Nógrád Megyei Hírlap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-15 / 164. szám

1998. július 15., szerda SporTTüköR 9. oldal Ma újabb előkészületi mérkőzést játszik az SBTC Új arc a Tóstrandon! Az elmúlt hét végén Eger­ben léptek pályára az SBTC NB I-es labdarúgói. Az NB Il-es heves megyei csapattal edzőmérkőzést játszottak Kis Károly tanítványai, s egy-null arányban alulma­radtak. Ma egy újabb Heves megyei együttessel mérik össze tudásukat Ságiék, és fogadkoznak: visszavágnak a fiaskóért... Délután öt órától a Heves megyei bajnokság győztese, az NB III-as szezonra készülő Heves együttese szerepel edzőmérkőzésen a Tóstran­don (a csapat a Mátra-cso- portban játszik ősztől!). A Ba­lázs Tihamér által vezetett gárda kilenc pont előnnyel nyerte meg a pontvadászatot. A csapat fiatalokból áll össze, s legfőbb erényükként gyor­saságukat és lendületességü­ket említhetjük. Utánpótlás­csapataik is kivétel nélkül megnyerték bajnokságukat. A jól védekező felnőttgárdát idegenbe is nagy számú szur­kolótábor kíséri el, velük biz­ton találkozunk a Tóstrandon is. Kis Károly, a Stécé vezető edzője elégedett csapata ed­digi három edzőmeccsen mu­tatott teljesítményével. A kü­lönböző játékerőt képviselő együttesek ellen játszott der­bik közül a Vác ellenit ítélte leghasznosabbnak, annak el­lenére, hogy érződött: még nem elég frissek játékosai. A keretből eddig csak Kajli Zoltán távozott, s Kis reméli, hogy már nem csappan to­vább a létszám. A hetek óta a Tóstrandon készülő Ivitz telje­sítményével elégedett a mes­ter. Csatlakozott a csapathoz a váci Sándor Tamás is, akinek leigazolásában nagyon bízik a fiatal szakember. A mai derbi előtt néhány kellemetlen hírt is hallottunk Kis Károlytól. Kisebb sérü­lése miatt valószínűleg nem lép pályára Gyetvai, Győri és Csatlós, valamint az egrieknél térdére rúgást kapott Géczi sem. Utóbbi játékos szerep­lése így kérdésessé vált a Ti- szakécske elleni bajnoki nyi­tányon is. Ma azonban még „csak” edzőmeccsen bizonyítanak a fekete-fehérek. A bérletek nem érvényesek, a belépők ára egységesen száz fo­rint. (andó) Közel a megoldás futballközvetítés-ügyben? „Eladhatja magát” az NB I Nem mindennapi értekezletet hívtak össze kedd délutánra a fővárosba a honi profi- és NB I-es labdarúgó-bajnokságok­ban részt vevő klubok vezető­inek. Kovács Attila, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, valamint Bodnár György, a labdajátékok televíziós köz­vetítési jogaival rendelkező Futball Duó Kft. vezetője - a jelenlévők segítségével - közel került a megoldáshoz. Plachy Györgytől, az NB I- es Salgótarjáni BTC elnökétől megtudtuk: szerdán, azaz ma kezdik el mérlegelni azokat az ajánlatokat, melyeket a külön­böző televíziós társaságok nyújtottak be. Az MLSZ és az egyesületek külön pályáztatták a tévéket, s most közösen hoz­tak létre egy bizottságot, mely elbírálja a pályázatokat. A tárgyalások után bár ma­radtak ellentétek az MLSZ és a Futball Duó Kft. között, mégis úgy látszik, születhet megegye­zés. Ám ha az létrejön, az első­sorban Bodnárnak köszönhető. A jelenlévők megállapodtak, hogy az NB I-es csoport klubjai maguk gondoskodnak reklám- lehetőségeik értékesítéséről. A húsz egyesület vezetője Klivi- nyi Zoltánt bízta meg, hogy ke­ressen támogatókat a második vonal bajnokságának néveladá­sához, illetve cégeket a televí­ziós és stadionon belüli reklá­mokhoz. Munkáját egy ötfős bizottság ellenőrzi, mely az esetleges szerződések megkö­tésekor is jelen lesz. (a) Magyar