Nógrád Megyei Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-10 / 85. szám

Alkonyévek - Nyugdíjasok oldala 1998. április 10. péntek_______________________________________________________________________ ______________________ 7. oldal A domány az öregkor derűje - Telt ház az otthonban Strófák, emlékek, virágok Zöld növényes, kis lépcső- házra nyílik az ajtó, a föld­szinti folyosón vöröses sző­nyeg, a padló fényes, a székek hófehérek a pedáns társalgó­ban. Nincs fertőtlenítőszag. Akinek nem kell ide készül­nie, azt gondolhatja: kellemes kis hely ez az idősek otthona, Salgótarjánban, a nővérszálló tőszomszédságában. Mint egy megtelt szálló. De vajon mit mond, mit érez az, aki beköltö­zött ide, s már az egész életére? Ahány a lakó, annyiféle a vá­lasz, hiszen ez természetes. Mint ahogyan van gyötrődő és könnyebben vigasztalódó öreg. Igen, ezzel a szóval, mely nagyon szépen is tud hangzani, ha az, akit illet, megbarátkozott már a felette elhaladt korral. Rövid hajú asszony ül az ágya szélén, az almának már csak a csutkáját forgatja az ujjaival, de még mindig talál rajta harapdál- nivalót. Szobatársai némán tesz- nek-vesznek, megszokott dol­gukat intézik. Tudják, mikor és milyen mér­tékben érdemes a másikkal fog­lalkozni. Oda sem néznek, mi­kor fiatalabb társuknak könny szökik a szemébe, pedig mind­össze a hogylétéről kérdezik. Múló állapot, szót nem érdemel vagy nem akarják bolygatni a másik törékenyebb lelkivilágát? Ők tudják. Bezzeg Lonsták néni, azaz Lonsták Rezsöné valóban otthon érzi magát új otthonában. Azt mondja, eszik, alszik, örül, hogy bejött ide. Nyolcvanhárom éves.-Nincs senkim, csak egy ku-. tyám volt, tőle kellett elbúcsúz­nom. De előbb kerestem neki egy jóravaló családot. Borzasz­tóan szerettem a kis Bendzsit. Olyan okos. Esténként, ha a té­vében vége volt a híradónak kérte a kekszét, hogy mehessen a helyére. Nyolc évig ketten vol­tunk... Gondozónő járt hozzám, neki is, nekem is rendeltem ebé­det. Egyszer elcsente a fasútot a főzelékről! A kis huncut - neveti el magát Lonsták néni. Párnáját igazítja, majd az ágyra hanyat­lik, talán kicsit kifárasztotta a múltbeli képek felidézése. Nagy adomány az öregkori derű, vigasz az előző, keserves életszakaszokért. Lapujtői, somosi, taijáni- hármas kezdte meg csendes dél- előttjét egy másik szobában. Egyikük szomszédol, az ő ágya máshol van, beszélgetni jött át, mert már hiányolták. Hegedűs Mátyásnét azért sajnálják, mert el volt törve a lába, s azóta nehe­zen mozog, most is támaszték­kal tud csak az ágy szélén üldö­gélni összekulcsolt kezekkel. S egy kicsit irigylik is, mert ő még jól hall. Nyolcvankilenc évével Balogh Mihályné itt a rangidős, s talán a legderiísebb. Az idős­kori gyermetegségeken ő tud legönfeledtebben nevetni, de arra ügyel, hogy csak saját ma­gát mosolyogja meg.- Nincs velünk különösebb baj, csak az időnk túl sok, hosz- szúak a napok - állapítja meg, miközben rágcsálja a kenyér- héjdarabot, reggelije maradékát. Itt mindig telt ház van, sőt, a várólista sem üresedik meg soha. Takács Józsefné, az in­tézmény főnővére mutatja az otthoni elhelyezésre várók név­sorát. Túlnyomó többségük nő, s ez mindig is így volt. Vagy mert közöttük több az egyedülálló, de az is lehet, hogy a társ nélkül maradt férfi jobban ragaszkodik eredeti otthonához. Környezeté­ből nehezebb kimozdítani. A dolgozó hozzátartozókra való tekintettel látogatókat na­ponta, délután is fogadhatnak a lakók, tizennyolc óráig. Végh Bertalannéhoz Pestről jönnek a hozzátartozók. Margit néninek egyetlen lánya, két unokája és két dédunokája van. Az ő életében különös epizód­nak kellett történnie ahhoz, hogy belépjen ide. Meséli, hogy az Acélgyári úti templom előtt egy­szer megszólította egy szerzetes, mert mintha találkoztak volna már valahol... Ő elhárította a feltételezést. Aztán egy idő után kopogtat­tak az ajtaján, s meglepetésére ismét a szerzetes, Ferenc állt előtte. Azért jött, hogy rábe- szélj&MargittiéniL.vessen véget majd’ tizennyolc éves egyedül­létének, majd ő segít, hogy be­jusson a máltai szeretetszolgálat pesti szeretetházába. Ehhez előbb egy közeli otthonban kell jelentkeznie.- így kerültem én erre a helyre - mondja lesütött szem­mel a nyolcvanhárom éves asz- szony. Kezével végigsimít az ágytakarón. Kis asztaláról hi­ányzik a terítő, tegnap kimosta. Éjjeliszekrényén Mária-szobor: becses ajándék.-Ferencet még egyszer lát­tam. Búcsúzni jött, missziós munkája Ruandába szólította. Csak a halálhíre tért vissza. Margit néni mégsem búsul, hiszen nem kell keresnie önma­gát, csupán azt a kérdést szokta feltenni: nyolcvanhárom év után vajon mi a célja még vele az Is­tennek? Biztosan van még dolga ezen a Földön. Szellemi frisses­sége irigylésre méltó, amióta itt él, ő a ház versfaragója. írja, szavalja is strófáit:-Virág az életem legkedve­sebb része, édesanyám tanított meg a szeretetére ... (M. J.) Az emberek többségének nincs módja arra, hogy hintaszékben, eset­leg egy kedves történetet, szí­nes életképet olvasgatva, nyugtató zenét hallgatva pár kellemes percet töltsön. Pedig ennyi mindenkinek kijár... Az én nagymamám Orsi emlékkönyvéből Már több hónapja a nagyiéknál vagyok. A kisebbik heverőn al­szom, van egy kis könyvszek­rényem és most már a tévét is áthozták az én szobámba, hogy a kedvemben járjanak... Nekem ez jó is, meg rossz is, mert ér­zem, hogy sajnálnak. Azért la­kom a nagyiéknál, mert az apu­kám Pesten dolgozik, csak ott kapott munkát. Egyébként az aput amióta vele maradtam, vasárnaponként látom, akkor is átaludja a fél napot, utána asztalhoz ül és csak eszik, mint aki egy hete éhes. Vagy a mami főztje teszi? A csülkös bableves és a lekvá­ros fánk? Ha majd férjhez me­gyek, vanília illatú konyhát is akarok, meg olyan spájzot, ahol fel van aggatva a füstölt kol­bász. Olyat, akár a nagyié... Kisunokám ­Mami és az ő egyetlenje- Hiába nőtt ekkorára ez a gye­rek, nekem mindig az egyetlen kisunokám lesz. Bevallom, napról napra fáradok, néha erőt vesz rajtam az üresség, kedvet­lenség, mégis azt mondom, azért jó lenne, ha megérném azt az időt, mikor végez az iskolá­val, családot alapít. Hogy lás­sam, mivé lesz. Csak legalább „Ha már itt lakunk, legyen szép a környezet” - Az utolsó Korbély Nógrádon Faluszépítő, lokálpatrióta és díszpolgár- Én vagyok a utolsó Korbély Nógrád községben; édesapám negyvenéves korában halt meg, a fiam Vácott találta meg számítását, a húgom pedig Csobánkán él, - enged bepillan­tást a család életébe Korbély József, aki 12 éve nyugdíjas. Az Országos Cementipari Központban mint gépkocsivezető fu­varozta a vezéreket, a vendég minisztereket és miniszterhe­lyetteseket. Két és fél millió kilométert vezetett balesetmente­sen, időnként étkezés nélkül egyfolytában 24-26 órát.- Nem fizettek túl, 42 évi munkaviszony után, - bele­számítva a Kiváló Dolgozó, az Építőipari Kiváló Dolgozója kitüntetéseket is, - 4 700 forint alapfizetés után 5 300 forinttal mentem nyugállományba. Ak­koriban Vácott laktunk. 1981- ben jöttünk Nógrád községbe, hogy beteg édesanyám mellett legyünk, aki már eltávozott az élők sorából. A polgármesteri hivatalban önzetlen lokálpatriótaként nagy melegséggel és elisme­réssel említik nevét.- Nagyon szeretem a rendet, e tekintetben rettentően háklis vagyok. Az a véleményem: ha már itt lakunk, legyen szép a környezetünk, - állítja Kor­bély József, majd feleségével együtt sorolják a község szépí­tését szolgáló önzetlen munká­juk konkrét tényeit: a zászló­rúd felépítését, a II. világhábo­rús emlékmű rendbetételét, a temetőben végzett munkákat, a 30 évig hallgató toronyóra komplett rendbetételét saját pénzből, a parkokban elhelye­zett tucatnyi tuját, a források kifolyórendszerének betono­zását, A közlouak letakarását,, a Mária-szobor í felújítását, az egyház kerítésének rendbetéte­lét, a hidak átfestését...- Jöttek a haverok a Kálvá­ria szépítéséhez, a futballpá- lya körbekerítéséhez, a 40 évig elhanyagolt játszótér rendbetételéhez. A betonozási munkákat néhány barátommal végeztük el. A munkálatok zömét ingyen, az anyagot vi­szont az önkormányzat adta.- Minden évben kétszer in­gyenesen varrók 60 darab nemzetiszínű zászlót. Az első harmincat március 15-re, a másodikat augusztus 20-ra! - kér szót a feleség.- Göncz Árpád ittjártakor én húztam fel a zászlót - egészíti ki az előbbieket a férj. Kisvár­tatva, kesernyés hangon pana­szolja: - Az oktalan pusztítás­nak itt is vannak képviselői. Összetörték a Mária-szobor üvegét, mely 5 mm vastag­A példásan rendbe tett porta kertjében Korbély József, nógrádi díszpolgár; háttérben a madáretetők fotó: -rt­ságú. Kitépik, derékba törik a híjákat és egyéb más módon rongálják, csúfítják a községet. A köz érdekében végzett te­vékenysége a feleségével együtt szorosan kötődik a ter­mészethez. Portájának udva­rán a madáretetők sokasága látható, a lakásban citromfa díszük, a kert pedig példásan van megművelve.- Kisgyerekkorom óta na­gyon szeretem a természetet, mindenem a fa.- Csupán egy ezrelékét mondtuk el annak, amit a köz­ség szépítéséért tettünk - mondja a feleség.-Életünk 80 százalékát a falu szépítésére fordítottuk, mert szeretünk itt élni, szeret­jük a községet, az itt lakókat. Az önkormányzat a férj ön­zetlen közösségi tevékenysé­géért díszpolgári címet ado­mányozott neki. Korbély József, amíg bírta, naponta a templomba 90 lép­csőt tett meg a toronyóra beál­lításáért, 60 kg-os súly eme­lése mellett.-Mivel nem bírom, a gye­rekek csinálják helyettem - utal az őt követő, faluszerető utódokra. Korbély Józsefet a szívér- koszorú-műtét erőteljes kény­szerpihenőre ítélte, de nem annyira, hogy egész nap tét­lenkedjen. Amit egészsége, ereje elbír, azt most is megte­szi. A korábbiakhoz képest megnőtt pihenőidejében leg­szívesebben olvas, időnként bétnegy a polgármesteri hiva­talba. Ide kívánkozik még, hogy ért a mosógép, a villany javításához és a gépkocsi sze­reléséhez is. Útravalóul megjegyzi: -35 évig voltam gépkocsivezető, most érzem, hogy kár volt a sok felesleges idegeskedés. Venesz Károly Oxford szegény-gazdag magyar professzora Több mint másfél millió fontot hagyott állatjóléti szervezetekre Dr. Nikolaus Polgár, a világhírű oxfordi egyetem szerveské­miai tanszékének professzora, aki életében arról volt híres, hogy menhelynek is csak jóindulattal nevezhető, roskatag la­kásban tengette életét, s foszlott kabátját spárgával fűzte össze. A magyar születésű egyetemi tanár, akinek esetéről a legna­gyobb brit konzervatív napilap, a The Daily Telegraph adott hírt, összesen 1,7 millió fontot (csaknem 600 millió forintot) juttatott végrendeletében az ál­latokkal szembeni kegyetlen­kedés megakadályozásáért boldogulna a lelkem a villany­szerelő-szakmájában! Na, de minek sopánkodik az ember, az úgysem segít. Meg aztán, talp­raesett fiú ez. Igaz, nem könnyű vele, nagyszájú, mint a haverjai. Gyakran kell ösztökélni, mert félvállról veszi a tanulást, de a szíve a helyén van: rögtön ész­reveszi, ha valamin bánkódom, és a maga szeretni való ügyet­lenségével vigasztal. Hoz egy fagylaltot, vagy megkérdi, na, mondjad, mit segítsek? Esténként, teát főz, egyensú­lyozza a lelkem a tálcán. Szó­val, aranyos tud lenni, ha ki akar tenni magáért. (Beküldte: Benkó Orsolya Pásztóról és Ocsovai Gáborné Salgótarjánból) (Következik: Nógrádiak arany- mondásai) küzdő brit állatvédp szervezet­nek, az RSPCA-nek és három másik, hasonló jellegű csoport­nak, - pedig ő maga még egy papagájt sem tartott. Ismerőit azonban nem is ez utóbbi tény lepte meg, hanem a nemrégiben elhunyt professzor vagyonának mérete, hiszen Polgár doktor Nagycsütörtökön elné­mulnak, s másnap, nagy­pénteken és nagyszomba­ton egész nap nem szólal­nak meg, mert ahogyan a népi eretű mondás tartja: Rómába mentek a haran­gok. A magyarázat szerint a Krisztus szenvedéseit, meg­feszítését gyászoló keresz­tény egyházak tiszteletére több mint két és fél napig harangszó sem hallatszik. Húsvétvasárnap reggelén zendülnek meg újra. Nagy­péntek szigorú, testi-lelki böjti nap. Ehhez a naphoz más mondások is kapcsolódnak, mint például a nagypénte­ken mossa holló a fiát. A folytatás gondolatmenetét híres volt szinte nyomorúságos életkörülményeiről, arról, hogy lakásának omladozó falain már a kúszónövények is áthatoltak, s arról is, hogy senkivel nem barátkozott, még kollégáihoz is alig szólt néhány szót. Egyik szomszédja a The Daily Teleg- raphnak elmondta: Polgár min­dig hétrét gömyedten, lehajtott fejjel közlekedett az utcán, ka­bátját elöl egy spárga fogta csak össze, s „valószínűleg nemigen szerette az embere­ket”. Talán ezért hagyta a mii­nem nagyon nehéz kitalálni: mossa, mossa, a kicsik per­sze mégis feketék marad­nak. Ezért szokás mondo­gatni, ritka mint a fehér holló. A hollóról szóló mondás a természet, az élővilág új­raéledésének egyik legko­rábbi jelére, a hollófiókák világra jövetelére utal. Ez a madár égtájunkon legelsők között, februártól fészkel. A mondásnak más válto­zatai is ismertek egyes he­lyeken, melyek nem szorul­nak magyarázatra. íme: nagypénteken mossa holló a fiát, ez a vi­lág kígyót, békát rám kiált. Mondja meg az egész világ szemembe, kinek, mit vétet­tem életemben? liós összeget állatokkal törődő szervezetekre, jóllehet a lapnak nyilatkozó kollégái szerint az sem látszott rajta, hogy az álla­tokért különösebben rajongott volna. Kihasználatlan vagyo­nának eredete munkatársai előtt is rejtély; valószínűleg családi örökség lehet. Annak a kollégi­umnak a pénztámoka, ahol Polgár tanított, megjegyezte: a magyar professzor „ugyan meglehetősen mértékletesen élt, viszont a jelek szerint igen körmönfont befektető lehetett”. Térítésmentes jogsegélyszolgálat Főként az idősebb olvasóink érdeklődnek szerkesztősé­günkben az iránt, működik - e a megyeszékhelyen in­gyenes jogsegélyszolgálat, s ha igen, hol. Sokuk valószí­nűleg már tudomást is szer­zett egy ilyen lehetőségről: a salgótarjáni, szakszerve­zeti irodaházban az MSZOSZ vagyis a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége működtet egy térítésmentes jogsegély- szolgálatot. Az épület első emeleti, hatos helyiségében, hétfői és szerdai napokon, nyolctól tizenkettőig keres­hető fel. Tekintettel az ün­nepekre legközelebb a jövő héten szerdán, tehát április 5-én délelőtt fogadnak ér­deklődőket. Nagypénteken csendesebb a világ, mert... Rómába mentek a harangok

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents