Nógrád Megyei Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-09 / 84. szám

8. oldal SporTTüköR 1998. április 9., csütörtök Serfőző Sándor hetedik lett a tizenharmadik városvédő futáson Új részvételi csúcs a Vivicittán A Budapest Sportiroda versenyeire jellemző módon ismét re­mek idő várta a futókat vasárnap Budapesten, elvonult a város levegőjét megtisztító szélvihar és hét ágra sütött a nap a 13. Matáv-Vivicitta városvédő futáson. Az előnevezések már sejtették, hogy megdől a tíz évvel ez­előtti, 4100 fős indulói rekord. Nos, nem kevesebben, mint 4713-an neveztek és indultak el, pontosabban egyel többen, hiszen egy hölgy negyedórával a rajt után nevezett, s a járdán futva elindult a mezőny után. Az ország minden részéből érkeztek futók a fővárosba, az Percekig tartott a rajt indulók több mint harminc szá­zaléka vidéki volt. A célba ér­kezők szerint gyönyörű látvány tárult a résztvevők elé a 125 éve egyesített Budapesten. Érdekesség, hogy a 12 kilo­méteres táv teljesítésére vállal­kozott egy 16 esztendős vak fiú, Bogdán Zoltán is, aki segí­tőjével 1 óra 7 perc alatt ért célba. Mellette - ahogyan az FOTÓ: BSI már megszo­kott - elin­dultak a ke­rekesszéke­sek is, most féltucat- nyian. Közü­lük Bók László, más­fél perccel megelőzve a férfi győz­test, ért elsőnek a célba. Ha már a végső győzteseknél tartunk: a férfiaknál Káldy Zol­tán, a nőknél Javas Anikó végig magabiztosan vezetett, mind­ketten meggyőző fölénnyel lép­ték át elsőként a célvonalat, s nyerték a pénzdíjat, illetve a sportszervásárlási utalványt. A férfiaknál a hetedik helyen ért célba a Salgó Öblös-Faipari SC atlétája, Serfőző Sándor. Eredmények, férfiak: 1. Káldy Zoltán (BVSC) 34:21 perc, 2. Sági Ferenc (BVSC) 34:41, 3. Szemán János (VE- DAC) 34:48,... 7. Serfőző Sán­dor (S. Öblös-FSC) 35:29. Nők: 1. Javos Anikó (ÚTÉ) 39:00, 2. Tóth Mónika (Kapos­vár) 39:53, 3. Csömör Erika (BVSC) 40:21. Kerekesszékesek: 1. Bók László (Delfin) 32:56. (a) Serfőző Sándor Kosárlabda - Pécsi győzelem a női döntő második mérkőzésén Balogh pihent, a Sopron bukott A PVSK-Dáha-Dalmand Rt. együttese nyerte a női kosár­labda bajnoki döntő második összecsapását, így Rátgéber László vezető edző csapata 2-0- ra vezet a három győzelemig tartó páros mérkőzésen. PVSK-Dália - GYSEV-Ringa 704>4(38-34) ■ Pécs, 6000 néző, vezette: Har- tyányi, Forrai. PVSK: Balázs 8, Zsolnay 15, Donkó 4, Pavlovics 12, Vi- lutyte 18/6. Csere: Iványi 11/3, Sztojkovics 2, Keller. Edző: Rátgéber László. GYSEV: Balogh 16, Orehova 8, Hollós 4;-Béres T8, Kurtinai­• • • tiene 16. Csere: Mészáros 2, Radnóti. Edző: Saeed Armag- hani. Balogh Judit lecserélése után a Pécs tízpontos előnyre tett szén, amiből a mérkőzés vé­géig hatot megtartott a baranyai együttes. A harmadik találkozót ma játsszák. Tenisz-világranglisták: Marcelo a király, Martina a királynő Cseh és amerikai trónkövetelők A férfiaknál e héten is a chilei Marcelo Rios, míg a nőknél a svájci Martina Hingis vezeti a teniszezők világranglistáját. Martina Hingis letaszíthatatlan a női trónról Érdekes párhuzam figyelhető meg a férfi és női rangsor do­bogósainál: az ATP férfirang­sorában Riost az amerikai Pete Sampras és a cseh Petr Korda követi. A WTA női listáján ugyancsak egy amerikai teni­szező, Lindsay Davenport a má­sodik és egy cseh játékos, Jana Novotna a harmadik. Férfiak (ATP) 1. M. Rios (chilei) 3645 2. P. Sampras (amerikai) 3600 3. P. Korda (cseh) 3443 4. P. Rafter (ausztrál) 3211 5. G. Rusedski (brit) 3094 6. J. Kafelnyikov (orosz) 3027 7. A. Corretja (spanyol) 2703 8. J. Björkman (svéd) 2663 9. R. Krajicek (holland) 2308 10. G. Kuerten (brazil) 2262 Nők (WTA) 1. M. Hingis (svájci) 5520 2. L. Davenport (am.) 4142 3. J. Novotna (cseh) 3808 4. A. Coetzer (DAK) 3071 5. S.-Vicario (spanyol) 2727 6. M. Pierce (francia) 2691 7. Szeles M. (amerikai) 2610 8. I. Majoli (horvát) 2501 9. C. Martinez (spanyol) 2377 10. V. Williams (am.) 2360 * H« * Gáspár Petra győzelemmel kezdte a 25 ezer dollár összdí­jazású dubaji tenisztornát. A magyar teniszezőnő (aki a 218. a női világranglistán) az első fordulóban három játszmában nyert az osztrák Bammar ellen. Gáspár Petra - Bammar 1-6, 6-1, 6-2. * * * Az ulmi bíróság elutasította az adócsalás miatt kiszabott bör­tönbüntetését töltő Peter Graf szabadlábra helyezési kérelmét. Az egykori világelső német teniszezőnő, Steffi Graf édes­apja a három év kilenc hónapra szóló szabadságvesztés máso­dik felének elengedését kérte, mivel a 15 hónapos előzetes le­tartóztatást beszámítva, bünte­tésének több mint a felét már le­töltötte. Reiner Gros bíró eluta­sította a kérvényt, s indoklásul - többek között - a bűncselek­mény súlyosságát említette. Az 59 esztendős Peter Gráfot 1997 januárjában hosszas elő­zetes letartóztatás után ítélték el, miután bebizonyosodott, hogy korábban lánya kereseté­ből 12 millió márkányit eltit­kolt az adóhatóságok elől. * * * A 450 ezer dollár összdíjazású, Amelia Islandon zajló nemzet­közi női tenisztorna eredmé­nyei, 1. forduló: Schett (oszt­rák) - Panova (orosz) 6-1, 7-6. Lábát (argentin) - Tanasugam (thaiföldi) 6-4, 6-2. 2. forduló: Davenport (amerikai, 1.) - De- chaume-Balleret (francia) 6-0, 6-2. Kumyikova (orosz, 8.) - Probst (német) 6-1,6-2. Szeles (amerikai, 3.) - Babel (német) 6-3, 1-2-nél Babel feladta. Dragomir (román) - Carlsson (svéd) 7-5, 6-2. Sanchez-Lo- renzo (spanyol) - Neiland (lett) 6-3, 6-7, 6-3. Marcelo Rios Bállá László jó szereplést vár a legkisebb Stécé-focistáktól Játékosan tanulják az alapokat Gyerekzsivajjal teli a salgótarjáni Petőfi Sándor iskola salakos edzőpályája; tréningezik az SBTC legfiatalabb korosztályú fo­cicsapata. A labdarúgó-előkészítő csoport mesterének, Bállá László tanár úrnak alkalmanként nem kevés energiájába ke­rül a lelkes, pöttömnyi focipalánták kordában tartása. Néme­lyik nebuló ugyanis a mindenáron való győzni akarás hevében bizony megfeledkezik „Laci bácsi” jó tanácsairól.- Hány éves gyerekekből áll a csapat?- kérdeztük először a testnevelőt.- Iskolánk negyedik osztályba járó diákjai alkotják kere­tünket ­kezdte Balta László. 1987-88-ban született ifjú tehetségek több mint há­rom eszten­deje gyako­rolnak együtt egy úgyne­vezett élőké- Bállá tanár úr szító cso­portban. A mi szakmai célunk az alapok lerakása, hiszen a labdarúgásban - más sport­ágakhoz hasonlóan - már ilyen korban el kell kezdeni a tudatos munkát.- Szemmel láthatóan nagy örömmel, szinte önfeledten ve­tik a küzdelmekbe magukat a gyerekek.- Igen, nagyon fontos, hogy a főszerepet a játék kapja, s a gyerek élvezze, amit csinál. Talán ez a típusú edzésmunka, az úgynevezett „grundfoci” hozhatja vissza a régi, tempe­ramentumos magyar foci va­rázsát. A taktikában való gon­dolkodást úgyis1 lesz még ide­Farsang Kupán léptünk pá­lyára, s mindkét alkalommal a harmadik helyen végeztünk. Az MLSZ által kiírt serdülő­bajnokságban a szokatlan mé­retű pálya és kapu, valamint az, hogy ellenfeleink több év­vel idősebbek voltak, jelentő­a kettéválasztott csoport egyik felével jük elsajátítani a későbbi évek során...- Csak ennyiből állna az ok­tatás?-Természetesen azért a labdaátvétel és -továbbítás, va­lamint más technikai alapgya­korlatokat „észrevétlenül” be­iktatjuk a programunkba.-Mennyit tudnak verse­nyezni, milyen eredményekkel büszkélkedhetnek?-A szűkös anyagi lehető­ségünk csak kevés felkészü­lési tornán való részvételt en­gedélyezett számunkra. A ka- rancslapujtői Góliát-McDo- nald’s tornán, valamint a Ba­lassagyarmaton megrendezett sen befolyásolták eredmé­nyességünket. Nekünk ez év­ben a tisztes helytállás mellett a tapasztalatszerzés lehet reá­lis célunk. Szeretnénk viszont a korosztályos diákolimpia küzdelmeiben jól szerepelni, s a lehető legtovább jutni.- Kik alkotják a keretet?-Akikkel erre a bravúrra készülünk: Mészáros Tamás, Vilcsek Árpád, Hangonyi, Voj- tek, Gubán Ákos, Gyurkó Ta­más, Kovács Zoltán, Malom- hegyi Tamás, Nyitrai Tamás, Sréter Adám, Koczka Zsolt, Szikora Zsolt, Tótszőllős Tibor és Tóth Adám. (sipkó) A Hungária Biztosító Nyugdíjpénztárába azoknak érdemes belépni, akik választott nyugdíj- pénztáruktól elsősorban pénzük hosszú távú, biz­tonságos kezelését várják el, s emellett az évek so­rán versenyképes hozamra is szert kívánnak tenni. Hasonlóan az ország piacvezető biztosítójának egyéb tevékenységeihez a Hungária Biztositó Nyugdíjpénztárát is a különösen magas szintű szak­mai tudás és pénzügyi biztonság jellemzi. Mindez a világ legnagyobb biztosítási csoportjaként ismert Altianz-nak köszönhető, mely a Hungária Biztosító anyavállalataként tőkeerejével és széles körű nem­zetközi tapasztalatával a nyugdíjpénztárat is segíti. A Hungária Biztosító Nyugdíjpénztára egy Jó lépés. Mindenkinek. További információkkal a Hungária Biztosító képviselői készséggel állnak rendelkezésére személyesen, vagy a 267-5929-es budapesti telefonszámon. Allianz ejHUNGARIA KBIZTOSÍTÓ RT. NYUGDÍJPÉNZTÁRA A jakejrékszövetkezetek partnere

Next

/
Thumbnails
Contents