Nógrád Megyei Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-125. szám)

1998-05-07 / 106. szám

6. oldal Gazdaság 1998. május 7., csütörtök A pénzintézetek száma 5-10 éven belül várhatóan a felére csökken A jövő az elektronikus pénztárca Lezárult a bankkonszolidáció, de még mindig van olyan pénz­intézet, amelyiknek a lába alatt inog a talaj. A bankszektor privatizációja is befejeződött, a kereskedelmi bankok 61 száza­léka külföldi kézbe került. Milyen előnyt jelent ez számunkra, s merre haladnak a bankok ma? - erről kérdeztük dr. Nyers Re­zsőt, az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet elnökhelyettesét. Keresetek. Márciusban a versenyszférában 64 990 fo­rint volt a bruttó átlagkere­set, 21,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban - derül ki a KSH tegnapi gyorstájékoztatójából. Áz átlagkereset reálértéke 3,2 százalékkal nőtt az elmúlt egy év alatt. Ipari parkok. A korszerű, csúcstechnológiát alkal­mazó befektetések ösztön­zése céljából ipari parkok fejlesztéséről írtak alá együttműködési megállapo­dást a Munkaügyi Miniszté­rium és civil szakmai szer­vezetek képviselői tegnap Budapesten. Az első ipari park 1994-ben létesült, ta­valy 28 pályázó szerezte meg ezt a címet. Phare-támogatás. Straté­giai projektek megvalósítá­sára 3 millió ECU-s támoga­tást kap a Modernizációs és Euroatlanti Integrációs Pro­jektiroda Közhasznú Társa­ság - jelentették be tegnap Budapesten. Az irodát a Miniszterelnöki Hivatal 1996-ban alapította -- azzal a céllal, hogy közreműköd­jön a kormány által elfoga­dott modernizációs program végrehajtásában. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 347,82 Francia frank 35,24 Japán jen (100) 157,91 Német márka 118,04 Olasz líra (1000) 119,65 Osztrák schilling 16,78 Svájci frank 141,04 USA-dollár 209,39 ECU 232,90- A bankprivatizáció legna­gyobb előnye az, hogy a fejlett országokban jól működő pénz­intézetek szereztek Magyaror­szágon tulajdoni hányadot, raj­tuk keresztül szaktudás, kor­szerű vezetési tapasztalatok, banküzemi technológia érke­zett, miközben érvényesül az erős tulajdonosi kontroll is. Az OECD legutóbbi értéke­lése szerint a magyar pénzinté­zeti rendszer a régión belül a legfejlettebb, és a legközelebb áll az Európai Unió normáihoz.- Negyvennél több kereske­delmi bank van hazánkban. Nem sok ez egy ekkora országban?- De igen. Sokkal több, mint amennyi a piacon eredménye­sen működni képes. Nálunk is be fog következni a másutt már beindult erős koncentrációs hullám. 5-10 éven belül a pénz­intézetek száma a. mainak a fe­lére vagy még annál is keve­sebbre csökken.- Ez együtt jár a fiókhálóza­tok bővülésével?-Feltétlenül, még annak el­lenére is, hogy a banküzemi technológia fejlődésével olyan banki szolgáltatások jelennek meg a piacon - amire már van példa (direktbank) -, amelyek egyáltalán nem igénylik fiókok meglétét. Ugyanis a bank és az ügyfél közti személyes és part­neri viszony továbbra is a banküzem fontos eleme lesz.- Jól megy most a bankoknak?-Az elmúlt évek hatalmas gazdaságpolitikái fegyverténye-t R XiVi'ir! a bankrendszer stabilizálása. Ma már nem kell számolni olyan gondokkal, hogy a pénz­ügyi szektor vagy a bankrend­szer egésze összeomlik. Meg­szűntek a bankok működési gondjai, amelyek 1990-93 kö­zött általánosak voltak. Beérett a bankkonszolidáció gyümöl­cse: működőképes, egységes bankrendszer segíti a gazdaság fejlődését. Jó néhány fejlett ipari országban a bankkonszo­lidációs költségek meghaladták a magyarországit, ez utóbbi a hazai GDP mintegy 8-10 száza­lékára tehető. Végül is a ban­kok többsége nyereséges, de tudnunk kell azt is, hogy nyere­ségük fokozatosan csökken.- A kamatrés, azaz a betéti és hitelkamatok közti különbség csökkenése miatt?- Igen, ami a nálunk is kiala­kult rendkívül éles versenyvi­szonyok között természetes fo­lyamat. A csökkenő nyereségért a bankoknak keményen meg kell dolgozniuk, különben kamatot, jövedelmet, piacot veszítenek.- Hogyan kell dolgozniuk?- A versenyben csak az ma­rad talpon, aki több és minőségi banki szolgáltatást kínál az ügyfélnek, és súlyt helyez a ta­karékos gazdálkodásra.- A lakosság fele áll kapcso­latban a banki szférával. Ho­gyan célozható meg a lakosság másik fele, miközben a csök­kenő kamatrések mellett a ban­koknak nyereséget a díj- és ju­talékpolitika hozhat? ’ h-A díj- és jutalékbevételek aránya ma még jóval kisebb ná­lunk, mint a fejlett országok­ban. Ez a szűkösebb termékkí­nálatra vezethető vissza. A szolgáltatások bővülésével kell növelni a jutalékbevételeket.-Akkor ez az ügyfélkör szá­mára nem biztató perspektíva, hisz mélyebben a zsebébe kell nyúlnia, ha szolgáltatásokat akar igénybe venni.-Valamit valamiért. A fo­gyasztónak jogában van eldön­teni, hogy milyen szolgáltatá­sokat vesz igénybe. Ha valaki valamiből többet kap, nyilván többet is kell fizetnie érte.- A bankok tevékenységi kö­rébe egyre több üzletág tarto­zik. Melyek ezek és mivel bő­vülhet a kör?- A kereskedelmi bankok többségénél még mindig megha­tározó üzletág a vállalatfinanszí­rozás, ezen belül is elsősorban a vállalati számlavezetés és hitel- nyújtás. Itt persze a külfölddel is versenyezni kell, hisz a vállala­tok majdhogynem korlátozás nélkül vehetnek fel hitelt kül­földről. A lakossági, a másik klasszikus üzletág fejlesztése is gőzerővel zajlik - annak elle­nére, hogy kis tételekről van szó. A kártyaszolgáltatás bővülésével a „private banking”, a gazdag ügyfelek komplex kiszolgálása, vagyonkezelése az egyik legfris­sebb banki termék. A harmadik terület a pénz- és tőkepiaci szol­gáltatások összekapcsolása akár egy pénzintézet falain belül, még akkor is, ha két külön részleg foglalkozik az értékpapír-műve­letekkel és a banki szolgáltatá­sokkal.- Kétmillió bankkártya-tulaj­donos van, és kevés a bankauto­mata, a kártyaelfogadó hely.- Csak a nagyvárosokban el­fogadható a helyzet. Nagyon komoly fejlesztésekre van szükség vidéken. Ugyanakkor el kell terjedniük a valódi hitel­kártyáknak, az elektronikus pénztárcáknak is, mert nálunk még inkább csak a betétkártyák vannak terjedőben.- A fizetések banki átutalása sem megy zökkenőmentesen. Hogyan javítható a helyzet?- A pénzintézeteknek vállal­niuk kell a szolgáltatásbővülés­ből adódó többletköltségeket.- Sok a panasz a szigorú hi­telelbírálásra is.- Hitelt ma már nem lehet öt­letre adni. Csak komoly fede­zetre vagy a vállalkozás megfe­lelő cashflow-jára, azaz pénz­áramlására. Ha veszteség kelet­kezne a bankokban, akkor ugyanaz a helyzet állna elő, mint 1990-92-ben. Ez fékezné a gazdaság fejlődését. A költ­ségeket végső soron a társada­lom egésze fizetné meg.-A bankok adminisztrációs többletmunkára hivatkozva hát­térbe szorítják a kis- és közép- vállalkozók hitelezését.- A világon mindenütt ugyan­ilyen gondokkal küszködnek a kis- és középvállalkozások. Vé­leményem szerint két megoldás lehetséges: vagy erre szakoso­dott intézetek alakulnak, vagy a vidéken már jelenlévő takarék- szövetkezetek foglalkoznak erő­teljesebben ezzel.- Stabil a bankrendszer, mégis megingott a Postabank lába alatt a talaj.