Nógrád Megyei Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-125. szám)

1998-05-22 / 119. szám

1998. május 22., péntek Közélet 5. oldal Egy-két éves osztogatás után jöhet egy újabb Bokros-csomag Mi a második forduló igazi tétje? Május 24-én arról kell dönteniük a polgároknak, hogy egy Or­bán Viktortól Csurka Istvánig terjedő politikai csoportosulást engednek-e a hatalom közelébe, vagy az elmúlt évek stabil kormányzását fenntartva a Magyar Szocialista Párt által veze­tett kormánykoalíciót segítenek a hatalomban tartani - mondta lapunk kérdésére a választások második fordulója előtt Boldvai László, a salgótarjáni választókerület szocialista képviselőjelöltje. Karancslapujtői gyerekek a Parlamentben ­Az elmúlt négy év során a hét képviselő segítségével 11 999 nógrádi ember látogatta meg az ország házát. Legutóbb - e hét elején - dr. Serfőző András tartott tájékoztatót a Lapuj- tőről érkezett tanulóknak. fotó: g. szűcs László A megyei SZDSZ azt kéri: szavazzanak az MSZP-re!- Milyen lehet a következő négy év Magyarországon?-Ha valaki kicsit visszább- gondol a magyar történelemben- életkoromnál fogva nekem az elmúlt 15 év az, ami visszagon- dolásra érdemes- az nagyon sokszor hallotta már, hogy ha­talmon lévő pártok, politikusok azt kérték a magyar társadalom­tól: még csak ezt a két évet bír­ják ki a megszorításokkal, visz- szafogással, akkor az azt kö­vető időszakban majd sokkal jobb lesz. Úgy gondolom, az 1998-as helyzet annyiban más, hogy mi Nagy gondokat okozna ez is­mét a mezőgazdaságban, hiszen az 1990-94-es időszak leépíté­sei, privatizációi, kárpótlásai, egyszóval: a szétforgácsolás után a szocialista-szabadde­mokrata kormány a szektor- semlegesség megtartása mellett az esélyegyenlőség elvét kö­vetve, - a szövetkezés újbóli fellendülését, ennek előnyei­nek, - a versenyképesség növe­lésének lehetőségét teremtette meg. Az előző időszak szigorú azt mondtuk 1994-ben, az or­szág gazdaságilag valóban a szakadék szélén van, és nem volt más alternatívánk - vallott értékrendünkkel ellentétben -, mint hogy visszafogjuk az or­szágot, és gazdaságilag meg­próbáljuk stabilizálni. Ez bi­zony emberek százezreinek je­lentett további megszorítást és elszegényedést. De a politikánk helyességét bizonyította, hogy 1996-tól a magyar gazdaság hosszú idő óta nem tapasztalt fejlődési pá­lyára lépett. Ez olyan gazdasági növekedés, amely nem az or­gazdasági körülményei között is a mezőgazdaság teljesítmé­nye növekedett, melyben jelen­tős szerepet játszott a szövetke­zeti gazdálkodás eredménye is. A polgári kormányzat szö­vetkezetellenes magatartásának következménye az lenne, hogy a szövetkezetekben és az azo­nos típusú társaságokban a munkaerő megtartására nem lenne lehetőség, így a falu munkanélkülisége növekedne. Igaz, hogy a vidék munkae­rőgondjait a szövetkezetek nem szág további eladósodásából táplálkozik, hanem a szó szoros értelmében exportorientált fej­lődésről van szó. Volt a magyar gazdaság tör­ténetében több olyan szakasz, amikor a hatalmon lévő politi­kai erők képesek voltak felfű- teni a gazdaságot, éves szinten több százalékpontos növeke­dést produkálni. Csakhogy eb­ből mindig az következett, hogy az ország külső eladóso­dása növekedett.- Most van mit szétosztani?