Nógrád Megyei Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 126-151. szám)

1998-06-09 / 133. szám

2. oldal SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT Megyei Körkép PÁSZTÓ 1998. június 9., kedd Iskolai épületcserék Salgótarjánban - A költözködések nyara következik „Speciális” gondoskodás a jövőről Illyés Gyuláné Speciálpedagógiai Központ néven új tanintézet indul szeptemberben Salgótarjánban, az Acélgyári úti, egykori munkásőr-laktanyában. Az autistákat is befogadó, logopédiai osztályok indítását is lehetővé tevő, a speciális gondoskodást igénylő gyermekeket fejlesztő intézmény létrejötte egy több is­kolát érintő épületcserének (is) köszönhető. A Petőfi Sándor Általános Iskola és Gimnázium nyolc éve hasz­nálja „kisiskolaként” az egykori munkásőr-laktanyát. Az épület mivel nem oktatási célra készült, szűknek bizonyult az itt tanuló 300 gyermek számára. Tantermei közül egyetlen egy felel meg normál méretű osztálynak. Ami viszont egy nagy iskolá­nak kicsi, az egy kisebbnek már nagy, de legalább is megfelelő lehet. Ide az Illyés Gyuláné Általá­nos és Speciális Szakiskola, mint bázis fogadja majd be az autisták helyi csoportját, önálló intéz­ményként pedig a nevelési ta­nácsadót, valamint az ifjúsági egészségügyi orvosi rendelőt is. A petőfis kisdiákok pedig az egykori Kós Károly Építőipari Szakközépiskola épületét vehetik majd birtokba. Ä város középtávú oktatási koncepciója alapján ugyanis is­mert, hogy korábban már az épí­tőipari iskolát beolvasztották a Stromfeldbe, s idővel az Acél­gyári úti épületük is felszabadult. A nyár tehát nagy költözködé­sekkel telik majd Salgótarjánban. A gyógypedagógiai főiskola egykori főigazgatójának, Illyés Gyula Flórájának nevét viselő tanintézetben jelenleg kilenc év­folyamon 103, enyhe fokban ér­telmileg sérült, illetve értelmi fo­gyatékos diák tanul. Jelenlegi épületükben - megfe­lelő számú tanterem híján - nem megoldott a logopédiai képzés, a tízosztályos oktatás, valamint az ezt követő speciális szakképzés sem. Igény viszont minderre van, s az új helyen már 150-160, gyer­meket fogadhatnak majd be. Ezen felül pedig említésre méltó, hogy az iskola lehetőséget kapott családi házas környezetben ingat­lanvásárlásra is. Murányi Sándor, az iskola- igazgatói státusában a napokban megerősített vezető elmondta, hogy az új tanintézet az autisták és a speciális szakképzés lehetőségeit is bővíteni fogja. Munkatársaival szakmailag felkészültek a megnö­vekedett feladatokra. Reméli, hogy a város vonzáskörzetének is­koláiból, melyekben több helyütt pusztán a fejkvóta megtartása mi­att sok olyan gyermek tanul - kik­nek gyógypedagógusok híján, speciális képzés nélkül nem bizto­sított a fejlődése - szeptembertől mind többen keresik majd a speci­álpedagógiai iskola szolgáltatá­sait. Murányi Sándor a családi há­zas képzéssel kapcsolatban kifej­tette, hogy elsősorban somoskői területeket tartják alkalmasnak céljaik megvalósításához. Mind a szakiskolai képzés, mind pedig az autistákkal való foglalkozás ilyen környezetet igényel, s az sem mel­lékes szempont, hogy a mezőgaz­dasági munkák alapjainak elsajátí­tásához is szükséges ingatlan itt még megfizethető árban van. Az Illyés Gyuláné Speciálpeda­gógiai Központtá alakulással föl­vállalhatják a hároméves korig ter­jedő korai gondozást, lehetőség lesz gyógypedagógiai óvoda ki­alakítására, a mozgás-, látás-, és hallássérült gyermekek speciális képzésére, valamint a képzésre kö­telezett gyermekek befogadására is. Tarnóczi László MATAVa ISDN A tér ma már nem választja el attól, , , 5.. , x , •: .»