Nógrád Megyei Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-25-26 / 97. szám

12. oldal SporTTüköR 1998. április 25., szombat Egykori és mai Stécé-sztárok Szombaton 10 órától a Palócország '98 kiállításon és vásáron az Egri Nyomda Kft. és a Nóg- rád Megye: Hírlap szervezésében a fekete-fehér együttes egykori és mai sztárjaival találkoz­hatnak az érdeklődök, á hajdani kiválóságok közül Kmetty Józsefnek, Kovács Istvánnak, Szojka Ferencnek. Básti Istvánnak, Kökény Józsefnek, Szalay Miklósnak, Répás Bélának és Varga Sándornak, a jelenlegi kedvencek közül Ságj Lászlónak, Kecskés Attilának, Kajli Zol­tánnak, Szabó I. Csabának, nem utolsósorban Kis Károly edzőnek tehetnek fel kérdéseket a focirajongók. Egyébként május elején jelenik meg az „SBTC labdarúgó-történet” című könyv a salgótarjáni fekete-fehér együttesről, a mostani esemény tehát előzetes olvasótalál­kozó is egyben. Az alábbiakban részleteket adunk közre a kötetben szereplő portrékból, an­nak reményében, hogy sikerül felkeltenünk az érdeklődést a könyv iránt. Tanár volt a focipályán is Túl az 50. évén, Répás Béla, a salgótarjáni Gagarin Általános Is­kola testnevelő tanára. A diploma megszerzése előtt is a „tanár” becenevet kapta a csapattársaitól. A játéka különös eleganciát tükrözött, mert amit csinált és ahogyan, azt mindig megfontoltan és körültekintően tette. Pördítései, szenzációs labdatartásai vagy cselsorozatai egészen különleges adottságot tükröztek. zőt, mint amit ekkor, itt egymás szavába vágva mondtak a srá­cok. Még provokáltam is őket: nem biztos, hogy úgy van az, ahogy mondjátok. Mire egy duci, piros pozsgás, labdát szo­rongató kissrác felém nyújtotta a Répás Béla (balról) Halmosival (Haladás) választ térfelet A játék számára a szellemi és a fizikai erőfeszítés olyan ötvö­zete volt, ami a néző számára látványt nyújtott, az ellenfél ré­széről tiszteletet parancsolt, a já­tékostársaknak pedig megnyug­vást jelentett, jó helyen a labda, ha a tanárnál van, s jó helyre is került, mert oda fogja rúgni, ahová várják. Számomra Répás Béla mégis sok talányt is jelent. Végigperge­tem az éveket, láttam a a zöld gyepen a játékát, ültem mellette, ahogy a taktikai utasítást tartotta tanítványainak a mérkőzés előtt, láttam, ahogy szívta a kispadon izegve-mozogva a cigarettát, néztem arcának rezdüléseit. Együtt voltunk, amikor lemon­dott a kecsegtető megbízásról, mert idős szüleit kellett istápol- nia. Hallottam dalolni az öreg- fiúk csapatában: lehet, hogy ha ezt az adottságát fejleszti, ma jó nevű énekesként tartanák szá­mon. E gondolatok csak nosz- talgikusak. O a labdarúgásnak szentelte élete jelentős részét. Ugyanakkor zárkózott alkat. Ez nem a bírálat kifejezője, az egyéniségét jelző megállapítás. Több éves együttműködésünk során alig volt rá példa, hogy Répás Béla a kudarc, a vereség, a fegyelmezetlenség hatására úgy istenigazából kitört volna és megmondta volna a magáét. Ő mindinkább befelé fordult. Amikor az ideje engedi, ma is futballozik, egy kicsit szórako­zik a régi játszótársak között. Ilyenkor derűsebb az arca. Jól sikerült a perdítés. Básti sem reklamált, mert a lábához ra­gadt Répás passza. Varga Sanyi is úgy veszi a fejére a labdát, hogy indíthat belőle. Örömjáték. Mégis egy ilyen alkalommal láttam kitömi Bélát is. Az oldal­vonalon kívülre pattant az ellen­félről a labda, Béla dobni ké­szült, a síp kezelője azonban úgy döntött, hogy a piros, a másik csapat dob. A tévedés rosszul érintette és majdnem elszakadt a film nála is. Ezt követően Béla minden sípszó után, bármi is tör­tént a kispályán, hangosan mondta: a pirosak! Ötször-tíz- szer, ki tudja hányszor, mire a