Nógrád Megyei Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-125. szám)

1998-05-20 / 117. szám

1998. május 20., szerda Nógrád Megyei Hírlap Csongrády Béla jegyzete Uszka Európában zégyen nem szégyen: én ez- ideig nem hallottam Uszka községről. S ha hallottam volna is, inkább gondoltam volna szláv településnek, mint magyarnak. Pedig - mint hét­főn számomra is kiderült - határainkon belül található, ha közel is Ukrajnához. Eddig a dolog nem lenne több mint személyes tanulság, holott Uszka kapcsán lényegesen többről, másról van szó, an­nál is inkább, mert a más ez­úttal szó szerint értendő. Volt szerencsém részt venni a budapesti brit nagykövetség épületében rendezett ünnep­ségen, ahol a húszezer ameri­kai dollárral járó, a „Demok­ráciáért és Civil Társadalo­mért"-díjat Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke Peter Tufa amerikai, Nigel Thorpe brit nagykövet, to­vábbá az Európai Unió képvi­seletében megjelent Eckhardt Jaedtke társaságában adta át a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei község polgármeste­rének, Sértő Radios István­nak, valamint a település pol­gárait képviselő küldöttség­nek. A kitüntetést az Európai Unió és az Egyesült Államok azzal a céllal hozta létre, hogy az egész európai konti­nensre kiterjedően támogassa a béke, a demokrácia ügyét, térnyerését. A kontinensen huszonnyolc országból száz­nál is több jelöltet neveztek erre az elismerésre. Magyar- országról köztük volt volt a Másság Alapítvány, a Roma Sajtóközpont, a Közösségfej­lesztők Egyesülete, valamint a Csapi Általános Iskola és Diákotthon is. Az alig háromszáz fős Uszka lakosainak több mint nyolcvan százaléka roma származású. A nagy nemzet­közi sikert - többek között - azzal érték el: felajánlották, hogy hajlandók befogadni a viszontagságos sorsú székes- fehérvári Rádió utcai csalá­dokat.- Ez a példa élő cáfolata annak, hogy a magyar társa­dalom elfásult és nem érdek­lődik önmaga és mások gond­jai iránt - mondta Göncz Ár­pád, hangsúlyozva a civil szervezetekben rejlő energiát, erőtartalékokat. Uszka érde­meit üzenetben méltatta Bili Clinton, az USA elnöke, Tony Blair, az Egyesült Királyság miniszterelnöke (jelenleg az Európai Unió soros elnöke) és Jacques Sanier, az Európai Bizottság elnöke is, kiemelve a demokrácia érdekében tett erőfeszítéseiket. T\e szép is lenne, ha nem LS csak egy-egy szervezet, település lenne toleráns, meg­értő - s nemcsak jelszavak szintjén - a mássággal szem­ben, hanem a többségi társa­dalom egésze is. Tőkeemelés a fejlesztési kft.-nél - Újabb segítség Öblös, acél: közös a cél (Folytatás az 1. oldalról) jussanak részvényekhez, a fel­osztásról a kollektíva dönt. Huszty András szeretne meg­nyugtatni mindenkit, nem várha­tók jelentős elbocsátások, ami nem azt jelenti, hogy vállalaton belül mindenki ugyanazt a mun­kát végzi majd. A dolgozók tu­lajdonostársak lesznek, így kö­zös cél, hogy a részvények ér­téke növekedjen. A fejlesztési bank a reorganizációval (ami az acélgyárnál 4-5 év, az öblösnél kevesebb) arra készíti fel a cé­geket, hogy megtalálják végső tulajdonosukat, ezek szakmai befektetők lesznek. Az MFB félmilliárd forintos tőkeemelést hajt végre a regionális fejlesztési kft.-nél két lépcsőben, ezt az összeget tőkelehetőségként biz­tosítva a térség vállalkozóinak, az egyéb finanszírozási lehető­ségek mellett. A jelenlegi tulaj­doni arányokat szeretnék meg­tartani a társaságon belül, ezért az önkormányzatokat is megke­resték azzal, hogy csatlakozza­nak a tőkeemeléshez. A fogadta­tás pozitív volt. Huszty András bejelentette azt is, hogy a regio­nális fejlesztési kft.-t részvény- társasággá szeretnék átalakítani. Évfordulós kiállítás A közlekedésbiztonsági taná­csok megalakulásának huszon­ötödik, továbbá a baleset-meg­előzési bizottságok megalaku­lásának ötödik évfordulója al­kalmából kiállítás nyílik Salgó­tarjánban, a Balassi Bálint Könyvtárban. A közlekedés biztonsága érdekében végzett igen sokoldalú tevékenységet bemutató kiállítás megnyitója május 22-én, pénteken délelőtt 10 órakor lesz, ezután pedig közlekedésbiztonsági, valamint baleset-megelőzési fórumot tar­tanak. SWIFT Az európai megbízhatósági topplista élvonalában!