Nógrád Megyei Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 126-151. szám)
1998-06-10 / 134. szám
1998. június 10., szerda sporttükör 9. oldal Balaton Kupa fekvenyomó-bajnokság Balassagyarmati sikerek Balatonlellén rendezték meg a közelmúltban a Balaton Kupa fekvenyomó-baj- nokságot, ahol a Balassagyarmati Vitalitás SE erőemelő-szakosztályát hat versenyző képviselte. Honti Attila, a szakosztály vezetője sikeres verseny hírével térhetett haza. Koplányi Andrea a nők 67.5 kg-os súlycsoportjában 57.5 kg-os teljesítménnyel az ötödik helyen végzett. Kurucz Gábor a junior férfiak 90 kg-os súlycsoportjában 180 kg-ot nyomott a feje fölé, amellyel második lett. Ugyanebben a kategóriában versenyzett a gyarmatiak üdvöskéje, Nagy Csaba is, igaz, ő a 110 kg-osok között lépett a dobogóra és 175 kg-os eredménnyel szintén az ezüstérmet vehette át. A felnőtt férfiak között hárman képviselték a palóc várost. Kelecsényi János a 75 kg-osok között 140 kg-mal harmadik lett. A 67,5 kg-os súlycsoportban az újonc Kádár Ferenc remekül mutatkozott be és 135 kg-os teljesítménye után a második helyért járó éremmel térhetett haza. Kár, hogy a bírók a harmadik gyakorlatát (140 kg) érvénytelennek minősítették, mert ha ez nem így történik, győztesként térhet haza. FI önti Attila a 100 kg-osok között 155 kg-ot teljesítve a negyedik helyezést érte el. Utóbbi versenyző kivételével a többiek teljesítménye mind új egyéni csúcs. Kurucz Gábor a juniorok abszolút versenyében (test- súly/emelt súly) a harmadik helyet szerezte meg. Jó hír, hogy a balassagyarmati erőemelők között már válogatott kerettagot is köszönthetünk. Nagy Csabát az eddigi versenyeken nyújtott teljesítménye alapján a juniorok szövetségi kapitánya beválogatta az 1998. őszén megrendezésre kerülő junior-világbajnokságra készülő válogatott keretbe. A szakosztály következő versenye az őszi junior fekvenyomó országos bajnokság. K. F. Sporthírek A Nagyvilágról Gianluca Vialli, az angol Chelsea futballklub játékos-edzője egy nappal a világbajnokság rajtja előtt 2,2 millió angol fontért leigazolta Albert Ferrert, az FC Barcelona 28 éves spanyol válogatott védőjét. Steffl-kupa elnevezésű nemzetközi atlétika versenyt rendez vasárnap 14 órától a Bp. Honvéd atlétikai szakosztálya a klub Tüzér utcai stadioiyában. Ezen rendezvény keretén belül rendezik meg az Iharos Sándoremlékversenyt is, amelyen a felnőtt férfiak 5000, az ifjúsági fiúk pedig 1500 méteren mérik össze erejüket. Az észak-amerikai kosárlabdabajnokság (NBA) vezérkara 10 ezer dollárra megbüntette a Féreg becenévre is hallgató Dennis Rodmant, a Chicago Bulls játékosát, mivel a Utah Jazz elleni döntő harmadik, Chicagóban rendezett mérkőzése után nem jelent meg a kötelező sajtótájékoztatón. A tizenegyes-párbajt a sakk-királynő nyerte, reméljük, a folytatás is így sikerül Polgár Judit meglepetéseket ígér Mire ezen lapszámunkat kezükbe veszik olvasóink, az első partikat már le is játszották a résztvevők a budapesti Mól Kupa sakk páros mérkőzésen. Az orosz FIDE-világbajnok Anatolij Karpov a női világranglistát tíz éve vezető Polgár Judittal vált négy nap alatt nyolc, rövidített játékidejü (úgynevezett rapid) játszmát a Hotel Héliában. A világszenzációt jelentő páros viadal mellett Judit egyik nővére, Zsófi is megmérkőzik a nemzetközi és magyar sakkélet egyik legendás alakjával, Benkö Pál nagymesterrel, aki jelentős elméleti munkássága mellett ma már ritkábban ül asztalhoz. Két világbajnok számítógépes program összecsapása ugyancsak színesíti az egyedülálló sakkshowt. A hétfői ünnepélyes megnyitón a közelgő futball-világ- bajnokság apropóján speciális „kistizenegyesekkel” döntötte el az első parti színelosztását a magyar csodalány és a világbajnok. Miután az első kör nem hozott döntést, a „hirtelen halál” során Karpovval ellentétben Judit elegánsan „bespiccelte” a bőrt, és a sötét bábukat választotta a nyitómeccsre, majd exluzív villáminterjút adott lapunknak.