já­tékvezető közölte vele, hogyha még egyszer mondja, hogy piro­sak, kiállítja. Ő elindult az ol­dalvonal felé, ahol ott állt a vál­tás és még egyszer, most már a játéktéren kívül, de a leghango­sabban fogalmazta meg: „a piro­sak”. A történetnek vége is le­hetne, ha nem láttam volna az öl­tözőben a kézfogást, melyben ő volt kezdeményező. A Gagarin Általános Iskolá­ban, amikor kerestem őt, több nebuló is mellém csatlakozott. Tanárról még nem hallottam annyi kedves, dicsérő, féltő jel­labdát és azt mondta: - No, de- kázzon a bácsi öt percig, és utána beszéljen, mert Répás ta­nár úr, ha akarja, az egész hosz- szú szünetet is dekázással tölti. Szorongatott helyzetemből a szünet végét jelző csengő men­tett meg. Répás Béla az immár emlé­kekké és legendává változott egykori középpályás sor tagja. Szakemberek mondták: bárme­lyik magyar csapat erényére vált volna, ha ott futballoznak, de ők maradtak az SBTC-nél. Hűsé­gük, a szülőföld szeretetet tar­totta itt őket. Szolgálták Salgó­tarján labdarúgósportját. Répás Béla háromszáz mér­kőzést játszott az SBTC-ben, többségben az élvonalban, kö­zéppályán huszonhat gólt rúgott. Ült a magyar válogatott kispad- ján, szerepelt az utánpótlás-vá­logatottban. Volt vezető edző. Vezetőként is szolgálta kedvenc egyesületét, az SBTC-t. Edzés ólommellényben Játékoskorában becézték „Svábnak”, „Pepinek”. Tizenhárom bajnoki évadban játszott az SBTC-ben, összéSeti 253 első osztá­lyú mérkőzésen lépett a pályára, s 54-szer zörgette meg az el­lenfelek hálóját. A bajnoki szereplés alapján a tizennegyedik, míg a lőtt gólok számát tekintve a tizenegyedik a fekete-fehér klubszíneket az NB I-ben valaha is képviselő játékosok rangso­rában. Egyszer a magyar utánpótlás-válogatott címeres mezét is magára húzhatta. Evekig viselte a Stécé csapatkapitányi karszalagját, amely egyet jelentett a társai megbecsülésével. Most pedig idézzük vissza Jeck Ferenc mozgalmas életét, gaz­dag labdarúgó-pályafutását.- Budajenőn, 1941. november 9-én születtem - kezdi a közép­magas, vékony arcélű, a 65 kilo­grammos versenysúlyát ma is alig meghaladó férfi. - Becsüle­tes sváb családból származom, az édesapámnak kocsmája volt. Hárman voltunk testvérek: két fiú és egy lány. Sajnos, a szüleim már meghaltak, miként a nővé­rem is elhunyt. Nyugdíjas bá­tyám viszont jelenleg is a szülő­falunkban él. Fivérétől kapott kedvet a foci­záshoz. Hétévesen az iskolacsa­patban, 17 évesen már a helybeli felnőttegyüttesben rúgta a labdát. Kezdettől balszélsőt játszott. Idővel azonban jobb lábbal is megtanult lőni, élete legnagyobb gólját is a „sutább” lábával sze­rezte. Erről azonban majd ké­sőbb ... Budajenő után Budapestre ve­tette a jó sorsa. Kéziszedőnek ta­nult, s a BLASZ I-es Typográfi- ában futballozott. Nem lehetett ügyetlen, mert hamarosan tagja lett a területi válogatottnak. Gömbérzékének köszönhette, hogy a katonai szolgálat huszon­hét hónapját is végigjátszotta a Debreceni Dózsában. Megnyer­ték a megyei I-et, aztán az NB III-at, s az NB II-ben is a közép­mezőnyben végeztek. Leszerelés után szerződést ajánlott neki az NB I/B-s Buda­foki MTE, s elfogadta. Felfigyel­tek rá a szintén másodosztályú SBTC akkori vezetői, s Grosics Gyula edző felkérésére örömmel jött a bajnokságot nyert bányász­együtteshez. Az 1965. évi tava­szi szezont már Salgótarjánban és az NB I-ben kezdte.