Nógrád Megyei Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-23 / 95. szám

április 23., csütörtök Szeretettel köszöntjük BÉLA nevű kedves olvasóinkat! A Béla tisztázatlan eredetű ómagyar név, amelyet a ger­mán Adalberttel (jelentése: nemes és fényes) szoktak azonosítani. A magyarországi katolikus liturgikus naptárban ez a nap Szent Adalbert napja, aki prágai püspök volt (997), Magyarországon is hirdette a kereszténységet. A Nap kél: 5.42 órakor, nyugszik: 19.44 órakor. ÜGYELETES RIPORTÉ« Hegedűs Erzsébet : (32) 416 -455 145 évvel ezelőtt, 1853. április 23-án Kidben született Max Planck (képünk) német fizikus, a kvantumelmélet meg­alapítója. Azt észlelte, hogy a fénysugár nem folyamatos jelenség, ha­nem kis részekből áll, melyeket „foton”-oknak nevezett el. 1918-ban Nobel-díjjal tüntették ki a fizika továbbfejleszté­sében és a hatáskvantum felfedezésében elért ér­demeiért. A göttingeni Kaiser Wilhelm Társa­ság nevét 1947-ben Max Planck Társaságra vál­toztatták. 65 esztendeje, 1933-ban hunyt el Nopcsa Ferenc paleontológus, geológus. Az első ősélettani munkáját huszonkét'éves korában adta ki és ebben a Szentpéterfalván talált krétakori ősgyík lele­téről számolt be. Máig is helytálló megállapításokat tett a föld­történeti múlt éghajlatváltozásait és a földrengések keletkezését illetően. E napon született 1891-ben Szergej Prokofjev orosz zeneszerző és 1899-ben Zalka Máté író. E napon hunyt el 1616-ban Miguel de Cervantes spanyol író. Néhol záporeső ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE A napsütést többször is megzavar­ják a felhők, de a térségben csak el­szórtan alakulhat ki egy-egy futó zá­poreső. Jelentős mennyiségű csapa­dékra ma már nem kell számítanunk. A szél mérsékelt marad. A legma­gasabb nappali hőmérséklet eléri 16, 18 fokot. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 17 Balassagyarmat: 18 Szécsény: 16 Bátonyterenye: 17 Pásztó: 17 Ipolytamóc: 16 Nyomorultak és sztárok - Urna Thurman amerikai színésznő új filmje, a Nyomorultak bemutatóján: a világhírű történet friss feldolgozásában több más sztár is szerepel. I "Tv aL * # * § I # * # MI VÁR MA Ö1VKE ? Hírlap-horoszkóp * ------------------------------------------------------------- $ B ika (IV. 21-V. 20.). Ma rengeteg hasznos információt ^ szerez. A jupiteri energiákat használja hatékonyan, a saját x- előnyére. Vigyázzon, mert túl adakozó, és szabadjára en- # gedte a költekezési vágyát. Ikrek (V. 21—VI. 21.). Legyen óvatos a közéletben. Ke­rülje a kicsinyes, manipulálható társakat, figyeljen a friss perspektívákat feltárókra. A Vénusz ösztönzést ad part­nerkapcsolatának, szerelmi életének. Rák (VI. 22-VII. 22.). Felhőtlen az égbolt. Viszonya # partnerével jobb, mint valaha. Amit Ön kisóhajt, azt a párja ma előteremti. Olyan jó hírrel állhat elő, ami az Ön * életét is jelentősen befolyásolja. Ne is próbáljon most pa- ^ naszkodni! x Oroszlán (VII. 23—VIII. 23.). Érzi, hogy fáradt, szerve- zete jelzi, hogy a szédületes iramot egy időre lassítani kell. Büntetlenül nem lehet állandóan feljebb srófolni a telje- 4p