Nógrád Megyei Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-28 / 99. szám

1998. április 28., kedd Nógrád Megyei Hírlap Baráthi Ottó jegyzete Lehetőségek vására TT'gy forint a Jézuska, kettő párja, aki nem veszi, ne bab­rálja! - cseng fülemben a vásári kikiáltó rekedt hangja, s lelki szemeimmel látom gyermekko­rom kisvárosi vásárainak, szé­dítő, színes forgatagát, miközben elmerülve és kedvtelve nézege­tem a Palócország ’98 ugyan­csak változatos standjait, gazdag áru- és termékkínálatát. Aztán eszembe jut, hogy úgy két évvel ezelőtt hányán fogadták fanya­logva a vásár kezdeményezését, mondván, vajon mit akar, mit tud bemutatni ez a válság súj­totta megye, lerobbant vállalata­ival, és ugyan ki kíváncsi Nóg­rád korszerűtlen produktumaira, ki az a bolond, aki éppen itt a „végeken" akar kiállítani? Nos, ez a „Palóc vásár” mára kétségtelenül a régió egyik legje­lentősebb eseményévé vált, jól­lehet még nem tudni, hogy a ta­valyi 115-ös kiállítói céglistát és a közel 20 ezres látogatói számot sikerült-e túlszárnyalni. Persze, nem ez a legfontosabb, sokkal inkább az, hogy itt a „végeken” is tudatosult: a fejlődés velejá­rója és egyben egyik járható útja a szakmai találkozók - így a vá­sárok és kiállítások - rendezése, merthogy ezek katalizálószerepe nélkülözhetetlen a gazdaság korszerűsítésében, a társadalom modernizálásában és az emberi gondolkodás formálásában. A vásár adta lehetőségek - ez most is pregnánsan megmutat­kozott- jószerivel korlátlanok: e „fórumon” termelők és értékesí­tök, felhasználók és fogyasz­tók a termék, az áru jelenlété­ben találkoztak egymással, kapcsolatuk személyes volt, s ■ így a vásár - joggal állítható - szinte a lehetőségek vására is volt. Lehetőség a fejlődés trendjének kiszámítására, a technika és a technológia szintjének felmérésére, a divat és a dizájn kitapintására, a piaci szereplők gondolko­dásmódjának érzékelésére, információszerzésre, tapasz­talatcserére. E sorok írójának meggyőző­dése, egy ilyen regionális vá­sárnak Nógrád megyében - ahol a vállalkozások fejlesz­tése valóságosan a gazdasági fejlődés kulcskérdése - az át­lagosnál is kitüntetettebb sze­repe, nagyobb jelentősége van. A megyei cégek - melyeknek egy része, valljuk be, kényszer- vállalkozásként kezdte életét - többsége nem engedheti meg magának nagyvonalú és drága reklámkampányok lefolytatá­sát. Viszont az ilyenféle vásár és kiállítás, a jól szervezett, színes kiegészítő programok­kal együtt - melynek költségei a résztvevő, a kiállító számára viszonylag alacsonyak - kitűnő lehetőséget biztosít arra, hogy magukra vonják potenciális ügyfeleik figyelmét. A z eddigi három „Palóc vá­sárban” sokan éltek ezzel a lehetőséggel, amely - mármint a vásár - jó propagandája az egész régiónak is. Kampányliíradó Cered - Csank Csaba, az Új Szövetség képviselőjelöltje áp­rilis 28-án, kedden 17 óra 30- tól a helyi faluházban tart vá­lasztási fórumot. Salgótarján - Dr. Szabó Kata­lin Ingrid, a MIÉP képviselője­löltje április 29-én, szerdán 18 órától az Acélgyári úti ferences rendi templom előadótermében tart lakossági fórumot. Salgótarján/Bátonyterenye ­Dr. Szájer József országgyűlési képviselő, a Fidesz-Magyar Polgári Párt alelnöke április 28- án, kedden 16 óra 30-tól a sal­gótarjáni Népjóléti Képzési Központban tart előadást a Sal­gótarjáni Ügyvédi Kamara tag­jainak, az előadás témája: Eu­rópai uniós csatlakozás - jog­harmonizáció. 