- Használt gépkocsi beszámítás, és értékesítés 30% előlegtől- új gépkocsikra hitelkonstrukciók már 20 % előlegtől,- helyszíni ügyintézés,- közalkalmazotti kedvezmény, minden típusra, §- valamennyi új gépkocsi vásárlója ajándékot kap! § Pila-Autó Kft. Pásztó, Fő út 149. Tel.: 32/460-845 Nyitva: H-P, 8-17-ig. Szó.: 8-12-ig. $ SUZUKI PILA Rendelhető Suzuki Wagon R új modellek: Suzuki Baleno (Sedan, Wagon GLX) Suzuki Vitara Suzuki Swift teljes választéka Megyei Körkép BÁTONYTERENYE Másodszor kapott szakmai díjat a Nógrád „kas” Kft. - Plusz öt év garancia Felmérik a garzonházat is Ismét sikert aratott a budapesti Konstruma kiállításon a Nógrád „kas” Kft. csapata (Folytatás az 1. oldalról) egy fiatal tehetség pályájá­nak a kezdetén. — Bízom benne, hogy Gá­bor átveszi majd tőlem a cég irányítását, annál is inkább, mert feladat van bőven ­mondja. - Megszületett vég­re az a kormányrendelet, amely előírja, hogy 2020-ig minden szerelt épületet az európai szabványnak megfe­lelő hő-, hang- és zajszigete­léssel kell ellátni. Még Nóg­rádban is! - teszi hozzá némi iróniával. A Nógrád „kas” Kft. is bekapcsolódik a programba, többek között azzal, hogy augusztusra várható az ISO 9001-es minősítés megszer­zése. S ennek a jegyében vette fel a kapcsolatot a szászországi SLG Prüf- und Zertifizierungs GmbH-val, melynek három fizikusa — Salgótarján megrendelésére - feltérképezi a garzonházak állapotát. A „kas” egy svéd termékcsalád (VARNAMO) márkaképviseletét is felvál­lalta.- A svédek betanították az embereinket, s többek között kijelentették, hogy amennyiben mi építjük be a terméküket, akkor plusz 5 év garanciát biztosítanak. A kapcsolat olyan kiválóan si­került, hogy 3 napra vendé­gül látnak bennünket — mondotta végezetül Zalavári György. (németh) Ami kell ahhoz, hogy ne vesszenek kárba az elmúlt évek áldozatvállalásai: MSZP-SZDSZ győzelem (Folytatás az 1. oldalról) évek óta viselnek. Ugyanakkor kevesen látták át, hogy ezen in­tézkedéseket nem lehetett meg­takarítani, hogy az egész or­szágnak, a politikai és gazda­sági köröknek szóló nemzet­közi elismerés következmé­nyeképpen léphetünk be a NATO-ba és az Európai Uni­óba. Kevesen érezték azt, hogy karnyújtásnyira van már az az eredmény, amely minden csa­lád számára kedvezően hat az­által, hogy életkörülményei ja­vulnak, jövedelme nőni fog és egy biztosabb, átláthatóbb vi­lágnak lehet a részese. Úgy ér­zem, ezt nem mindig kommu­nikálta le jól a szocialista-sza­baddemokrata kormány. Ez és a részben megalapozatlan, rész­ben megtévesztő, vagy naiv el­képzelések oda vezettek, hogy a lakosság egy részében felme­rült a kormány leváltásának szándéka. Akik belülről is lát­ják a gazdasági folyamatokat, nagyon nagyra értékelik a kor­mány, illetve Magyarország tel­jesítményét. Ebből kiindulva mondom azt, hogy a lakosság bölcs lesz a második fordulóban, és egy szocialista-szabaddemokrata kormányra fog szavazni. Arra fog szavazni, hogy ne vessze­nek kárba az elmúlt évek áldo­zatvállalásai, ne kockáztassuk meg azokat átláthatatlan ígére­tek halmazában. Szocialista-szabaddemok­rata győzelemre számítok, és arra, hogy az elindult, szélsősé­gektől mentes, szakmailag megalapozott gazdasági-politi­kai folyamat folytatódhat.- Országos szinten válasz­tási megállapodást kötött az SZDSZ és az MSZP. Nógrád megyében mi a helyzet?-Nógrád megye az elmúlt három és fél, négy év alatt több támogatást kapott, mint bár­mely kormány időszakában, így lehetőség nyílt arra, hogy a megkezdett felzárkóztatással javítani próbáljunk a megye kü­lönösen hátrányos helyzetén. Az infrastruktúra tekintetében talán már az országos átlagot meghaladó szintre is eljutott Nógrád megye. Jelentős mun­kahelyteremtő beruházások, programok indultak el, nem be­szélve a balassagyarmati és a salgótarjáni ipari parkról, a sal- gótarján-bátonyterenyei vállal­kozási övezetről. Ezek külön esélyt jelentenek majd a megye gazdasági életében. Arra kérem a választókat, hogy arra a folyamatra szavaz­zanak, amit a szocialista és sza­baddemokrata kormány vitt. Szavazzanak a Magyar Szocia­lista Párt talpon maradt jelöltje­ire. D. I. RÉTSÁG 