sítményeket. Most még idejében csökkentheti a tempót. # Szűz (VIII. 24-IX. 23.). A kora reggeli órákban kapkodva * igyekszik egy fontos feladatát befejezni. Nincsen valami 4p túl jó hangulatban. Igyekezzen átvészelni ezt a-napot. * Mérleg (IX. 24—X. 23.). Az óvatosság jegyében telik a napja. Kétszer is meggondol mindent, mielőtt cselekszik, 4p és ez így van jól. Délután enyhébb családi feszültségre 4P számíthat, ne adjon okot a vitára. X Skorpió (X. 24-XI. 22.). Legjobban teszi, ha hagyja a y, dolgokat a maguk útján menni. Ilyen nap is van. Gondol- 4P kodjon el közben azon, hogyan lehetne elsimítani a bajo­kat. Most ne az Öné legyen az utolsó szó. Nyilas (XL 23-XII. 21.). Otthoni dolgai jól alakulnak Hosszú idő óta talán ez a legnyugodtabb napja. Derűlá­tása, életkedve átragad másokra is. Az előnyös hatások ér­vényesülését semmi sem zavarja. Bak (XII. 22-1. 20.). Bolygója reménységgel tölti fel. Jó * szellemi képességeivel bizalmat ébreszt másokban. Sike- X réhez hozzájárul elegáns külső megjelenése és kedves * modora. ^ Vízöntő (I. 21-11. 20.). Ma rendkívül impulzív, hatékony. 4P bátran kezdeményezhet, elgondolásait következetesen # véghez viheti. A bolygók lendületéhez energiát nyújtanak. Halak (II. 21—III. 20.). Nagyon sok munkát vállal ma- 4p gára. Vigyázzon, mert túlhajszolja magát, és türelmetlen # lesz környezetéhez. Sikereinek sem tud igazán felszaba- || dultan örülni. Vegye észre az élet napos oldalát, és élje azt. Kos (III. 21-IV. 20.). Az évszak legszebb napjai követ- # keznek az Ön számára. Magánéletében és hivatásában is kedvező lehetőségek várják. Mozogjon, levegőzzön sokat, |p hogy megőrizze vitalitását, fiatalos lendületét. . * MoxiMísor w V # 3$ TO? * 4P # V, # % # * * * f # # * * * * # * * * 4P 4P * 4P X * * X * 4P 4P 4P 4P X 4P Holnapi Sípunkból Amikor összejönnek, alig fémek el Kucsera Andrásné nézsai nyugdíjas 1982-ben került nyugállományba, havi 2 100 forinttal; ma havonta 25 000 forintot vesz át a postástól. Meséli, hogy pihenőideje előtt a helybeli termelőszö­vetkezetben dolgozott. A halk szavú asszony gyermekei szanaszét szóródtak az or­szágban. A legidősebb Szán­tódon lakik, a másik Velencén találta meg a számítását fele­ségével együtt. Az egyik fia azért a községben maradt, - ő segít a ház körül. Hat szám - egy nyeremény! 17. HÉT A HETI NYEREMÉNY* vásárlási utalvány A MÁI MYcROSZAMi 1 1 4 1 ? ? Salgótarjáni Apolló, 15.30, 17.45 és 20.00 órától: G.l. JANE. Színes amerikai film. Apolló Kamara, 17.00 és 19.00 órától: A gyűjtő. Színes amerikai pszichothriller. Balassagyarmati Madách, 13.30, 15.30, 17.45 és 20.00 órától: A Vasálarcos. Színes, szinkronizált amerikai kalandfilm. Kamaramozi: 18.00 és 20:00 órától: Manhattanra leszáll az éj. Színes amerikai krimi. Pásztói városi mozi, 18.00 órától: A játékos - The gambler. Színes, feliratos magyar-angol j Pásztói autósmozi, 20.30 órától: íHs A pénz beszél. Színes, szinkronizált amerikai filmv Nincs drágább az életnél! Traffipax-mérések Április 23-án, csütörtö­kön, 6-tól 14 óráig: Salgó­tarjánban és környékén; 8- tól 16 óráig: Rétságöri és környékén lehetséges traffi- paxos sebesség-ellenőrzés. i J/ ‘ Ijl / Április 21-i &ENÓ nyerőszámok 3 5 7 12 14 22 24 34 37 39 42 44 52 55 61 62 68 69 75 80 HaHoTa Megoldás-Mi van azzal az emberrel, aki azt híresztelte ró­lad, hogy te egy csaló gazember vagy és ha­marosan csődbe jutsz?