Nógrád Megyei Hírlap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-21 / 169. szám

1998. július 21., kedd Megyei Körkép BATON YTERENYE 3. oldal Nógrád Megyei Hírlap Baráthi Ottó jegyzete Agráraggodalmaím /Kszintén szólva aggódtam búza-túltermelési gondja­ink miatt, jó, hogy jött az ígé­retes nevű új tárca határo­zottságáról már korábban is­mert vezetője, s megkezdődött a búza garantált áras felvá­sárlása. A gabonagondok persze még korántsem múltak el, hiszen akkor nem javasol­nák egyes mezőgazdasági ér­dekképviseleti szervek a bú­zánál alkalmazott módszer más gabonafélékre történő ki- terjesztését. Aggódom, ha ilyen jó lesz a gabonatermé­sünk, vígan megyünk tönkre! Olyan furcsa, ilyentájt in­kább azon szoktunk aggódni, kerül-e annyi búza a magtá­rakba, hogy biztosítva legyen mindennapi kenyerünk, most meg olyan sok van, a gazdák nem tudnak mit kezdeni vele. Emlékszem, 1995 tavaszán krumplikrízis volt, a hiány miatt a kereskedők jóval száz forint fölé tornázták a kilón­kénti árat, ezen a termelők felbuzdultak, a padlást is be­vetették, aztán a felét sem tud­ták eladni a termésnek, 20 fo­rintért lehetett kapni a pia­con, de ha ügyesen alkudott az ember, 15-ért is megkap­hatta. Ahogy most búzából, akkor burgonyából volt a lai­kus számára érthetetlen túl­termelési válság. Jó, tudom én, nem lehet pontosan megtervezni, hogy mennyit kell vetni ebből meg abból a terményféleségből, kiszámíthatatlan, mennyit eszik a nép, mit vesz fel a piac, milyenek lesznek a fel- vásárlási árak, lesznek-e egy­általán? Aztán ott van az a fránya időjárás, egyik évben aszály, a másik évben meg minden lefagy, szárazság után vízözön, elöntött területek. A gazdák kártalanításáról a hét végén döntenek az illetékesek, nesze neked költségvetés! Csoda-e, ha egyes szakembe­rek szerint agrárgazdaságunk egy drámai végkifejlet utolsó óráit éli: a világszínvonalról a megsemmisülés közelébe került. De nehogy már a ma­gyar parasztot hibáztassák ezért, mert némelyek erre is képesek. Utóbbiak ne felejtsék az elkerülhetetlen, ám ellent­mondásokkal teli privatizá­ciót, a nagyüzemi gazdaságok nagyon is elkerülhető szétve­rését, a támogatási rendszer felrobbantását, az egész ag­rárgazdaság szabályozatlan­ságát. S ne felejtsék: a cikli­kusan működő gazdaságok pulzáló folyamatait befolyá­solni lehet, sőt azt mondják a közgazdászok, szabályozni is kell! Ez azonban már nem a gazda, meg a közgazda kizá­rólagosfeladata, nem bizony. Színre kellene lépniük az okos agrárpolitikusoknak is. Remélhetjük csak, lesznek T\ ilyenek szép számmal az ígéretes nevű minisztérium­ban, s be is váltják a hozzájuk fűzött reményeket! Cél az emberhez méltó környezet megteremtése Felújítják az idegéri lakásokat Ti IéMM ' -V v' *wüf Munka után, hazafelé Bér község határá­ban kígyózik ez az út; a földekről vezet a faluba. Persze nem csak a munkába vagy onnan hazafelé igyekvők lába kop­tatja, időnként autó vagy munkagép is végigmegy rajta. Vajon hány láb rúgja itt a port vagy tapossa a sarat? lü tudja. Legfeljebb az út lenne a meg­mondhatója ... FOTÓ: GYURIÁN Pályázatok: az andezitoszlopok és a béri idegenforgalom Világ csodája a Cserhátban A világviszonylatban egyedülálló