18 óra 30-tól a bátonyterenyei Ady Endre Mű­velődési Házban választási nagygyűlésen vesz részt Becsó Zsolt képviselőjelölttel. Szécsény/Pásztó - Deutsch Tamás országgyűlési képvi­selő, a Fidesz-Magyar Polgári Párt alelnöke április 29-én, szerdán 16 óra 30-tól a párt városi szervezetének „A jövő választása” című rendezvé­nyén tart előadást a szécsényi művelődési ház kamaratermé­ben. 18 óra 30 perctől a pász­tói Teleki László Művelődési Központban tart választási nagygyűlést Becsó Zsolt képvi­selőjelölttel. Vizslás - Boldvai László, az MSZP országgyűlési képvise­lője, egyben jelöltje április 28- án, kedden 17 órától a vizslási művelődési házban tart lakos­sági fórumot. Vendége Sándor László, az MSZOSZ elnöke. Szendehely - Gyürky János, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőjelöltje április 29-én, szerdán Szendehelyen tart vá­lasztási fórumot. RÉTSÁG ________________3- oldal Me gyei Körkép t BATONYTERENYE A tervek szerint ezután évente egyszer találkoznak Salgótarjánban Nagybőgősök egymás között Salgótarjánban pén­teken kezdődött az ál­lami zeneiskolában az I. országos nagybő­gős-találkozó. A szakmai továbbkép­zéssel egybekötött rendezvényre 48 résztvevő érkezett az ország nagyvárosai­ból, a nógrádiak hét fővel képviseltették magukat. Amint azt megtud­tuk, a találkozó szerve­zésének tulajdonkép­peni ötletét az adta, hogy az egyéb hang­szeresek számára idő­ről időre országos to­vábbképzéseket, verse­nyeket rendeznek. Egyedül a nagybőgősök marad­tak ki ebből a sorból: nem volt alkalom, hogy az alap- és kö­zépfokon tanító zenetanárok továbbképezhessék magukat. A két nap alatt egyetemi, főiskolai tanárok szakmai előadását kí­sérhették figyelemmel, beszél­(Folytatás az 1. oldalról) vállalkozást segítő progra­mokba, másrészt szigorú költ­séggazdálkodás valósuljon meg. Az elsőre máris tudott példát hozni az ügyvezető, hiszen meg­történt a KRF Kft. első valódi kockázati tőkekihelyezése: hét és fél millió forinttal váltak rész- tulajdonosaivá egy nógrádi ter­melő kisvállalkozásnak. Mivel a tőkebefektetések csak középtávon kamatoznak, a tár­saság azonnal profitáló tevé­kenységét is erősíti, így az ügy­félszolgálatot, a faktoringműve­leteket, a pénzügyi tanácsadást stb. Nagyban segítheti munká­jukat, hogy a múlt héten a Nóg­rád Megyei Területfejlesztési Tanács a KRF Kft.-t megbízta hivatalos előminősítőjének, s gettek a hangszertechnikáról, külföldi kurzusokról, nagybő­gőseseményekről számoltak be a találkozó résztvevői. Pénte­ken este nagyszabású és nagy sikerű koncertet hallgathattak meg az érdeklődők: amint azt többen is mondták, sosem gon­így első kézből szerezhetnek in­formációt a vállalkozások igé­nyéről. A jelenlegi törvények értel­mében a kft.