Nógrád Megyei Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-125. szám)
1998-05-28 / 124. szám
6. oldal 1998. május 28., csütörtök Ma tartják a könyvhét megyei megnyitóját - A horpácsi Mikszáth Kiadó igazgatójának gondolatai az ünnep kapcsán Látlelet a könyvkiadásról -Áldozat- és kockázatvállalás Az utóbbi tíz év sok változása között is külön figyelmet érdemel a könyvkiadásban lejátszódó átalakulás. A könyvművészetet korábban is szívesen hasonlítottam a színház világához. Mind a könyvgyártás folyamatának dramaturgiája, mind annak sokszereplős meghatározottsága indokolja ezt a rokonítást. A gyűrött kéziratoktól - utóbb az összevissza felgépelt számító- gépes lemezektől - a jó illatú könyvek létrejöttéig pontosan annyi kínlódás és erőfeszítés szükséges, mint az olvasópróbától a bemutatón felzúgó tapsviharig. Ami pedig a könyv sokszereplős megvalósulását illeti, nos, ez az igazán szép és izgalmas az egészben. Jó évtizednyi „rendezői” szerepemből ezt a különleges „szereposztást” veszem ezúttal szemügyre. Akiadó A könyvkiadó a rendszer agya. Nélkülözhetetlen intézmény, szellemi műhely, koncepció- és filozófiagyártó, értékrendhordozó, PR-szervező, tipográfia- és arculatalakító, kultúraközvetítő, gyártás- és marketingszervező központ. Jelentősége e funkciók komplexitásában van, működése pedig ezek begyakorolt szinkronitásában lesz szakszerű. E sokrétűség önállósodott egységeként jön létre a valódi könyvkiadó. Napjainkra sokat tisztult a kép. A hajdani „nagy kiadók” éppen úgy a múltba vesztek, miként az áttekinthető állami támogatások hajdan volt rendszere. A könyvpiacon jelen lévő 450-500 kiadó, úgy tűnik, megtalálta a maga közönségét, olvasóját, horribile dictu: fogyasztóját. Nem beszélve a nyugati könyvsikerek (kutyák, macskák, autók, dísznövények és még ki tudja, mennyiféle témakörökben) filmbehozatalainak adaptációiról, melyek ugyancsak jelentős vásárlóerőt „elvisznek” az amúgy is gyatra piacon. Vagyis a legfrissebb szelektáló erő a piac az átalakulás évtizedében megtette azt, amit a móroktól, úgymond: megkövetel a „köteles”. Ezek után, akik kiadóként talpon maradtak, részint önsanyargatók, részint megszállottak, részint szerencsések. Egy a lényeg, hogy vannak. Amíg létezik könyvkiadásra szakosodó értelmiségi közösség, addig lesznek könyvünnepek és köny-: vés hétköznapok egyaránt. A támogatás (mecenatúra) A második főszerep a pénzzé. Eltartottak és autonómok együttélése rögzült az átalakulás mostani fázisára. A kutyák és a A farkasok dala párhuzamában, pontosan úgy, ahogy azt a nagy lélekmémök, Petőfi megírta két klasszikus versében. A mecenatúra napjainkban ezt a felemás kettősséget tartósítja. Az ellenőrizhetetlen közpénzek általában az eltartottak, azaz a piaci kényszerek és szakmai alkalmazkodás, minőségfejlesztés követelményeitől mentesülők táborát növelik. A nagy közalapítványok éppúgy, mint a politikai meghatározottságától nehézkes megyei közgyűlés, képtelenek a tárgyilagos értéktámogatásra. A „nagyoknál” a kulturális elitek egymásra utaltsága és cinizmusa (évfolyamtársak és irányzatok - ne írjak rébuszok- ban: a posztmodem szövegparaziták egyre népesebb táborára gondolok - gettósodása) gátolja meg a tényleges szelekciót; Nógrád Megye Közgyűlését pedig az idült politikai acsarkodás bántó tünetegyüttese teszi alkalmatlanná erre a feladatra. Nemigen látom a kiutat. Pénzt termelni ebben a szakmában igazán nehéz, majdhogynem lehetetlen. Tehát ez sem lehet a receptúra alapja. Marad a személyes áldozat- és kockázatvállalás, valamint a remény, hogy „lesz ez még így se.” A szerző Jobb időkben ennek az egész folyamatnak a kulcsfigurája volt, manapság inkább teher. Igen, mégpedig