896. Palotapincsi kiskutyák eladók. Érd.: 32/363-558, 17 h után. Rottweiler kölykök törzskönyvvel, oltva, tetoválva eladók. Érd.: 32/402-035, 06- 30/551-870. JÁRMŰ "0" évestől autóját karambolosán megvásárolnám. 06-20/77-87-35. "0" évestől autóját karambolosán megvásárolnám. 06-30/440-110. "0" évestől autóját törötten, kp.- ért megveszem! 06-30/490-210. 1990-es évjáratú Trabant friss műszakival eladó. Irányár: 140 000 Ft. Érd.: 32/368-166. Autómentés Váróczi! 32/312- 579, 06-60/344-202. Gépjármű-átíratás ingyenes ügyintézése, biztosításkötés az ország 10 megyeszékhelyén, Salgótarjánban, az Alkotmány út 20 sz. alatti üzletsoron, rendőrséggel szemben. Piramis Bróker Rt. Tel.: 32/317- 956. Honda Accord 2000 EX, 1990- es, sok extrával eladó. I.-ár: 1 250 E Ft. T.: 32/370-460, 06-30/832- 960. Személy Barkas sürgősen eladó. 06-30/954-078. TZ 4K-14B traktor eladó. Érdeklődni: 32/340-243. VW Transporter 8 személyes szgk. 1,6 D eladó. 06-30/649- 165. Wartburg eladó. Ugyanitt MTZ 50-es hengerfej, hüvelygamitúra. T.: 32/406-065. ÁLLÁS A Kanizsai Dorottya Egészségügyi Szakközépiskola (3100 Salgótarján, Füleki u. 41.) matematika-fizika és biológia-kémia, vagy kémia-fizika és biológia-földrajz szakos állást hirdet. Két szak és egyetemi végzettség szükséges. Pályázatbeadás: július 30- >gKft. keres gépi forgácsolókat. Telefon: 32/422-562. Kiváló kereset! 1500 Ft/nap + benzintérítés + jutalék. Feltétel: személyautó. 06-30/657-155. A nagy érdeklődésre való tekintettel a WINTERTHUR Biztosító Rt. újabb tanfolyamot indít 1998. augusztus 15-én. További jelentkezéseket az alábbi telefonszámokra kérjük: 06-30/455-225, Bgy. 35/301-242,35/314-127, St. 06-20/661-304. Ország egész területén piaccal rendelkező kft. vezető beosztásba keres agilis, 1995. év után diplomát szerzett, fiatal munkatársat. Pályázatokat a kiadóba "Profi" jeligére kéijük beadni. Kérdezőbiztosokat és üzletkötőket keresünk azonnalra: 06- 60/505-101. Megbízható, józan életvitelű nyugdíjast keresek parkolóőmek st.-i munkahelyre. 06-20/762- 888. Nyelviskola keres salgótaijáni kirendeltségébe angolul jól beszélő, dinamikus munkatársat hosszú távra. Jelentkezés: 46/413-126-on. Nyelviskola keres Salgótarjánban dinamikus angolnyelv-tanárt teljes munkaidőben, hosszú távra. Jelentkezés: 46/413-126- on. Termékforgalmazásra munkaerőt keresek, gépkocsival. 32/461- 793. INGATLAN Diósjenői üdülőövezetben eladó 2 szintes faház 160 m* 2-es telken, berendezéssel együtt. Irányár: 2,3 M Ft. T.: 06-1/2215- 304. Jászárokszálláson gázfűtéses, összkomfortos nyaraló eladó. Érd.: 06-22/243-010. Nagyméretű, összkomfortos, iker családi ház egyben és külön is eladó. St., Füleki út 141. T.: 32/431-617, 431-973. Nőtincsen kettő telek eladó. 06- 1/256-8157. S.-tarján, Kercseg úton alsó szintes, 2+2 fél szobás lakás garázs- zsal együtt eladó. 32/430-922. St., Kistarján út 2-ben 1,5 szobás lakás eladó. 32/312-904. Vásártéri egyszobás lakás eladó. Érd.: 32/422-838 vagy 310-084. Zagyvapálfalván 100 m2-es családi ház kerttel eladó. Ugyanitt üstház üsttel, gáztűzhely palackkal, új, olasz szőnyegtisztító gép. 32/440-519, 17-20-ig. VEGYES Bátonyterenye belterületén működő italbolt eladó. Érd.: 06-1- 277-1335,420-4106. Csincsillatenyésztők! 1998. július 25-én, 16 órától a Csincsilla Bt. budapesti csincsillatenyésztési rendszer képviselője tájékoztatást tart S.-taiján. Mezei út 43. alatt. T.: 32/421-035. Minden érdeklődőt szívesen várunk! Garázsajtó, kapu! 35/350-381. Gázos lakás kiadó. 