Nógrád Megyei Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 126-151. szám)

1998-06-09 / 133. szám

1998. június 9., kedd Ország - Világ 5. oldal Folytatódik a pilótasztrájk A labdarúgó-vb nézői eljutnak a meccsekre A labdarúgó-világbajnokság kezdete előtt a francia nem­zeti légitársaság vezetése, csakúgy mint az egy hete sztrájkoló pilóták megkemé­nyítették álláspontjukat. Az Air France felső vezetésé­ből és a személyzet képviselői­ből álló rendkívüli bizottság ülése után Pierre-Henri Gou- geon, az Air France vezérigaz­gatója megerősítette: szóba sem jöhet, hogy engedjenek a piló­ták követeléseinek. Ugyanakkor Jean-Charles Corbet, a pilóták legnagyobb szakszervezete, az SNPL el­nöke kijelentette, hogy nem hátrálnak meg, a végsőkig ki­tartanak. A francia légitársasá­got az utóbbi egy hét alatt va­lamivel több mint egymilliárd frankos kár érte a pilóták sztrájkja miatt. Több vezető po­litikus, köztük Jacques Chirac államfő is a konfliktus megol­dását sürgette Az SNPL szóvivője, Chris­tian Paris azt közölte, hogy a szakszervezet javaslatot fog tenni, hogyan oldják meg a lab­darúgó-világbajnokság nézői­nek szállítását. Az indítvány ér­telmében különjáratokat szer­veznének, amelyeken kizárólag a belépőjeggyel rendelkező szurkolók utazhatnának. A re­pülőgépeket francia pilóták ve­zetnék, méghozzá ingyen. Bombagyárat találtak Előzetes letartóztatásban négy gyanúsított Jelenleg négy olyan külföldi személy van előzetes letartóz­tatásban, akik kapcsolatba hozhatók a Magyarországon elkövetett robbantásos bűn­cselekményekkel - jelentette be tegnapi sajtótájékoztató­ján Forgács László országos rendőrfőkapitány. A két orosz - egyikük nő - va­lamint egy-egy izraeli és né­met állampolgárt június 3-án, Budapesten és Pest megyében tartott házkutatások alkalmá­val fogták el. Kiss Ernő dandártábornok, a Központi Bűnüldözési Igazga­tóság főigazgatója elmondta: az általa vezetett szervezet a Nemzetbiztonsági Hivatal és a Rendőrség Különleges Szol­gálatának segítségével mint­egy 10 kiló előkészített rob­banóanyagot, 6,5 kiló plaszti- fikát, 5 kiló félkész robbanó­anyagot, valamint 42 kiló rob­banóanyag készítésére alkal­mas veszélyes anyagot foglalt le. Ezenkívül jugoszláv gráná­tokat, géppisztolyt és lőszere­ket, elektronikus robbantó­szerkezeteket, gyutacsokat és gyújtózsinórokat is találtak. A listán szerepel még egytonná­nyi, pénzhamisításra alkal­mas, jó minőségű biztonsági papír is. A lefoglalt anyagok hason­lítanak a Magyarországon ko­rábban elkövetett bűncselek­ményeknél használt szerkeze­tekhez. Nagyüzem a mentőknél Főként a szívbetegeket viseli meg a hőség Csúcsforgalmat bonyolítottak le az elmúlt kánikulai napok­ban a mentők országszerte. A szokásosnál mintegy 30-40 százalékkal több sürgős ki­szállásuk volt, főleg rosszul- léthez riasztották őket.