*:« »fin |f 1 ■ i .. U , s ,. • i v ­hogy időben ott legyen! A MATÁV Rt. Budapesti Értékesítési Központ ISDN2 és ISDN30 csatlakozást kínál üzleti előfizetőinek. Az ISDN2 csatlakozás június 30-ig 33% -os kedvezménnyel vásárolható meg! Mit nyújt Önnek az ISDN? (Integrált Szolgáltatású Digitális Hálózat.) Az ISDN a XXI. század telefonvonala, amely egyebek közt kiváló beszédminőséget, gyors és jó minőségű Internet-kapcsolatot, videokonferencia-lehetőséget bel- és külföldi partnerekkel, közvetlen alközponti vonalbeválasztást, nagy sebességű digitális adatátviteli technológiát, lézerprinter minőségű, ötszörös sebességű telefaxolást biztosít Önnek! Kérje részletes tájékoztatónkat! Személyes értékesítés: 06-80-300-001 Telefonos értékesítés: 06-80-266-444 Levélben: MATÁV Üzleti Kommunikációs Ágazat Budapesti Értékesítési Központ, 1550 Budapest, Pf. 110. ? Olvasóink ezt a hónt 100 Ft értékben használhatják fel jegyvásárlásnál! AZ EÖTVÖS CSALAD ÚJ GENERÁCIÓJA egyedülálló időutazásra hívja Önöket a jövő cirkuszába, Szécsényben, a Várkertben 1998* június 9-től 10-éig. Előadás: kedden és szerdán 18 órakor. Kedves Olvasó! Ezt a bont vágja ki, és mutassa fel a cirkusz bejáratánál 100 Ft-al olcsóbb lesz a jegye! A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. A támogatást mi egyértelműen megérdemeltük volna Ki az igazán rászorult? Május 9-én a Nógrád Me­gyei Hírlapban megjelent egy írás „Kitűnő ünnepség, jeles képviselők” címmel. Nagyon nagy felháborodás­sal vettem én és környeze­tem, ismeretségi köröm is a tartalmát. Ugyanis, fiam részére (Ta­kács Zsolt Miklós, született 1975. december 20.) is bead­tunk ösztöndíj-pályázatot még február hóban, tehát az év elején. Később hozzácsa­toltuk a féléves bizonyítvány fénymásolatát is. Megjegyzem: 1997-ben is beadtuk a kérelmet, de eluta­sítottak, hogy késve érkezett, ezért már nem áll módjukban elbírálni. Most, 1998-ban értesítet­tek, hogy pénzhiány miatt nem kapta meg a fiam, de próbáljuk meg újra 1999-ben. Tehát jövő évben. Kérdem én, hogy aki ez év augusztusában végez, hogyan adja be újra a következő év­ben? Ezek szerint tehát, át sem lett nézve az ő kérelme szerintem, de mások szerint sem. Na már most az írásban, az állt, hogy az érintetteknél a családban az egy főre jutó át­lagjövedelem mindössze ti­zenhatezer forint. Megjegy­zem nekünk az én 10 600 fo­rint rokkantnyugdíjam van kettőnkre, mivel Márk fiam Tatán hivatásos katona, így nem él a háztartásunkban je­lenleg. Szociális helyzetünk alap­ján vajon nem lettünk volna jogosult a támogatásra? A mi jövedelmünket miért nem vet­ték figyelembe? Holott elég szembetűnő lett volna, ha egy kicsit is odafigyelnek az érin­tettek. Sajnos név szerint fel tud­nánk sorolni, akik ezt a támo­gatást, ösztöndíjat elnyerték és ráadásul vannak olyanok is, akik a műit évben is meg­kapták. Ebben az a pláne, hogy többnyire nagyon is jó anyagi körülmények között élnek, a családban két autót üzemel­tetnek rendszeresen, bár az apa munkanélküliként szere­pel, az anya egyik tarjáni is­kolában könyvelő, a férj kül­földön dolgozik rendszeresen. Máshol az édesanya iskola­igazgatóhelyettes és lánya megkapta. Tudomásunk szerint olyan támogatott is van, aki tanácsi azaz önkormányzati vezető, sőt szociális létesítményi dol­gozó a szülője. Ebből azt szeretném ki­hozni, abból az elvből, hogy főleg szociálisan rászorulók kapják az ösztöndíjat, szerin­tünk egy szó sem igaz! Talán úgy néz ki az egész, hogy ismeretség szerint lett elosztva, mert egyetlen olyan névvel sem találkoztam, aki jobban rá lett volna szo­rulva, mint mi, és ezt nem csupán a sajnálat miatt írom, hanem azért, mert ez az igaz­ság. Azon csodálkozom, hogy a fentieknek egyáltalán volt ké­pük beadni a kérelmet. Az írásban az is szerepel, hogy több helyről kapott az alapítvány pénzt, hogy több gyereken tudjanak segíteni az előző évihez viszonyítva. Kérdem én, hogy akkor miért írták nekünk indoklásnak, hogy „pénzhiány miatt” el­utasítva? Kérem levelem közlését a Nógrád Megyei Hírlapban, mert ahová csak lehet én igenis megírom az esetünket, mert ma velünk, holnap má­sokkal szemben ismétlik meg ezt az esetet. Sajnos. Tisztelettel: Takácsné Szemán Mária Salgótarján Szívesen adnánk több fiatalnak is támogatást! - Válasz Takácsné Szemán Máriának Fontos a tanulmányi eredmény is A Salgótarján Jövőjéért Közalapítvány kuratóriuma