Nógrád Megyei Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-125. szám)
1998-05-26 / 122. szám
1998. május 26., kedd Mozaik 5. oldal Frakcióarányok, nők az Országgyűlésben Hétszeres siker Választást követő menetrend A hatályos törvények értelmében a választások végleges eredményét csak a jogorvoslati határidők lejártát követően hirdetheti ki az Országos Választási Bizottság (OVB), ami a vasárnap lezárult parlamenti választások esetében legkorábban május 28-án, csütörtökön történhet meg. Az elnyert mandátumok várható megoszlása alapján a Fidesz-Magyar Polgári Párt több mint hétszer annyi képviselőt juttatott az Országgyűlésbe a vasárnapi választásokat követően, mint négy esztendővel ezelőtt. Az 1998-as választások győztese, a Fidesz-Magyar Polgári Párt a 386 parlamenti mandátum 38,34 százalékát tudhatja magáénak, ami tekintélyes előrelépés az 1990-es 5,69 százalék, illetve a négy évvel később szerzett 5,18 százalék után. Jelentős haladást ért el a Független Kisgazdapárt is, amely a három választást figyelembe véve most szerezte legtöbb parlamenti mandátumát. Hetvenöt mandátumot veszített - négy évvel ezelőtti szerepléshez képest — a Magyar Szocialista Párt. Az MSZP 1990-ben 8,55 százalékról indult, 1994-ben 54,14 százalékig jutott, most viszont meg kell elégednie a képviselői helyek 34,72 százalékával. Komoly visszaesés figyelhető meg a Szabad Demokraták Szövetségének 1990 és 1998 közötti szereplését vizsgálva. Az SZDSZ nyolc éve a megszerezhető mandátumok 24,35 százalékát kapta, négy esztendeje 17,88 százalékot ért el, ezúttal azonban csak 6,22 százalékot. A Magyar Demokrata Fórum parlamenti aránya szintén csökkenő tendenciát mutat, hiszen az 1990- ben elért 42,49 százalék 1994- ben 9,84 százalékra, 1998-ban pedig 4,40 százalékra változott. Az 1993-ban alakult MIÉP az 1998-as választáson először juttatta képviselőit a az Országgyűlésbe: a 14 mandátum a megszerezhető 386 hely 3,63 százaléknak felel meg. Ismét lesz független képviselő - Kupa Mihály személyében - az Országgyűlésben. 1990-ben hét független képviselő is mandátumot szerzett, négy éve viszont nem jutott a parlamentbe pártok által nem támogatott jelölt, bár Zwack Péter az Országgyűlés megalakulásától a független státust választotta. Az új Országgyűlés 386 képviselője közül 91,70 százalék (354 fő) férfi, az összesen 32, mandátumhoz jutott nő aránya 8,29 százalék. A legtöbb hölgy - 14 - az MSZP színeiben jutott képviselői székhez. Tízen a Fidesz, hárman-hárman az FKGP és az SZDSZ jelöltjeként szereztek mandátumot, s egy- egy hölgy az MDF-et, illetve a MIÉP-et fogja képviselni az elkövetkező négy évben. Göncz Árpád üdvözlő távirata Orbán Viktornak Göncz Árpád hétfőn délelőtt táviratban üdvözölte Orbán Viktort, a Fidesz-Magyar Polgári Párt elnökét. „Gratulálok pártja választási győzelméhez. Erőt, egészséget kívánok az ország érdekében végzendő feladatai megoldásához” - fogalmaz Göncz Árpád távirata, amelynek másolatát a köz- társasági elnök sajtóirodája juttatta el az MTI-nek. Az érdekeltek - jelölt, jelölő szervezet, választópolgár vagy jogi személy - a választójogi törvények esetleges megsértésére hivatkozva tehetnek panaszt az érintett választási bizottságnál. Ennek döntése ellen - ugyancsak három napon belül - a felettes választási bizottságnál, illetve bíróságnál emelhető kifogás. A bíróságok három napon belül döntenek, határozatuk ellen pedig további jogorvoslat nincs. A szavazóköri jegyzőkönyvek egy példánya május 27-én délután négy óráig tekinthető meg az illetékes választási irodában. A szavazólapokat és a választási jegyzőkönyveket augusztus 22-ig őrzik a választási Az európai filmművészet nagy sikerét hozta a vasárnap este zárult 51. cannes-i nemzetközi filmfesztivál - a világ egészének legjelentősebb seregszemléje: a hivatalos verseny hét díjából hatot európai művészek kapták, s az alkotások nagy többsége nagyon is „korunkhoz kötött” volt: drámai vagy épp tragikomikus oldalról az ezredvég társadalmi problémáival foglalkoztak. Egyhangú szavazattal kapta a fődíjat, az Arany Pálmát a 62 éves görög rendező, Théo An- gelopulosz alkotása, „Az örökkévalóság és egy nap”. A film egy különös szépséggel megfogalmazott költői gondolatsor a szerelemről, a halálról, a száműzetésről és a magányosságról. Ahogy egyes kritikusok fogalmaztak: Angelopulosz egy olyan találkozást teremtett a nézőknek, mely valódi értelmet tudott adni a versenyfutás végére jutott életnek... Angelopulosz egyébként már három éve is a fődíj egyik nagy esélyese volt, de csalódására 1995-ben nem kapta azt meg. A fiatalok, a srácok és a kamaszlányok amúgy számos Cannes-ban bemutatott alkotás központi szereplői voltak: utcagyerekek Medellinből, Dzsakartából vagy épp Lisszabonból, sérültek, kiszolgáltatottak, apjuk által kitagadottak vagy évek múlva megmentettek - ahogy például a zsűri különdíjával jutalmazott filmben, a francia Claude Miller rendezte „A hóosztályban”. A zsűri nagydíját Roberto Benigni „Az élet szép” című filmdrámája, egyfajta chaplini történet kapta - s egyfajta emelkedett tragikomikus jelenet volt, mikor az eredményhirdetésnél a kitörő boldogságé olasz rendező leborult a kamaszként elpiruló zsűrielnök, Martin Scorsese elé, s váratlan gesztussal megcsókolta a cipőjét. Messze a legnagyobb közönségtapsot kapta, miután kiderült: Benigni azt hitte, az Arany Pálmával jutalmazták bizottságok, ezután a szavazólapokat megsemmisítik, illetve a jegyzőkönyveket levéltárba küldik. A választást követő, de azzal összefüggő előírások egy része a kampánypénzekkel függ össze. A független jelöltek, illetve a jelölő szervezetek a központi támogatás felhasználásáról június 23-ig kötelesek elszámolni a Magyar Államkincstárnak. A választásra fordított állami és más pénzeszközök ösz- szegéről, forrásáról és felhasználásának módjáról legkésőbb július 23-ig kell beszámolniuk. de azért a nagydíjnak is roppantul örül. A „Tábornok” című filmjéért legjobb rendezői díjjal jutalmazott brit John Boorman meghatottan - s szintén hatalmas közönségtapsot kiváltva - jelentette be, hogy alkotását „az írországi népnek ajánlja, amely most szavazott a béke megteremtésére”. A legjobb női főszereplő díját megosztva a belga Natacha Régnier és a francia Elodie Bouchez kapta közös filmjükben, az „Angyalok megálmodta életben” nyújtott alakításukért, míg a legjobb férfi főszereplő díja a skót Peter Mullané lett a „Nevem Joe” című filmjéért. A legjobb forgatókönyvért járó díj az amerikai Hal Hart- leyé lett („Henry Fool”). A rövidfilmek kategóriájában az Arany Pálmával a francia Xavier Giannolit tüntették ki az „Interjú” című alkotásáért, amely valóban egy beszélgetést rögzített, mégpedig Ava Gard- nerrel. A zsűri két további alkotást különdíjjal jutalmazott: mindkettő brit rövidfilm. A versenyen kívüli, 30 éve létező „nem hivatalos versengési kategóriában” az Arany Kamerát az amerikai Marc Levin „Slam”-je nyerte. Bár az előzsűrizés során megtekintett több mint félezer film után idén 22 jutott a cannes-i döntőbe, ezúttal - az említett kivételen túl - sem az amerikai, sem az ázsiai vagy latinamerikai, illetve ausztráliai alkotásoknak nem jutott hivatalos elismerés. Az eddigi francia kritikák szerint az 1998-as „átlagtermés” a szokottnál magasabb színvonalat jelentett - ugyanakkor igazán átütő erejű, netán újszerűségével egyértelműen a többiek fölé emelkedő alkotás most nem volt közöttük. Ez azonban természetesen semmit nem vett el Cannes idei ragyogásából, a fesztivál rangjából, amelyet a showbusiness (és persze a politikai, kulturális és médiaélet) sztárjainak két héten keresztüli felvonulása csak tovább emelt. Eddig nem érkezett jogorvoslati kifogás Ismét van elfogadott parlament A választási adatok ismeretében elmondható, hogy Magyarországnak ismét van társadalmilag elfogadott parlamentje - jelentette ki Kukorelli István, az Országos Választási Bizottság (OVB) elnöke az 1998-as parlamenti választásokat értékelő hétfői, nagy érdeklődés mellett megtartott nemzetközi sajtótájékoztatón, Budapesten. Tóth Zoltán, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője bejelentette, hogy a május 