- Különösen a szív- és érrend­szeri betegségekben szenvedő­ket viselte meg a rendkívüli hő­ség, de a strandolást, illetve a napozást túlzásba vivők is nagy számban szorultak orvosi segít­ségre - tudtuk meg Tóth Attilá­tól, az Országos Mentőszolgá­lat vezető mentőtisztjétől. A bajok jelentős részét meg lehetett volna előzni. A jelek szerint váratlanul érhette az embereket a korai, évszázados rekordot felállító kora nyár, és elfelejthették a szív- és érrend­szeri betegek, a magas vérnyo­másban szenvedők a százszor hallott tanácsot: lehetőleg tar­tózkodjanak hűvös helyen és kerüljék a fizikai megterhelést. Fontos a folyadékpótlás, mondta a szakember, de nem a szeszes ital! Az alkohol a me­legben hatványozottan hat, s ki­sebb mennyiségben is ájulást okozhat. Ezt a hétvége esetei is bizonyították. Több volt a közúti közleke­dési baleset is az elmúlt napok­ban, tanácsos tehát óvatosabban és udvariasabban vezetni. Az égési sérültek tömeges száma arra figyelmeztet, hogy jobban kellene vigyázni a na­pozással, ám ha mégis megtör­tént a baj, azonnal orvoshoz kell fordulni - ajánlotta a mentőtiszt. (németh) Megkezdték a koalíciós egyeztetést Rendezik soraikat a parlamenti pártok frakciói A kisgazdák bevonulása fotó: feb/diósi imre Tegnap délután az Ország­házban megkezdődött a vá­lasztásokon győztes Fidesz- MPP és a Független Kisgaz­dapárt közötti koalíciós egyeztetés. A jövő hét köze­péig tartó tárgyalásokon a Fideszt Kövér László és Áder János, az FKGP-t Sza­badi Béla, Bánk Attila és Túri-Kovács Béla képviseli. A tanácskozást megelőzően összeült és tisztségviselőket választott a kisgazdafrakció. Rajtuk kívül az MSZP, az SZDSZ és az MDF is össze­hívta képviselőcsoportját. Információink szerint a kis­gazdafrakció egyelőre ideig­lenes személyi döntéseket ho­zott, hiszen a koalíciós tárgya­lások eredményeként a most funkcióhoz jutottak más, fon­tosabb posztot is kaphatnak. Az országgyűlés alelnöki szé­kébe Gyimóthy Gézát, jegyző­nek Molnár Róbertét javasol­ják, míg a képviselőcsoport ál­talános elnökhelyettesi teen­dőit Bánk Attila látja majd el. Őt Túri Kovács Béla, illetve Szabó János helyettesíti. Lányi Zsolt szóvivő kérdésünkre vá­laszolva elmondta, hogy a par­lamenti bizottságokba a koalí­ciós egyeztetés első eredmé­nyeinek ismeretében delegál­nak majd személyeket. Kovács Lászlót, Kiss Pétert és Vancsik Zoltánt hatalmazta fel az MSZP frakciója arra, hogy képviselje a szocialistá­kat a parlament alakuló ülését előkészítő pártközi tárgyalá­sokon - tudtuk meg a képvise­lőcsoport tegnapi megbeszélé­sét követően. Kovács László frakcióvezető érdeklődé­sünkre kijelentette: a „hármas­fogatnak” lehetőség szerint el kell érnie, hogy az MSZP sú­lyának megfelelően részesül­jön a parlamenti, illetve bi­zottsági tisztségekből. Javasla­tot tesznek majd néhány új bi­zottság felállítására is.- „Kacsa” volt az a hír, hogy az MDF kedden viszont- ajánlattal válaszol a Fidesz- MPP koalíciós javaslatára - jelentette ki érdeklődésünkre Herényi Károly, a párt szóvi­vője, aki csupán annyit árult el: a tárgyalások folytatódnak. A „hogyanról” egyébként a tegnap délután kettőkor zárt ajtók mögött tanácskozó el­nökség határozott. Négy órára hívták össze a frakció alakuló ülését, amelyen Dávid Ibolya, Balsai István, Csapody Miklós és Medgyasszay László ver­sengett a frakcióvezető posz­tért (Dávid Ibolya esetleges minisztersége miatt kieshet a körből).' A lapzártakor még tartó tanácskozáson a befutó jelölt tehetett javaslatot helyet­tesének személyére. Az SZDSZ képviselőcso­portja hétfői alakuló ülésén a jövő hétre halasztotta a frak­cióvezetés és a parlamenti tisztségviselők megválasztá­sát, annyit azonban tudni.le­het, hogy az eddigi hétről öt­tagúra csökken a vezetőség, s hogy a frakcióvezetői posztra Kuncze Gábor a legesélye­sebb. Kóródi Mária szívesen vállalná továbbra is a parla­ment alelnöki funkcióját. Ide tartozó hír, hogy az Al­kotmánybíróság tegnap fog­lalkozott a a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIEP) beadvá­nyával, amely szerint az or­szággyűlési képviselőcsoport­alapításának feltétele a parla­mentbe jutáshoz szükséges öt- százalékos küszöb átlépése, nem pedig a házszabályban előírt 15 mandátum elérése. Döntés várhatóan csak jövő hétfőn születik. (takács) Mohiban aktivizálták az erőművet Az osztrákok a pozsonyi nagykövet visszahívását fontolgatják Hétfőn a kora reggeli órákban aktiválták a fűtőelemeket, és ezzel üzembe helyezték a mohi atomerőmű egyes blokkját. A Szlovák Atomenergetikai Felügyelet igazgatója, Miroslav Lipár vasárnap adta át az erőmű igazgatójának, Jozef Va- lachnak a felfűtéshez az engedélyt. Egyelőre nem lehet tudni, va­jon az indításnál jelen volt-e Vladimír Meciar szlovák kor­mányfő, aki a múlt hét végén Kassán kijelentette: ha kell, maga nyomja meg az atom­erőmű „startgombját”, hogy ezzel is bizonyítsa, megbízik annak biztonságában. A szlovák lépést „felelőtlen és igen barátságtalan cseleke­detnek” minősítette Viktor Kiima osztrák kancellár, aki Ausztria pozsonyi nagyköve­tének hazarendelését fontol­gatja. Ausztria, mint július 1- jétől az Európai Unió soros elnöke, és akár óvást is emel­het Szlovákia jövendőbeli fel­vétele ellen. Alexander van der Bellen, az osztrák zöldek szóvivője „Közép-Európa számára fe­kete hétfőnek” nevezte ezt a napot, amellyel Szlovákia „túlságosan messzire ment” és „megsértette Ausztriát és az Európai Uniót.” Duka Zólyomi Árpád, a szlovákiai Együttélés mozga­lom alelnöke és parlamenti képviselője (eredeti hivatása szerint atomfizikus), a Pozso­nyi Komensky Egyetem mag­fizikai tanszékének tanára in­dokolatlannak tartja a mohi atomerőmű biztonsága miatt kialakult szenvedélyes, politi­kai színezetű aggodalmakat. Szépés Károly, a magyar Országos Atomenergia Hiva­tal főosztályvezető-helyettese szerint hivatalának nem fel­adata a mohi atomerőmű biz­tonságát vizsgálni. Gazdasági akadályokba üt­között az Európai Unió a keleti bővítés politikai elhatározása után. Ahhoz, hogy a tíz tagje­lölt felvétele akadálymentes le­gyen, a jelenlegi tagállamoknak jövőre dönteniük kellene a kö­zös pénzügyek, a belső felzár­kóztatási politika és a közös mezőgazdaság-politika 2000 utáni alakulásáról - állapították meg a közösség. Icülügyminisz- terei Luxemburgban. Nagyobb beleszólást akar a jövőben kapni a kijevi kor­mányszervek kisebbségekre vonatkozó döntéseinek előké­szítésébe a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, mint az ukrajnai magyarok legfonto­sabb érdekvédelmi szervezete. Túl van a válságon az orosz gazdaság - jelentette ki Borisz Jelcin orosz elnök, aki tegnap hivatalos látogatásra Bonnba érkezett. A német-orosz gazda­sági kapcsolatokról szólva el­ismeréssel nyilatkozott arról, hogy Németország egyik leg­fontosabb gazdasági partnere Moszkvának. Összeütközött tét MÍG va­dászrepülőgép hétfőn a dél­csehországi Ceské Budejovice felett. A pilóták ejtőernyővel kiugrottak, és bár sérülésekkel, de túlélték a katasztrófát. * Virrasztás a