az elmúlt héten - június 3- án - vette számba az az 1998. évi ösztöndíj-támoga­tásokkal kapcsolatos ta­pasztalatokat, a munkán­kat, tevékenységünket elis­merő, biztató leveleket, megnyilatkozásokat és az Ön reklamáló írását is. Erre reagálva ismételten le­szögezzük, hogy az alapít­vány csak az adakozásokból befolyt összegek meghatáro­zott részét tudja a benyújtott pályázatok mérlegelése után elosztani. Ebben az évben a száz­nyolcvanegy pályázó közül negyvenhárom, a sajtóban is nyilvánosságra hozott fiatal részesülhetett az alapítvány ösztöndíjában. Mint a pályá­zati felhívásból is egyértel­műen kiderült, az elbírálás két legfőbb szempontja a tanul­mányi eredmény és a család anyagi helyzete. A kuratórium több fordu­lóban ismerte meg a pályáza­tokat és alapos mérlegelés után döntött. Ösztöndíjasaink közül senki sincs négyes alatt, az át­lag 4,77 az igazolt jövedelem egy főre jutó mértéke pedig alatta van a pályázati kiírás­ban megjelentnek. Sokkal több fiatalnak sze­rettünk volna ösztöndíj-támo­gatást nyújtani, — ami egyéb­ként adható, és nem kötele­zően jár- de az alapítvány vagyona ezt nem tette lehe­tővé. Személyiségi jogaikat tisz­teletben tartva nem említjük pályázó fiának tanulmányi át­lagát, csupán azt, hogy nem érte el a támogatottak ered­ményét. Az Ön fia katonatiszt lesz, szép hivatására való felkészü­léséhez köztudomásúan a Magyar Honvédség jelentős segítséget nyújt, sajnos ehhez alapítványunk nem tudott hozzájárulni. Indulatoktól vezérelt alap­talan vádaskodásait az ösz­töndíjasok, azok szülei és a kuratórium is visszauta­sítják! A Salgótarján Jövőjéért Közalapítvány kuratóriuma és felügyelő bizottsága ,A párt ügyeit pártalkotmány, fegyelmi szabályzatok szabályozzák” Belső dolgok nem tartoznak másra Alulírott Betz József, a Füg­getlen Kisgazdapárt Nógrád megyei elnöke tájékoztatom Önöket, hogy olvastam a június 4-én megjelent cik­küket, amely az „Igazát ke­resi a kisgazda elnök” címet viselte. Véleményem szerint már a cím is megtévesztő hatású, mert nem jelöli meg, hogy melyik elnök? Én a jövőben nem kívánok a sajtó hasábjain keresztül tisztázni olyan belső pártdolgokat, amelyek nem tartoznak a kívülállókra, azaz a nem kisgazdapárt tag­jaira! Egy hasonlattal kívánom tisztázni a sajtó hasábjain megjelenteket. Egy üzletve­zető bemegy egy másik üz­letbe és ott vásárol úgy, hogy elfelejt fizetni, majd miután az üzlet pénztárosa kérdőre vonja, hogy miért akart úgy vásárolni, hogy nem fizet, to­vábbra is tartja magát a nem fizetés természetességéhez és hivatkozik arra, hogy ő is egy üzlet vezetője. Majd akkor, amikor rájön arra, hogy mi lenne ha a többi üzletvezető az ő üzletébe menne vásá­rolni, úgy, hogy nem fizet, akkor hajlandó lenne utólago­san is kifizetni az áru ellenér­téket, de fenntartva azt a jo­gát, hogy ő feljelenthesse az üzlet vezetőjét és pénztárosát azért mert szóvá tették, hogy fizetés nélkül akart vásárolni és távozni! Nos az olvasók a cikket ol­vasva bizonyára rájöttek a do­log fonákságára. A párt ügyeit pártalkot­mány, fegyelmi szabályzatok szabályozzák. A párt tagjá­nak, aki egy pártba belép, an­nak szent kötelessége azokat betartani és aki nem tartja be azokat, akkor annak a felelős­séget viselnie kell. Mint aho­gyan a polgári életben is az emberek együttélését törvé­nyek szabályozzák és azért most már láthatóan a demok­rácia jegyében és a törvényes­ség betartásával. Azaz a bűnüldöző sem kö­vethet el bűncselekményt büntetlenül! Az olvasás során azért annyi megjegyzést Tisztelt Szerkesztőség, engedjen meg: azért illő lett volna megkér­dezni a másik felet is, már csak azért, mert nem hinném, hogy más pártok megenged­nék olyan személyeknek az intézkedést, akik alapvetően a tagdíj fizetését mulasztják el. Kérem olvasói levelem közlését teljes terjedelemben, mert mint mondtam a jövőben sem kívánom a párt belső ügyeit az újság hasábjain ke­resztül viszontlátni! Betz József FKGP Nógrád megyei elnök

Next

/
Thumbnails
Contents