béri andezitoszlopok látogat- hatóságának megtervezésére 750 ezer forintot kapott a béri önkormányzat a környezetvédelmi alaptól. (Folytatás az 1. oldalról) célja az esélyegyenlőség szin­ten tartása. Ha pedig Idegér már rendben lesz, akkor kiteijeszt- jük tevékenységünket a város más területeire is. Mi elkezdtük ezt a munkát, mert valakinek el kellett kezdeni, és normális, emberhez méltó körülményeket szeretnénk teremteni az egész városban. H.E. A kiviteli tervek alapján 15-20 millió forintos pályázatot állít össze a képviselő-testület, melyben az oszlopok megköze­(Folytatás az 1. oldalról) Kiss László meggyőződése, hogy Minárovicsék tisztázzák magukat, s a cég visszaállít­hatja megtépázott tekintélyét. Székesfehérvárott július 15- re tervezte az Albacomp a to- ronyüzletház műszaki átadását, ám ezt a határidőt előre hozva a vállalkozók már július elsején birtokba vehették üzleteiket. A teljes üzletház műszaki átadása és használatba vétele július vé­gére várható, az ünnepélyes avatót augusztus 19-én tartják. A CIB Bank viszont már - ide­iglenes használatba vételi en­lítéséhez a következők megépí­tése szerepel: turistaút, autó­busz- és személygépkocsi-par­kolóhely, valamint a forrásnál gedély birtokában - július 6-án megnyitotta itt az 540 négy­zetméter alapterületű új fiókját. Ez a pénzintézet egyébként a salgótaijáni üzletházban is rész- tulajdonos lesz. Az elsősorban számítástech­nikai piacon jegyzett Albacomp veszprémi üzletház-építkezése azonban csúszik. Ennek oka, hogy az építkezés engedélye­zése körül adódtak problémák. A szanálásokat ugyan már befe­jezték, de a munkálatok meg­kezdése előtt az üres terepet még a műemlék-felügyelőség régészei kutatják. pihenőhely. Az Andezit foga­dóban és a községben tájékoz­tató táblákat helyeznek el. Amennyiben a pályázati pénzt megszerzik, akkor 1999. áprili­sában megkezdik az idegenfor­galom fejlesztését szolgáló be­ruházás megvalósítását. Salgótarjánban sokan attól tartottak, hogy a bírósági ügy miatt félbemarad a városköz­ponti építkezés, halastó lesz a Nemzeti helyén. Megnyugtató, hogy az alapozáson túl lesznek, lassan „kijönnek a földből”. A beruházásra eddig egytucatnyi előszerződés született, a vissza­lépőkkel a cég továbbra is tár­gyal. Az építkezés - melynek szerkezetépítési munkálatait a Grabarics Kft. végzi - befejezé­séhez további pénzügyi befekte­tésre, pénzügyi garancia vállalá­sára is hajlandó a fehérvári tár­saság. Tarnóczi László Hírek Könyvtárszünet Salgótarján - A Strand Ho­telben működő közkedvelt SZMT-könyvtár augusztus 1-jétől 31-ig zárva tart. Az első kölcsönzési nap: szep­tember 1. Az olvasók kérér sére egyébként szeptember­től a következőképpen ala­kul a könyvtár nyitvatartási rendje. Hétfőn és pénteken: 12-18 óráig. Kedden, szer­dán és csütörtökön: 8-tól 16 óráig. Jutalomút Ságújfalu - Egynapos szé­kesfehérvári kirándulás a ju­talma az idei faluszépítő tá­bor résztvevőinek. A negy­vennégy fős csoport július 22-én, szerdán utazik, s a város nevezetességeivel is­merkedik, visszafelé azon­ban a fővárost is érintik, ahol szintén lesz program. Felújítás Tar - A községi önkor­mányzat a József Attila ut­cában felújíttatta a vízelve­zető árok burkolatát. A mintegy 200 ezer forint ér­tékű munkálatokat a köz­munkások végezték el, így a falu költségvetését csak az anyagok ára terhelte. Fényképkiállítás Pásztó - A mátrakeresztesi klubkönyvtárban július 26- án 17 órától látható a „Ke­resztesi arcok, képek” című fényképkiállítás. Danka Ist­ván fotóművész archívumá­ból néhai Stolmár Viktor ta­nár úr századforduló után készült felvételeiből váloga­tott. A kiállítást Robotkay Zsóka művelődésszervező, a Hatvani Lajos Múzeum munkatársa nyitja meg. A visszalépések ellenére építkeznek Salgótarján központjában • • Uzletház lesz halastó helyett A sérült állapot emberjogi, politikai kérdés, nem orvosi, szociális probléma Start előtt az önállóélet-központ (Folytatás az 1. oldalról) önálló. Ha nincs tanulási lehe­tőségem, akkor csökkennek a munkalehetőségeim is. Ha nincs hol laknom, akkor se ta­nulni, se dolgozni nem tudok sehol. Ha a városban nem tudok közlekedni, akkor sem vagyok önálló. Ha a családban nem en­gednek ki egyedül csak kísérő­vel, s nem kezelnek felnőtt em­berként, nem hiszik, hogy ké­pes vagyok megszervezni az életemet, akkor megint két­ségbe vonják az önállóságomat. Az önálló életre neveléssel a megváltozott munkaképességű emberek függőségét szeretnénk oldani, megszüntetni. S arra rá­vezetni mindenkit, hogy ez az állapot emberjogi és politikai kérdés és semmi esetre sem or­vosi, vagy szociális probléma.- Mi tette szükségessé a köz­pont létrehozását?- Maga az élet követelte - mondja Goldmann Mária - A sérült állampolgárok igen gyak­ran akár a hivatalok, akár inté­zetek, vagy személyi segítőket alkalmazó szolgáltatók függő­ségében élnek. A világ számos nyugati országában előbbre tar­tanak már ezen a területen. Mi 1995 óta szervezzük életmód­táborainkat, ahol fő cél azon új kezdeményezés megismerte­tése, amely az önállóélet-köz- pontok lényegét jelenti.-Megfogalmazná ezt a lé­nyeget?- Ebben Czézár Gábornéra, a MEOSZ külkapcsolatokkal foglalkozó főmunkatársára ha­gyatkoznék, . aki .az ■ alakuló megbeszélésünkön ismertette az önálló élet filozófiáját. Ön­álló életet, vagy önrendelkező módon élni nem azt jelenti, hogy amennyire csak lehet füg­getlenek vagyunk, hanem azt, hogy mi döntjük el: mikor, hol és kitől kapjuk meg azt a sze­mélyi segítséget, melyre sérült állapotunk miatt van szüksé­günk. Az önállóélet-mozgalom iránt elkötelezett sérült embe­rek azért harcolnak, hogy a tár­sadalom az egészséges embe­rekkel egyenjogúan fogadja el őket, szükségleteikhez az egyenlő esélyeket biztosítsák.- Ezt a lényeget hogyan szolgálja az önállóéletvitel- központ?- Nos igen. Számunkra sé­rültek számára is most az a fon­tos, hogy tisztában legyünk az önállóélet-központ működésé­vel, hiszen megannyi szerveze­tünkben másként látják a mű­ködését. Feltehetően amiatt, hogy kevés a működésükkel kapcsolatos tapasztalat. Hiszen a világon is csak a hetvenes évek elején vette kezdetét az independent living, az önállóé­let-mozgalom. Az önálló élet mozgalom fontos elősegítője lesz nálunk a nemrégiben elfo­gadott esélyegyenlőségi tör­vény. Ez a Salgótarjánban mű­ködő központ valójában egy olyan tanácsadó szolgálatot je­lent, ahol szociális, rehabilitá­ciós, oktatási jogi szakemberek működnek, önismereti trénin­geket szervezünk és különös hangsúlyt fektetünk a sorstársi tanácsadásra ......................- Hogyan és hol működik majd ez a központ?- Az az elképzelésünk, mint ahogyan a Soros Alapítványhoz tavaly benyújtott és - megnyert - pályázatunkban is leírtuk, hogy egyelőre heti három alka­lommal szaktanácsadási, illetve sorstársi tanácsadást akarunk működtetni. Tanácsadóknak a legmegfelelőbb szakembereket kértük fel. Megoldjuk a meg­lévő kondicionálóeszközök kölcsönzését is a meglévő kész­letekből. Kísérleti fázis indul: nehéz megtalálni azokat az em­bereket, akik ugyanúgy szeret­nék elfogadni ezt az önállóélet- mozgalmat, ahogyan mi szeret­nénk. Kevesen ismerjük igazán jól a helyzetet, mi magunk is szeretnénk tanulni, egyben to­vább is adni a dolgokat. Bízunk városunk ’ alpolgármesterében, aki a központ elhelyezésében ígért támogatást, talán a Vásár­téren. A működést segíti az az IBM számítógép-konfiguráció is, amelyet sikeres pályázat so­rán a Hálózat a Demokráciáért Alapítványtól nyertünk. Tárgyi feltételeink korszerű­sítését a Népjóléti Minisztéri­umtól kapott pályázati támoga­tás is biztosítja. Rövidesen kez­dődik az igazi munka. Szeret­ném ha úgy tudnánk végigcsi­nálni, ahogyan itt néhányan megálmodtuk. Ugyanis első hallásra nem olyan egyszerű ezt megvalósítani. Azoknak kell a legtöbbször elmondani, akik­nek a legnagyobb szükségük lesz a részvételre. Pádár András Régi ismerősök mérték össze tudásukat - Egy kis szomszédolás Nyert a MESE: ez nem mese! Évről évre Ózd mozgáskorlátozottjai rendezik sorstár­saik országos tekebajnokságát, melyen legutóbb a salgó­tarjániaknak fontak babérkoszorút. Kétezernél is több tagot számlál a salgótarjáni központú Mozgáskorlátozot­tak Egymást Segítő Egyesülete (MESE). A József Attila Művelődési Központ épületében lévő „fő­hadiszállásukon” az egyesület munkatársai tegnap ünnepel­tek. Két frontemberük ugyanis trófeával tért vissza a hét vé­gén rendezett ózdi versenyről. tűk egymást a városi sport­csarnokban. Két éve sikerült megnyernem a kategóriám - a mozgássérültség szerint négy csoportban versenyeztek a résztvevők - első helyét, ta­valy viszont csak második let­fel a hét végi verseny. A sport­teljesítmény értékét mutatja, hogy kolléganője, Gajdár Ist­vánná már nem tudott ott lenni az ünneplésen, ugyanis a har­madik helyért folytatott - si­keres - küzdelmében az utolsó gurításit kificamodott bokával tette meg, s most orvosi utasí­tásra szigorú pihenőre kény­szerül. Hollandi Sándomé az ózdiak vendégszeretetét di­csérte. Igaz, ők sem udvarias­Hollandi Sándorné (balra) az Ózdról elhozott trófeával FOTÓ: GYURIÁN TIBOR-Nyolcvanan lehettünk, az ország minden tájáról: Győr­ből, Veszprémből, Miskolcról, s természetesen Salgótarján­ból is érkeztek versenyzők. Régi ismerősökként üdvözöl­tem. Visszavágóra készültem, bejött - mondja büszkén Hol­landi Sándomé, a MESE iro­davezetője, akinek mozgász- szervi megbetegedését meg­előző sportbeli sikereit idézte ságból mondtak szépeket a salgótarjáni egyesületről, akik házigazdaként a medvesi önál- lóéletvitel-táborokban már több alkalommal is fogadtak ózdiakat. T. L.

Next

/
Thumbnails
Contents