- Fontos hangsúlyozni, hogy elindultunk kölcsönös összefo­gás és fogösszeszorítás után egy olyan pályán, amely stabil, kiszámítható - és nem az or­szágot eladósító - gazdaságnö­vekedést jelent. Van a magyar gazdaságban körülbelül másfél­két éves tartalék. Ebből egy ha­talomra kerülő erő osztogathat ész nélkül és értelem nélkül. tudnák önmagukban feloldani, de részesei lehetnek a probléma megoldásában, a szocialista kormányzat vidékpolitikájának részeként. A szövetkezeti sze­repvállalás nemcsak a munka­helyteremtésben, hanem a ke­reskedelmi, szolgáltató és ide­genforgalmi tevékenység terü­letén is fontos. Az emberiség számára az élet minősége a legfontosabb, aminek az alapja a környezet (víz, levegő) tisztasága és az egészséges táplálkozás! Ez nem képzelhető el jó minőségű és egészséges mezőgazdasági termékek és gazdálkodás nél­kül. Nem hallgathatjuk el azt a tényt, hogy a mezőgazdaság jó minőségű és egészséges termé­két, a korszerű termelési kör­nyezetet a szövetkezetek pro­dukálják. A szövetkezeti kö­De azt most meg kell mon­dani: ebből az következik, hogy egy-másfél vagy két év után nem lesz más esély, mint egy újabb Bokros-, vagy annál is durvább megszorító intézke­déscsomag. Tehát május 24-én arról kell dönteniük a polgároknak, hogy olyan politikai csoportosulást engednek-e a hatalom köze­lébe, amelyet Orbán Viktortól Csurka Istvánig gondolnak ösz- szekötni. A kisgazdapárt vagy a Fidesz gazdaságpolitikai elkép­zeléseiben ezek a tételek kö­szönnek vissza. A másik választás, hogy számolnak és arra gondolnak, hogy az elmúlt évek stabil kormányzását fenntartva egy, a Magyar Szocialista Párt által vezetett kormánykoalíciót segí­tenek a hatalomban tartani. Ez a tét. D. I. rülmények között termelt me­zőgazdasági termékek aránya ma 70-80 százalékos. Hatalomváltás esetén a fenti eredmények kerülhetnek ve­szélybe! A szövetkezetek szét­hullásával, a minőségi és mennyiségi gazdálkodás is széthullik. Lehet bármilyen mértékű, színvonalú egészségügyi re­form, - a megfelelő színvonalú hazai mezőgazdasági termékek fogyasztása nélkül -, önmagá­ban nem oldja meg a lakosság egészségi állapotának javulá­sát. Ezért a választások tétje nemcsak a hatalom megszer­zése, hanem a falu jövője, a mezőgazdaság és az ország egészsége is! Sőregi Zoltán agrármérnök Jobbágyi, Zrínyi u. 15. Az SZDSZ Nógrád Megyei Egyeztető Tanácsa közle­ményt juttatott el lapunk szerkesztőségébe, amelynek címzettjei a választópolgárok. Az írást az alábbiakban tesz- szük közzé. „Megköszönve az Önök megtisztelő bizalmát és képvi­selőjelöltjeinkre adott szavaza­taikat, kérjük Önöket, hogy ve­gyenek részt a május 24-i má­sodik fordulón, hiszen mind­annyian sok áldozatot vállal­tunk annak érdekében, hogy országunk boldogulását előse­gítsük. Megnyertük a külföldi gazdasági, pénzügyi és politi­kai körök bizalmát, elértük, hogy országunk tagja lehet a NATO-nak, az Európai Unió­nak. Tegnap este - lapzártánkkal egy időben - tartották Szé- csényben az országgyűlési képviselő-választások második fordulójára is „állva maradt” je­löltek vitáját. Dr. Surján László A szocialista-szabaddemok­rata kormány karnyújtásnyira hozta annak a lehetőségét, hogy ezt a pozitív folyamatot Önök is érezzék jövedelmük növekedésén, életkörülmé­nyeik javulásán keresztül. Nógrád megye az elmúlt idő­szak alatt több támogatást ka­pott helyzetének javítására, mint eddig bármikor. Ne hagyják veszni az elmúlt évek áldozatvállalását, a he­lyenként megtévesztő, a helyen­ként naiv, helyenként szélsősé­ges politikai ígéretek miatt. Azért, hogy a szakmailag meg­alapozott, nemzetközileg elis­mert, szélsőségektől mentes po­litika folytatódhasson, kérjük, szavazzanak az MSZP képvise­lőjelöltjeire. (Fidesz-Magyar Polgári Párt), dr. Serfőző András (Magyar Szocialista Párt) és Kiss Andor (Független Kisgazdapárt) a művelődési központban vívott szópárbajt. Hatalomváltás esetén ismét veszélybe kerülhet a szövetkezeti gazdálkodás A falu