szkandergyőzelmek A Magyar Szkander Szövetség szlovák, cseh és bolgár indulók, valamint a hazai válogatott tag­jainak részvételével Budapes­ten megrendezte nyári gáláját. Az egyéni küzdelmekben — négy második és három harma­dik hely mellett - három győ­zelmet szereztek a magyarok (Tuboly Erika - 60 kg, Rizek Lajos — 110 kg, Szabó Csaba - +110 kg) és a csapatversenyben is az élen végeztek Bulgária, Szlovákia és Csehország előtt. Biztató ősz, katasztrofálisan rossz tavasz az St. Acél labdarúgóinál Ősztől újra cél a nemzeti bajnokság kai, hanem inkább szándékbeli okai voltak. Rúgott gólok tekin­tetében nem álltunk rosszul, de így is csak kínálkozó lehetősé­geink töredékét értékesítettük. Addig, amíg a szakma 1:3-hoz adja a helyzetkihasználás­arányt, addig a miénk alkal­manként 1:8 körüli volt. Mér­kőzések sorozatát kellett volna nagy gólaránnyal megnyer­nünk, ehelyett értékes pontokat hullajtottunk.- Kiknek a produkciójával volt elégedett?-Talán házi osztályzóköny­vem élmezőnyét mondanám el - érdekes módon a sok kapott gól ellenére a kimondott védők nyújtották a legjobb teljesít­ményt. Ez is jól mutatja össz- védekezésünk hiányosságait. A lista élén Babják Csaba (6,1) kapus végzett, sok tennivalója nem volt, de ha kellett, bravú­rokra volt képes. Második lett Kerényi József (5,9), aki a vé­dőfalból kilépve sokszor segí­tette támadásainkat, de ez al­kalmanként „alapfeladata” ro­vására is ment. Képzeletbeli bronzérmesünk Mezei Tamás (5,9), aki edzői pályafutásom egyik legtehetségesebb játé­kosa (tavasztól már az NB III­Hosszú évek óta a salgótarjáni „kohász labdarúgókat” tartják a megyei I. osztályú bajnokság favoritjának. Kétségtelen, hogy Horváth Gyula szakértelme, többek szerint a játékosállomány, s nem utolsó sorban az ország talán legszebb fekvésű stadionja egy­aránt megérdemelné a nemzeti bajnokságot. Az elmúlt idényben azonban egy biztató őszt követően nagyon gyenge tavaszi produk­cióval keserítették el a kék-fehérek szurkolóikat, így végül a hato­dik helyen zárták az 1997/98. évi pontvadászatok Horváth Gyula-Milyen célokkal vágtak neki az elmúlt bajnoki szezonnak? - faggattuk a mestert.-Célunk, az előző évekhez hasonlóan kettős volt: elsődle­gesen a klub működőképessé­gének folyamatos biztosítására törekedtünk, másodsorban pe­dig a bajnokság végén a do­bogó valamely fokára vártuk csapatunkat. Ha nehezen is, de működésünk feltételeit biztosí­tani tudtuk. Sajnos, szakmailag nem sikerült terveinket valóra váltani, hatodik helyünk egyér­telmű csalódás. 6. St. Acél 30 13 8 9 60-51 47- A számok tükrében 52 száza­lékos a mérlegünk - folytatta Horváth Gyula. - Pedig az őszi idény végén még nagyon jó po­zícióban voltunk, hiszen az élen álló kisterenyeiek csupán gól- különbséggel előztek meg ben­nünket a tabellán. A tavaszi idény viszont - amióta én irá­nyítom az együttest - a „Sese” működésének legkatasztrofáli- sabb tizenöt mérkőzését produ­kálta. Rossz összvédekezés- Szakmailag hogyan értékelné az elmúlt évet?