- Kedves Judit! Alkalmazott-e speciális felkészülést a Karpov elleni összecsapásra és általában milyen fizikai módszert választ a nagyobb mérkőzések, tornák előtt?- Különböző edzőpartnerekkel gyakoroltam, teniszeztem, pingpongoztam, sokat sétáltam a kutyámmal. Általában máskor is próbálok sokat sportolni.- Biztosan vannak meglepetések, újítások a tarsolyában, de szándékában áll-e ezekből „kijátszani" párat egy ilyen jellegű, eléggé korlátozott játékidejü presztízscsatában ?- Természetesen lesznek új dolgok és meglepetések is!-Saját véleménye szerint ön mikor éri el teljesítőképessége csúcspontját?- Ázt sose lehet tudni.- Kit, kiket tart jelenleg a legkiválóbb sakkozó(k)nak a világon?-Hát Kaszparov végül is a legjobb, aztán Anand, Kram- nyik, Sirov és Karpov a sorrend - legalábbis szerintem.- Vannak-e jó barátai a világnagyságok közül?- Annyira jó barátságban egyikükkel sem vagyok, de mindegyikkel kollegális a kapcsolatom.-Milyen a viszonya a magyar élmezőnnyel?- Vegyes...-Indul-e az ez évi sakkolimpián, s megfelel-e az oda kijelölt táblasorrend?- Úgy érzem nem veszek rajta részt, de azt hiszem, ez még későbbi téma.-Jónak tartja-e az újszerű rendezésű, kieséses sakkvilágbajnokságot?-Azt hiszem, nem a legjobb, de ha emellett döntöttek, több ilyen versenyt kellene rendezni, hogy a sakkozók jobban megszokják.- Hallott-e már valamit Nógrád megye sakkéletéről, illetve várható-e, hogy valamikor ellátogat hozzánk?,- Nem sokat tudok a régió sakkozóiról, mert sajnos nagyon elfoglalt vagyok. Félek, kerüljön egy látogatásra, hogy a jövőben sem nagyon - Köszönöm a beszélgetést a lesz rá alkalmam, de azért nem nógrádi sakkbarátok nevében lehetetlen, hogy egyszer sor és sok sikert a jövőben! (Satis) Polgár Judit és az eseményre kiadott egyik bélyegritkaság Polgár Judit-és Zsófi, valamint a sakk-király üdvöili önöket PÉNZRŐL NEM BESZÉLÜNK, D. SZÄ*OU..reJBEN B LEHET MINDEN NAP EGY ~ «g ét A FIAT DUCATO és SCUDO mo^ deliek minden igényt kielégítő, korszerű haszonjárművek, sót nagyszerű befektetési lehetőséget is kínálnak. Ki állna ellen egy kényelmes új munkahelynek, mely ráadásul könnyen kiszámolható pénzügyi előnyökkel is keesegtet?- előnyös áfa-visszatérítési konstrvktió, mellyel akár 500 OOO forintot is megtakaríthat;- Ingyenes szerviz egy évig, vagy az első 20 OOO km-es futásteljesítményig. A eége számára optimális megoldást keresse a FIAT márkake- reskedésekben! Keskeny és Társai Kft., 2660 Balassagyarmat, Régimalom u. 4., tel.: (35) 314 039, fax: (35) 301 822 SraBÍx A SZENVEDÉLY VEZET MINKET • DUCATO haszonjárművek furgon, kombi, minibusz és alváz kivitelben • Magyarországon először 2.8 turbódízel motorral is • SCUDO modellek üvegezett és zárt áruszállító furgon, valamint kombi kivitelben • Mindkét típus benzines, dízel és turbódizel motorokkal • Alapfelszereltségként FIAT CODE inditásgátló és a legtöbb kivitelben szervokormány Kézilabda NB II, Északi csoport - Megérdemelt, bár túlzott vereségek Tizenhárom, nem bolondság! Pilisvörösvár - Bgy. Kábel 32-19 (17-13) Solymár, 100 néző, vezette: Hevesi, Szer. Bgy. Kábel: Szukán - Bán 3, Kovács G. 2/2, Tillmann 2, Kis, Jakubecz 7, Abay 3. Csere: Ocsovai (kapus), Kecskés, Géczy, Lambek 2, Specziár, Kovács K. Edző: Lombos I., Kovács J. Hétméteresek: 8/5, ill. 5/2. Kiállítások: 6 perc, ill. 8 perc. Az eredmény alakulása: 12. perc: 6-3, 22. perc: 13-8, 28. perc: 16-13, 34. perc: 21-14, 43. perc: 25-17, 56. perc: 29-19. A biztos negyedik helyezés és az óriási hőségben való déli utazás „előrevetítette” a hazaiak abszolút esélyességét. A mérkőzés kezdete nem ezt igazolta, mert a Kábel jól játszott, tartotta a tempót a hazai - ezüstérmes - gárdával. Igaz, ismét nagyon sok ziccer kimaradt, de Szukán remek védései megakadályozták, hogy a hazaiak elhúzzanak. Az első percek bizonytalankodása, s a hazaiaktól Pándi kapus remek bravúrjai nem engedték a kábeles legények egyenlítését. A félidő végén azonban a sok pontatlan vendé- gátlövés és a hazai portás remek indításai négygólos előnyt hoztak a hazaiaknak. A második félidőben elképesztően gyenge támadójátékot produkált a Kábel: összesen hat lőtt gól (ebből kétszer hetesből) a mérleg. Az egyre magabiztosabb vörösváriak fokozatosan elhúztak és nagy arányú győzelmet arattak. A második félidő első húsz percében ehhez méltó partnerek voltak a játékvezetők is, akik kétszer kettős emberhátrányba hozták a gyarmatiakat. Hasonló „bravúrt" okozhattak volna a hazaiak kíméletlen védekezései után is... Ettől függetlenül „megérdemelten" kapott ki a Kábel, bár a gólkülönbség túlzott. Lombos István: - Három a magyar igazság: Vác, Gyöngyös, Pilisvörösvár. Három tízgólos vereség - negyedik helyezés. Végül is aki segített, annak köszönöm. Aki segíthetett volna, az továbbra is megteheti... L. - K. Lombos István Pilisszentiván - St. FFC 32-18 (15-7) Pilisszentiván, 50 néző, vezette: Födös, Kökényesi. Pilisszentiván: Kanász - Szabó, Baranyai 13, Krausz 5/2, Kerti 7/1. Fekete 4, Steck 2. Csere: Páva (kapus), Soly- mosi, Mariok 1, Pál. Edző: Gách Csaba. St. Faipari FC: CSÍKI - Fodor, Berindán 3, Molnár 1, Szabó 2, Kériné 5, Princz. Csere: Lokotka 7, Kovácsné. Edző: Zorga Zsuzsa. Hétméteresek: 6/3, ill. 1/1. Kiállítások: 6 perc, ill. 6 perc + 1 kizárás (Kovácsné). A mérkőzés alakulása: 10. perc: 4-4, 17. perc: 6-6, 26. perc: 13-6, 40. perc: 21-10, 49. perc: 27-14. 55. perc: 30-17. A magasabb osztályba jutásról egy ponttal lecsúszott hazai csapat harminc fok kánikulában és eszményi környezetben fogadta a faiparos lányokat. Zorga Zsuzsa csapata betegségek miatt újból tartalékosán vette fel a küzdelmet. Az első félidő első húsz percében nagyon tudatosan, taktikusan játszottak a vendégek, a hazaiak eddig szinte az ezüstérmet meghazudtolva csak téb- láboltak. A 19. percben kért időt a hazaiak mestere, amivel rendezte a sorokat. A hazaiak magukra találva elhúztak a félidő végére. A második játékrészben már kiütközött a két csapat közötti technikai, fizikai és rutinbeli különbség, s bár a tarjáni hölgyek becsületesen küzdöttek, hajtottak, tudásuk ennyire volt elegendő. Zorga Zsuzsa: -Célkitűzésünk, az NB Il-ben való maradás népi sikerült. Az okokat nem tudom, de... Tizenkét emberrel indultunk januárban és kilenc játékos maradt meg júniusra. Sérülés, betegség, sér- tődékenység tizedelte a csapat egységét. Sajnálom a csapatot, ám négy hónap alatt a kézilabdában nem lehet felkészíteni sem lelkileg, sem fizikailag a sorozatos kemény, olykor durva mérkőzésekre egy csapatot. Köszönöm az eddigi munkát mindenkinek. A hogyan tovább bizonytalan... Mulicza Ferenc