pontosítva; közteher. Vagyis olyan nehezékekkel - például a honoráriumot „megcsapoló” számolatlan járulékkal - fölszerelt szellemi munkás, akit ezek miatt munkájáért megfizetni manapság nem lehet. Végül is lehetne, ám akkor a ma is élő szerzők esetében a könyvárak a mainak minimum duplájára emelkednének. S mindez történik a közakaratot maguk mögé hirdető, állami pénzbeszedők pártsemleges diktatúrájában. Ezt a rettentő helyzetet igyekeznek egyensúlyozni a szubjektivizmusuk miatt fentebb bírált közpénzt osztó formációk. Esetükben a „kiválasztottak” átmenetileg még jól is járhatnak, ám az idő kíméletlen rostáján annál mélyebbre hullanak, minél inkább felszíni kapcsolatok irányítják, egyengetik e javak útját. Azután vannak azok a szerzők, akik munkájukért a kinyomtatott műveik néhány példányát kapják csupán, honoráriumot semmit, mondván: már a puszta megjelenés is nagy dolog! No, de kinek, uraim? Pedig az elvitathatatlan, hogy a nagy erejű versek létrejöttéhez és minden más, könyvben megjeleníthető alkotáshoz pontosan úgy szükség van kalóriára, világosságra, melegre és még sok minden másra, melyet napjainkban pénz ellenében biztosítanak a nagy szolgáltatók. Vagyis tartósan honorárium nélkül alkotni nem lehet. A szerzők majd csak akkor lehetnek nyugodtak, ha munkájukért a kiadók egzisztenciális biztonságot kínálnak cserébe, mégpedig tartósan. Az olvasó Nos, a könyvszerető ember az átalakulás haszonélvezője és áldozata egyaránt. Vásárlóerejéért kemény a küzdelem. Ezért azután a kínálat valóban óriási. Ma már nincsenek tiltott és/vagy titokzatos politikai pletykák hatására szétkapkodott sikerkönyvek, lefordíthatatlan kiadványok. Mára kétféle könyv van a zsúfolt könyvespolcokon: eladhatók és eladhatatlanok. Ennek megfelelően az olvasó is kétféleképpen szelektál: megvehető és elérhetetlen könyvek viszonylatában. Ebben a helyzetben óriási jelentőségű lesz a vásárlói magatartást befolyásoló reklám- és marketingmunka, a törzsvásárlói kört megnyerő hiteles piaci jelenlét. Miként érezhetően nő a túltermelés csömörétől menekülő olvasói érdeklődés a lo- kalitást bemutató és a helyi kötődést gazdagító kiadványok, könyvféleségek iránt. A kiadók jelentős részének nyújt viszonylag tartós, noha pusztán minimális biztonságot a tankönyvkiadás (a képzés valamennyi szintjén és formájában), ami viszont olyan sokoldalú műhelymunkát feltételez, hogy erre már csak a legfelkészültebbek képesek. S a nagy versenyben, a túlkínálatban lassan elfásuló olvasó egyszer csak azt veszi észre - mint a piac vezérelte gyakorlatban mindenütt -, hogy sikerült a nagy becsapás. A telített polcok nem az ő akaratát tükrözik és kívánságát szolgálják, hanem a gyártók és terjesztők szeretnék saját akaratukat őrajta érvényesíteni. A szép, jó és okos könyvek tengerében elvész a személyesség intimitása, elmarad az olvasó és a mű katartikus találkozása, a szenvedélyes könyvvadászat utánozhatatlan bája. A terjesztő és a nyomda Ő az állandó láncszem a változásban. A könyvterjesztő-hálózat és szakembergárda a profizmus megkerülhetetlen tartozéka. Nélkülük csak kínnal-keservvel, kézről kézre, tiszteletpéldányok unalmával juthat el a legjobb kiadvány is az olvasóhoz, melynek hatásfoka a nullával egyenértékű. Márpedig a könyvterjesztők kegyeit megnyerni nagyon nehéz, hiszen ő a legpiacibb szereplője a nagy játéknak. Talán a legnagyobb átalakulás és változás a nyomdánál történt. Ennek oka a számítógépes nyomdai előkészítés szélsebes térnyerése és a hajdani állami nyomdák (monopóliumok) helyébe lépő, tagolt képlet. A nagyok és kicsik egyaránt talpon maradhatnak. Pusztán érzékelniük kell a nagyságrendet. Ezzel a háttérrel kisebb-nagyobb konfliktusok, „összeszokások” után nincs is komoly probléma. Csak a számítógépes járvány okozott és okoz némi zavart a működésben. Hiszen a jó-rossz szöveg- szerkesztő programok felszínes ismeretének birtokában egyszeriben minden fő-, al- és címzetes igazgató szedőnek, tördelőnek, formakészítőnek képzeli magát. A könyvkultúra általában Itt vagyunk, itt tartunk. Látleletünkben végül is a könyvkultúra egészéről adhattunk rövid összefoglalást. A könyvkultúra hordozza döntően mindazokat a viszonyokat, melyekkel kapcsolódunk múltunkhoz, jelenünkhöz, s melyekből kiolvasható jövőnk alakulása. Ebben a rendszerben az információhordozó és számítástechnikai komplexum nem felváltja, hanem kiegészíti, részben fejleszti a könyvkultúra egészét. Vagyis e technikák nem konkurenciái a hagyományos könyveknek, sokkal inkább új minőségű hordozói könyvkultúránknak. A kérdés éppen ebből a felfogásból következik, vajon sikerül-e megtalálni a személyes viszonyt az információhordozók és az információkat igénylők között? Ha nem, akkor a legvir- tuózabb Intemet-kaland is piacbővítő trükk csupán, ha igen, akkor egy Mikszáth-aforizma is lehet életünket bearanyozó melegség, megvalósuló emberi kapcsolat. Létező híd New York és Horpács között. Dr. Németh János .. jrdenteS w . , „.niUS,)”"“5’8 ■útiknak, virt»»*6®*1 anders« Vertich József salgótarjáni helytörténeti gyűjtései Esetek, emberek, emlékek Dymi (itt pezsgőreklámon) Vertich József Esetek, emberek, emlékek címmel adta közre a várostörténet körébe tartozó gyűjtéseit Salgótarjánban, a Kohász Művelődési Központ kiadásában, a Salgótarjáni Acélárugyár Rt., a Balassi Bálint Könyvtár, a Nógrád Megyei Sportigazgatóság és a Nógrádi Történeti Múzeum baráti köre támogatásával. Az öt fejezetbe foglalt emlékezések felölelik a hajdani ismert városi alakokkal, nevezetes teleprészekkel (Amerika, Hugyag, Kemence és Mészárszék-sor), nem utolsósorban a sporttal kapcsolatos gyűjtéseit, személyes megjegyzéseit. Az érdekes kis kötet hangulati bevezetéseként közli a szerző Bódi Tóth Elemér Mese- város című versét, ami a Palócföld 1995. évi IV. számában jelent meg. Vertich József a hely- történész szemével idézi a verset. Mint írja: „De bizonyos, városunk legtöbbje, főleg fiata- labbjai, aligha ismerik a költeményben kiemelten szedett helyeket, jellemző s ma már alig ismert elnevezéseket, hiszen jó pár évtized során igen nagy változások történtek itt. És, hogy az olvasó - vélem nem kevésnek - a meglepetést leleplezendő, túloldalon bemutatjuk az 1927-es esztendőben kiadott Domyay Béla könyvéből vett térképet.” A könyvecskét persze meghatározzák az acélgyári színek, hiszen Vertich Józsefnek ez a világa, személyes emlékeinek döntő hányada is ide köti. így például az Ok hatan, onnan fölülről fejezetben a gyár szlovák „ősdolgozói” közül mutat be néhányat a század első feléből. A továbbiakban egy orvosról, Wabrosch Béláról és Lizs- nyánszky Antal főmérnökről, Endrödy Mihályról, azaz Dymi- ről, a költőről, humoristáról, a korabeli sajtó jellegzetes alakjáról, Jankovics József rímfaragó cipészmesterről mondja el emlékeit. A sporttal foglalkozó fejezetben pedig ír a kétszeri pályaépítésről, a Rima-olimpiákról, a sportélet szereplőiről. GXARORS^ QordjJ ^Kakereskí-0^ Önnek szombaton is... LL * '-Ú mmC > USFmm m T 2 tál ’. Jf P | / ___ Ute«, j* 9 ' , i ryv A Ford márkakereskedéseiben Ön nemcsak kiváló modelljeinket csodálhatja meg, de udvarias kiszolgálás mellett mindent meg is tudhat a Fordokról. a szombati nyitva tartással is Önre gondoltunk, hogy még könnyebben kiválaszthassa, megvásárolhassa vagy szervizelhesse kedvencét, most már a hét hat napján, azaz szombaton Is! Kellemes hétvégét kívánunk! www.ford.hu