- A kapott gólok mutatják, hogy védekezésünk nem volt az igazi. Ilyenkor sokan hajlamo­sak csak a védőket szapulni, én viszont a sok kapott gólt az együttes csapnivaló összvéde- kezésének rovására írom. Kö­zéppályán kevés labdát szerez­tünk, a párharcokban rendre alul maradtunk, s ennek leg­többször nem elsősorban fizi­mm : ’-'»í ä: Tavasszal hazai pályán 3-0-ra nyert a későbbi bronzérmes Karancsberény ellen az Acél archív felvétel as Salgó Öblösben kergeti a labdát - a szerk). Sándor Attila (5,8) volt azon kevesek egyike, aki rendre vállalta a párharco­kat, s abból legtöbbször jól is jött ki. Horváth Károly (5,7) több poszton is meghatározó volt, sajnos sérülése hátráltatta a jobb teljesítményben. Végül Fancsik Tamással (5,6) zárnám a sort: csapatunk irányítójának teljesítménye nagyban befolyá­solta eredményességünket. Tucatnyi gólszerző Góljainkon egy tucat játékos osztozott. Házi gólkirályunk Tó'zsér Ferenc lett 11 találattal, őt Fancsik 10, Botos 7, Horváth Zs. 6 találattal követi.-Érték-e csalódások a baj­nokság során?-Mivel mi máról holnapra élünk, sok gonddal küzdünk, a szponzori ígéreteknek szá­munkra nagyon nagy súlya van. Sajnos volt olyan „támogató”, aki írásban lefektetett ígéretét sem teljesítette, s olyan is akadt, aki már évek óta hiteget: „ha kell, akár sajátjából is...”. Azóta is várom.- Hogyan tovább?- A héten elkezdtük a ráhan­goló munkát az új pontvadá­szatra. Szeretnénk jól szere­pelni, ezért játékosállomá­nyunk bővítése mindenképpen szükséges. A kisbágyoni Lacz- kovich, valamint a kispályáról „visszatért” Garami már velünk készül, de több játékossal foly­nak még tárgyalások. Sipkó Sándor SPORTTURMIX Hármas focitorna Három csapat részvételével rendeznek labdarúgótornát Balassagyarmaton, a nagy­ligeti sporttelepen július 18- án, szombaton 14 órától. A rendező a megyei I. osztályú Nagylóc-Nógrádmegyeri Romano, ezen belül is Rácz Jenő szakosztály-vezető és Oláh György technikai ve­zető. A három csapat a kö­vetkező: Nagylóc-Nógrád­megyeri Romano, Balassa­gyarmati SE-Nógrád Volán és a budapesti ORFK csa­pata. A három gárda kör- mérkőzéses rendszerben dönti el a végső helyezések sorsát. Serdülőtoborzó A labdarúgó megyei I. osz­tályba feljutott Mátramind- szent csapata serdülőtobor- zót tart július 18-án, szom­baton 11 órától a helyi sporttelepen. A vezetőség elsősorban környékbeli fia­talok jelentkezését várja. Szerelést mindenki vigyen magával. Tisztújítás A Nógrád Megyei Tájéko­zódási Futó Szövetség július 15-én, azaz ma 16.15 órakor tartja tisztújító közgyűlését Salgótarjánban, a megyei sportigazgatóság tanácster­mében. A közgyűlés nyílt, amelyre mindenkit várnak. Döntő nélkül A Magyar Labdarúgó Szö­vetség a hét végén nem ren­dezi meg a bajnok Újpesti TE1 és a Mágyar Kupa-győz­tes MTK Hungária FC kö­zötti Szuperkupa-mérkő­zést. Az MLSZ indoklása szerint azért, mert a Sam­sung Magyar Kupa döntőjé­ben, ahol szintén az ÚTÉ és az MTK mérkőzött meg „olyan események történ­tek, amelyek labdarúgópá­lyákon nem kívánatosak, és a szövetség jelenleg nem látja biztosítékát, hogy ezek ne ismétlődjenek meg”. Tesztelés A labdarúgó NB III Mátra- csoportjához tartozó játék­vezetők tesztelését Salgótar­jánban, a Salgó Öblös-FSC pályáján tartják meg július 18-án, szombaton nyolc órá­tól. SZAVAZÓSZELVÉNY 5. forduló □ Varga Vivien □ Földi Bálint □ Balázs Teofil □ Pintér Nikolett □ Nagy Petra Név:....................................................... Helység:................................................ Utca:...................................................... NÓGRÁD I HÍRLAP Beküldési határidő: 1998. július 21., kedd. ff 0 0 KELENGYE" CYERMEKSZEPSECVERSENY t. forduló VARGA VIVIEN FÖLDI BÁLINT BALÁZS TEOFIL PINTÉR NIKOLETT NAGY PETRA Balassagyarmat Salgótarján Sóshartyán Mátraterenye Bátonyterenye 1 éves 2 éves 1 éves 8 éves 3 éves A szavazószelvényeket a következő címre kérjük eljuttatni: 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6.

Next

/
Thumbnails
Contents