-Azzal? A torkára for­rasztottam a szót.- Hogyan?- Bevettem az üzletbe. Hajszál-Főúr, egy ősz hajszál van a konyakomban...- És? Nemde ön a legré­gebbi évjáratot kérte...? Luxusétteremben Tapintatosan figyelmez­tetik a vendéget ä luxusétte­remben, hogy nem illik a pisztrángot késsel enni.-Akkor miért nem hoz­tak kanalat? - mondja bosz- szúsan a vendég. Nagyúri modor Leó fürdik a tóban, ami­kor a parton felborul egy nyitott sportkocsi, és kirepül belőle egy fiatal lány. Leó amúgy anyaszült meztelenül kirohan a vízből, hogy se­gítsen. A kezét nyújtja a földön fekvő lánynak, majd udvariasan így szól:- Bocsánat, hogy csak így, kesztyű nélkül... Határidő- Mondd csak, meddig lehet egyszerre két férfit szeretni?- Amíg az egyik észre nem veszi. Rádió- és televízióműsor-ajánlat Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en: déltől éjfélig KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika 4.40 Halárak nélkül. 5.00 Krónika Sport. 5.38 Falu- rádkó 6.00,7.00,8.00 Krónika Sport. 8.17 Mindennapi tudomány. 8.37 Pa ragrafus. 8.45 Gyorsfénykép... 9.05 Napközien. 11.06 A Szál» család. 11.35 Édes Anna 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvény­könyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Szent Adalbert és Szent... 13.30 Val­lási félóra 14.05 Klasszikusok. 14.35 Irodalmi figyelő. 1455 Első közlés. 15.07 Beszéljük meg! 16.00 Délutáni krónika 16.10 Mindennapi gazdaság. 16.20 Hasznos tudnivalók. 17.05 Ma­gyarországról jövők. 18.00 Es# kró­nika 19.06 Sportvilág. 19.30 Jó éj­szakát gyerekek! 19.40 Irodalmi ka­lendárium. 20.05 Hagyományápolók. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Dzsessz. 21.25 Kossuth-ktub. 22.00 Késő esti krónika 22.30 Hangos recept. 23.00 Hírek. Kenó. 23.05 Zenetörténet. 23.37 Dietmar Hallmann brácsázik, Peter Damm kürtön játszik, Amadeus Webersinke zongorázik PETŐFI 450 Hírek. 453 Hajnali dallamok. 5.00. 6.00 Hírek. 6.03 Reggeli csúcs. 650.7.00. 7.30 Hírek. Időjárás. 7.38 Sportreggel. 8.00 Petőfi-délelőtt. 855 Zenezóna. 9.00 Hírek. Időjárás. 954 Délelőtti terefere. 950 Apró- cseprő. 10.00 Hírek. 10.03 Közleke­dés. 10.08 Gordiusz plusz. 11.00 Hí­rek. Időjárás. 11.03 Köztekedés. 11.04 Sporthírek. 11.07 Nosztalgia- parádé. 1152 Manapság. 1250 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Napra­kész. 13.04 Hétköznapi jogvédő. 13.12 Sporthírek. 13.44 Korkérdés. 14.00 Kabarécsütörtök. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.04 Közlekedés. 17.00 Hírék. Időjárás. 17.03 Köztekedés. 17.05 Apukám világa. 18.30 Délutáni csúcs. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.03 Észkerék. 19.30 Kölyökrádió. 20.00 Egy délután Rousseauval. 20.53 Könnyűzene. 21.00 Hírek. 21.03 Ze­nezóna. 2250 Helycsere. 22.30 Gó­lyabál. 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi. 24.00 Ép után É*™1 5.30 Gazdatévé 5.50 Nap-kelte 9.35 Bor és hatalom (95.) 10.05 Helló, világ! (ism.) 10.50 Délutáni rendelés (ism.) 11.10 Frankentergkaslély (ism.) Szerelmi bánat 12.00 Déli harangszó 13.00 Az .örökzöld örökzöldek" 14.00 Együtt Velünk élő kisebbségek 14.50 Unser Bildschirm 15.25 A mindent megváltoz­tató masina (12/5.) A hasonmás 16.00JövőHTienő 16.30 A szerelem jogán (118.) 17.00 Gyorssegély 17.10 Csellengők 17.15 János vitéz (ism.) 17.35 Euro-percek 17.45 Körzeti híradók 18.00 Az utódok reménysége 18.20 A kockásfülű nyúl Kistőfi a hegyekben 18.35 A pampák kiráÜya (103.) 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Szomszédok 20.35 (Tjessék-lássék Házi videoshow 21.00 Választási vitamüsor 22.10 Hírek 22.20 Választási tudósítások 22.25 Kenó 22.35 Mezítelenül (angol film, 1993) 0.40 Hírek 6.45 Határtól határig 7.00 Híradó. Időjárás 7.15 Világ-kép (ismétlés) 7.45 Határtól határig 8.00 Tudóra 9.00 Tanoda 10.00 Szomszédok (ism.) 10.35 Kincsestár 13.00 Híróra 14.00 Tamási Áron: Ábel az országban (tévéfilm, ism. - 2/2.) 15.00 Nemzetet teremtő törté- netek „Vár állott...” (ism.) 15.20 Jelképtár (ism.) 15.30 Repeta-Magyar 17.50 Koimányváró 18.20 Kulturális és tudomá­nyos hírek 18.30 Magyarország ma 18.55 Mesetár 19.20 Magyarok cselekedetei (ism.) 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 A mi XX. századunk 1945-Szépúj világ 21.00 Móricz Zsígmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül Színházi közv. (ism.) 22.55 Mélyvíz Dtv2 5.55 Műsorismertetés 6.00 Híradó. Időjárás 6.15 Aktuális (ismétlés) 6.00 Gyökereink 6.25 Jelképkalendarium 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 6.39 Faluvilág 7.07 Középpont 7.15 Pénzvilág 7.37 Sport 8.31 TV2-doktor 9.00 Délelőtt a TV2-vel 10.25 Magnum (ismétlés) 11.15 Follow me - Nyelvlecke 11.40 Mindent vagy semmit! (ismétlés) 12.00 Stádium 12.15 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Egy kórház magánélete (ismétlés) 13.30 Csupa-csupa élet (ismétlés) 13.55 Szín-kép (ism.) 14.25 Kölyökszínpad 14.55 Mozart Band 15.251001 amerikai 15.50 Parker Lewis... 16.15 Magnum (34.) Emberrablás 17.05 Csupacsupa élei (138.) 17.30 Akövetkező áldozat(19.) 18.25 Szerencsekerék 19.00 Tények. Időjárás 19.30 Gazdagok és szépek (142.) 19.55 Forró nyomon 20.45 Rex felügyelő 21.40 Mindent vagy semmit! 23.00 Remington Steele (27.) 24.00 Hajnaltól napestig 15.30 Pénznyelő (ism.) 17.15 72 óra 17.45 Trükkös halál (9.) Francia csók 18.45Hir3 19.15 Fejvadász (3.) Az utolsó ítélet 20.15 MASH (am. sor.-24.) Sótájm 20.45 A bosszú ize (amerikai krimi) 22.30 Hír3 (ismétlés) 23.00 Trükkös halál (ism.) 23.55 72 óra (ismétlés) ^ DUNA TV 9.00 Műsorismertetés 9.05 (kis)Mamaklub (ism.) 9.35 Régiók (ism.) 10.10 Esti kérdés (ism.) 10.20 In Memóriám Gyön- gyössy Imre 11.40 Néptáncok 11.55 Vers 12.00 Déli harangszó. Lapozó 12.20 Mordvin népdalok 12.25 Visszajöttek (dok.-film) 13.55 Giuseppe Verdi: Falstaff (angol film) 14.50 Csatamezők (ism.) 15.55 Billy, a macskakölyök 16.20 Katedra nélkül 17.20 Figyelj! 18.00 Híradó 18.20 Váltó 18.55 Mese 19.20 Holocaust emléknap 19.25 Mondani a mondhatatlant 20.25 A Bartók vonósnégyes ját­szik 20.50 Müsorajánlat 21.00 Híradó. Sportpercek 21.35 Esti kérdés 21.45 Fehér éjszakák AI Manach Levelek a távolból 23.00 Amatőr (amerikai film) 0.45 Híradó 10 SZÍV TI 7.15 Testszépítés Bíró Icával 7.45 Music Box 16.00 Németalföldi kolostorok 16.30 Autósport-magazin 17.00 Popdzsungel (ism.) 17.30 Különjárat (ism.) 18.00 Sztárbarangoló 18.30 City (kulturális mag.) 18.45 Kapasjelzö 19.00 G.I.Joe (ism.) 19.30 Szeszélyes természet 20.30 Szédülj el! 21.00 Kemény igazság (amerikai film) 23.00 Sztárbarangoló 23.30 Kemény Igazság (ism.) 6.30 Vekker 13.45 A hekus (ism.) 14.45 Játszd újra... 15.30 Music Box Top Ten 16.00 Bulivonal (ismétlés) 16.30 News-da 17.00 Szelep (sportműsor) 18.00 Benny Hill (46.) 18.30 A hekus (81.) 19.30 Vekker-hírek 20.00 Drakula (12.) 20.30 A gyilkosság ideje (amerikai film) 22.20 Utcai vadász (amerikai film) RTL 6.30 Jó reggelt! 8.30 tOOból egy (ism.) 9.00 A farm, ahol élünk 9.50 Klipklub (ismétlés) 10.15 Rajzfilmklub Dragon Ball Hello, Sandybell! Varázslatos álmok (rajzfilmsorozatok, ism.) 11.40 Az első csók (ism.) 12.10 Knight Rider (ism.) 12.55 Meri vagy nem meri? 13.00 Híradó 13.15 Receptklub 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.15 Klipklub 14.40 Rajzfilmklub Hello, Sandybell! Dragon Ball Varázslatos álmok 16.05 Az első csók (38.) 16.30 A farm, ahol élünk (48.) 17.20 10(M)óI egy (játék) 17.55 Meri vagy nem meri? 18.00 Knight Rider (77.) 18.55 Meri vagy nem meri? 19.00 Híradó IQ nn Fókusz 2o!oo Angyali érintés (24.) 20.55 Valakinek meg kell hab nia (am. film) 22.35 Sokat akar a szarka (ism.) 0.25 Fókusz (ism.) TARJÁNI TV 18.39 Mese gyerekeknek 18.46 Filmajánló 18.50 Keresd a párját! 19.02 Szevasztok! 19.10 Programolló 19.15 Játék és zene 10 percben 19.25 Palócország *98 19.30 Rendőrségi tájékoztató 19.36 Tarjáni tavasz 19.50 A miniszterelnök Salgó­tarjánban 20.15 Európai uniós konfe­rencia Salgótarjánban 20.30 Kolostor-boldogság (olasz-spanyol film) X X / az Egri Nyomda Kft. lapja. Felelős kiadó: KOPKA LÁSZLÓ vezérigazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Villi' D A Tj 3$ UTpi A Tj Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. MEGYEI XXLJVLJi\L Szerkesztőségi telefon: 32/416455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/416455. Hirdetési és q”*0 gmel,»fr»“Bterjesztési csoport telefon: 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt., tel.: (30) 955-303, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., tel.: (06)(30)534-088, Pásztó - Célvonal Kft., tel: (30)433-548, ü.sz.: (32)310-877. Árusításban teijeszti a BUV1HIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőinél, posta- utalványon és átutalással a Magyar Takarékbank Rt. Salgótarjáni Megyei Igazgatóság 115-01701 10002704 sz. vagy az OTP Bank Rt. 11741000-20150107 sz. számlájára. Előfizetési áj egy hónapra 655 Ft, negyedévre 1965 Ft, fél évre 3930 Ft, egy évre 7860 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. HU ISSN 0865-9095.

Next

/
Thumbnails
Contents