Nógrád Megyei Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-29 / 100. szám
1998. április 29., szerda SZÉCSÉNY Nógrád Megyei Hírlap Mihalik Júlia jegyzete Jön az elnéptelenedés? J") öpke két nap leforgása /\alatt kétszer találkoztam ugyanazzal a hírrel, ami önmagában egyáltalán nem meglepő. Egy statisztikai gyorsjelentés változatairól van szó, a második közlés nem más, mint az első továbbszőtt és meghökkentő tálalása. Az első és tényszerű arról sietett hírt adni, hogy a magyar népesség lélekszáma tízmillió-százhuszonkétezer volt február végén, miután az év első két hónapjában több mint hatezer-hétszáz fővel csökkent. Emelkedik viszont a házasságkötések száma, miközben javulnak a halálozási mutatók. A születések száma szintén csökken. Az úgynevezett természetes fogyás mutató száma azonban kedvezőbb, mint az elmúlt év hasonló időszakában volt. Hát, ez így, együtt, bizony nem túl felemelő - gondolja a magyar. Sokkal messzebbre megy viszont ennél a legolva- sottabbnak mondott prágai lap rólunk szóló szemelvénye, mely már a jelentés közzétételének másnapján napvilágot látott. E szerint - idézem - Magyarország lassan kihal. Míg tizenkét éve tíz és fél miilió lakosa volt, ma már 350 ezerrel kevesebb. Ha ez így megy tovább, akkor az ezredfordulón tízmillió alá csökken. A csehek okfejtése így szól: a helyzet egyértelmű oka az, hogy Magyarországon egyre kevesebb gyerek születik, mert ott ma olyan luxus gyereket nevelni, amit csak kevesek engedhetnek meg maguknak. Mivel a gyermek- nevelési segély alacsony, s ráadásul az anyák a munkahelyüket is féltik, többen közülük apró csaláshoz folyamodnak: allergiásnak nyilváníttatják gyereküket, mert a beteg után több a juttatás . ■ ■ Érthető tehát, - folytatódik a kommentár - hogy a családok szociális helyzete a választási kampány egyik fő témája Magyarországon. Mit lehet erre mondani? Elsősorban talán azt: volt szoc’-sorstársunk rajtunk tartja a szemét, s nem fogalmaz kevésbé sarkosan, mint tettük azt mi, mikor megdőlt a cseh gazdaság siker- propagandája. TTogy mégiscsak túl merész 11 a fenti következtetés? Valóban, de sajnos, attól tartok, hogy vitába szállni vele, még nagyobb merészség lenne. Nagybátonyi fiatalember nyerte a húszezer forintot Vásárfia a pénzintézettől Fejes László huszonnyolc éves nagybátonyi fiatalember nyerte a Palócország ’98 kiállításon, az OTP által felajánlott összeget - jelentette be tegnap délben Mészáros Attila, a bank salgótarjáni igazgatóságának vezetője. Az OTP akciót hirdetett a vásár idejére, azok számára, akik szerződést kötnek a pénzintézettel. Sok kalandor is akadt a szerződni szándékozók között, de Fejes László a véletlennek köszönheti sikerét.-Cégünk is kiállított, s olvastam a felhívást - mondja. - Nemrég költöztünk feleségemmel új otthonba, ugyancsak az OTP segítségével. Már korábban eldöntöttem, hogy a költségeket a folyószámlámról utaltatom. Most remek alkalom kínálkozott a szerződés megkötésére, hiszen-még nyerési-esélyem is volt. Mondanom sem kell, nagyon örülünk mindketten, sőt mind a négyen, hiszen van egy másfél éves kislányom és egy három hónapos kisfiam. Szóval, a pénz pont jókor jött. Mészáros Attila elmondta: a 20 ezer forintot a szerencsés lakossági folyószámla-tulajdonos számláján tegnap jóváírták, kártyáját pedig postázzák. Meghívót hozott a mucsinyi polgármester Határbontó barátság (Folytatás az 1. oldalról) a gázhálózat építését kezdték meg. A határ menti együttműködés keretében mindkét polgármester jó esélyt lát közös munkahelyteremtő beruházások megvalósítására, az egykori határút megnyitása mellett. A mucsinyi delegáció elsőként virágot helyezett el Simon Lajos sírján. A tavaly elhunyt férfi sokat tett a két község kapcsolatának fejlesztéséért. Ezután megtekintették a Salgótarján és Vidéke Áfész helyi ropiüzemét, majd közös ebédjüket az egykor „Kádárvillaként” emlegetett, ma a közigazgatási hivatal kezelésében lévő üdülőben költötték el. T. Németh L. Megyei Körkép BATONYTERENYE RETSAG 3. oldal Három a kiállító alkotó - M. Kiss György, Molnár Zoltán és Tomka István grafikusok közös kiállítását tegnapelőtt nyitották meg a Kodály Zoltán Általános Iskola galériájában. án Akadálymentes környezetet! (Folytatás az 1. oldalról) Talán nem véletlen, hogy a megyei könyvtárat választották a rendezvény helyszínéül, hiszen egyike azon intézményeknek, ahová akadálytalanul bejuthat és könnyen tájékozódhat a tolókocsival közlekedő is. Ez volt a témája a könyvtár előadótermében rendezett konferenciának is, ahol Endrész Gábor magasépítő mérnök, dr. Klauber Sándor osztályvezető főorvos és Rádai Sándor ME- OSZ-szakértő Akadálymentes környezetért címmel tartottak előadást. Utóbbi a tervezés alatt álló nemzeti színházat hozta fel negatív példaként, ahol csak hosszas viták és tárgyalások után dolgozták át úgy a terveket, hogy oda tolókocsival közlekedők is bejuthassanak. Amennyire az új törvényt, legalább olyan fontosnak tartották a résztvevők a társadalom szemléletváltozását, hogy az iskoláktól a munkahelyekig fogadják el egyenrangú társként a fogyatékos embert! Sz. Gy. S. Ülésezett a szécsényi, a pásztói és a balassagyarmati képviselő-testület Kórházi viták és közoktatás (Folytatás az 7. oldalról) tájékoztassa a testületet arról, hogyan áll a kiviteli tervek elkészítésének kérdése. Javaslatát azzal indokolta, hogy a városban olyan szóbeszéd járja: egyesek már költik a kórház pénzét. A testület név szerinti szavazással elfogadta az indítványt és harmadik napirendi pontként tárgyalásra tűzte. Dr. Dobrovoczky István polgármester előterjesztésében a tavalyi év költségvetésének teljesítéséről beszélt. Mint mondta, az elmúlt évben 30 millió forintos rövid lejáratú és 5,2 millió forintos folyószámlahitei állománnyal indultak, amely óvatosságot indokolt. Éppen ezért az önhiki-s pályázat elbírálásáig korlátozó intézkedéseket vezettek be az intézmények részére, a halasztható feladatok végrehajtását pedig átütemezték. Az év során pozitívan alakultak a bevételek: a belterületi földek ellenértéke, a Tigáz- és Émász-részvények eladása rendkívüli fejlesztéseket tett lehetővé. így csökkent a város vagyona, de a többletbevételeket az infrastruktúra fejlesztésére fordították, és sikerült az évek óta maguk előtt görgetett hitelt visszafizetni. Ugyanákkor arra is figyelmeztetett, hogy-ez egyszeri-és megismételhetetlen lehetőség volt. A testület az 1997. évi költségvetési beszámolót és egyszerűsített mérleget 1 milliárd 159 millió 912 ezer forint bevételi, és 1 milliárd 123 millió 155 ezer forint kiadási főösz- szeggel elfogadta. * Szécsény - A napirendtől eltérve Varga Tibor polgármester a mezőgazdasági szakképző iskola két pályázatának a benyújtásához kérte a testület egyetértését. Az intézet igazgatója - Czudor Istx'án - a Munkaügyi Minisztérium és a Megyei Munkaügyi Tanács által meghirdetett pályázati lehetőségekről tett említést. Az előbbi világbanki kölcsönnel, a másik megyei szakképzési alappal támogatott lehetőség. Mind a két pályázat kapcsolódik az intézmény - korábban elfogadott - pedagógiai programjához, amelyhez rendelkeznek az „önrésszel” is, így a kezdeményezés zöld jelzést kapott. Az általános iskola pedagógiai programjának vitája előtt Kovács György igazgató mondott szóbeli kiegészítést, utalva arra, hogy megfelel a jelen követelményeinek és a jövő várható kihívásainak is. Megemlítette, hogy a 643 tanulót érintő programot véleményezte a tanintézet diákönkormányzata, az iskolaszék és a tantestület is. Szenográdi Ferenc az oktatási bizottság állásfoglalását ismertette, s elmondta, hogy bár az jó, de célszerű évente felülvizsgálni. Szenográdiné Végh Erzsébet, a polgármesteri hivatal szakmai felügyelője is hangsúlyozta, hogy megfelel a közoktatási törvénynek és a Nemzeti Alaptantervnek, összhangban áll a megyei tervekkel. Zsédely Lajos képviselő az iskola kapcsolatrendszerének a bővítésére irányította a figyelmet, jónak tartja, hogy felkészült az idegennyelv oktatásra, de kifogásolja a feltételrendszer gondjait. Lapzártakor még mindhárom testületi ülés tartott. T. L. - H. E. R. A. Hírek „Gyökereink” Salgótarján - Oláh Jolán és Balogh Balázs András helyi alkotók művészetét is bemutatja a TV2 „Gyökereink - Kisebbségekről mindenkinek” című műsorában április 29-én, szerdán 11 óra 15 perckor. Múlt és jövő Szalmatercs - Dr. Serfőző András, az MSZP ország- gyűlési képviselője, egyben jelöltje április 29-én, szerdán 18 órától a helyi kultúr- házban tart beszámolót és választási fórumot. Ifjú zongoristák Szécsény - Az elmúlt hét végén nagy megtiszteltetés érte a helyi zeneiskola, Lé- várdi Beáta tanárnő tanítványait. Mester Boglárka, Bagó István, Bagó Zsófia, Halmos Tünde és Mizsák Georgina a zeneakadémián szervezett zongorázó zeneiskolások hangversenyén léptek fel. Népművészeti szoba Vizslás - A település általános iskolájában április 30- án Juhászné Telek Erzsébet adja át a népművészeti szobát. A kiállított tárgyak mellett két próbababán csodálhatják meg az érdeklődők a messze földön híres vizslási népviseletet. Gazdikereső Salgótarján - Egy felnőtt németjuhásznak és két három hónapos kölykének gazdát keres az Állatotthon Alapítvány. Betegség miatt gazdára vár egy középtermetű, fekete, jó házőrző ku- tyus. Aki örökbe fogadná az állatokat, hívja a 32/311- 840-es telefonszámot. Igazgatói emlékek Érsekvadkert - A község általános iskolája március 25-ikén vette fel Petőfi Sándor nevét. Az ezen alkalomból rendezett ünnepségen iskolatörténeti kiállítás is nyílt, amelyen Pálinkás József és Réti Lajos, az oktatási intézmény nyugalmazott igazgatói emlékeztek meg a tanintézet múltjáról. Az eseményről közölt tudósításunkban így tévesen szerepelt Szalai István, az érsekvadkerti katolikus iskola igazgatójának neve. Szeretlek, természet Háromszázötvenen vettek részt április 24-ike és 26-ika között a Pécsett megrendezett Zöld Szív Ifjúsági Természetvédő Mozgalom IX. országos találkozóján. A találkozó bővelkedett programokban, és vasárnap került sor a Zöld Szív pályázatok díjkiosztó ünnepségére, ahol várakozáson felül szerepeltek a salgótarjániak: A Makk Marci Búvárklub elhozta a népviseleti pályázat V. helyét, a „Nagy Zöld Szíves” pályázatukat Hl. hellyel jutalmazták. Dicsérő oklevelet kaptak „A hírünk a világban” pályázaton a sajtóval való jó kapcsolatukért. Áz aktív részvételt, a jó eredményeket drávai hajókirándulással jutalmazták a pályázatok kiírói. Adjon a képzés piacképes tudást - Tanácskozás a távoktatásról Ma a távoktatást nagyon sok ember még „úri huncutságnak” nevezi, s igazuk is van, ha a 140-160 ezer forintos gyakori tanfolyamdíjakra gondolunk, melyeknek csak az ára nagy, a kínált ismeret annál szerényebb, nem beszélve a felhasználhatóságáról. A konferencia résztvevőinek egy csoportja fotó: án Ezért is az a célunk, hogy a rászorulók - elsősorban a munkanélküliek - számára elérhető áron tegyük lehetővé a tanulást- mondotta Juhász Gábor, országgyűlési képviselő a Nyitott Szakképzési Közalapítvány kuratóriumának elnöke, a felnőtt- oktatási szakképzési napok tegnapi zárónapján Salgótarjánban a Népjóléti Képzési Központban. Hangsúlyozta: ma már egyre többen jönnek rá arra, hogy a tanulásra érdemes áldozni, mert az növeli az ember életesélyeit. Nem elég azonban az egyén igyekezete, a rászorulókat illetve a távoktatás rendszerének kiépítését az állam is jelentős pénzzel támogatja. A köz- alapítvány ezt a folyamatot segíti- szakértői, szakmai tananyag készítésére, a távoktatás-technológiai rendszer országos kiépítésére vonatkozó - pályázatok kiírásával. Megtudtuk, hogy még ebben az évben, elsősorban a munkaügyi központok és kamarák bevonásával 200 olyan konzultációs központ alakul ki az országban, amelyekkel nemcsak számítógépes, hanem személyes kapcsolatba is kerülhetnek a távoktatásban résztvevők. Mivel még nagyon kevés embernek van számítógépe, vizsgálják annak lehetőségét, hogyan lehetne a munkáltatókkal megállapodni a munkahelyi géppark alkalmazására. Dr. Sándor László, az MSZOSZ jelenlevő főtitkára, a munkaadók és a munkavállalók viszonyában egyik fokmérőnek nevezte azt, hogy milyen mértékben segítik a képzést és oktatást. A munkanélküliek számára felajánlott szakmai képzés, oktatási forma legyen anyagilag elviselhető és ami fontos: hasznosítható - fogalmazta meg. Az előadások utáni szakmai konzultációban részt vevő szakemberek is ezt fogalmazták meg elvárásként. Fontosnak tartva a „képzők kiképzését” azaz a távoktatásban már részt vevő tanárok, vagy ezután bekapcsolódók felkészítését. Ezzel kapcsolatban hangzott el kritika: nem elég a tanulókat ka- zalnyi jegyzetcsomaggal „bombázni” - abból nem születhet eredmény. A számítógépes, telefonos, levélkapcsolat csak segíti, de nem pótolja az alkalmankénti személyes találkozást, egyeztetést, tanácsadást, számonkérést. Összességében úgy fogalmaztak: az EU-tagországok tapasztalatait és saját adottságainkat felhasználva, kellő állami források bevonásával a távoktatásnak jövője van Magyarországon.