sorsa és az ország egészsége Aggodalommal gondolok arra, hogy ha az országgyűlési vá­lasztások eredményeként - véletlenül - Orbán-Torgyán koalí­ció vezetné az országot, az Antall-féle (Torgyán-féle) mezőgaz­dasági koncepció továbbfolytatására számíthatnánk, - ami nem más, mint a mezőgazdasági szövetkezetek és szövetkezeti típusú társulások ellehetetlenítése. A programjukból ez olvas­ható ki, hiszen nem számol a szövetkezeti mozgalmak mező- gazdasági szerepével. Szópárbaj a szécsényi művelődési központban Három párt, három jelölt A Munkáspárt soha nem fog visszaélni az emberek bizalmával „Megélhetést, biztonságot, szabadságot”! A Nógrád Megyei Közgyű­lés alelnöki széke igencsak kapós árucikké vált, sokan, sokfelé kínálják a polgári demokrácia szabad piacán. Megértéssel fogadtam De­mus Iván írását, amelyből az derült ki, hogy „maguk­ról megfeledkezett politi­kusok úgy árulják a me­gyei közgyűlés alelnöki székét, mint zöldséges a répát”. Keserűségem akkor csapott át felháborodásba, amikor megtudtam, hogy az írás szer­zője az MSZP megyei közgyű­lésének a tanácsnoka. Nem ismerem, ismerőseim szerint emberi tisztességéhez kétség nem fér. Ezért is bízom benne, hogy őszinteségemet a nagy nyilvánosság előtt korrekten nekem is megköszönik, s a megyei frakció vezetője a közgyűlés soros ülésén meg­követi képviselőtársait. A király valóban meztelen, a konoknak nevezett palóc va­lóban nehezen fogadja be az úgynevezett „gyüttmentet”, függetlenül attól, hogy Buda­pestről avagy Békéscsabáról vasalt nadrágban, vagy mezít­láb érkezett-e. A magát szocialistának valló MSZP szintén azon poli­tikai erők közé állt be, ame­lyek már most árulják a maj­dani önkormányzati poszto­kat. Többek között azt a négy évre szóló megyei közgyűlési tisztséget, amelynek piacosí­tása miatt Demus Iván joggal szót emelt. Tisztességes versenyben nyerni is lehet, amennyiben ez mégsem sikerül, akkor is emelt fővel kerülhetünk ki a küzdelemből és gratulálhatunk a mindenkori nyerteseknek. Azonban a Munkáspárt, a munkásbecsület nem eladó. Azon egyszerű, a hatalom által többszörösen megalázott nyomorba taszított emberek bizalmával, akik szavazatukat ránk adták és fogják adni, mi soha nem fogunk visszaélni. Önök állampolgáraink millióit nem az új évezred Európájába, hanem a 30-as évek világába taszították vissza. Stílszerűen egy akkori kifejezéssel köszö­nök el: No-passará (Nem tör­nek át). Rajtunk nem fog áttörni szabadrablás, a tisztességte­lenség, korrupció, a kaméle- onság. A mi választási jelsza­vaink ugyanazok, mint 1990- ben voltak: munkát, megélhe­tést, biztonságot, szabadságot. Tisztelt Választópolgárok! A tények ismeretében Önök vasárnap dönthetnek saját sor­sukról: választhatnak köztük (MSZP) és közöttünk (Mun­káspárt). Kérjük válassza a tisztessé­get, szavazzon Szabó László- néra, a munkás-képviselője­löltre, Ő az, aki valóban méltó az Önök bizalmára! Verbóczky Emil Salgótarján Egy meghiúsult visszalépés a szécsényi 3. számú választókerületben Ahogy a másik fél látja Mint keddi lapunkban hírt ad­tunk róla, Kiss Andor, a Füg­getlen Kisgazdapárt Nógrád megye 3. számú, szécsényi vá­lasztókerületének harmadik helyen továbbjutott képviselő- jelöltje a megyei közgyűlés egyik alelnöki székét (az MDF- es Frisch Oszkárét) kapta volna meg, ha visszalép dr. Surján László, a Fidesz (MKDSZ által támogatott) képviselőjelöltje javára. Ezt az ajánlatot Surján László, valamint Kovács Gábor és Kolosi Tibor, az MKDSZ két vezetője tette a kisgazda jelölt­nek. Kovács Gábor egyben a megyei közgyűlés egyik alel- nöke is. Az alábbiakban az ő reagálását közöljük. A