- Megvallom, nem ment könnyen a beilleszkedés - emlé­kezik Jeck Ferenc. - Hónapokig nem sikerült bekerülnöm a csa­patba, mert fájt a lábam. Az okát azonban nem tudták kideríteni. Végül a Sportkórházban készített röntgenfelvétel kimutatta, hogy lábujjtörésem van. Pécsett, a Dó­zsa ellen mutatkoztam be az NB I-ben (1965. május 30-án játszot­Jeck Ferenc most is főnök ták a mérkőzést - A szerk.). A Stécé ugyan 4-0-ra kikapott, de én jó kritikát kaptam a sajtótól. Egyébként az első bajnoki évemben csak hat mérkőzésen léptem pályára, s Budapesten, a Vasas ellen szereztem az egyet­len gólomat. Annál jobban sikerült a folyta­tás ... Megkérem, elevenítse fel a legemlékezetesebb mérkőzését.- Inkább kettőt említenék - mondja, majd így folytatja: - A Vasas ellen 4—3-ra nyertünk, s három gólt szereztem (1968. szeptember 10-ét mutatott a nap­tár - A szerk.). Holott a piros­kékek Bakos, Mészöly, Ihász, Berendi alkotta hátvédsora meg­egyezett a magyar válogatotté­val. Az MTK ellen az én, bünte­tőből lőtt gólommal győztünk 1-0-ra (Ez 1969. szeptember 27- én történt - A szerk.). A találko­zót a televízió is közvetítette, édesanyám természetesen nézte a meccset. Ő mesélte, amikor ké­szülődtem a tizenegyeshez, a szoba sarkában imádkozott, hogy berúgjam. Úgy látszik, se­gített az imája ... Akkor most kanyarodjunk vissza ahhoz a bizonyos legna­gyobb gólhoz!-A Rába ETO ellen rúgtam Győrben (A meccs dátuma: 1972. június 7.) Húsz méterről, jobb lábbal, a bal felső sarokba bombáztam. Földesnek esélye sem volt a védésre. Ezzel a góllal győztünk. Jeck Ferenc 1967 nyarán az utánpótlás-válogatottban is be­mutatkozhatott, de nem őriz róla szép emlékeket. Az idegenbeli mérkőzésen a későbbi vb-bronz- érmes Lengyelország váloga­tottja 5-0-ra „kiütötte” azt a ma­gyar együttest, amelyben Jecken kívül Salgótarjánból Répás és Szalai, a Ferencvárosból Géczi, az Újpestből Sóvári és Nagy László, Győrből Somogyi is sze­repelt. Az ellenfél sorait olyan sztárok erősítették, mint Deyna, Lató, Gadocha, Lubanski. Ám nem kell szégyenkezni a „zakó” miatt, mert Bulgária nemzeti ti­zenegyét ugyanilyen arányban „gázolták le” a lengyelek. Az SBTC-ben sorrendben Grosics Gyula, Szűcs György, Mészáros József, Marosvári Béla, Moór Ede, Kovács Imre, végül Dávid Róbert volt Jeck Fe­renc edzője. Közülük Marosvári Bélát tartja a legtöbbre, aki re­mekül értett a játékosok nyelvén és kitűnő szakember volt. Apró­lékos munkával ő „rakta össze” azt a csapatot, amely később az egyesület legmaradandóbb sike­reit aratta. Amikor a mestert 1970 nyarán a tizennegyedik he­lyezés miatt eltanácsolták a klub­tól, szinte minden játékosa meg­könnyezte a távozását.- Hosszú pályafutásom alatt több fővárosi klub is csábított - osztja meg velem a titkát. - Hí­vott a Ferencváros és a Vasas, a Csepel pedig állandó kérőm volt. Én viszont hűséges maradtam az SBTC-hez, s nem bántam meg. Minket, labdarúgókat szerettek, megbecsültek Salgótarjánban. Pothomik József, a Nógrádi Szénbányák vezérigazgatója imádta a labdarúgást, rendszere­sen kijárt a mérkőzésekre, s min­dent előteremtett számunkra, amire csak szükségünk volt. A vállalatnál volt jól fizető állá­sunk, én az anyaggazdálkodási osztályon dolgoztam. Reggel 6- tól 12-ig kellett a munkahelyen lennünk, délután következett az edzés. Hét végeken meg a rajon­gók ezrei előtt játszottuk a baj­noki mérkőzéseket, a felejthetet­len bányászrangadókat. Akkoriban jóval többet edzet­tek a labdarúgók, mint manap­ság. Sok volt az egyéni képzés. Moór Ede vezető edzőnél és Szabó Géza pályaedzőnél ólommellényben futottak az SBTC játékosai. De nem is volt baj a kondíciójukkal! „Szenyor” gyengén sohasem játszott, a szíve mindig vitte előre Varga Sándornak, az SBTC-ben 355 mérkőzésen szerepelt és a fekete-fehér színekben 33 gólt lőtt egykori kiválóságnak so­kunk számára ugyanolyan szimpatikus az emberi magatar­tása, mint a játéka volt a zöld gyepen. Futballistacsaládból származik. Édesapja is a labdarúgást tekintette a sportok sportjának. Nemcsak játékosa volt egykoron a dejtári csapat­nak, hanem több éven keresztül vezetőként is tevékenykedett.-Jaj - sóhajt fel Sándor, be­cenevén „Szenyor”. - A dejtá- riak összetartóak, szeretik a szü­lőföldet és mindenki próbál va­lamit tenni a közért. De, aki a futball szerelmese, mint apám is volt, ott élte ki magát, ahol a labda pattogott. Egy alkalommal az történt, hogy az egyik vetély- társ csapattal játszottunk, s ha ki­kapunk, a Dejtár kiesett volna a bajnokságból. Ez pedig súlyosan érintette volna apámat. Nem na­gyon élte volna túl... Támadtak a vendégek... Jó apám nem bírta idegekkel, elindult, már a kapunk mögött állt, mikor a ven­dégek csatára a kifutó kapusun­kat is átjátszotta a 16-os előtt és nagyvonalúan a kapura gurította a labdát. Apám látva a megmá­síthatatlan helyzetet beszaladt a pályára és jó nagyot belerúgott a gólba tartó labdába, amely el­hagyta a játékteret. A szabályok értelmében feldobással folytató­de '‘-■'"vo perceket & eg, marad­ti nester, aki c i történetet, ma egy dej- or lendület­i a szót és étkezőket: >or, amolyan Varga Sándor szeret mesélni felhőszakadás-féle zúdult a pá­lyára, bokáig ért a füvön a víz. A játékvezető, kényes ember lévén, féltette egyetlen cipőjét, s kije­lentette, csak akkor vezeti le a mérkőzést, ha gumicsizmát kap. Perceken belül előkerült egy csizma. Már minden rendben lé­vőnek látszott, amikor kiderült, hogy a nagy mennydörgés köze­pette elveszett a játékvezető fü- tyülője, ez pedig nélkülözhetet­len kellék a játékvezetéshez. A dejtáriak perceken belül előte­remtették a falu kondásának kürtjét. Ilyen felszereléssel ját­szották le a járási rangadót, mindkét csapat közös megelége­désére.- Mikor döntött úgy, hogy a futballhoz köti az életét?-Apám azt szerette volna, ha a bátyámból válik neves fo­cista, velem nem is számoltak. Egy nyári nap, amikor az egész család a mezőn végezte a dol­gát, én a ház körül kaptam fel­adatokat. Munkám végeztével, valamiféle labdát találtam ott, s elkezdtem „dekázni” vele. Az udvarunkon Balassagyarmatról két férfi köszönt rám, én a játék közben nem is vettem észre, hogy már egészen közel vannak hozzám. - Varga Károlyt ke­ressük - szólt az egyik, én még igazítottam egyet-kettőt a lab­dán, majd válaszoltam: - A mezőn van apámékkal. És már pattogott is tovább a labda. A két „bácsi” - mint később megtudtam - a balassagyarmati MÁV sportkör vezetője volt és a dolognak az lett a vége, hogy ősztől csapatuk igazolt játékosa lettem, a testvérem pedig ma­radt Dejtáron.- Hogyan került Salgótar­jánba?- Balassagyarmaton, a Tün­dében dolgoztam. Az egyik ha­tárőr tiszt jelezte; hogy salgó­tarjániak figyelnek. Én meg mondtam magamban, ha fi­gyelnek, figyeljenek, de inkább jöjjenek értem. A számomra nevezetes na­pon is dolgoztam, természete­sen szmokingban. Délelőtt gyér volt a forgalom, megjelent há­rom férfi, mindhárman SBTC- jelvényt viseltek. (Akkor még büszkébben hordták). Megkér­deztem, hogy mit parancsolnak.- Két konyakot és egy kávét - válaszolták.- A három közül a leghatáro­zottabb, később tudtam meg, Cserháti József volt. Tudakol­ták, hogy ismerem-e Varga Sán­dort, hol lehetne megtalálni. Azt válaszoltam, hogy azonnal in­tézkedem. Amíg a megrendelést elkészítették a pultnál, beugrot­tam az öltözőbe, átöltöztem, szóltam a kolleginának, hozza a megrendelést, én meg mentem mellette civilben. Meghajoltam és bemutatkoztam ... Úgy em­lékszem, hogy zavarukban fel­borították az asztalon az italokat. Én meg egy nap múlva már Sal­gótarjánban rúgtam a labdát.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents