Nógrád Megyei Hírlap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-17 / 166. szám

Alkonyévek - Nyugdíjasok oldala 1998. július 17. péntek 9. oldal Tűzről pattant - a kukorica Lehet hőség vagy mostoha nyár, a kukoricapattogatást jó nézni, s még jobb csemegézni a friss, rózsafehérre nyílt sze­meket. A hollókői ófaluban nem múlhat el turistaszezon, rendezvény anélkül, hogy a pattogatást, mint látnivalót ne kínálnák a látogatóknak. fotó: gyurián Kábeltévédíj: plusz-mínusz kétszáz Miért büntetnek bennünket azért, mert nem az OTP-nél, hanem a Budapest Banknál fizetjük a kábeltévédíjat? Fentieket kérdezte meg tőlünk Cs. Mária, salgótarjáni, Gorkij- telepi rokkantnyugdíjas olva­sónk. Elmondta, hogy neki és ismerőseinek kétezerharminc forint három hónapra az előfi­zetési díj, míg az „OTP-sek- nek” ezernyolcszázhetven. Hozzátette, a kispénzűnek két­száz forint is számít. A kábeltévénél érdeklődé­sükre azzal magyarázták a kü­lönbséget, hogy az OTP előre fizet. Cs. Mária úgy tudja, az ő esetükben sincs ez másként. Valószínűleg itt a félreértés, amire a kábeltelevízió-üzem helyettes vezetőjével és a Bu­dapest Bankkal folytatott be­szélgetésünk utal.- Dehogyis büntetünk, mi senkit sem büntetünk - mondta Molnár László, a kábeltévé üzemvezető-helyettese, mi­után tudomást szerzett a Gor- kij-telepiek problémájáról. Majd közölte, hogy az OTP valóban a negyedévek letelte előtt továbbítja a pénzt, ezért a kétszáz forintos kedvezmény. A Budapest Banknál megtud­tuk, az üzemmel kötött szer­ződés alapján, a negyedév le­telte után küldik számukra a listát. Nem zárták ki azonban annak a lehetőségét, hogy a szerződés módosításával az előfizetők igényéhez igazod­janak, vagyis, hogy ők is előre fizessenek. (mj) arra, hogy hintaszékben ol­vasgatva, pár kellemes percet töltsön. Pedig ennyi minden­kinek kijár... Nagyiszezon mindent a gyerekért! Csendes, fegyelmezett vásárló­tömeg teszi a dolgát a jólesően hűvösre légkondicionált, ha­talmas üzlettérben. Diszkréten zördülnek a bevásárlókocsik, eladók, vevők térnek ki udvari­asan egymás útjából. Itt ma szokatlanul, feltűnően elegáns a bevásárlási kultúra, nem kell szemmel tartani vevőnek mu­tatkozni akaró, gyanús alako­kat, nincs háborgás vissza nem váltott üvegek miatt, s a látha­tóan nem üres szatyrokba sem akar szúrópróbaszerű ellenőr­zés címén benézni senki, ilyen­nek kellene lenni a kedvelt üz­letnek minden nap. Hirtelen feltöltődtek, meg­nyúltak, a pár perce még kurta sorok a pénztárnál, így kinek- kinek van ideje belesni a másik kosarába, ami elárulja, mi lesz vacsorára, ki milyen desszertet kedvel, s valószínűsíti a család­tagok kor szerinti összetételét is: az a túrórudi, tejszínes pu­ding biztosan gyereké lesz. Tisztes korú, jó megjelenésű házaspár ér a fizetőhelyre. Gondosan, nagy körültekintés­sel pakolják a sok-sok árut, s mintha kicsit izgatottak lenné­nek a saját, szokatlan bőkezű­ségüktől. Ismerősüknek is fel­tűnik az alapos kiköltekezés, meg is kérdik: talán ünnepelnek valamit? ____ ... B retagne-ban született, Párizsban tanult, Pásztón tanított, Budapesten kapott elismerést Búcsú Magyarországtól, kitüntetéssel Az idei pedagógusnap alkalmából a Magyar Köztársasági Arany Erdemkereszt kitüntetésben részesült Yvette Aignert a pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola francia tagozatának tanára amelyet Göncz Árpád köztársasági elnök adott át a Parlamentben. Az idős tanár visszatért hazá­jába Franciaországba. Elutazása előtt beszélgettünk életútjáról.- Bretagne-i születésű va­gyok, ám az alap- és középis­koláimat Párizsban végeztem - eleveníti fel ifjúkorának kezdetét Madame Aignert. Az egyetemet a Sorbonne-n végez­tem, francia irodalmat tanultam és a legmagasabb agregátusi fo­kozatot szereztem meg, mellyel a francia irodalom doktora let­tem egyetemi tanári fokozattal. A diploma után tanítani kezd­tem és közben angol nyelvből is diplomát szereztem. Később francia nyelvi lektorként Angli­ában dolgoztam, miközben a birminghami egyetemen képez­tem tovább angol nyelvtudáso­mat és megismerkedtem az an­gol irodalommal is. Francia ösz­töndíjasként kerültem ki az USA-ba ahol angol irodalom szakon szereztem diplomát. A tanulások után tanárként nagyon sok helyen megfordultam, mivel a férjem tengerésztiszt volt, így őt elkísérve, számtalan francia kikötővárosban, többek között Cherbourgban, Toulonban taní­tottam a fiatalokat a francia iro­dalom szépségeire. Tanárként dolgoztam Guineában, Co- nakryban és Algériában Oran- ban.- Miként került Magyaror­szágra, Pásztora és hogyan érezte magát?- Reimsben tanítottam és be­teg édesanyámat gondoztam aki abban a hónapban hunyt el ami­kor én nyugdíjas lettem. Tud­Yvette Aignert tam, hogy Párizsban van egy nyugdíjastanár-egyesület az ADIR. írtam nekik egy levelet, hogy a világon bárhová elmen­nék tanítani csak biztosítsanak rá lehetőséget. Válaszként kap­tam, hogy Magyarországon, Pásztón a két tannyelvű gimná­ziumban van tanári álláslehető­ség és én már jöttem is. Az ide- érkezésem első pillanatától kezdve nagyszerű élményben volt részem, ugyanis Franciaor­szágban nagyon zárt az oktatás, csak a francia irodalmat és tör­ténelmet tanítják a gimnázium­ban. Én nagyon szerettem itt ta­nítani, imádtam a diákokat, a magyar fiatalokat. Minden osz­tályban tanítottam a francia iro­dalmat és a kollégiumban kor­repetáltam a segítségre szoruló tanulókat.- Milyen élményekkel bú­csúzik Pásztóról?- Pásztón egy igazi emberi, érdemi közösségben dolgoztam. Köszönettel tartozom a kollé­gáknak a segítségért ami úgy ér­zem kölcsönös volt. Szeretném elvinni hazámba a magyarok jó hírnevét. Az itt eltöltött évek alatt nagyon sok kapcsolatot si­került teremtenem, amit otthon szeretnék hasznosítani. Kerekes Lajos Bárány Jánost nem kényeztette él az élet - Bizony beleszóltam a dolgokba... Korán elszegődtem szolgának- Nemrég töltöttem be a 73. életévemet, a varsányi termelő- szövetkezetből mentem nyug­díjba 1985-ben. Előtte 11 évig az akkori szécsényi tangazda­ságban mindennel foglalkoztam. 15-20 pár kaszás dolgozott a kezem alatt. Addig voltam ott, amíg az első kombájn megérke­zett. Nem panaszkodhatom ak­kori főnökeimre, mert amire szükségem volt, amit kértem, azt megadták. Innen a varsányi ter­melőszövetkezetbe mentem, ahol fejőgulyásként folytattam, - pergeti vissza az azóta sok vál­tozást megélt, eseményeket többféleképpen értékelő történe­lem lapjait Bárány János nyug­díjas, fia, János majorjának ud­varán, aki egyéni mezőgazda- sági vállalkozó.