3. oldal Hírek Pedagógiai nap Diósjenő - Dr. Németh Já­nos, a Mikszáth Kiadó igazga­tója nyitotta meg az általános iskolában rendezett helytörté­neti kiállítást tegnap a köz­ségben tartott pedagógiai ren­dezvénysorozaton. A Mik­száth Kiadó könyv- és tan­könyvvásárával egybekötött tanácskozáson a helyi kultú­ráról és tan tervről dr. Tren- csényi László, a Magyar Pe­dagógiai Társaság főtitkára beszélt, Diósjenő helyisme­reti tankönyvét a szerkesztő, Végh József, mutatta be. Megegyezés A Független Kisgazdapárt, a Magyar Demokrata Fórum, a Kereszténydemokrata Nép­párt és a Magyar Keresztény- demokrata Szövetség megyei vezetői (Betz József, Frisch Oszkár, Tari István és Kovács Gábor) megegyeztek abban, hogy közösen kérik a válasz­tópolgárokat, menjenek el szavazni, támogassák az el­lenzéki képviselőjelölteket. Iskolamozi Bátonyterenye - A kastély- kerti művelődési házban má­jus 20-án, szerdán 14 órakor az „Anastazia” című színes rajzfilmet vetítik. Modellverseny Salgótarján - Országos dön­tőbe jutott a Famili Manöken és Modellstúdió 4 verseny­zője a Budapesten megrende­zett „Maraton” versenyen. Technikai hiba Tegnapi lapunk árus terjesz­tésében - technikai hiba foly­tán - kevesebb példány jutott el az olvasókhoz, mint tervez­tük. Ezért elnézést kérünk. Nincs félfogadás A Nógrád Megyei Hadki­egészítési Parancsnokságon május 21-én, csütörtökön az ügyfélfogadás szünetel. Hom-Orbán bundaszerda? Tegnap délelőtti salgótar­jáni sajtótájékoztatóján Thürmer Gyula, a Mun­káspárt elnöke a parlamenti választások második fordu­lójának pártesélyeit latol­gatta, s továbbra sem tartja lehetetlennek, hogy ők is be­jutnak a döntéshozó pártok közé, illetve a megválasztott képviselők között lesz Szabó Lászlóné, a salgótarjáni vá­lasztókerület munkáspárti jelöltje. Thürmer Gyula felvázolta a pártok társulási lehetőségének kombinációit. Ezek közül ki­zárta a Fidesz-MPP-FKGP megegyezést, mert a két párt programja közötti szöges el­lentét ezt eleve megkérdője­lezi. Mivel bármelyik párt is gyarapítja jobban vasárnapi voksainak számát, az abszolút kormányzási lehetőség meg- valósíthatatlanságának tükré­ben nyilvánvalónak látszik az MSZP-Fidesz-MPP kézfogó. Ezt arra alapozta, hogy gaz­dasági programjaikban csak „százalékos” eltérések mutat­koznak, ami nem lehet akadá­lya a nagykoalíció létrejötté­nek, másrészt a két párt ve­zető politikusai ugyanazokat a fórumokat keresik fel a kor­teskedés során. Úgy véli, hogy a nagykoalíció láttán a multinacionális tőke is meg­nyugodna, zavartalannak látná a számára továbbra is kedvező magyarországi fo­lyamatot. Nem kizárt a MIÉP további megerősödése sem, ami ellen „bölcs szavazatokkal” lehet védekezni, s a szélsőjobboldal előretörésének csupán a Munkáspárt tudna gátat vetni. Az MSZP erre nem volt képes - mondta a pártelnök -, a Munkáspárttól viszont saj­nálja a parlamenti pozíciót. Ezért, aki a szélsőjobboldal, a csalódottsággal teli évek ellen kíván szavazni, az a Munkás­pártra adja a voksát - kérte Thürmer Gyula. Mint mondta, kemény munkát foly­tatnak a Hajdúságban és Sza­bolcsban a pártjukat a parla­mentbe bejuttató hiányzó szá­zalékért, s azt sem tartja ki­zártnak, hogy Salgótarján képviseletében jelöltjük, Szabó Lászlóné is ott legyen a törvényhozásban. Lapunk kérdésére, misze­rint ha - a pártelnök szerint - az MSZP és a Fidesz-MPP között titkos alku folyik, ak­kor a mai Hom-Orbán vita bundameccs lesz-e?, Thürmer Gyula azt válaszolta, hogy igen, eszerint ezt így kell ér­telmezni. gyermeknapi Kedves kis Barátunk! Május 16-án indult háromfordulós, gyermeknapi játékunk. A mellékelt rejtvényt, valamint ezen kívül még a napokban valamikor ugyanezen a helyen megjelenő két másik feladványt kell megfejteni ahhoz, hogy az öt társasjáték könyv valamelyikét megnyerhesd! Mindhárom helyes megfejtést együtt kell beküldeni ahhoz, hogy részt vehess a május 25-én rendezendő sorsolásunkon. Címünk: Nógrád Megyei Hírlap, 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. Beküldési határidő: 1998 május 23. Jó szórakozást és helyes megfejtést kívánunk! Mennyi háromszöget, négyzetet és kört látsz összesen a rajzon?

Next

/
Thumbnails
Contents