Nógrád Megyei Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 126-151. szám)
1998-06-24 / 146. szám
4. oldal Világtükör 1998. június 24., szerda A NATO lemondott a balkáni csapattelepítésről Koszovó védelmében Belgrad Albániát és a világot vádolja A washingtoni külügyminisztérium közlése szerint Richard Holbrooke, az újonnan kinevezett amerikai ENSZ-nagykövet Sziobodan Milosevics tudomására hozza, hogy Belgrádnak a hathatalmi összekötő csoport Koszovóval kapcsolatos összes követelését teljesítenie kell, beleértve azt is, amely fegyveres erőinek visszarendelésére vonatkozik. Sziobodan Milosevics a szerb egységek visszahívását azonban a terroreszközöket alkalmazó Koszovói Felszabadítási Hadsereg tevékenységének beszüntetésétől tette függővé. A balkáni helyzetet felügyelő összekötő csoport követelte a tartomány megnyitását is a nemzetközi megfigyelők és segélyszervezetek előtt. A német védelmi miniszter szerint a NATO elállt attól, hogy csapatokat állomásoztas- son a Koszovóval szomszédos Albániában és Macedóniában. Volker Rühe közölte, hogy a szövetség a csapattelepítésről azért mond le, mert az elemzések szerint nem nyújtana kellő garanciát a térség stabilitásának és biztonságának helyreállításához. Ezért inkább a NATO légi tevékenységét kell fokozni a térségben. A politikai-diplomáciai megoldás mellett foglalt állást a német és az orosz külügyminiszter is. Klaus Kinkel, a bonni diplomácia vezetője hétfő este a dániai Nyborgban, a balti-tengeri államok külügyminiszteri tanácskozása után tárgyalt a koszovói válságról orosz kollégájával, Jev- genyij Prímakovval. Szerb közlések szerint az albán szeparatisták folytatják a szerb célpontok elleni támadásokat. Az egyik támadásban súlyosan megsebesült egy szabadkai, magyar nemzetiségű rendőr is. Zoran Lilies jugoszláv miniszterelnök-helyettes szerint a koszovói albán terroristáknak nyújtott közvetlen albán és közvetett nemzetközi támogatás az oka annak, hogy még nem kezdődött meg az albán többségű szerbiai tartomány válságának megoldását célzó politikai párbeszéd. Koszovói albán fegyveresek a hegyekben, az albán-szerb határon fotó: feb,'/Reuters El kell dönteniük a romániai koalíciós partnereknek, hogy együtt akarnak-e működni az RMDSZ-szel, hiszen a szövetség részvétele nem kötelező a kormányban - szögezte le Markó Béla, az RMDSZ elnöke azzal kapcsolatban, hogy Ion Diaconescu parasztpárti elnök és Andrei Marga oktatási miniszter ismét kétségbe vonta az önálló magyar egyetem létesítésére vonatkozó, június 10-én elfogadott közös határozatot. Gabriel Andreescu ismert román emberi jogi harcos nyílt levélben kéri az RMDSZ-t, hogy maradjon a kormánykoalícióban, és óva int attól, hogy a jugoszláv politikai életben való részvételt elutasító koszovói albánok példáját kövesse. Boszniába indultak stras- bourgi támaszpontjukról a többnemzetiségű euro-hadtest katonái. A 150 francia, német, spanyol, belga és luxemburgi katonából álló egységnek ez lesz első tényleges megbízatása azóta, hogy 1993-ban létrehozták. Az egyetlen jelölt Horst Köhler, a Német Takarékbankok Szövetségének elnöke a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) fél éve üresen álló elnöki posztjára. Jacques de Larosiere, a hét éve létrehozott londoni nemzetközi pénzintézet második elnöke január végén távozott, és azóta Charles Frank, az EBRD amerikai alelnöke áll ügyvezetőként a bank élén. Hazatérésre szólította fel kedden a francia külügyminisztérium Fehéroroszország párizsi nagykövetét, Vlagyimir Senkót. Párizs ily módon is kifejezésre kívánja juttatni nemtetszését a minszki hatóságoknak a diplomácia történetében jószerivel példátlan eljárás, az európai nagykövetek „kilakoltatása” miatt. Ötmillió font, azaz csaknem 1,8 milliárd forint értékű műgyűjteményének elkobzása és eladása miatt követel kártérítést a brit kormánytól egy magyar zsidó család, amely a náci üldöztetés elől menekítette Nagy- Britanniába Renoir- és Van Dyck-alkotásokat is tartalmazó kollekcióját. A 67 éves Bedő Gábor