székházban. Ötven Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kisgazda éjszakázott vasárnapról hétfőre virradóan Miskolcon, az FKGP megyei székházában. Az ügy hátteré­ben a megyei vezetőség és Tor- gyán József pártelnök vitája áll. Gyors nyomozás. Tegnap délelőtt őrizetbe vették azt a férfit, akit a rendőrség alaposan gyanúsít azzal, hogy pénteken az M3-as autópálya budapesti bevezető szakaszánál lévő Shell benzinkútnál megtáma­dott egy pénzszállító autót - közölte Lázár János dandár­tábornok, a BRFK bűnügyi fő­igazgatója. Olasz hadgyakorlat. Picci- one dandártábornok vezetésé­vel három héten át gyakorlato­zik a Bakonyban az olasz Cen- tauro gépesített dandár. Az ola­szok az elmúlt napokban érkez­tek 120 lánctalpas és 300 kere­kes járművel, valamint öt heli­kopterrel és 1500 katonával. Nyilvános szerződések. Rö­videsen nyilvánosságra hozzák azokat az eddig titkosan kezelt szerződéseket, amelyeket a magyar kormányok kötöttek 1982-es belépésünk óta a Vi­lágbankkal - jelentették be hét­főn Esztergomban a kormány- tisztviselők, továbbá a nemzet­közi pénzintézet és hazai civil szervezetek képviselői. Már az új tanév rendjéről is megjelent a miniszteri utasítás Pénteken: utolsó kicsengetés Áció, káció, akáció, vakáció. Pénteken, 12-én befejeződik a ta­nítás az általános és középiskolákban, miközben már megje­lent az új iskolai évre szóló miniszteri utasítás is. Ez úgy ren­delkezik, hogy az 1998-99-es tanév első tanítási napja szep­tember elseje, kedd lesz. Egyre gyakoribb, hogy az isko­lákban a tanévzárót már az utolsó csengetést követően megtartják, és kiosztják az év­végi bizonyítványt is. A leg­több helyen azonban az ünnepi eseményre szombaton, vasár­nap, vagy a jövő héten kerül sor. Az időpontot az igazgatók az iskolafenntartókkal együtt határozzák meg. Országszerte csaknem egy­millió általános iskolai és va­lamivel több mint félmillió kö­zépfokú oktatásban résztvevő, nappali tagozatos tanuló várja jól vagy kevésbé jól megérde­melt pihenését, a vakációt. A 8. osztályt 105 ezren fejezik be, a középiskolákban mintegy 75,5 ezren érettségiznek ezekben a napokban. A tantestületek hamarosan megkezdik a tanév értékelését, elemzik a nevelő, oktató mun­kát. Az új tanulók beiratkozása a hónap utolsó dekádjára, jú­nius 23-25-re esik. A pótvizs­gákra való felkészülésre lesz elegendő idejük a nebulóknak, többnyire augusztus második felében kerül rájuk sor. A hivatalos közlönyökben megjelent a jelenlegi kultusz- miniszter utolsó rendeletéinek egyike az új tanévről. Eszerint a tanítás első napja szeptember 1- je lesz, az utolsó 1999. június 18-ára esik. A tanévnyitó ünne­pélyekről - miként a tanévzá­rókról - helyben döntenek. Az időpontról nyáron, az iskola hirdetőtábláján értesítik a szü­lőket és a diákokat. Az új tanév első féléve 1999. január 29-én ér véget. Meghatá­rozta a miniszter a kötelező szüneteket is. Eszerint a kará­csonyi szünet december 19-én kezdődik és 1999. január 3-ig tart, a tavaszi szünet pedig 1999. március 27-e és április 5- e közé esik majd. (deregán) Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Egy ágyban a gyengédséggel • Jobban csókol a nő • Nem kell mindjárt odavágni • Férfi is lehet, nem csak férj Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin

Next

/
Thumbnails
Contents