Nógrád Megyei Hírlap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-16 / 165. szám

1998. július 16., csütörtök SZECSENY Megyei Körkép Nógrád Hegyei Hírlap Dukay Nagy Ádám jegyzete Körteié, ami nem az A Jyár van, amíg mi üdülünk, 1 V strandon vagyunk, laza fröccsöket, hideg söröket iszunk, a fogyasztóvédelem emberei tűző napon bizony nem túl bizalomgerjesztő hű­tőkben kotorásznak, annak érdekében, nehogy mi ve­gyünk meg valami lejárt sza­vatossági idejű ételt, italt. Minap számolt be egy ilyen akcióról valami riportműsor, hát tényleg rémes munka. Le­het, hogy nem jól emlékszem, de mintha lett volna ott olyan konyha, ahol a padlón tárol­ták az előkészített(?) húst, a szakács mellette járt-kelt, s több napos pacalpörköltek is lebegnek előttem tejtermékek társaságában, meg rántott hal, nem éppen konyhakész zöldségekkel egy polcon. Találtak olyan gyümölcsle­vet az egyik boltban, ami im­port csomagolópapírba volt dobozolva, s így az üdítőt is behozott terméknek tüntették föl. Ez nem szép dolog, két okból sem. Mi a baj a magyar almával, körtével? S miért gondolja azt egy cég, hogy ke­lendőbb az import áru, mint a jó öreg alföldi, magyar nap­sütésben érlelődött gyü­mölcs? Ebből a nézőpontból te­kintve semmi gond nincs a mi földünkön termett gyümölcs- csel. (A gazdákat most ne kérdezzük, nekik mi a vélemé­nye e témáról, könnyen lehet, hogy válaszképpen kiállnának az útra, egy kicsikét a forgal­mat lassítandó). Dobozproblémákoh kívül természetesen más is kiderült: nevezetesen, hogy egyes leve­leken ez állott: „ötvenszáza­lékos körteié”. Ez idáig rend­ben van, a körteié gyerekko­rom óta az egyik kedvencem, ebben azonban én is csalód­tam volna egy csöppet, illetve egy liternyit. Merthogy az ötvenszázalé­kos körteié nem volt ötvenszá­zalékos, csak tizenkét százalé­kos gyümölcstartalommal bírt. De ez még talán a kiseb­bik baj, a nagyobb az, hogy körteié sem volt. Mi magyarok, mire gondo­lunk ilyenkor? Hát minimum fagyállóra, nem? Sajnos ez nem jött be - pedig télre biz­tos fölemelik, jó lett volna pár liter- az a bizonyos ital a körtésdobozban almaié volt. Ügyes! Nem olyan rossz az az almaié. Szemfülességből ötös osztályzatot kaphatna, aki ezt kiötölte... O hogy ezek ismeretében mit kJ vegyünk le a polcról? Az ásványvízzel előfordult már, hogy csak szóda, a gyü­mölcslé ugye rizikós, sört meg nem ihatunk kora reggeltől. Talán kóstoljuk meg a jó öreg csapvizet, az megbízható, rendszerint sárga és klóros, de talán a hamisított körteié­nél még mindig jobb. Főzés, fürdés, mosogatás hideg vízzel? Két nap gáz nélkül BATON YTERENYE Több mint hétszáz gyermek iskolakezdése a tét a Petőfiben Költözködés tűzoltómunkában Tűzoltók, pedagógusok is segítettek a költözködésben FOTO. tíYI'RIAN TIBOR (Folytatás az 1. oldalról) olvasónk példátlanul hosz- szúnak nevezte a szolgálta­tás szüneteltetését, amelyre meglátása szerint igazából felkészülni nem, legfeljebb elviselni lehet. Korózs Andrástól, a Tigáz Miskolci Területi Igazgató­ságának főmérnökétől pró­báltunk többet megtudni, magyarázatot kérni a vi­szonylag hosszú időtar­tamra. Ő elmondta, hogy ennek egyetlen oka van: mi­nél hosszabb ideig nem kerí­tenek sort bizonyos javítá­sokra, a későbbiekben annál tovább tartanak az idősze­rűvé, elodázhatatlanná vált karbantartások. S „most saj­nos, olyan időszak jött el, hogy ilyen léptékű munkála­tokra van szükség.” A szóban forgó két nap alatt a Mól Rt. szakemberei fognak dolgozni a hálózat bátonyterenyei részén, sze­relvénycserék, s egyéb munkálatok céljából. S mi­vel a Mol a saját szakaszán gázszünetet tart, erre kény­szerül a Tigáz is, amiért ez­úton is elnézést kér a lako­soktól. Mint a főmérnök el­mondta, az érintetteknek az időbeni és megfelelő tájé­koztatással igyekeztek segí­teni. Nem kétséges az sem, hogy a Mól Rt. mindent megtesz azért, hogy a jelzett időpontnál korábban fejezze be a munkát. Erre ígéretet tenni azonban nem lehet. Az egri Tigáz-központ diszpé­cserszolgálatához azonban a két napon is fordulhatnak a bátonyiak. Mindezek után is van még óhajuk a tömbházakban la­kóknak: csak ne legyen fenn­akadás a szolgáltatás újraindí­tásakor amiatt, hogy valaki szabadságon napokig, vagy hetekig távol van! (Mj) (Folytatás az 1. oldalról) hozták ki ezt az általunk meg­bízott szakemberek. Ehelyett azonban mindössze hatszázezer forintot kaptunk. Ez csak arra volt elég, hogy a régi épületün­ket az alsó tagozat befogadá­sára felkészítsük. Féltanterme­ket kellett összenyitni, vakolni és festeni, hogy a nagy lét­számú osztályokban mindenki­nek legyen majd helye szep­temberben. A városi tűzoltóság dolgozói, munkatársaim idei vakációjának elmaradása, Zsély Lajos kőműves és Szekeres Géza szobafestő tisztességes, precíz munkája nélkül az átköl­tözés ezen részét sem tudtuk volna megoldani - mondja két „hórukk” között az iskola igaz­Hozzáértőnek szinte elret­tentő látvány a gombavizs­gáló szemetesében napról napra összegyűlt kollekció, amelynek minden egyes da­rabját azzal a tudattal veszik fel, hogy esetleg pörkölt ké­szül belőle. Szerencsére a legtöbbeknél az óvatosság legyűri az étvágyat, s a szakavatott személy - sok­szor életmentőnek bizo­nyuló — megítélésére hivat­koznak. A mérgező gombák évről évre szedik áldozataikat, a következő szezon gyűjtői­gatója. A továbbiakról csak a kérdőjelek vannak. Az építő­iparisok igencsak lelakottan ad­ták át az épületüket. Nemhogy a legszükségesebb felújítá­sokra, de még az átköltözésre sincs fedezet. Támogatóként megkerestek már vállalkozó­kat, üzlettulajdonosokat, ban­kokat, pártokat, de eddig csak az ígéretekig jutottak. Több mint hétszáz gyer­meket érint a Petőfi iskolában az átköltözés. Pedig a felső tagozatosok és a 9., illetve 10. osztályba lépő gimnazisták lényegesen jobb körülmények közé kerülhetnek. A Petőfi erősségét, a sportképességek fejlesztését szeptembertől még egy tornaterem, sőt a Do­nek mégsem elég a tanulság: a szedőkre leselkedő veszély mindig résen van! S ez arra tanít, hogy a gombákkal szemben fő az óvatosság, a körültekintés. Hogy ne le­gyenek áldozatok. Erre inte­nek az enyhe - kisebb rosz- szullétet, gyomorrontást okozó - mérgezések, me­lyek idén, tíz-tizenkét alka­lommal megyénkben is elő­fordultak már. Mérgezés gyanúja esetén minden esetben ellenőrzik a beküldött gombamintákat, s a legtöbbször kórházi ki­linkához való közelség is se­gíti majd. Pedagógiai prog­ramjukban e mellett komoly szerepet szánt a tantestület az idegen nyelv oktatásának, a számítástechnikai képzésnek, a környezeti nevelésnek. A tehetséggondozás, a gyen­gébb képességűek felzárkóz­tatása nem a pedagógusokon múlik. Ők az évközi tanítás mellett a nyári munkájukkal is megteszik amit lehet. A nat bevezetése sem éri őket várat­lanul. Pedagógiai műhely­munkájukkal ők ezt már meg­előzték. Most már csak az a kérdés, hogy meglesz-e ehhez a minimális feltétel - mondja Szabó Béla búcsúzóul. T, L. vizsgálás, megfigyelés is szükségessé válik. Bár az utóbbi hetekben, — köszönhetően az ország más tájaihoz viszonyítva cseké­lyebb mennyiségű csapa­déknak - Nőgrádban kissé lecsillapodott a „gombaláz. ' Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy esősebb időszak után nem lángol fel újra, hi­szen a gombaszedés nem­csak hobbi, hanem szükség is: felvásárlási ára arra biztat sokakat, hogy szedjék és vi­gyék a felvásárlóhoz. Aki így tesz, s nem oszto­gatja a szintén óvatlanoknak a feleslegét, nem okoz vég­letes bajt,.mert a felvevőhe­lyek egyben gombavizsgá­lók is. RÉTSÁG Hírek Gyűjtőakciók Balassagyarmat - Pénz­adományokat gyűjt a Vö­röskereszt területi szerve­zete egy tizenegy éves máj beteg kislány és egy meden- cecsontrákos kisfiú javára. Az érdeklődők a szervezel Baltik Frigyes út 10. szám alatt lévő irodáján vehetik át a befizetéshez szükséges , csekket. Az adományokon igazolást adnak, amellyel I adókedvezményt lehet igénybe venni. Renoválások Mátranovák - Az idén az ! intézmények (iskola, két j óvoda) nyári felújítási munkálataira másfél mii liót költ az önkormányzat. Ez az összeg a szükséges anyagok megvásárlására elég. A felújítást öt köz­munkás végzi el szeptem­ber 1-jéig. Védőnői tanácsadó Hont - A Népjóléti Minisz­térium által kiírt pályázaton 200 ezer forintot nyert az önkormányzat a védőnői ta­nácsadó felújítására. Ehhez még 200 ezer forintot tesz hozzá. A doktornő szabad j ságának függvényében júlí j usban el kívánják végeztetni i a védőnői tanácsadó-helyi­ség felújítását. Kátyúzás Varsány - Szerdán kezdték meg a községi utak kátyúzá sát és a Rákóczi úton az álta­lános iskola előtti járda asz­faltozását. A költségvetés­ben meghatározott fejlesz­tést a Salgó Tempó Kft. végzi, a munka összértéke , 7()0 ezer forint. I Postafelújítás Pásztó - Százmilliós kőit séggel felújítják a pásztói ! főpostát. Folyik a közönség- ; tér és a felvételi terem teljes j felújítása, majd következik | tetőtér beépítése. A munka latok befejezését deccai bérré tervezik a szakembe­rek. Addig a Cserhát-lakóte­lepen található tanposta várja az ügyfeleket. Gazdikereső Salgótarján - Fiatal, fekete j tacskó kannak keres sürgő- í sen gazdát az Állatotthon Alapítvány. Érdeklődők hívják a 32/311-840-es tele­fon számot. A veszély állandóan résen van - Szezon fontos tanulságokkal Mindig lássa szakértő a gombát! Nem múlik el gombaszezon anélkül, hogy valakik ne véljenek ehetőnek mérgező kalaposokat. S mindezt sajnos, azzal tetézik, hogy meg is eszik a fogyasztásra alkalmatlan húspótlókat anél­kül, hogy azokat szakértővel ellenőriztették volna. Képek a fantázia birodalmából - Boros Zoltán, Szikszai Gábor és Tóth Levente alkotásait július 26-ig nézhetik meg az érdeklődők a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ üvegcsarnokában. fotögyuuián Büszke legyen Nógrád a jódaquára! - Nemzeti megelőzési program indul? Dr. Puskás István missziója Dr. Puskás István, a Gresham-Aqua Kft. ügyvezető igazgatója mélyen hisz abban, hogy a sóshartyáni jódaquaforrás valósá­gos nemzeti kincs. Jelentőségét külön növeli Mohi közelsége, ezért úgy véli, balgaság lenne, ha a gyógyvizet nem állítanák egy nemzeti megelőzési program szolgálatába. Az ügyvezető igazgató - üzemé­nek küszöbön álló - műszaki át­adása előtt is ennek felismerteté­séért, elfogadtatásáért kilincsel. Egyik legtöbb érve az, hogy a külföldről származó drága jód- tabletták helyett a lényegesen ol­csóbb forrásvizet tegyék könnyen elérhetővé az illetékesek. S ehhez nem elég a volt népjóléti minisz­teréhez hasonló elvi elismerés: dr. Puskás István anyagi támoga­tást remélt és remél. Erőfeszíté­seit azonban - néhány kivételtől eltekintve - számára is meglepő közöny vagy elutasítás fogadja. Ő azonban nem kíván itt meg­állni, hiszen, mint mondta...- ...A magyar lakosság nyolc­van százaléka jódhiányos terüle­ten él. Meggyőződésem, hogy ez a gyógyvíz hatékony és olcsó megoldás lehet a létfontosságú nyomelem pótlására, a pajzsmi­rigy megbetegedéseinek megelő­zésére. Ezen kívül atomkataszt- rófa-helyzetek következményei­nek elhárítására, vagyis nép­egészségügyi célokra. Áz emberi szervezet jóddal való „feltöltésé- vel” megakadályozható az egész­séget súlyosan károsító jód 131 beépülése. Ezért ezt az ügyet, en nek a nemzeti kincsnek a széles köm használatba állítását misszi­ónak tekintem - fogalmazott dr Puskás. A sóshartyáni jódaquajo tékony hatása már Mária Terézia korában is ismert volt. Hasonló összetételű gyógyvízforrás a vi­lágon mindössze négy van, ebből kettő Európában található. A Gresham-Aqua kft. mintegy 30 milliós beruházással a nemzet­közi előírások szerint bővítette a sóshartyáni épületet, palackozót, raktárt, gáztalanítót épített. Az üzem műszaki átadása augusztus 7-én lesz, indítása a hónap vége télé várható. Mindezek után - amennyiben dr. Puskás István el­képzelései valóra válnak - a gyógyvízhez bárki hozzájuthat a gyógyszertárakban. (mj) *

Next

/
Thumbnails
Contents