-Annak idején kézzel fej­tünk, egyenként 14 tehenet. 108 tehénhez 8-an voltunk. Munka­társaim közül csak Bozsó And­rás él. Egyévi kézi fejés után kaptuk meg az első fejőgépet. Beállításával személyenként 16 tehenet, a második után pedig 22-őt kellett egy fejőgulyásnak megfejni. Csapatvezető voltam. Akik a tehenészetben dol­goztak, azoknak rendszeresen részt kellett venni egészségügyi vizsgálatokon.-A röntgenvizsgálat kimu­tatta, hogy baj van a tüdőmmel. Utána 6 hónapig Nógrádgár- donyban kezeltek. Kiderült, hogy semmi baja nem volt. Ugyanis korábban volt egy ol­dalbordatörésem, ami beárnyé­kolta a tüdőm, s azt hitték, hogy... Azóta sem találtak semmit. Utána még három évig dolgoztam a szövetkezetben. Az állatokhoz nem mentem vissza, a növénytermelőket vá­lasztottam. A fiam akkor mag­táros volt. Három évig tevé­kenykedtem itt, mindenhez ér­tettem. Innen mentem nyug­díjba. Akkor Molnár Albert volt a szövetkezet elnöke. Hatan voltak testvérek, há­rom fiú, három lány.- Most magam vagyok, - mondja szomorúsággal a hang­jában. Bárány Jánost nem kényez­tette el az élet. Korán meghalt az édesapja, 11 éves korában az édesanyja egy gazdához adta cselédnek, szolgának. Egyévi munkájáért egy mázsa búzát és a legszükségesebb ruházatot kapta.- Hajnali 3 órakor keltem. Most sem tudok ez után aludni, mert megszoktam. Tévénézés közben viszont elpilledek. A kárpótláskor 90 aranyko­ronáért 5 hektár földet kapott vissza, amin most a fia gazdál­kodik. Nem sokkal később, - kicsit rossz szájízzel - még az előbbi témáhozkapcsolódvafolytatja:- A szövetkezetben a fiam ve­zetőségi tag volt, engem pedig a tagság beválasztott a felügye­lőbizottságba. Nem emlékszem pontosan az időpontra, de a vá­lasztás után azt javasolták, mondjak le a felügyelőbizott­sági tagságról, mert összeférhe­tetlen, hogy... Megtettem. Bi­zony beleszóltam a vezetés dolgaiba. Amikor egészségére terelő­dik a szó, jóleső érzéssel a hangjában mondja: - Nem pa­naszkodhatom. Reggel 5 órakor kelek, megetetem a disznókat, a libákat, a csirkéket. Ha kell, akkor ide jövök a fiamhoz dol­gozni. Azt csinálom, ami sorba jön, amit bírok. A termelőszövetkezetben végzett tevékenységéért mi­nisztériumi és Kiváló Dolgozó kitüntetést kapott. A mit vár az élettől? - kérdésre, tömören így válaszol: -Ehhez nem tudok hozzászólni. Öt unokám, öt dédunokám van, kettő pedig útban van. Most az utóbbiakra költők majd. A feleségem és az én nyugdíjamból megélünk. V.K. Fénnyel gyógyítók Választás elé állították a világ­hírű Mayo klinika (Rochester, USA) orvosai tüdőrákos bete­güket, a 68 éves Phillip McCormickot: vagy eltávolít­ják fél tüdejét, vagy önként aláveti magát egy új, a hatósá­gok által még nem engedélye­zett gyógyítási eljárásnak, a PDT rövidítéssel emlegetett fo- todinamikus terápiának. A gazdálkodó természetesen nem a kést választotta. És hogy he­lyesen döntött, bizonyítja: egy év elteltével makkegészséges, újra dolgozik a földjén. A fotodinamikus gyógymód a fényre érzékeny gyógyszer (Porphyrin) hatásán alapul. A szervezetbe fecskendezett ha­tóanyag csak a beteg sejtekbe épül be. Negyvennyolc óra el­teltével a sebészek bronchosz- kóppal (a légcső, a főhörgők és az alsó lebenyhörgők áttekinté­sére szolgáló, fénykibocsátó szerkezettel és kamerával ellá­tott fémeszközzel) hatolnak be a tüdőbe, majd vörös lézer­fénnyel megvilágítják a beteg részeket. Az ekként „fölélesz­tett” gyógyszerből fölszaba­duló oxigén elégeti a szövete­ket, amelyeket a beteg ezután kiköhög magából. A PDT nyolcvan százalékban eredmé­nyes, alig negyedóráig tart és helyi érzéstelenítéssel végzik. Nyolcán kezdték, már hatvanan vannak Kisterenyén Alig várják a szerdát...-Á, szó sincs ilyesmiről - szabadkozik szerényen az ősz hajú asszony. - Itt vannak a kisunokák - teszi hozzá sokat­mondó fejbólintással.- Értem már — szól vissza az ismerős, s elköszönnek egy­mástól. Az előtérben újra feltűnik az idős házaspár. Valahogy túlsá­gosan is feltűnőek. A mozgá­suk mintha elütne másokétól, s nem csak a nagy csomagok miatt. Amit odabent a pult el­takart, leplezetlenül látszik már: csoszogva, erősen egy­más karjába kapaszkodva, a férj a feleséget, feleség a férjet támogatja. Olyan törékenyek, reszketegek, egyikük sántán húzza a lábát, a lépést is alig bírják... S most odahaza vár rá­juk két rakoncátlan',, örök­mozgó kisgyerek................... „Szépítkező” szomszédok A nyári időszakban a leg­több településen sort keríte­nek az idősek klubjai, a napközi otthonok felújítá­sára. Egyes helyeken ezalatt zárva tartanak, máshol nagyjából a megszokott mederben zajlik az élet. Sóshartyánban a napokban kezdődött meg az idősek otthonának karbantartása. A feladattal egy szécsényi kft.- t bízott meg az önkormány­zat. Festik a homlokzatot, az ablakok külső felületét a belső falakat, és a kerítést, de a munkálatok az otthon életét különösebben nem zavarják. Az intézménnyel egy tel­ken lévő óvoda és orvosi rendelő szintén megszépül a következő napokban. Attól, hogy egy kapu bezárul, még nincs veszve semmi. Hi­szen oly sok másik kapu van, amelyen érdemes kopogtatni, belépni - vallják a kisterenyei nyugdíjasok, utalva annak az időszaknak az átmenetisé­gére, aminek nyugdíjba vonu­lás a neve, s amely kezdetben a legtöbbeknél nehézkesnek bizonyul. Főként talán azért, mert egy bizonyos korban már kell egy kis rásegítés egy új élet kezdéséhez. A társaságra, élénk hétköz­napokra vágyó terenyeiek Sán­dor Imrémtől, sorstársuktól kapták meg azt a biztatást, amelynek eredményeként - hat évvel ezelőtt - lépésről lépésre összekovácsolódott egy kisebb közösség, amelynek nyugdíjas­klub. a.neve. . , ,- Eredetileg nyolcán kezd­tük, s már hatvanan vagyunk - mondja Sándomé, a volt peda­gógus, akinek bizony kezdet­ben nagyon hiányzott az iskola. Aztán a szerveződő társaság és persze a család lassanként be­töltötte az űrt. Igaz másként, de újra sok-sok tennivalóval teltek a napok.- A szerda a mi napunk, amit -jólesik tőlük hallani - mindig nagyon várnak a tagok. Ilyen­kor töltődnek fel a klubtagja­ink, s ez eltart a következő ösz- szejövetelig. Megszervezték, hogy legyen bérletük színházi előadásokra, negyedévenként számba veszik a névnapokat, zenével, ünnep­léssel, ahogyan illik. Ha mód­juk van rá, fellépést vállalnak, de az utazás sem hiányozhat a programtárukból. Nemrégiben balatoni körúton voltak. Az emberek többségének ninrs mnrlia HiNxAs^fK

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents