Nógrád Megyei Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-10 / 85. szám
4. oldal Világtükör 1998. április 10., péntek A NATO-bővítés orosz érdek is Az amerikai Szenátus 75-80 százalékos szavazati aránnyal fogja ratifikálni a NATO bővítési jegyzőkönyvét - jelentette ki Budapesten Tom Lantos. A washingtoni Kongresszus magyar származású képviselője kiemelte, hogy az észak-atlanti szövetség bővítése nemcsak a tagállamok és az újonnan csatlakozó országok érdeke, de Oroszországé is. Hazánk küszöbönálló NATO-tagsága és „öt éven belül megvalósuló” belépése az Európai Unióba azt jelenti, hogy Magyarország intézményi keretek között is a Nyugat részévé válik - mondta a demokrata párti képviselő. A NATO további bővítését nem szabad befagyasztani, ám a „második kör” előtt mindenképpen szükséges, hogy a romániai magyar kisebbség jogai érvényesüljenek - szögezte le Tom Lantos. „Turizmussal a szegénység ellen” Ezzel a jelmondattal dolgozták ki közös elképzelésüket francia és egyiptomi idegenforgalmi szakemberek. Ösztönözni szeretnék, hogy turisták is segítsenek a szegényeken azokban az országokban, ahol szabadságukat töltik. A szállodák két-két dollárt fizetnének be vendégenként és éjszakánként egy jótékonysági alapba, s ezt reklámjukban külön is jelezhetik. Felveszik őket az „ajánlott szállodák” listájára, s így üzleti forgalmuk megnő. Az akciót neves francia művészek is támogatják, például Jean-Michel Jarre, az ismert zeneszerző. Kína fegyverkezik Kínában bejelentették: 12,8 százalékkal emelik a katonai kiadásokat, ám más források szerint az ázsiai ország máris a hivatalosan megadott összeg három-négyszeresét költi fegyverkezésre. Titkos izraeli segítséggel folyik például az F-10- es típusú harci gép fejlesztése. Kína és Izrael együttműködik a hagyományos hajtóművel felszerelt tengeralattjárók gyártásában is. Peking adott esetben arra használná őket, hogy elzárja Tajvan ellátását. A tengeralattjárók a vuhani hajógyárban készülnek, és azokba a német hadiipar vívmányait is beépítik - a németek hozzájárulása nélkül. Izraeli katonai szakértők ugyanis ott voltak Kidben, amikor a közel-keleti ország számára rendelt tengeralattjárók épültek, és az így szerzett tapasztalataikat adják tovább Pekingnek. FEB Tervek a magyarság eltörlésére Gyűlnek az aláírások a szlovákiai népszavazás megtartásáért A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) bejelentette: olyan alkotmánymódosító indítványra készülnek, amely Szlovákiában nem csak a magyar oktatási nyelvű állami iskolákat, de a nem szlovák nemzetiségi státust is megszüntetné. Ján Slotának, a szélsőségesen magyarellenes politikájáról ismert kisebbik kormánypárt vezetőjének elképzelése szerint a törvény hatálya által Szlovákia minden nem szlovák nemzetiségű állampolgára egyik napról a másikra szlovák nemzetiségű lenne. Az elnök a párt kampánynyitójának tekinthető zsolnai nagygyűlésen, miután a város főterén az SNS megkezdte a halálbüntetés visszaállítását és Szlovákia semlegességének meghirdetését célzó országos aláírásgyűjtő akcióját, kijelentette: ha a magyarok magyar iskolában akarnak tanulni, akkor „alapíthatnak magyar magániskolákat, és ott akár eszkimóul is beszélhetnek.” Jelezte: pártja megbízta az SNS- hez tartozó oktatási tárca vezetőjét, Éva Slavkovskát, hogy a kormány tagjaként törekedjék a jelzett alkotmánymódosító indítvány megvalósítására. Duray Miklós, az Együttélés elnöke Slota kijelentésére reagálva azt mondta: céltudatos kampányfogásnak, de az „egyszerű toborzónál” sokkal veszélyesebbnek tekinti az SNS elnökének bejelentését, mert „ennek hatása mutatja majd meg azt, hogy hány fasiszta él ma Szlovákiában.” Milan Tókár szlovák külügyi szóvivő arra számít, hogy Árpád Tarnóczynak, Szlovákia új budapesti nagykövetének a diplomáciai poszt elfoglalásához szükséges engedélyt a magyar külügyminisztérium várhatóan a húsvéti ünnepek után adja meg. Pozsonyban tegnap bejelentették, hogy kétszázezer aláírás gyűlt össze a Szlovákiában közvetlen elnökválasztást célzó ellenzéki aláírásgyűjtés első két hete alatt. Szakszervezeti akciónap. Oroszországban több százezren tiltakoztak a kormány gazdaságpolitikája ellen, követelve az elmaradt bérek és szociális juttatások kifizetését. A moszkvaiakat.Germagyij Zjuganov, a Kommunista Párt vezetője üdvözölte, fotó: feb/reuters Karadzsics hajlandó a hágai bíróságra menni A NATO ismeri a búvóhelyét A francia hírszerzés közelebbről meg nem határozott forrásaira hivatkozva egy párizsi lap azt írta, hogy a háborús bűnökkel vádolt Karadzsics valószínűleg Fehéroroszországban tartózkodik. A Le Monde szerint Radovan Karadzsics hajlandó lenne megjelenni a hágai Nemzetközi Büntető Törvényszék előtt. Ennek előkészítésére a boszniai szerbek egykori teljhatalmú vezére állítólag két amerikai ügyvéddel is felvette a kapcsolatot, akiktől jogi tanácsot és segítséget vár ahhoz, hogy a számára megfelelő körülmények és feltételek között jelenhessen meg a hágai törvényszék előtt. A Le Monde szerint ugyanakkor semmi bizonyosat nem lehet tudni a hágai körözési lista második helyét elfoglaló, ugyancsak népirtással vádolt Ratko Mladics tábornokról, aki a háború idején a boszniai szerb hadsereget irányította. A Die Welt című német lap csütörtökön felsorolta a népirtással vádolt egykori boszniai vezető jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatos összes találgatást. A legvalószínűbb - írja a német lap -, hogy Karadzsics még mindig Boszniában van, bár nem a saját házában. Egyik híve nemrég azt nyilatkozta, hogy búvóhelyén emlékiratain dolgozik. A térségben szolgálatot teljesítő diplomaták szerint a NATO ismeri Karadzsics rejtekhelyét, ám mindaddig vár letartóztatásával, míg meg nem szilárdítja hatalmát a boszniai szerbek mérsékelt kormánya. Zsákmányolt műkincsek Együttműködtek a náci megszállókkal Híres európai műalkotások sorsának eredt nyomába Hector Feliciano párizsi újságíró. Az elveszett múzeum című könyvében feltárta, miként hordták szét a német nácik a francia gyűjteményeket és ebben milyen segítséget kaptak a pénzért mindenre hajlandó kereskedőktől. Hitler az ausztriai Linzben akart múzeumot berendezni a rablott műkincsekből, Göring birodalmi marsall pedig vidéki birtoka számára lopkodta össze az értékes alkotásokat. A náci vezérek egész Európában lefoglaltatták, vagy közvetítőkkel nyomott áron megvásároltatták a műkincseket. A szövetségesek már 1943-ban semmisnek nyilvánították a megszállás alatt kötött egyenlőtlen „üzleteket”. A nácik 1944-ig Franciaországban 21 ezer értékes műtárgyat raboltak össze. Amikor pedig a Vichy-kormányzat az 1940-ben kötött német-francia fegyverszüneti egyezményt követően megvonta az állampolgárságot a nácik elől kimenekült franciáktól, színre léptek a helyi kufárok. Elárulták a zsidó családok hátrahagyott értékeinek rejtekhelyét, majd a lefoglalt művek egy részét maguk vásárolták meg. A volt tulajdonosok örökösei közül jó néhányan csak most, Feliciano könyvéből értesült róla, hol vannak az elveszettnek hitt műkincseik. (toro) Hírek röviden Zarándokok halála Mekkában Legkevesebb 107 muzulmán zarándok halt meg a hagyományos mekkai zarándoklat, a háddzs utolsó napján, amikor „az ördög megkövezése” szertartás közben pánik tört ki a tömegben, és az emberek összetaposták egymást. Új ukrán koalíció alakul Demokratikus parlamenti koalíció létrehozásán fáradozik a nacionalista Ukrajnai Népi Mozgalom (RUH), amely a március végi parlamenti választásokat követően a kommunisták mögött a törvényhozás második legerősebb pártja lett. Aggodalmak a lett helyzet miatt Az Európai Uniót rendkívül aggasztja a feszültség növekedése Oroszország és Lettország kapcsolataiban, és reméli, hogy mindkét ország vezetése kölcsönösen a felmerült nehézségek megszüntetésére törekszik. A nyilatkozat szerint a két ország között bonyolult helyzet alakult ki, amelyet kizárólag diplomáciai eszközökkel kell megoldani. Koszovói albánok tüntetése Koszovói albánok tízezrei 14 helyi albán politikai párt és szervezet felhívására csütörtökön békés tiltakozó felvonulást rendeztek a tartomány fővárosában, Pristinában. A rendőrségi becslések szerint mintegy 30 ezres tömeg Koszovó szabadságát, függetlenségét éltette. Török-kurd tűzszüneti ajánlat Abdullah Öcalan kurd felkelővezér ismét tűzszüneti ajánlatot tett Mesut Yilmaz török miniszterelnöknek és Ismail Hakki Karadayi vezérkari főnöknek. A Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) feje levélben fejezte ki békeakaratát, de egyelőre nem kapott választ. A Kennedyk kivonulnak a politikából Egy család alkonya Négy évtizeden át játszott fontos szerepet a Kennedy család az amerikai politikai életben, ám ennek most lassan vége szakad. Jean Kennedy - az egykori elnök húga - az elmúlt öt évben hazája írországi nagykövete volt, most azonban bejelentette visszavonulását. Az asszony szívós erőfeszítéseinek köszönhetően elérhető közelségbe került az északír megbékélés, a régóta szemben álló felek közötti megegyezés. Visszavonult a politikai életből Joe Kennedy, az elnök legidősebb fia is. A bejelentés meglepetést keltett, hiszen a politikus nemrég még Massachusetts állam kormányzói posztját szerette volna megszerezni. Valószínűleg családi életének kellemetlen fejleményei változtatták meg szándékát. Elhagyta a felesége, majd kínos könyvben teregette ki a szennyest. Befolyásolta döntését fivérének, Michaelnek a botrányos viszonya a család 17 éves gyermekfelügyelő-nőjével. Külön tragédia, hogy a férfi három hónappal később halálos síbalesetet szenvedett. Van persze kivétel is a családban. Ted Kennedyt, az elnök legfiatalabb öccsét például nőügyek, szexbotrányok veszik körül, de változatlanul szerepet játszik a politikai életben. FEB Szigorítás az utakon Űj autópálya-rendőrség Németországban Észak-Rajna-Vesztfáliában hadat üzent a gengsztereknek, a maffiózóknak a terület közigazgatási főnöke. Május 1-jétől átszervezik a Köln körüli autópálya-rendőrséget, mert ezen az útvonalon különösen virágzik az orgazdaság, s a gengszterek - abban reménykedve, hogy mozgás közben, a nagy forgalomban kevésbé tűnnek fel a bűnüldözőknek - gyakran az út menti pihenőhelyeken, parkolókban beszélik meg tervezett akcióikat. Az illetékesek az eddiginél több rendőrt küldenek az utakra, és a bűnözők kiszorítására folyamatosan szemmel tartják az autópályákat és a környező várakozóhelyeket is. Erre az újszerű munkára külön kiképezik az állomány egy részét. Jelenleg 400 rendőr teljesít szolgálatot az autópályák mentén. Májustól állandó autós őrjáratok cirkálnak majd az utakon, tehát nem csupán akkor, ha riasztják őket. Az autópálya-rendőrségeken rövidesen nem csupán a közlekedési, hanem a közbiztonsági-bűnügyi szakágazat rendőrei is dolgoznak majd. Ők ugyanis gyakorlottabbak az úgynevezett mozgó bűnözők felismerésében, az ilyen bűncselekmények felderítésében. Emellett persze ügyelnek a közlekedés rendjére is. Kulcsár László Mitől bio a tojás? Óva inti a német természet- és környezetvédelmi szövetség a fogyasztókat a hamis biotojásoktól. Állásfoglalásuk szerint „ha a falusi csirkéket táp helyett biotakarmánnyal etetik, még nem tojnak automatikusan biotojást.” A szakértők az európai szabványokra hivatkoznak, amelyek előírják: a szárnyasok táplálékának legalább 50 százalékát a saját háztájiban kell előállítani, s ezeket nem szabad teljesítménynövelő szerekkel, halvagy más, állati eredetű liszttel, antibiotikumokkal „feljavítani”. Ráadásul a tyúkokat nem szabad ketrecbe zárni, és állatonként 10 négyzetméternyi kifutóról kell gondoskodni. Németországban évente 20 milliárd tojás fogy el, s ebből csak 130 millió felel meg a biokövetelményeknek. (gy) A Titanic mint autó. Egy floridai képzőművész hajója kerekeken gördül: Rick Worth ezzel az alkotással indul a díszautók versenyén Houstonban. A használt Lincoln Continental ára 1000 dollár volt, új tulajdonosa 500 dollárt fordított az átalakításra. fotó: feb/reuters