Nógrád Megyei Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-24 / 96. szám

2. oldal SALGÓTARJÁN T BALASSAGYARMAT Megyei Körkép PÁSZTÓ 1998. április 24., péntek Kábeltévé-hálózat épül Nógrádmegyerben - Világítással kombinálva Egy rókáról két bőrt húznak Sok Nógrád megyei falunak csak vágyálom a kábeltelevíziózás, mert a hálózatok kiépítését a helyi vezetések pénzhiányra hi­vatkozva nem vállalják. Az indoklások gyakran egészülnek ki azzal, hogy az utóbbi évek futószalagon sorjázó nagyberuházá­sai, - ivóvízhálózat, telefon, csatornázás - kimerítették a köz­ségek pénztárcáit, ezért visszafogott a fejlesztés. Nógrádmegyer azonban kilóg a sorból, pedig a múlt években itt is készültek közművek, (s jövőre is­mét indítani szeremének egy újat) mégis megépülhet a kábeltévés há­lózat. Sőt, ezekben a napokban már a házaknál dolgoznak a szerelők. Verbói Gábor polgármester­nek a „hogyan”-ra vonatkozó mondataiból, szavaiból az derül ki, hogy egy rókáról két bőrt si­került lehúzni. Gyakorlatilag a közvilágítás esedékessé vált kor­szerűsítése, ennek felvállalása, megvalósítása volt a helyzet kul­csa. Ezzel a nemrégiben befeje­zett munkával megnyílt az út a rendszer telepítésére. Tehát az egyébként is szükséges, - az ön- kormányzatnak nyolcszázezer forintjába került - munkával két elképzelés vált, illetve válhat va­lóra. A tervezést az ÉMÁSZ-ra, a kivitelezést a Focus-Unió Kft.- re bízták, a feladat részleteit az önkormányzatnak a két szolgál­tatóval kötött megállapodásában rögzítették. Boldog szülinapot, általános iskola! - Falunap lesz Litkén Négy falu negyedszázados alma matere Nagy eseményre készülődik a lit- kei általános iskola apraja-nagyja. Tanárok és tanulók, régi és mai diákok, valamint szülők fogják köszönteni április 25-én, szomba­ton, a huszonöt esztendős intéz­ményt. A 10 órakor kezdődő ün­nepségre eljön, s verset mond a legelső nyolcadik osztály volt di­ákja. Meghívottak a szlovákiai Kalonda és Vilke önkormányzati vezetői is; a köszöntőt Nagy Fe- rencné iskolaigazgató mondja, akitől megtudtuk, hogy a hu­szonöt év alatt 1 114 - helybeli, ipolytamóci, egyházasgergei és mihálygergei - gyerek koptatta itt a padokat. A műsorban fellép a Tücsök zenekar, az Ipoly néptán­cegyüttes és a helyi néptánccso­port. Délután sport, Ki mit tud? és diszkó lesz. A falu új orvosi ren­delőjét 15 órakor adják át, 18 órá­tól pedig a Taverna és a Dobroda vendéglő közötti - a forgalomtól lezárt - útszakaszon kezdetét ve­szi a szórakozás. Alci fát ültet, nyomot hagy - A Salgótarjáni Városgazdálkodási Üzem kommunális részlegének munkatársai a Föld napja alkalmából tizenöt nyír- illetve kőrisfát ültettek el a Gorkij-lakótelep két helyszínén. Nagy József (balról az első felnőtt) önkormányzati képvi­selő az Arany iskola diákjaival segített a munkálatokban. fotó: gyurián tibor A Hírlap postájából A Pf. 96 • A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. A másik fél véleménye - Egy bírósági tudósítás margójára Nincs már főgyógyszerész! A Nógrád Megyei Hírlap­ban viharos gyorsasággal megjelentetett „Egy utolsó utáni csepp’' című tudósítá­suk alanya én vagyok, válla­lom teljes nevemet, hiszen talán ismer a megye! A cikkben szerintem valót­lanságok is vannak, az írás el­hallgat általam lényegesnek vélt dolgokat, ez viszont az „s. j. f.” kezdőbetűjű újságíró felelőssége. Például nincs már főgyógyszerész a megyében, csak tiszti főgyógyszerész! Az előbbi a tanácsi rendszer­ben létezett. Miért nem mer­nek engem is kérdezni az „audiatur et altera pars” alap­elvek alapján? Várom bármi­kor Önöket, hogy tudja meg a megye, mi is történt! Addig is ragaszkodom a következő „nyilatkozatom” közzétételé­hez. Strasbourg még létezik és működik is!- A csatát elvesztettem a névnapomon, de a háborút megnyertem. 31 ezer forin­tomba került a rokkantnyugdí­jamból. A Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta, hogy rágalmaz­tam a Vöröskeresztet, de . .. Az sem igaz, hogy gondatlan veszélyeztetést okozóan bol­dog-boldogtalan a Vöröske­reszt által hozzájutott a Béres- csepphez? Az sem igaz, hogy a Vörös- kereszt ingyenes adományokat pénzért adott el? Én három eskümnek megfe­leltem: gyógyszerészi, köz- tisztviselői és népi ülnöknek. Mindent kimondhattam. Kö­szönöm. Egyébként politikai kam­pány folyik ellenem, de azért ne bántsanak, hogy a kommunis­ták helyett a kisgazdapártban látom a jövőt! Bállá Tibor volt megyei tiszti főgyógyszerész, Szécsény „Mami csak nyugodtan, megvárjuk!” - Vannak még csodák Emberségből jeles a vonatvezetőnek Április 20-án történt. Mátra- verebélyben voltam a balese­tet szenvedő unokahúgomat meglátogatni, aki több hóna­pot igénybe vevő kórházi ke­zelések és különböző kórhá­zakban végzett vizsgálatok után hazakerült. Koromnál és egészségi álla­potomnál fogva, hosszabb útra nem mertem vállalkozni. Vere- bélyből Pásztó felé 15.40 óra­kor induló vonattal jöttem haza. Ezt csak a vonatvezető ember­sége tette lehetővé, mert nem látván az állomás területén vá­rakozókat, gondoltam, beme­gyek a váróterembe. Meglepe­tésemre üres, elhagyatott épüle­tet találtam. Szerencsére rögtön ki is jöt­tem, mert ott bizony egy árva ülőhely sem volt és a vonat jó­val lejjebb bent állt. Kiáltottam, attól való félelmemben, hogy otthagy. Egy kedves kiáltással jelezték: - Mami, csak nyugod­tan, megvárjuk! - Én azért tő­lem telhetőén iparkodtam. Köszönetét mondok annak az ismeretlen vonatvezetőnek, aki emberségből jelesre vizsgá­zott. Tisztelettel: Bogácsi Istvánná Pásztó PIACI ÁRAK i B.-g>armat Pásztó B.-terenye Salgótaiján tojás 12-16 Ft/db 14 Ft/db 12-14 Ft/db 11-16 Ft/db burgonya 50 Ft/kg 60 Ft/kg 60 Ft/kg 60-70 Ft/kg vöröshagyma 140 Ft/kg 180 Ft/kg 200 Ft/kg 180-200 Ft/kg fokhagyma 300 Ft/kg 400 Ft/kg 340 Ft/kg 450 Ft/kg sárgarépa 100 Ft/kg 100 Ft/kg 120 Ft/kg 100-150 Ft/kg petr. gyökér 500 Ft/kg 500-900 Ft/kg 750-900 Ft/kg 300-700 Ft/kg karfiol 220 Ft/kg 250-300 Ft/kg 250 Ft/kg 185-199 Ft/kg kelkáposzta 80 Ft/kg 120 Ft/kg 100 Ft/kg 150-200 Ft/kg karalábé új 60 Ft/db 100 Ft/kg 50 Ft/db 25-60 Ft/db fejes káposzta 50 Ft/kg 100 Ft/kg 50 Ft/kg 80-95 Ft/kg savanyú káposzta 80 Ft/kg 100 Ft/kg­120 Ft/kg alma 80-100 Ft/kg 80-120 Ft/kg 60-90 Ft/kg 50-99 Ft/kg paradicsom 400 Ft/kg 400-480 Ft/kg 349-360 Ft/kg 249-380 Ft/kg zöldpaprika 40-80 Ft/db 30-40 Ft/db 20-60 Ft/db 8-45 Ft/db banán 160-190 Ft/kg 220 Ft/kg 210 Ft/kg 189-219 Ft/kg narancs 120-180 Ft/kg 160 Ft/kg 129-135 Ft/kg 139 Ft/kg saláta 60 Ft/fej 40 Ft/fej 35-40 Ft/db 15-50 Ft/fej Hét Végi Ügyeletek Orvosi készenlét Salgótarján. A hét végi orvosi (sürgősségi) ügyeleti ellátás péntek délután 16.30 órától hétfő reggel 7.30 óráig tart. A központi ügyeletet (felnőtt és gyermek), az Ady Endre út 3. szám alatt, a volt bőr- és nemibeteg- gondozó épületében lévő egészségügyi létesít­ményben kereshetik fel. Telefon: 32/410-853. számon. Az anyatejgyűjtő állomáson - szintén az Ady Endre út 3. szám alatt, - szombaton és vasárnap reggel 8.00 és 9.00 óra között veszik át a tejet. Bátonyterenye, Szécsény, Rétság. - A megszo­kott helyeken lesz ügyeleti ellátás. Héhalom: Arany J. út 2. Lelkiségéiv-telefonszolgálat: Balassagyarmat: 35/313-000, Salgótarján: 32/311 -600. Gyógyszertárak nyitva tartása A hét végén, április 24-én pénteken délután 16 órától április 27-én, hétfő reggel 8 óráig az alábbi gyógyszertárak tartanak ügyeletet a megyében: Salgótarjánban: a Fő tér 9. szám alatti Pécskő gyógyszertár; Balassagyarmaton: a Rákóczi út 22. szám alatti Winkler Lajos gyógyszertár; Pásztón: a Kölcsey út 18. szám alatti Gyógyír pa­tika; Szécsényben: a Rákóczi út 94. szám alatti Szent Jób patika; Bátonyterenyén: Kisterenye, Vasút út 5. szám alatti gyógyszertár tart ügyeletet; Rétságon: nincs ügyelet, a sürgős segítségre szo­ruló betegeket Balassagyarmat és Vác patikái lát­ják el gyógyszerrel. Állatorvosi ügyeletek A Magyar Állatorvosi Kamara Nógrád Me­gyei Szervezetének magánállatorvosi (beteg­bejelentés) ügyeleti szolgálata (április 24-én 17.00 órától április 27-én 7.00 óráig) az alábbi orvosok tartanak ügyeletet: Rétság és környékén: (Diósjenő, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Romhány, Nézsa) dr. Lukáts András, 2645 Nagyoroszi, Kossuth u. 7. Tel.: 35/374-107,30/514-126; Balassagyarmat és környékén: (Szanda, Érsek- vadkert, Terény, Magyamándor) dr. Baráth Jó­zsef, 2694 Magyamándor, Iskola u. 20. Tel.: 35/372-217; Szécsény és környékén: (Őrhalom, Varsány, Rimóc, Éndrefalva) dr. Pintér Gábor, 3170 Kas­sai u. 24. Tel.: 32/370-536, 30-581-584; Salgótarján és környékén: (Cered, Karancske- szi, Luciáivá, Bátonyterenye, Mátraterenye, Kis- hartyán, Nógrádmegyer) dr. Gál József, 3123 Ce­red, Petőfi u. 83. 32/406-058; Pásztó és Palotás környékén: (Szurdokpüspöki. Jobbágyi, Cserhátszentiván, Ecseg, Csécse, Kálló, Bércéi, Szirák és környéke) dr. Lukáts Tamás, 3053 Ecseg, Béke u. 9. Tel.: 32/490-007, 30/535-846; Nógrád Megyei Állategészségügyi és Elelmi- szerellenőrző Állomás hatósági állatorvosi ügyelet (április 17-én 14.00 órától április 20-án 8.00 óráig): Rétság és környékén: (Diósjenő, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Romhány, Nézsa) dr. Mácsik László, Érsekvadkert, Petőfi út 12. Tel.: 35/340-015; Balassagyarmat, Szécsény és környékén: (Szanda, Érsekvadkert, Terény, Magyamándor, Őrhalom, Varsány, Rimóc, Éndrefalva) dr. Per­jés Zoltán, 2660 Balassagyarmat, Béri B. Á. u. 13. Tel.: 35/311-187; Salgótarján és környékén: (Cered, Karancske- szi, Luciáivá, Bátonyterenye, Mátraterenye, Kis- hartyán, Nógrádmegyer) dr. Horsa Ottó, 3100 Salgótarján, Dobó K. u. 5. Tel.: 32/415-779; Pásztó, Palotás és környékén: (Szurdokpüs­pöki, Jobbágyi, Cserhátszentiván, Ecseg, Csécse, Kálló, Bércéi, Szirák és környéke) dr. Osgyán Béla Palotás, Szabadság út 24. Tel.: 32/480-002. Szentmisék és istentiszteletek Salgótarján: Római katolikus templomok: Főplébánia: szombaton 7.30 és 17.30 órakor, vasárnap 9.30, 11.00 és 17.30 órakor lesznek a szentmisék. Zagyvapálfalván: vasárnap 9.00 órakor lesz szentmise. Zagyvaróna: szombaton este 17.00 órakor, vasárnap 10.00 órakor, hétköznap 17.00 órakor lesznek a szentmisék; Rónafalu: vasárnap de. 8.30 órakor lesz a szentmise. Baglyasalja: minden második vasárnap szentmise 7.45 óra­kor. Szent József-templom: szomba­ton: 7.00 és 18.00 óra, vasárnap 8.30 és 10.00 órakor lesz szentmise. Evangélikus templom: istentisz­telet vasárnap a Salgó úti temp­lomban 10.30 óra, Zagyvapál­falván 13.30 óra. Baptista imaház: istentisztelet vasárnap 9.30 óra. Református templom: istentisz­telet vasárnap 10.00 óra. Adventista egyház st-i gyüleke­zete: (Munkásotthon tér 5. (SZÜV mögött) istentisztelet pénteken 18.00, szombaton 10.45-12.00, 14.30-15.30 óra­kor. Hit Gyülekezet: istentisztelet a városi sportcsarnokban minden vasárnap 15.00 órától. Balassagyarmat: Római katolikus templom: szombaton 7.00 és 18.00 óra­kor, vasárnap 7.00, 8.30, 11.00, és 18.00 órakor tartják a szent­misét. Evangélikus templom: istentisz­telet vasárnap 9.00, 10.00, és 18.00 órakor. Református templom: istentisz­telet vasárnap 10.00 óra. Szécsény: Római katolikus templom: szombaton 18.00, vasárnap 7.00, 9.00, 11.00, és 18.00 óra­kor van a szentmise. Evangélikus templom: istentisz­telet vasárnap 8.30 óra. Hit Gyülekezet: istentisztelet a művelődési házban, vasárnap 16.00 órakor. Pásztó: Római katolikus templom: szombaton 18.00, vasárnap 9.00 és 17.00 órakor lesz a szentmise. A Szent Lélek-templomban: is­tentisztelet vasárnap 11.30 óra. Hit Gyülekezet: istentisztelet a gyülekezeti házban (volt áfész épülete) vasárnap 15.00 órakor. Rétság: Római katolikus templom: szentmise szombaton 18.00. vasárnap 8.00 és 10.00 órától. Evangélikus imaház: vasárnap 9.30 órától evangélikus isten- tisztelet. Református istentiszteletet minden páratlan vasárnap 15.00 órától tartanak a művelődési házban. Bátonyterenye: Római katolikus templom: Nagybátony (falu): szentmise szombaton 18.00, vasárnap 11.00 órakor. Bányaváros szentmise az ISZI- ben vasárnap 8.30 órakor. Maconka: szentmise vasárnap 9.30 órakor lesz. Kisterenye: szombaton 17.00, vasárnap 8.30 órakor tartanak szentmisét. * Szentkút: Kegytemplom: szombaton 18.00 órakor, vasárnap 6.00, 7.00, 8.30, 10.30 órakor, hét­köznaponként pedig 9.00 óra­kor kezdődik a szentmise.

Next

/
Thumbnails
Contents