a héten nyújtja be kárigényét Margaret Becketthez, a kérdésben illetékes kereskedelmi és ipari miniszterhez. Megadta magát az Iberia spanyol légitársaság belföldi járatát eltérítő géprabló. A Boeing 727 utasainak és személyzetének nem esett bántódása. A gépeltérítőről egyelőre annyi derült ki, hogy spanyol állampolgárságú, büntetett előéletű, zavart elmeállapotú személy és Izraelbe akart repülni. „Európa fővárosa” Ausztriában Bécs népünnepéllyel kezdi meg soros elnöki munkáját Fél évre a szomszédunkba költözik „Európa fővárosa”. Miután a második félévben Ausztria veszi át az Európai Unió soros elnöki tisztét, Bécs számos fontos nemzetközi tanácskozás színhelye lesz, beleértve a tizenöt tagország állam- és kormányfőinek csúcsértekezletét. A bécsiek azonban - a Compress jelentése szerint - nemcsak a magas politikának akarják szentelni ezeket a hónapokat. Július első napján, amikor a Hofburg előtt ünnepélyesen felvonják a kontinens zászlaját a tizenkét aranycsillaggal, egészen hajnalig tartó népünnepélyt tartanak a Hősök terén (a Heldenplatzon). Bécs - a soros elnökség alkalmából - szeretné jobban előtérbe állítani a Várospolitikát, amivel sokak szerint mostohán bánnak az unióban. Kelet-nyugati városkonferenciát rendeznek; várostechnológiai kiállításon azokat az új vívmányokat vonultatják fel, amelyek a tömegközlekedésben, a hulladékgazdálkodásban, a levegőtisztaságban az élet minőségét szolgálják. A Vienna Calling című kongresszus a jövő informatikai és kommunikációs lehetőségeit vázolja fel, előadás-sorozatot tartanak a földrész kulturális identitásáról, megrendezik az európai írók felolvasó estjeit, vitát szerveznek arról, miként lehet a színpadon fellépni az erőszakkal szemben. „A jövő városában a jövő generációja” címmel tartja következő ülését az Európai Ifjúsági Parlament a csatlakozni kívánó országok képviselőinek részvételével. A kardiológusok nemzetközi konferenciáján mintegy húszezren lesznek jelen, és szakfórumon foglalkoznak a dohányzás, az alkohol- és drogfüggőség megelőzésével. A Hofburg sajtóközpontjában 3500 újságíró jelentkezését várják, s az események az Interneten is 'követhetők lesznek. Ferenczy Europress Helmut Kohl külföldi beszédei a hazai szavazótábornak szólnak Az ötödik választás előtt Kancellárságának elmúlt 16 éve alatt Helmut Kohl bel- és külföldön szinte osztatlan elismerést aratott egy jövendő Európai Egyesült Államok iránti elkötelezettségével. Jellemző, hogy amikor 1991- ben Kelet- és Nyugat-Német- ország végre egyesült, Helmut Kohl ezt is úgy fogta föl, mint újabb lépést az egyesült Európa felé vezető úton: „a német és az európai egység egyetlen éremnek két oldalát alkotja” - mondta. Stílszerűen szólva ez az érem akár maga az euró is lehet - a tervezett egységes európai valuta, amelynek élharcosa ugyancsak Kohl kancellár volt eddig. Ám nemrégiben, a cardiffi találkozón nagy megütközést keltett az a hang, amely némi visszakozásra utalt. „Németország egyedül nem vállalhatja magára az Európai Unió költségvetésének 70 százalékát” - hangsúlyozta; elképzelhető, hogy kijelentése nem más, mint választóinak szóló üzenet. A német szavazók körében ugyanis egyre több a kételkedő hang, főleg ami az európai szövetség vízióját illeti. A Handelsbatt közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek 42 százaléka ellenzi az eurót. Ugyancsak' sokan fenntartásokkal kezelik a NATO bővítésének gondolatát, Németországban nem kevesen élet- színvonalukat féltik. Másfelől az öt „új tartományban” a kiugróan magas, 12 százalékos munkanélküliség orvoslását is megnehezíti majd az újonnan csatlakozottak olcsó munkaerőtábora. Most, hogy ötödször is belevágott a kancellárválasztással együtt járó fáradságos politikai küzdelmekbe, _ Kohl szavai sokkal inkább egy nacionalista politikust idéznek fel, mintsem jövőbe tekintő államférfit -jegyezte meg a minap a The Washington Post. FEB Óriási! Mármint, az a kerék, amelyet most építenek Oszaka egyik bevásárlóközpontjának a tetejére. A novemberben