Nógrád Megyei Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-25-26 / 97. szám

nßpot! április 25-26., szombat-vasárnap Szeretettel köszöntjük MÁRK és ERVIN nevű kedves olvasóinkat! A Márk latin eredetű név, jelentése Marsnak szentelt. A katolikus liturgikus naptár­ban 28-a Szent Márk evan­gélista, alexandriai vértanú napja. Az Ervin germán ere­detű név, jelentése: a hadse­reg barátja. Védőszentje Szent Ervin belgiumi apát. A Nap kél: 5.38 órakor, nyugszik: 19.47 órakor. ÜGYELETES RIPORTER vasárnap Pádár András (32) 416 - 455 55 évvel ezelőtt, 1943. április 25-én halt meg Vlagyimir Nyemirovics Dancsenko (képünk) orosz színigazgató, ren­dező, a Moszkvai Mű­vész Színház megalapí­tója. Gyökeresen alakí­totta át a század elején az orosz színjátszást. 1919- ben Moszkvában zenei stúdiót alapított (ez ma a róla elnevezett színház), ahol az operaművészet megreformálására töre­kedett. Jelentősek szín- művészeti szakkönyvei. 35 évvel ezelőtt, 1963- ban hunyt el New York­ban Fejős Pál magyar származású amerikai filmrendező, régész, néprajzkutató. Itt­honi filmjei: Tavaszi zápor, ítél a Balaton. 1926-tól 1932-ig Hollywoodban dolgozott (Az utolsó pillanat, Egy marék rizs). 1930-tól felhagyott a filmezéssel, az Amazonas felső folyásánál és Közép-Peruban régészeti kutatásokat folytatott. Tanított a Stanford és a Yale egyetemeken. E napon hunyt el 1566-ban Louise Lábé francia költőnő, 1956- ban Czapik Gyula egri érsek és 1995-ben Ginger Rogers ameri­kai színésznő. Napos idő ELŐREJELZÉS NOGRAD MEGYE TÉRSÉGÉRE Hamisítatlan tavaszi idő várható a térségben ma. A sok napsütés mellett időnként ugyan erősen megnövekszik a felhőzet, de legfeljebb itt-ott alakul ki gyenge eső, futó zápor, esetleg zi­vatar. Az északnyugati szél többnyire mérsékelt lesz. A hőmérséklet az év­szakos átlag körül alakul. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 17 Balassagyarmat: 18 Szécsény: 18 Bátonyterenye: 17 Pásztó: 19 Ipolytamóc: 18 * * * # # # # # * * MI VÁR MA ÖVRE ? Hírlap-horoszkóp * * Bika (IV. 21-V. 20.). Vigyen ragyogást, boldogságot hét végi napjaiba. Vegye figyelembe, hogy mire is van igazán szüksége Önnek és hozzátartozóinak. Teljesítheti partnere romantikus kívánságait. Ikrek (V. 21-VI. 21.). Megdolgozott sikereiért, most hét vé­gén megengedhet magának egy kis pihenést, kikapcsolódást. A szabadban élvezze a simogató napsütést. Szerelemben hagyja, hogy a könnyedség, a játékosság uralkodjon. Rák (VI. 22-VII. 22.). Sok mindenre számíthat a hét végén, de nyugalomra nem. Tennivalói Szent György napja után csak szaporodnak. Talán nem kellene annyi időt vesztegetnie a részletekre. Konokságát cserélje alázatra! Oroszlán (VII. 23—VIII. 23.). Családtagjaival nehezen ért szót. Amint megpillant egy Rákot vagy egy Halak-jegyűt, azonnal a rabjává válik. Most megtudhatja, hogy ez a „szere­lem első látásra”. Nem is lenne ez nagy baj, ha Ön független lenne... Szűz (Vili. 24-IX. 23.). Szellemiségét és érzelmeit nehéz egyensúlyban tartani. Ne hagyja, hogy tudata elkalandozzon mindenféle haszontalan ügyre. Összpontosítson a halasztha­tatlan feladatokra, maradék idejét pedig fordítsa pihenésre. Mérleg (IX. 24-X. 23.). Nehezen alkalmazkodik szeretteihez a hét végén. Kapcsolatai nehézkesek lehetnek. Nem alkalmas a következő két nap utazásra vagy szervezésre, inkább az el­kezdett feladatait kell befejeznie. Skorpió (X. 24-XI. 22.). Szombaton a fogyó Hold arra inti Önt, hogy legyen nyitottabb partnere óhaja iránt. Ha tesz egy szál virágot a párnájára vagy az íróasztalára, annak nagyon fog örülni, és romantikus érzések ébrednek benne. Vasár­napja a szeretet jegyében telik. Nyilas (XI. 23-XII. 21.). Sok nyugtalanságot jelez az a tény, hogy a Nap kvadrátba kerül a Neptunnal és az Uránusszal. Kiszámíthatatlan események történhetnek a Nyilassal. Baráti körében valaki félrevezetheti vagy hazugságokba keveredhet. Bak (XII. 22-1. 20.). A tavasz különös varázserővel hat Önre. Képességei csúcsán van, bármilyen feladatot el tud vé­gezni. Szerencsenapja a szombat. De vasárnap is bűvkörébe vonja környezetét. Vízöntő (I. 21-11. 20.). Békésnek, nyugodtan ígérkezik a.hét vége. Töltse ideje túlnyomó részét a szabadban. Legyen kicsit könnyelműbb a megszokottnál. Egy társas kirándulás önfe­ledt kikapcsolódást nyújtana. Halak (II. 21-III. 20.). Szép hét végét ígér csillaga. Menjen friss levegőre barátaival, szeretteivel. Kár minden percért, amit zárt helyen, szobában tölt. Kedélyállapota helyreáll, bio­ritmusa felélénkül. Kos (III. 21-1V. 20.). Az elmúlt heti teendők teljesen kifá­rasztották, most kipihenheti magát, lazíthat. Engedjen a ta­vasz csábításának. Az üde, zöld, megújult természet látvá­nyában elfelejt minden gondot. Új energiákkal tettre kész és elbűvölő lesz. * * #■ # # * # * * * * * * * * # * #­* * Hat szám - egy nyeremény! E . HÉT | AH ÉTI NYEREMÉNY: vásárlási utalvány E heti nyertesünk: Kovács László, Salgótarján, GRATULÁLUNK! Á 1 mai r 1 WEKŐSZÁM: 4 1 7 5 0/l>l(S0lt Salgótarjáni Apolló, 15.30, 17.45 és 20.00 órától: G.l. JANE. Színes amerikai film. Apolló Kamara, 17.00 és 19.00 órától: A gyűjtő. Színes amerikai pszichothriller. Balassagyarmati Madách, 13.30, 15.30, 17.45 és 20.00 órától: A Vasálarcos. Színes, szinkronizált amerikai kalandfilm. Kamaramozi: 18.00 és 20.00 órától: Manhattanra leszáll az éj. Színes amerikai krimi. Bátonyterenyei Bányász, szombaton: 17.30 órától: Robinson Crusoe kalandos élete. Amerikai kalandfilm. Pásztói Mátra mozi, vasárnap 18.00 órától: Robinson Crusoe kalandos élete. Amerikai kalandfilm. Pásztói városi mozi, szombaton: 16.00 órától: Anastasia. Amerikai rajzfilm. Szombaton, 18.00 órától: Az esőcsináló. Színes, feliratos, amerikai film. Pásztói autósmozi: szombaton: 20.30 órától: . Reszkessetek betörők 3. Am. vígjáték. Vasárnap, 20.30 órától: Sötét zsaruk. Színes, szinkronizált, amerikai sci-fi. Műsor a foci-vb „özvegyeinek” A franciaországi labdarúgó-vi- ágbajnokság „özvegyeinek” - az unatkozó lányoknak-asszo- nyoknak - ajánl szurkoló pár­juktól független szórakozást a párizsi Folies Bergere. Május végétől a világesemény egész ideje alatt férfi-szriptízmű- sor lesz, az amerikai California Dream Men társulat előadásában. A hírneves-csillogó évtizedek után a Folies Bergere - hasonlóan számos más párizsi revüszínház- hoz - a 80-as évek végén, a 90-es Hétfői Lapunkból Tavaszi hangverseny számadással Közeledik a tanév vége, a bi­zonyítások időszaka, a salgó­tarjáni Kodály iskolában, ze­nei vonalon, ennek egyik igen fontos állomása a hagyomá­nyos tavaszi hangverseny, melyet pénteken délután ren­deztek meg. Kétszázhúsz ta­nuló vett részt az ének-zenei, emelt szintű képzésben, ezen a délutánon ez a népes gárda mutatta be tudását a nevelők­nek, iskolatársaknak, szülők­nek. A nagy esemény egy év munkájának zárszámadását is jelenti. Bordó dinó a sztár - Barney a neve ennek a bordó dinoszaurusznak: Amerika-szerte ő ma a gyerekek ked­vence. Képünkön tervezőjével, Sheryl Leach-csel látható. A bumfordi őshüllő egy mozifilmben is szerepet kapott, ami a „Barney legnagyobb kalandja, a mozi” címet viseli és éppen ezekben a napokban mutatják be az USA-ban. Nincs drágább az életnél! Traffipax-mérések Április 25-én, szombaton, 6- tól 14 óráig: Pásztón és kör­nyékén; 14-től 22 óráig: Rútsá­gon és környékén. Április 26-án, vasárnap, 6- tól 14 óráig: Szécsényben és környékén; 14-től 22 óráig: Bá- tonyterenyén és környékén. fk Április 23-i Rém) nyerőszámok 1 6 7 11 12 13 14 21 25 28 33 46 48 49 52 53 65 67 76 80 Kisllírelt a nagyvilágból évek elején súlyos válságba ke­rült, a pénzes turistákat már ke­véssé ragadta meg a kánkán amúgy magas színvonalú elő­adása. Emiatt 1993-től a Folies Bergere „befogadó színpadként” működik: május 26-tól az Ameri­kában fellendülőben lévő, női fo­gyasztóknak szánt izompacsirta vetkőző-show, - kifejezetten a labdarúgó-vb miatt magukat ma­gányosnak érző (s kellően fizető­képes) asszonyok-lányok szóra­koztatására - kerül színre. Lenin él - Legalábbis a viet­namiak szívében. Az ország hi­vatalos sajtója a napokban me­leg hangon emlékezett meg Vlagyimir Iljicsről a bolsevik vezető születésének évfordu­lója alkalmából. Míg a szovjet kommunizmus összeomlása után más országokban eltávolí­tották a Lenin-emlékműveket, a Hanoi egyik fő sugárútja mel­letti téren meghatározó látványt nyújt az orosz forradalmár szobra. A fővárosi lakosság kedvelt helye a Lenin park. Eltévedt a pelikán - A peliká­nok a meleg éghajlatot szeretik, ezért aligha lehet számukra ideális lakóhely a zordon nor­vég hegyek közt fekvő fa­lucska, Trysil. Nem csoda, hogy csodaszámba ment, ami­kor e madárfaj egy példánya megjelent a faluban. A madár több mint 14 óra hosszat ült egy telefonpózna tetején, - feltehe­tően azért, mert megijedt az odasereglett fotósoktól. Képviselői autó bérbe adó - A román parlamenti képviselők azt tervezik, hogy költségveté­sük pótlására bérbe adják más állami tulajdonú luxuslimuzin­jaikat. A tarifa vonzó lesz a szabadpiachoz képest: egy Pa- jero dzsipet például óránként 20 dollárért adnak bérbe, de a hazai gyártmányú Daciát már óránként 7,5 dollárért is bérbe vehetik a rosszabbul eleresztett közintézmények. Csempészett ezüst - A kínai vámőrök a napokban hét tonna ezüstöt foglaltak le: eddig nem volt példa arra, hogy ilyen nagy mennyiségű nemesfémet pró­báljanak kicsempészni az or­szágból. A dél-kínai Kuangtung tartomány vámőrei a Hong­konggal szemközt lévő Sencsen városban egy hongkongi teher­autón bukkantak rá az ezüst­tömbökre, amelyek összértékét 840 ezer dollárra becsülik. A tulajdonos kereket oldott, mi­előtt a rendőrség megérkezett. NOGRAD MEGYEI BAl-ASSAGYARMAT. BÁTOSYTEKBO'E. PÁSZTÓ. RFTSÁG, SALGÓTARJÁN, StfgfXY VÁROSOK £S KÖRNYÉKÜK NAPA APJA / az Egri Nyomda Kft. lapja. Felelős kiadó: KOPKA LÁSZLÓ vezérigazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. UTn T A I) Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. n 11\ l Ír11 Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/416-455. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt., tel.: (30) 955-303, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., tel.: (06)(30)534-088, Pásztó - Célvonal Kft., tel: (30)433-548, ü.sz.: (32)310-877. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőinél, posta- utalványon és átutalással a Magyar Takarékbank Rt. Salgótarjáni Megyei Igazgatóság 115-01701 10002704 sz. vagy az OTP Bank Rt. 11741000-20150107 sz. számlájára. Előfizetési áj egy hónapra 655 Ft, negyedévre 1965 Ft, fél évre 3930 Ft, egy évre 7860 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. HU ISSN 0865-9095. Moziba járni jó. Ketten még jobb. mint egyedül. Ráadásul ketten egy jeggyel... Ez kivételes lehetőség. Hívj és nyerj! ^ 10.000 íMulti Movie Utalvány gazdára vár, amit Salgótarjánban lehet beváltani. 06-80-310-310 (insvenes hívás) (ingyenes hívás) DOHÁNYZÁS SÚLYOSAN KÁROSÍTJA AZ ON ES KÖRNYEZETE EGESZSEGET

Next

/
Thumbnails
Contents