-nek év végéig részvénytársasággá kell alakul­nia. Ez tőkeemeléssel is párosul. Meghatározó tulajdonosuk, a Magyar Fejlesztési Bank Rt. (75 százalék) javaslatot tett akár 500 milliós készpénz bevitelére, ám ebben az esetben a tulajdonos önkormányzatoknak is igen je­lentős apportot kellene beáldoz­niuk. Salgótarján és Bátonytere- nye mindenesetre vállalja a rá­eső részt, mivel később csakis készpénzben tehetné meg ugyanezt. A taggyűlés 7 millió forintos nyereséget hagyott jóvá erre az évre. Szó esett arról is, hogy a szlovák-magyar trade dolták volna, hogy a nagybőgő ilyen virtuóz szólóhangszer is lehet. Az első országos nagy­bőgős-találkozót hagyományte­remtő szándékkal rendezték meg: a tervek szerint ezentúl évente egyszer Salgótarjánban találkoznak. Stagnáló évet zártak centert mielőbb tartalommal töl­tik meg, együtt keresve a meg­oldást a losonci kamarával. Erre a célra egyébként a kft. 24 millió forintot nyert pályázaton, s to­vábbi 30 milliót kellene biztosí­tani. Az látszik - mondotta Mi­hály né Balázs Melinda —, hogy nemzetközi trade center kiala­kítása lenne célszerűbb, hiszen maguk a szlovákok is ezt való­sították meg. A taggyűlés meg­erősítette dr. Csuhaj V. Imrét a felügyelőbizottság elnöki tiszt­ségében, s a K.P.M.G. Kft. he­lyett a budapesti székhelyű LAMI Könyvvizsgáló Kft.-t bízta meg a könyvvizsgálói te­endők ellátásával. Utóbbiakra a tőkeemelés miatt is szükség van, ráadásul olcsóbban vállal­ták a szolgáltatást. (németh) Hírek Versmondóverseny Magyargéc/Nógrádme- gyer - A nógrádmegyeri diákokkal közösen vers­mondóversenyt rendezett a napokban a magyargéci ál­talános iskola. A korcso­portok első helyezettjei: Bécsi Veronika, (Magyar- géc) Orosz Gergely, (Nóg- rádmegyer) Rácz Roland, (Magyargéc) Sándor Ber­nadett (Nógrádmegyer) Falugyűlés lesz Karancsalja - Falugyűlést rendez ma 17 órától a köz­ség önkormányzata a köz­ségházán. Elsőként dr. Nagy Károly rendőrkapi­tány beszámolóját hallgat­ják meg, majd Ponyi Fe­renc polgármester éltékeli az elmúlt esztendőt, s vá­zolja az idei. feladatokat, köztük a szennyvízberuhá­zás részleteit. Plusz egy fö Salgótarján - A Nógrád Megyei Millenniumi Em­lékbizottságtól kapott tájé­koztatás szerint az alapító tagok sorában Tóth Csaba, a József Attila Művelődési Központ igazgatója is sze­repel. Véradókat várnak Zabar - A község általános iskolájában tartanak vér­adást április 28-án kedden, a véradóállomás dolgozói. A helybeli és a szilaspogo- nyi jelentkezőket 11 és 16 óra között várják. Teadélután Salgótarján - Az Értelmi­fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének Nógrád Megyei Szervezete április 30-án, csütörtökön 14 óra 30 perctől teadélutánt tart Forgách út 88. szám alatti épületében. Ezen alkalom­ból a működésük és tevé­kenységük témakörében felmerülő jogi problémákat is megvitatják. Pályázati pénz Magyargéc - Osztálykirán­dulásra költi a helyi általá­nos iskola azt az ötvenezer forintot, melyet a napokban nyertek a gyermek- és ifjú­sági alapprogram pályáza­tán. A tervek szerint egy Duna-parti településen töl­tenek majd el néhány napot. Legyezőtorta a tanulmányi versenyen (Folytatás az 1. oldalról) szintet, amely a szakmunkás­bizonyítvány megadását is je­lentette. A verseny győztese Nagy Péter, a budapesti Pesti Barnabás Szakmunkás- és Szakközépiskola tanulója lett 79,8 ponttal. Iskolatársa, Metz- ner Mónika lett a második, 78,8 ponttal. Ők ketten egy düssel­dorfi vásári utat nyertek a Bakó Hungária Kft. jutalmaként. Harmadik helyezett Molnár Krisztián, a balassagyarmati kereskedelmi szakmunkás- képző tanulója lett, 75,1 pont­tal. Őt választották a verseny legjobb pékjének, amivel el­nyerte a Palóctáj Kft. és az Uni­lever Kft. kupáját. A verseny legjobb cukrásza Metzner Mó­nika lett. A döntőn nyújtott tel­jesítményükért a Nógrád Ga­bona Rt. jutalomba részesítette két tanulóját, Godó Edinát és Molnár Krisztiánt. Őket jutal­mazta a Kámea Ékszer Kft. egy ezüst fülbevalóval és gyűrűvel. A legsikeresebb díszmunkájá­ért Budai Richard kapta az Ör- chidea cukrászda ajándékát. Balassagyarmat önkormány­zata vándorkupát alapított, amelyet tanulói kiváló szerep­lése alapján egy évig a buda­pesti Pesti Barnabás Szakmun­kás és Szakközépiskola őrizhet. Szabó Endre Ez év végéig részvénytársasággá alakul a KRF Kft. ­„Nem vagyunk értékpapírtár!” Kevesebb lesz az állástalan (Folytatás az 1. oldalról) Ez csak úgy teljesülhet, ha a megyékben megállják a helyü­ket a képzések. A megyei bi­zottság feladata még a mini­mumkövetelmények meglété­nek ellenőrzése, de ennél to­vább nem terjed a mandátuma. Azt országos szinten döntik el, hogy melyik 170 intézmény kerül be a világbanki prog­ramba. A felnőttoktatási szak­képzési napok mai, 10 órakor kezdődő rendezvényén Sán­dor László, az MSZOSZ el­nöke tart előadást a munkanél­küliek érdekvédelméről és a nyitott szakképzésről. A távok­tatásról Juhász Gábor ország- gyűlési képviselő, a Nyitott Szakképzésért Közalapítvány kuratóriumi elnöke beszél. Újabb Ipoly-Coop-beszállítók ­fM W Vy Nemcsak hasznos, hanem jó hangulatú is volt a találkozó (Folytatás az 1. oldalról) és Lídó citromléjét Kissné Huszár Valéria területi vezető ajánlotta a mintegy száz kereskedő figyel­mébe. Új beszállító a coop-láncban a Concord Rt., így rövid céginformá­ció után mutatta be új Or­bit almás drazséjukat Ar- vay Norbert értékesítési vezető, s ez a termék váltja fel az Orbit Frucht- ot. Újdonság a Gyermely- nél a durumtészta és a mexikói, valamint a gom­bás ízesítésű tésztamártás - jelentette be Kállay László kép viselet-vezető. Ezúttal sem hiányzott a Kotányi Hungária Rt. bemutatópolca, melyre a sok, közismert fűszerke­Italdiszkont a terv verék mellé most is felkerült két újdonság. Kertész Zoltán területi vezető az 5 dekás - édes-nemes, illetve csípős - paprikaőrleményre hívta fel a figyelmet, amely kisebb kisze­relésű, mint az eddigiek, s a csomagolás is módosult. Ugyancsak régi „vendég” a Nestlé Hungária, melynek te­rületi képviselője, Kóródi Gá­bor ezúttal a joghurtos töltött táblás csokikra irányította a fi­gyelmet. Ezek között található epres, sárgabarackos, cseresz­nyés, és natúr. Elmondta, hogy az országban legnépszerűbb Nesquick családi pelyhet már 450 grammos kiszerelésben is forgalmazzák. Három új toa­lettpapírt ajánlott a kereskedők számára Tóth Zoltán, a Piszkei Papír Rt. területi képviselője. A Velvet bársonyosságát a ki­rálylányok élvezhetik, igénye­seknek itt a mintás Virág, a Gigant pedig szinte sosem fogy el, hiszen egy tekercsben 350 lapot göngyöltek fel. Az Unilever vegyi és koz­metikai üzletágát most Kajtor Zsolt képviselte. Örömmel je­lentette, hogy itt a Domestos 750-es, citromos változata, s a Flóraszept áztatópomak elké­szült a mosópor változata is, 600 grammos és 3,6 kilo­grammos csomagolásban. A pécsi Délhús Rt. ínyencségeit ezúttal Mikula Lajosné értéke­sítési vezető mutatta be, egy kis kóstolóval fűszerezve. Egy éve bevezetett Família termékcsa- ládjuk az egyik legelőnyösebb ár-minőség arányt képviseli. T. Németh László

Next

/
Thumbnails
Contents