elkészülő alkotmány gondoláiba a hetedik emeleten lehet majd beszállni: a vásárlók 106 méter magasból csodálhatják meg a várost. fotó: feb/reuters A szigorú takarékosság a piac bizalmának alapja Növekedési pályára állva Fazakas Szabolcs, az ügyvezető magyar kormány ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi minisztere kedden a gazdasági növekedés újraindítását nevezte a leköszönő kormány egyik legfontosabb eredményének. Fazakas Szabolcs a salzburgi gazdasági fórumon szólalt fel, amelyen részt vesz Göncz Árpád köztársasági elnök is. A miniszter vázolta a Horn-kormány stabilizációs programjának eredményeit; kiemelte, hogy a magyar gazdaság növekedési pályára állt, átalakult a hajtómotorként működő export szerkezete. Megemlítette, hogy Magyarországon külföldi cégek húszmilliárd dollár értékben ruháztak be, és hogy negyven multinacionális cég választotta az országot bázisnak. Moszkva szigorú intézkedésekre készül, hogy visszaszerezze a Nemzetközi Valutaalap és a piacok bizalmát - jelezte Jakov Urinszon orosz gazdasági miniszter Salzburgban. A reform központi eleme az adórendszer korszerűsítése és nagyfokú takarékosság az egészségügyben, a fegyveres testületeknél, a bányászatban és a mezőgazdaságban. A miniszter beismerte, hogy visszaestek a külföldi beruházások Oroszországban, a rubel leértékelése azonban nincs napirenden. Jeruzsálemi határok A világ közvéleménye aggódva figyel Kofi Annan ENSZ-főtitkár elítéli Nagy-Jeruzsálem tervét és felszólítja az izraeli kormányt, vonja vissza ezzel kapcsolatos döntését. A világ- szervezet vezetőjéhez csatlakoztak a nagyhatalmak is. Az orosz külügyminisztérium felszólította kedden Izrael kormányát: ne tegyen egyoldalú intézkedéseket Kelet-Jeruzsá- lemmel kapcsolatban. Kínai és szaűd-arábiai megítélés szerint az izraeli döntés valóra váltása megnehezítené a közel-keleti békefolyamatot. Párizs provokációnak tartja Jeruzsálem határainak megváltoztatását, ezért kéri Izraelt: ne valósítsa meg mély aggodalomra okot adó tervét, mert Jeruzsálem végső státusáról a későbbi tárgyalásokon kell dönteni. Mohammed Hatami iráni elnök felszólította az Iszlám Konferencia Szervezetének tagállamait: rendkívüli külügyminiszteri értekezleten alakítsanak ki közös álláspontot. James Rubin, az amerikai külügyminisztérium szóvivője közölte: Benjamin Netanjahu biztosította az amerikai kormányzatot, hogy nyugati irányban Jeruzsálem határát nem terjesztik túl az 1967-ben meghúzott demarkációs vonalon. A Földtől távol, Ámorhoz közel Lehet-e szerelem az űrben? Az Alpha űrállomás előkészületei közben az amerikai űrhajózási hivatalnak arra is kiterjed a figyelme, hogy a hosszan tartó missziók idején éljenek-e, élhetnek-e szexuális életet a kozmonauták. Ha kissé illúzióromboló is a dolog, a tény attól még tény marad: az Alphán e témakörben folytatandó kísérletek a szó szoros értelmében a Mars-kutatást szolgálják. A tervek szerint ugyanis 2012-ben négy-hat tagú, koedukált csapat vág neki a nagy utazásnak. A Föld-Mars távolság megtételéhez 180 nap kell, ehhez jön még az idegen bolygón tartózkodás ideje. Legalább 500 napról van szó tehát, ami túl hosszú idő ahhoz, hogy az űrhajósok végig - miként eddig tették - a teljes önmegtartóztatás erényét gyakorolják. Amióta a Miren és az amerikai űrsiklókon vegyes csapatok dolgoznak, az űrszex problémája már nemcsak elvi síkon vetődik fel. Mussza Manarov orosz kozmonauta, aki 18 hónapot teljesített a Miren, azt tartja, hogy a férfiak és a nők közti szexuális vonzalom, az esetleges féltékenykedés időzített bombaként ketyeghet a fedélzeten. Arra pedig még gondolni is rossz, mi történik a fedélzeten, ha becsúszik egy nem kívánt terhesség. Dr. AI Holland, az amerikai űrkutatás vezető pszichológusa azt tervezi, hogy a leendő Mars-expedícióra stabil párokat jelölnek ki. Az Alpha nemzetközi űrállomás kísérleti kutatói is ilyen férfiak és nők lesznek. Nekik ugyanis már legkevesebb 1000 napot kell eltölte- niük a Földtől távol, de azért Ámorhoz közel. (kenesei)