24-i, második választási forduló eredményei ellen eddig nem érkezett jogorvoslati kifogás. Az adatok azonban teljes feldolgozásukig és az esetleges jogorvoslati eljárások lezárásáig természetesen csupán tájékoztató jellegűeknek tekintendők. Arany Pálma: „Az örökkévalóság és egy nap” Európa nyert Cannes-ban A tőzsdetanács elnöke a részvényárak zuhanásáról és a kilátásokról Tegyük párnánk alá a papírokat Igencsak érzékenyen reagált a Budapesti Értéktőzsde a választások eredményére: hétfőn a részvényindex zuhanásszerűen, 693 ponttal csökkent, azaz zárásra 7274 pontra esett vissza. Já- rai Rudolfot, a tőzsdetanács elnökét arról kérdeztük, hogy véleménye szerint a következő, politikailag mozgalmas időszakban milyen tőzsdei folyamatokkal lehet számolni. ______________BÁLINT GYÖRGY ROVATA______________ L apok a kertész noteszából A neves pénzügyi szakember kifejtette: a már két hete tartó tőzsdei áresés hátterében a belpolitikai helyzet bizonytalansága áll. Amíg nem dől el, hogy mely pártok lépnek koalícióra, milyen összetételű kormány alakul, milyen lesz az együttműködő pártok által képviselt közös gazdaságpolitika és melyek lesznek az új kabinet első intézkedései, addig a tőzsde nem lesz a „régi”. Ebből a szempontból gond az is, hogy a fejlett államok gyakorlatával ellentétben nálunk a választási procedúra sokáig elhúzódik, ami nem kedvez a kiszámíthatóságot, stabilitást kedvelő befektetőknek. Kérdésünkre, hogy mit tegyenek a pénzügyekben járatlanabb kisbefektetők, a tőzsde- tanács elnöke a következőket mondta:- Személyes véleményem szerint hosszabb távon fél év- egy év távlatában biztosan újra feljebb szöknek az árfolyamok. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás érdekében az új kormánynak is a gazdasági növekedést kell előtérbe állítania, ez pedig jó hatással lesz a tőzsdére. Jómagam mindig is hangoztatom: az vegyen részvényt, aki hosszú távú befektetésre törekszik. S aki megvette a papírt, úgy két-három évig nyugodtan, idegeskedés nélkül „aludjon felette”. Az egyik napról a másikra lefölözhető haszon ugyanis sokszor csupán hiú remény. Felröppentek olyan hírek, hogy interjúalanyunk a pénzügyminiszteri szék várományosa. Kérdésünkre Járai Rudolf válasza csupán annyi volt: „- Erre nem kívánok reagálni.” Németh Zsuzsa Egyre terjed a brokkoli termesztése és fogyasztása. Ez a termény frissen, fagyasztva vagy konzerv formájában bővíti a zöldségfélék választékát. Házikertben is érdemes a termesztésével foglalkozni, mert nem igényes növény: napos helyen, kielégítő víz- és tápanyagellátás mellett szinte mindenütt megtermeszthető. Nagy előnye - a hozzá hasonló karfiollal szemben -, hogy a hajtás csúcsán kifejlődő zöld rózsa levágása után a levelek hónaljából számos kisebb rózsa fejlődik, és ezeket az őszi fagyok beálltáig folyamatosan lehet szedni. Vegyi beavatkozást csak a levéltetvek és a káposztalepke hernyója elleni védelem követel. Az idén különösen sok gondot okoz a kertészeknek a betegségek és a kártevők elleni védekezés. A növényvédő szerek megválasztására a termelők általában nagy figyelmet fordítanak, de a hordozó anyag - a víz - minőségét már kevesen vizsgálják, pedig ez is befolyásolja a növényvédő szerek hatékonyságát. Tizenkilenc foknál keményebb vizek - nagy kálcium- és magnéziumtartalmuk miatt - előkezelés nélkül nem alkalmasak permetezésre. Az ilyen vizekből szóda vagy trisó bekeverésével lehet a szükségtelen sókat kicsapatni. Nagyon fontos az is, hogy a permetezővíz tiszta legyen, ezért a lebegő szilárd részeket a vízből ki kell szűrni, mielőtt a permetezőgépbe töltik. A kertekben ezekben a napokban ültetik ki az egynyári virágok palántáit. Fontos, hogy elültetés előtt a talajt alaposan ássuk fel, gazdagítsuk érett istállótrágyával vagy más szerves trágyakészítménnyel (pl. Terra Vitával), szükség esetén műtrágyával. Ültetés után a palántákat alaposan be kell öntözni és a későbbiekben is törekedjünk a fejlődő növények kiegyenlített vízellátására. A nyár folyamán az egynyári virágok kezelése csupán kapálásból és öntözésből áll.