Nógrád megye 3. sz. válasz­tókörzetében meghiúsult vissza­lépésről szóló írás Kiss Andor szemüvegén át mutatta be a tör­ténteket. Az éremnek azonban két oldala van. A Magyar Keresz­ténydemokrata Szövetség nem vehette komolyan, hogy jelöl­tünk, aki 31 %-ot ért el az első fordulóban, a 12 %-os Kiss An­dor javára lépjen vissza. Ha a cél a mai kormány levál­tása, akkor a kevésbé támogatott jelölt ellenszolgáltatás nélkül lép vissza a győztes javára. Orbán Viktor ezért már a választások éj­szakáján bejelentette, a Fidesz-je- löltek minden további tárgyalás nélkül visszalépnek azokban a körzetekben, ahol az 1. forduló­ban más ellenzéki jelölt náluk jobb eredményt ért el. Ország­szerte megegyezésre törekednek a pártok. A fővárosban úgy tudni, a főpolgármesteri szék kérdése is felmerült a mai kormánypártok közötti megegyezésben. Surján László célja nem pusz­tán a parlamentbe kerülés, hanem az, hogy az első fordulóban ka­pott sok-sok szavazatot a válasz­tókörzet fejlesztésével, az itt élők életkörülményeinek javításával viszonozhassa. Kis Andor a má­sodik fordulóban esélytelen. A megbeszélés során értésünkre adta, hogy a visszalépéssel ne­künk nyújtott támogatásért vala­hol másutt nekünk kell az FKGP- t támogatni. Kiss Andor által kí­vánt megállapodás tervezetében sem a Fidesz, sem az MDF nem szerepelt, így a Frisch Oszkár je­lenlegi helyével való keverés ér­telmetlen. A most gerjesztett fe­szültség helyett az ellenzéki pár­tok egységre és egyetértésre való törekvése szolgálja a kormány- váltást, amint ezt az FKGP, az MDF, a KDNP és az MKDSZ megyei vezetői közös nyilatkoza­tukban tették. Remélem, hogy a kisgazdapárt képes korrekt és elvszerű maga­tartással partneri viszonyba ke­rülni a Fidesz-MDF és Keresz­ténydemokrata Szövetség remél­hetőleg megyénkben is egyre ha­tékonyabbá váló politikai erejé­vel. A választásokig hátralévő napokra javaslom, hogy ajelöltek ne egymással, hanem pártjuk, il­letve saját maguk képviselői programjával foglalkozzanak. Kovács Gábor Nógrád Megyei Közgyűlés alelnöke Gusztos István és Simon András SZDSZ-ügyvivők Lemondtak tisztségeikről Gusztos István tegnap az alábbiakról tájékoztatta írás­ban a Nógrád Megyei Hírla­pot: „Az SZDSZ Nógrád Me­gyei Egyeztető Tanácsának felhívása elleni tiltakozásul Gusztos István salgótarjáni ügyvivő, az országos tanács és megyei egyeztető tanács tagja, az önkormányzati frak­ció vezetője lemondott tiszt­ségeiről. Ugyancsak lemon­dott a megyei egyeztető taná­csi tagságáról Simon András, salgótarjáni ügyvivő.” Döntés csak patthelyzetben A Fidesz történetének legsike­resebb választási eredményét érte el a megyében is - állapí­totta meg tegnapi tájékoztató­ján Becsó Zsolt, a párt megyei elnöke. Megháromszorozták a listás voksok számát, két-két körzetben az első, illetve a má­sodik helyről várhatják a má­sodik fordulót, és szereztek egy listás mandátumot. A me­gyei elnök úgy látja, a pártok kampánya az első fordulóig pozitív volt, ám kifogásolta, hogy több településen az OVB-döntés után is kirakták a BIT által jegyzett plakátokat, illetve szerinte olyan nyilatko­zatok és újsághirdetések láttak napvilágot, amelyek arról szól­tak, hogy félelemre adhat okot pártja választási győzelme. Becsó Zsolt véleménye szerint csak egyetlen lépésre vannak attól, hogy önálló, felelős, pol­gári kormány alakuljon. Kér­désünkre - ha a Fidesz olyan helyzetbe kerülne, hogy kor­mányozhat, a szocialista párt vagy a kisgazdapárt áll-e hozzá közelebb - a megyei el­nök azt mondta, ez akkor ve­tődhet fel, ha a második for­duló után patthelyzet alakul ki.

Next

/
Thumbnails
Contents