32/445-295. Kanadai fehér, előnevelt húspulyka megrendelhető. Tel.: 32/376-042, 06-30/633-052. Könyvelői iroda. 35/340-353, 06-20/477-045. Radal radiátor akciós áron! Gázkészülékek, csövek ingyenes házhoz szállítással. Karancslapujtő, Jókai út 3. 32/447-351, 06-60/344-614. Redőnyök, napellenzők garanciával! 32/441-985, 32/312-141. Színesfémátvétel! Áraink: vas 14 Ft/kg, öntvény 15 Ft/kg, alumínium 150 Ft/kg, sárgaréz 160 Ft/kg. 5 q felett házhoz megyünk! Oláh Lajos, Baglyasalja, Petőfi út 95. Tel.: 32/314- 631. Nyitva: reggel 7-től 20 óráig. Zagyvarakodón garázs eladó. T.: 32/315-194. Az ST. GLASS Öblösüveggyártó és Forgalmazó Rt. 218. Sz. Üvegipari Szakiskolája felvételt hirdet üvegfúvó és üvegcsiszoló szakmákban 16. évét betöltött, legalább 8 osztályt végzettfiataloknak21 éves korig. Az iskola időtartama 2 tanév. Avégzett tanulóknak munkalehetőséget biztosít a társaság. Juttatások:- Ingyenes az étkeztetés, a kollégiumi elhelyezés, a vidéki tanulók esetében utazási költség átvállalása.- Szakmai gyakorlat időtartamára anyagi támogatást nyújt.- Az iskolai év befejezése után a tanulmányi eredménytől függően 2000-5000 Ft-igjutalomban részesíti diákjait.- Anyagilag istámogatjaatanulók művelődését, szórakozását, sportolását és a tanulmányi kirándulásokat. Jelentkezési határidő: 1998.08.31. Jelentkezés: a 218. Sz. Üvegipari Szakiskolában. Cím: 3100 Salgótarján, Huta u.1. F Tel.: 410-433/382 | MÉG JELENTKEZHET A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA SALGÓTARJÁNI KIHELYEZETT TAGOZATÁRA! Megszerezhető végzettség: állami főiskolai diploma, INFORMATIKUS MÉRNÖK szakképesítés. Konzultáció heti egy alkalommal, szombatonként. FELVÉTELI VIZSGA NINCS! Jelentkezési feltétel: középiskolai érettségi bizonyítvány. A képzés teljes egészében Salgótarjánban történik. Jelentkezési határidő: 1998. AUGUSZTUS 31. Részletes tájékoztató az érdeklődő szülők és leendő hallgatók részére 1998. JÚLIUS 25-én és AUGUSZTUS 1-jén, 9 ÓRAKOR a NÉPJÓLÉTI KÉPZÉSI KÖZPONT-ban, Salgótarján, Május 1. út 54. Inf.:dr. Agócs József ; Tel.: 32/416-833 i ELADÓK! Vác, Hattyú utca 47. sz. alatt 1,1.5,3,4 szobás, liftes lakások, üzlethelyiségek, teremgarázsok. Kamatmentes, ill. igen kedvezményes részletfizetés. Megtekinthetők a helyszínen. Tájékoztatás: "Váci Komber" Kft. Vác, Balassagyarmati út 46-48. | Tel.:27/313-522. § FIGYELEM! 1998. szeptember 6-án tartandó BÁNYÁSZNAPI RENDEZVÉNYRE (Salgótaiján, Gyurtyánosba) vállalkozókat keresek: vendéglátóst, pecsenyesütőt, édességértékesítőt, gyermekek szórakoztatására vállalkozót. Jelentkezni lehet a 06-30/688-722 telefonon, egész nap. Angyal Jánosáé ® _______________vállalkozó s S zámítástechnikai napközis tábor júl. 13-tól aug. 7-ig, hetenként. Szeptemberi tanfolyamaink: 1. alapfokú számítógép-kezelő 2. középfokú szoftverüzemeltető 3. felsőfokú rendszerinformatikus g (rendszergazda, 1 vagy 2 éves) § 4. felsőfokú oktatási informatikus (pedagógusoknak, 1 vagy 2 éves) 5. felsőfokú programozó (1-3 éves) PSZF-SALGÓ Kft., St., Kistarján út 5. Tel.: 417-133 (Olaj Edit) Fax: 310-821 NISSAN Primera1,6SLX 1992-es, 5 sebességes, négyajtós, 1998. decemberi műszakival, nagyon jó állapotban, extrákkal, klímával, laser controllal ellátva, sürgősen eladó. Érdeklődni lehet: 1998. július 21-től munkanapokon, 8.00-15.00-ig. Népjóléti Képzési Központ, 3100 Salgótarján, Május 1. út 54. §; T.: 327416-833. Sulcz Nándornál. | Romhanyba, Patakra jutalékos rendszerben. Érdeklődni: 06-30/534-088-as és a 06-30/352-059-es telefonon! Thermoplán üvegezett ablakok, erkélyajtók, belső- és bejárati ajtók 5500 Ft-ért! (Salgótaiján) 06-60/312-256 J VEGYEN tiszta LEVEGŐT! A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium 25 000Ft-os támogatásával, valamint az Ön hozzájárulásával katalizátor nélküli járműve most katalizátorossá válhat. Az Ön anyagi hozzájárulása keleti típusú motoroknál: katalizátor + beszerelés + zöldkártya, 1400 Ft nyugati, távol-keleti és kisbusznál: katalizátor + beszerelés + zöldkártya. 6400 Ft A FELSZERELÉST VÉGZŐ SZAKSZERVIZ TAKÁCS ZOLTÁN, Salgótarján, Füleki út 120. Tel.: 32/431-658, illetve 06-60/471-648 g Nyitva: H-P 7-17, SZÓ. 8-13-ig. | Tőzsdei előrejelzés az év végéig • • Omlenie kellene a pénznek Az ázsiai és az orosz válság rendeződését követően a jó hazai makrogazdasági helyzet, illetve a várható magas, kiegyensúlyozott növekedés miatt jelentős árfolyamemelkedésre számít a budapesti tőzsdén az év végéig Molnár László, a GKI Gazdaságkutató Rt. kutatás- vezetője, aki szerint a BUX decemberre elérheti a 10 500-11 000 pontot is. A magyar tőzsdei árfolyamok lényegében a nemzetközi helyzet alakulásától függenek, ám a külföldi befektetők magatartását sokszor a belgazdasági várakozások határozzák meg - mondta Molnár. Az elemző szerint a magyar tőzsdén olyan vállalatok szerepelnek, amelyek az átlagnál nagyobb nyereséggel dolgoznak. Ezért, ha csak e cégek mutatóit nézzük, kijelenthetjük, hogy minden A kategóriás papír alulértékelt. A hazai viszonyokat tekintve tehát ömlenie kellene a pénznek a tőzsdére. Ehhez képest stagnálnak az árfolyamok. A bizonytalanságnak Molnár szerint két oka lehet. Vagy a makrogazdaság várható alakulását illetően bizonytalanok a befektetők, vagy a nemzetközi, ezen belül az ázsiai, illetve az oroszországi piaci helyzet miatt. A belföldi okok közül kiemelte, hogy a választás időszakában a győztes Fidesz sok olyan intézkedést ígért, ami a szigorú költségvetési politika fellazítását vetítette előre. A befektetők most arra várnak, hogy az ígéretekből mi valósul meg. Egy szigorú jövő évi költségvetés várhatóan eloszlatja a kétségeket, igaz, ez leghamarabb az 1999. évi büdzsé elfogadásakor következik be. Az ázsiai és az oroszországi helyzetet illetően érdekes, hogy a nyugati befektetők eddig azt mondták: ezt a két piacot elkülönítetten kezelik a kelet-európaiaktól - monda Molnár László. A tények azt mutatják, hogy amikor a helyzet Oroszországban bizonytalanná válik, akkor a nyugati befektetők azonnal leértékelik a magyar cégeket. Kivonulnak, illetve kivárnak, amit az is mutat, hogy nincsenek vevők, miközben eladók folyamatosan megjelennek a piacon. Jó példa erre az EGIS és a Richter, tehát azok a vállalatok, amelyeknek jelentős orosz piaci kapcsolataik vannak. Molnár László szerint a Rába ebben a vonatkozásban ellenpélda lehetne, hiszen főként észak-amerikai piacra termel, s ott elég jók a konjunktúramutatók. De érdekes módon ezt a papírt sem veszik a befektetők. A budapesti árfolyamok alakulását nagyban befolyásolja, hogy mi történik Oroszországban, s ha az IMF megadja a 22 milliárd dollár támogatást Moszkvának, akkor az oroszországi helyzet fél évre biztosan stabilizálódik, s a budapesti tőzsdei árfolyamok mindenképpen emelkedni kezdenek. Molnár László szerint akár 30-35 százalékkal is emelkedhetnek az árfolyamok, s az év végre a BUX elérheti a 10 500-11 000 pontot..