Nógrád Megyei Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-125. szám)

1998-05-15 / 113. szám

2. oldal Megyei Körkép 1998. május 15., péntek Bátonyterenyei szakmunkástanulók sikerei A jó hírnév kötelez Évről évre szép sikereket könyvelhetnek el a bátony­terenyei 209. Számú Fáy András Ipari Szakközépis­kola és Szakmunkásképző diákjai a különböző orszá­gos versenyeken. Az idén Székesfehérvárott és Ózdon szerepeltek jól a tanulók.- A szakközépiskolások or­szágos szakmai tanulmányi versenyét az idén Székesfe­hérváron rendezték meg — mondta Bocsok Józsefné igaz­gatóhelyettes.- A ruhaipari technikusok versenyében Bodor Zsuzsanna tizenkettedik helyezést ért el, ami azt jelenti, hogy a szak­mai élmezőnyben végzett és így jeles eredménnyel mente­Május 19-én kedden 14 órától pe­dagógiai napot rendeznek Diósje- nőn. Dr. Németh János, a Mik­száth Kiadó igazgatója nyitja meg a helytörténeti kiállítást, dr. sült a képesítővizsga elméleti része alól. Felkészítő tanárai Gálné Antal Ilona, Bíróné Mol­nár Erzsébet, Sallai Istvánné, Köreiné Pervai Éva, Kiéi György né és Utassyné Kiss Gabriella voltak.- A szakmunkástanulók versenyét Ózdon rendezték meg, ahol különösen a he­gesztők tettek ki magukért: Kiss Csaba harmadik, Albert Zsolt tizedik helyezéssel tért haza. Felkészítő tanáraik: Kiss Imre, Ispán János és Utassyné Kiss Gabriella voltak.- A többi szakmából a kö­zépmezőnyben végeztek tanu­lóink, ezzel is öregbítve a nógrádi szakképzés jó hírne­vét. H. E. Trencsényi László, a Magyar Pe­dagógiai Társaság főtitkára „Helyi kultúra - helyi tanterv” címmel tart előadást, Végh József mutatja be a helyismereti tankönyvet. Bővül a kápolna A Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai Ispotá- lyos Lovagrend által alapított kápolna be­fogadóképességének növelése érdekében átalakítási munkála­tok kezdődnek a sal­gótarjáni Nógrád Megyei Madzsar Jó­zsef Kórház és Rende­lőintézet kápolnájá­ban. A Szent Lázár Lo­vagrend helyi szerve­zete elnézést kér a hí­vektől, amennyiben az átalakítási munkák végzése alatt, a hitbeli tevékenységüket nem a megszokott, zavartalan környezetben végezhe­tik. Remélik, hogy a re­konstrukció mielőbb befejeződik és a jövő­ben az újjáalakított ká­polna jobb körülmé­nyek között fogadhatja a híveket. Pedagógiai nap a Diósjenői Általános Iskolában Tízéves az új épület A Hírlap postáéból! A Pf. 96 • A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Egy újságolvasó és tévénéző választási észrevételei Be kell fejezni a művet Tisztelt Szerkesztőség! Csaknem teljesen végignéz­tem a televízió választási mű­sorát s élményeim néhány ta­nulság, illetve észrevétel meg­tételére ösztönöznek. A magyar nép még mindig nem felejtette el az előző kor­mánypártok tehetetlenségét, il­letve azt, hogy a vadkapitaliz­mus szálláscsinálói lettek. De erről a választók is tehettek, mert figyelmen kívül hagyták azt a kérést, amit az 1990 évi választások előtt az USA buda­pesti nagykövete is tolmácsolt. Sohasem felejtem el, hogy a Magyar Televízióban, szinte összekulcsolt kézzel kért ben­nünket, úgy szavazzunk, hogy a Németh A/tT/ós-kormány fenn­maradjon, ami az utóbbi 50 év legjobb magyar kormánya volt. A második tanulság, hogy az SZDSZ-nek nem szabad lett volna a választási kampányban úgy politizálni, mintha a koalí­cióban bent is volna, meg kint is lenne. De a siralmas válasz­tási eredményeikben benne van az is, hogy a közbiztonság rom­lását a nyakukba varrták a vá­lasztók ... A harmadik tanulság, hogy mindig van táptalaja a hangza­tos beszédnek, illetve az ígérge­téseknek. A Fidesz nagyon szé­pen fejezi ki magát, amikor azt mondja, hogy polgári társadal­mat akar. Ez az én korosztá­lyom szerint - akik a Horthy- rendszerben nőttünk fel - kapi­talizmus, azaz a tőkések,a gaz­dagok társadalma. Ebből adó­dóan a Fidesz egyetlen egy vá­lasztási programját sem tudná teljesíteni, ha hatalomra ke­rülne. ígéri a szegénység meg­szüntetését, a munkanélküliség, a hajléktalanság megszünteté­sét. Nem fog sikerülni, mert a tőkés társadalom gazdasági szerkezetéből adódik és a kapi­talizmusban a hatalom a tőké­seké. ígéri a feketegazdaság felszámolását azáltal, hogy le­szállítja az adókulcsot: igen ám, de aki nulla százalék adó fize­téséhez volt szokva, az egy szá­zalékot sem igen fizet. ígérik, hogy megjavítják a közbizton­ságot: ezen a maffia csak nevet, mert még egyetlen egy tőkés országban sem sikerült. ígérik, hogy mindenre több pénzt kí­vánnak fordítani. Miből!? Hi­szen az adókat csökkenteni kí­vánják, tehát kevesebb bevéte­lük lesz. Ez csak úgy lehetsé­ges, hogy kölcsönt vesznek fel. Ezt már tudjuk, hogy hová ve­zetett. ígérik, hogy megszünte­tik a tandíjat az egyetemeken és főiskolákon. Ezt talán meg le­het tenni, de ez akkor nem a kapitalizmus jellemzője. Az ókori görög demokráciák bebizonyították, hogy az ifjú­ság még nem alkalmas a társa­dalom vezetésére, ugyanis a gö­rög demokráciákat a vének ta­nácsa vezette, mert az idős em­berek már lehiggadtak, megfon­toltak és sok tapasztalatra tettek szert az életük során. A Fidesz parlamenti magatartásával hoz­zájárult ahhoz, hogy a Hom- kormány kevesebbet valósítha­tott meg a programjából, mint amennyit szeretett volna. Az Antall-kormány idejében még támogatták az építést, most pe­dig az egyik legnagyobb ellen­zői. A nyugdíjasokkal kapcso­latban nem egyszer ellenséges kiszólásaik voltak, most pedig támogatnak bennünket. A legnagyobb igazságtalan­ság lenne a Hom-kormánnyal szemben, akik vállalták a nehéz feladatokat és meg is oldották azokat, hogy más végezze a könnyebb feladatokat már. Kedves kortársaim! Még mindent helyrehozhatunk a má­sodik fordulóban, amit az első­ben elvétettünk. Fogjon össze minden balközép erő - ezt ak­kor is mondom, aki a Rákosi- korszakban osztályidegen vol­tam -, és segítsük hatalomra újból a Hom-kormányt, hogy a négy év alatt elkezdett művet befejezhesse. Az USA is akkor volt nagy és erős, amikor a el­nökét legalább két turnusra megválasztották. Dr. Ethei Lajos nyugdíjas középiskolai tanár Balassagyarmat Kamarai tájékoztató A Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara értesíti tagságát, hogy brit ipari delegáció mutat­kozik be az Industria ’98 vásáron, május 20-án, 10 órától, a budapesti vásárközpontban. A tizen­nyolc angol cég mindegyike üzleti partnert keres Magyarországon közép- és hosszú távú kapcso­latok kiépítésére, főleg vegyes vállalati, illetve technológiai kooperáció formájában. Tárgyalási előrejelzés: Andriska Anikó, befektetési igaz­gatóhelyettes; Tel./fax: 117-4369. Témák:-Szerszámkészítő és fémmegmunkáló gé­pek. Csavarkompresszorok egyedi méretben is.-Műanyag alapú szerelvények, formák és záró rendszerek. Egyedi igények szerint is.- Speciális talajkezelő rendszer, nehézfémek ártalmatlanítására.- Érintésvédelmi eszközök és villamos szige­telő kesztyűk.- Plazma- és lézeralapú lemezvágó és fém- megmunkáló berendezések.- Speciális automata rendszerek.- Ipari morzsoló- és aprítóberendezések, fő­leg élelmiszer-ipari használatra.-Lakossági víz- és csatomaellátó rendsze­rek, valamint szennyvíztisztító rendszerek kiste­lepülések részére is. NKIK elnöksége 1-----------------------------I _ P IACI ARAK B.-gyarmat Pásztó B.-terenye Salgótaiján tojás 12-15 Ft/db 14 Ft/db 14 Ft/db 11,50-16 Ft/db burgonya 80-100 Ft/kg 80 Ft/kg 220 Ft/kg (új) 75-90 Ft/kg vöröshagyma 180-200 Ft/kg 200 Ft/kg 180-200 Ft/kg 140-200 Ft/kg fokhagyma 380-400 Ft/kg 400 Ft/kg 350 Ft/kg 380-400 Ft/kg sárgarépa 150 Ft/kg 140 Ft/kg 45 Ft/csomó (új) 120-200 Ft/kg petr. gyökér 800-1000 Ft/kg 600 Ft/kg 45 Ft/csomó (új) 800-1200 Ft/kg karfiol 240 Ft/kg 250 Ft/kg 220 Ft/kg 159-249 Ft/kg kelkáposzta 180-220 Ft/kg 200 Ft/kg 160 Ft/kg 170-269 Ft/kg karalábé új 50-60 Ft/db 40-55 Ft/kg 35-65 Ft/db 25-60 Ft/db fejes káposzta 120 Ft/kg 100 Ft/kg­90-150 Ft/kg savanyú káposzta 100 Ft/kg 100 Ft/kg­120 Ft/kg alma 80-100 Ft/kg 80-120 Ft/kg 80 Ft/kg 89 Ft/kg paradicsom 320 Ft/kg 360 Ft/kg 260-300 Ft/kg 200-350 Ft/kg zöldpaprika 40-70 Ft/db 40-60 Ft/db 30-40 Ft/db 8-60 Ft/db banán 249 Ft/kg 250 Ft/kg 225-260 Ft/kg 219 Ft/kg narancs 179 Ft/kg 160 Ft/kg 140-160 Ft/kg 129-230 Ft/kg retek 40-50 Ft/csomó 40 Ft/csomó 30-40 Ft/csomó 50-60 Ft/csomó Hét Végi Ügyeletek Orvosi készenlét Salgótarján. A hét végi orvosi (sürgősségi) ügyeleti ellátás péntek délután 16.30 órától hétfő reggel 7.30 óráig tart. A központi ügyeletet (felnőtt és gyermek), az Ady Endre út 3. szám alatt, a volt bőr- és nemibeteg- gondozó épületében lévő egészségügyi létesít­ményben kereshetik fel. Telefon: 32/410-853. számon. Az anyatejgyűjtő állomáson - szintén az Ady Endre út 3. szám alatt, - szombaton és vasárnap reggel 8.00 és 9.00 óra között veszik át a tejet. Bátonyterenye, Szécsény, Rétság. - A megszo­kott helyeken lesz ügyeleti ellátás. Héhalom: Arany J. út 2. Lelkisegélv-telefonszolgálat: Balassagyarmat: 35/313-000, Salgótarján: 32/311-600. Gyógyszertárak nyitva tartása A hét végén, május 15-én (péntek) délután 16 órától május 18-án, hétfő reggel 8 óráig az alábbi gyógyszertárak tartanak ügyeletet a megyében: Salgótarjánban: a Kossuth L. út 2. szám alatti Szent Anna patika', Balassagyarmaton: a Rákóczi út 22. szám alatti Winkler Lajos patika', Pásztón: a Kölcsey út 6. sz. alatti gyógyszertár, Szécsénvben: a Rákóczi út 67. szám alatti gyógy­szertár; Bátonyterenyén: Bátonyterenye, Ózdi út 31. szám alatti gyógyszertár tart ügyeletet; Rétságon: nincs ügyelet, a sürgős segítségre szo­ruló betegeket Balassagyarmat és Vác patikái lát­ják el gyógyszerrel. Állatorvosi ügyeletek A Magyar Állatorvosi Kamara Nógrád Me­gyei Szervezetének magánállatorvosi (beteg­bejelentés) ügyeleti szolgálatán (május 15-én 17.00 órától május 18-án 7.00 óráig) az alábbi orvosok tartanak ügyeletet: Rétság és környékén: (Diósjenő, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Romhány, Nézsa) dr. Kása Géza, 2651 Rétság, Rákóczi u. 34. Tel.: 35/350-852, 60-410-517; Balassagyarmat és környékén: (Szanda, Érsek- vadkert, Terény, Magyamándor) dr. Érsek Ervin, 2699 Szügy, Toldi M. út 3. Tel.: 35/344-233, 30- 498-676; Szécsény és környékén: (Őrhalom, Varsány, Rimóc, Endrefalva) dr. Perjés Zoltán, 2660 Ba­lassagyarmat, Béri Balogh Á. u. 13/A. Tel.: 35/311-187, 30-775-951; Salgótarján és környékén: (Cered, Karancske- szi, Luciáivá, Bátonyterenye, Mátraterenye, Kis- hartyán, Nógrádmegyer) dr. Brenda Péter, 3075 Márkháza, Rákóczi u. 67. Tel.: 32/390-003; Pásztó és Palotás környékén: (Szurdokpüspöki, Jobbágyi, Cserhátszentiván, Ecseg, Csécse, Kálló, Bércéi, Szirák és környéke) dr. Boros Imre, 3060 Pásztó, Kossuth u. 34. Tel.: 32/360- 490, 30-456-257; Nógrád Megyei Állat-egészségügyi és Élelmi­szer-ellenőrző Állomás hatósági állatorvosi ügyelet (május 15-én 14.00 órától május 18-án 8.00 óráig): Rétság és környékén: (Diósjenő, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Romhány, Nézsa) dr. Kása Géza, 2651 Rétság, Rákóczi u. 34. Tel.: 35/350-852, 60-410-517; Balassagyarmat, Szécsény és környékén: (Szanda, Érsekvadkert, Terény, Magyamándor, Őrhalom, Varsány, Rimóc, Endrefalva) dr. Érsek Ervin, 2699 Szügy, Toldi M. út 3. Tel.: 35/344- 233, 30-498-676; Salgótarján és környékén: (Cered, Karancske- szi, Luciáivá, Bátonyterenye, Mátraterenye, Kis- hartyán, Nógrádmegyer) dr. Horsa Ottó, 3100 Salgótarján, Dobó K. u. 5. Tel.: 32/415-779; Pásztó, Palotás és környékén: (Szurdokpüs­pöki, Jobbágyi, Cserhátszentiván, Ecseg, Csécse, Kálló, Bércéi, Szirák és környéke) dr. Baboss Csongor, 2175 Kálló, Kossuth út 41. Tel.: 32/477-033,30-525-181; , Szentmisék és istentiszteletek Salgótarján: Római katolikus templomok: Főplébánia: szombaton 7.30 és 17.30 órakor, vasárnap 9.30, 11.00 és 17.30 órakor lesznek a szentmisék. Zagyvapálfalván: vasárnap 9.00 órakor lesz szentmise. Zagyvaróna: szombaton este 18.00 órakor, vasárnap 10.00 órakor, hétköznap 18.00 órakor lesznek a szentmisék; Rónafalu: vasárnap de. 8.30 órakor lesz a szentmise. Baglyasalja: minden második vasárnap szentmise reggel 7.45 órakor. Szent József-templom: szomba­ton: 7.00 és 18.00 óra, vasárnap 8.30 és 10.00 órakor lesz szentmise. Evangélikus templom: istentisz­telet vasárnap a Salgó úti temp­lomban 10.30 óra, Zagyvapál­falván 13.30 óra. Baptista imaház: istentisztelet vasárnap 9.30 óra. Református templom: istentisz­telet vasárnap 10.00 óra. Adventista egyház st-i gyüleke­zete: (Munkásotthon tér 5., SZÜV mögött) istentisztelet pénteken 18, szombaton 10.45­12.00, 14.30-15.30 órakor. Hit Gyülekezet: istentisztelet a városi sportcsarnokban minden vasárnap 15.00 órától. Balassagyarmat: Római katolikus templom: szombaton 7.00 és 18.00 órakor, vasárnap 7.00, 8.30, 11.00, és 18.00 órakor tartják a szentmisét. Evangélikus templom: istentisz­telet vasárnap 9.00, 10.00, és 18.00 órakor. Református templom: istentisz­telet vasárnap 10.00 óra. Szécsény: Római katolikus templom: szombaton 18.00, vasárnap 7.00, 9.00, 11.00, és 18.00 óra­kor van a szentmise. Evangélikus templom: istentisz­telet vasárnap 8.30 óra. Hit Gyülekezet: istentisztelet a művelődési házban, vasárnap 16.00 órakor. Pásztó: Római katolikus templom: szombaton 18.00, vasárnap 9.00 és 18.00 órakor lesz a szentmise. A Szent Lélek-templomban: is­tentisztelet vasárnap 11.30 óra. Hit Gyülekezet: istentisztelet a gyülekezeti házban (volt áfész épülete) vasárnap 15.00 órakor. Rétság: Római katolikus templom: szentmise szombaton 18.00, vasárnap 8.00 és 10.00 órától. Evangélikus imaház: vasárnap 9.30 órától evangélikus isten- tisztelet. Református istentiszteletet minden páratlan vasárnap 15.00 órától tartanak a művelődési házban. Bátonyterenye: Római katolikus templom: Nagybátony (falu): szentmise szombaton 18.00, vasárnap 11.00 órakor. Bányaváros szentmise az ISZI- ben vasárnap 8.30 órakor. Maconka: szentmise vasárnap 9.30 órakor lesz. Kisterenye: szombaton 18.00, vasárnap 8.30 órakor tartanak szentmisét. Szentkút: Kegytemplom: szombaton 18.00 órakor, vasárnap 6.00, 7.00, 8.30, 10.30 órakor, hét­köznaponként pedig 9.00 óra­kor kezdődik a szentmise.

Next

/
Thumbnails
Contents