- Pénzintézeti rendszerünk stabil, de egy-egy banknál adódhatnak gondok: a rossz üz­letpolitika, a gyenge vezetés vagy más okok miatt. Csernyánszki Judit Európában az élen Magyarország Európában mind a mezőgazdasági ter­melés, mind az élelmiszer- ipar területén az elsők kö­zött van - jelentette ki Nagy Frigyes földművelésügyi miniszter egy szerdán Bu­dapesten rendezett agrárpo­litikai fórumon. Jóllehet az export része­sedése az összkivitelen be­lül némileg csökkent, 3 mil­liárd dollár értékű mező- gazdasági és élelmiszer- ipari terméket tavaly is érté­kesített, és idén is értékesít külföldön az ágazat, mondta a miniszter. A kelet-közép-európai országok közt még mindig Magyarország az egyetlen, ahol a mezőgazdasági és élelmiszer-külkereskedelem szaldója pozitív, s az import folyamatosan csökken. Ah­hoz azonban, hogy a külke­reskedelmi mérleg változat­lanul kedvező maradjon, szükség van a mezőgazda­ság mind nagyobb mérvű támogatására - tette hozzá a miniszter. Tavaly 100 milliárd forint támogatást nyújtott a tárca a mezőgazdaságnak és az élelmiszeriparnak; ez az összeg idén várhatóan 120- 130 milliárd forint lesz. A forgóalap feltöltésére a bankok szívesen nyújtanak középlejáratú hiteleket, az elmúlt évben összesen 212 milliárd forint összegben. A mezőgazdasági nagy­üzemeknek is meg kell adni rentábilis működésükhöz a szükséges támogatást, mert csak így van esély arra, hogy Magyarország 2003-ra az Európai Unió teljes jogú tagjává váljon - közölte Nagy Frigyes. Most igazán HBIfl kerül sokká Tényleg nem kerül sokba, ha májusban NOKIA 450-es mobiltelefont akar vásárolni a Westel 0660-nál. Elég, ha benéz bármelyik irodánkba, és kamatmentes részletre, már nettó 9.950 Ft (bruttó 12.500,-) befizetésével elviheti a készüléket! És ez még semmi, hiszen automatikusan élvezheti számos kedvezmé­nyünket is. Ha a részletekre is kíváncsi, hívja a 0680 450-450-et! Díjtalan rendszerbelépés Legkedvezőbb mobilpercdíjak 2 Partnerszámra 15% kedvezmény Kamatmentes részletfizetés 3 év garancia Az akció a készlet erejéig tart. A készülék akciós ára nettó 19.900 Ft (bruttó 24.900.), melynek 50%-át 12 hónap alatt, kamat- és kezelésiköltség-mentesen, részletekben fizetheti. Ezért csupán azt kérjük, hogy 2 évig maradjon az előfizetőnk. Partner­szám kedvezményünkkel az ön által kiválasztott 2 telefonszám hívásának díjából 1 hónapon át 15% kedvezményt adunk. A partnerszám csak belföldi szám lehet, az 50- és 90-es számokat, valamint a hangposta és a rövid hívószámokat kivéve. rsalgásban QOOO További információért hívja 06 80 450-450-es zöldszámot, http://www.westel.hu WESTEL IRODA: EGER, 3300 BAJCSY ZS. ÚT 3„ TEL.: (06 36) 411-900, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 415-100 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: KLUG PÉTER RÁDIÓTELEFON: (06 60) 350-093 WESTEL FORGALMAZÓK: HATVAN, APEX ELEKTRONIKAI KFT, 3000 HORVÁTH MIHÁLY ÚT 15 RÁDIÓTELEFON: (06 60) 316-914 • PÁSZTÓ, KRÉMUSZ TÜZELÉSTECHNIKA, 3060 FÖ ÚT 105., TEL.: (06 32) 460-030, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 365-900 • SALGÓTARJÁN, APEX ELEKTRONIKAI KFT, 3100 FŐ TÉR 1., RÁDIÓTELEFON: (06 60) 337-247 (immun ti WESTEL RÁDIÓTELEFON KFT Négy évvel ezelőtt az ország gazdaságát kellett jó irányba fordítanunk. Most a polgárok mindennapi életének javítása a fő rólunk. Az elkövetkező években 3%os tartós reálbéremelést valósítunk meg. 2000 után az inflációt 10% alá szorítjuk. A havi bruttó 35 000 és 80 000 Ft közötti jövedelműek adóját átlagosan 22%-kal csökkentjük. Adócsökkentő tétellé tesszük a lakások építésével és karbantartásával kapcsolatos kiadásokat. A vállalkozásba fektetett jövedelem után adókedvezményt adunk. Leegyszerűsítjük a kisvállalkozók adóbevallását: az átalányadózást kiterjesztjük 5 millió forintos bevételi határig. Ehhez kell az SZDSZ. éjihez kell az Ön szavazata isi

Next

/
Thumbnails
Contents