Nógrád Megyei Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-07-08 / 56. szám

1998. március 7., szombat Gazdaság - Hirdetés 9. oldal A baromfitenyésztők elégedettek a többlettámogatással Egy tyúklépéssel közelebb Jó irányba tett lépésnek minősítették az agrártárca leg­utóbbi, a baromfitenyésztők többlettámogatására vonatkozó intézkedését a MOSZ Baromfitenyésztők Országos Választ­mánya tegnapi ülésének résztvevői. A támogatás megduplázására, amelyet a szaktárca vezetője már előzőleg bejelentett, azért került sor, mert a termelők ki­lónkénti 165 forintos árat tud­nak jelenleg elismertetni a pia­con, ám a tenyésztők azt állítják, hogy egy kilogramm élő csirke előállításának önköltsége 168-170 forintba kerül. Ahhoz, hogy valamelyes haszon is le­gyen a tenyésztésen, minimum 175 forintos áron kell eladniuk a baromfit. A feldolgozók és a termelők árszínvonala közötti 10 forintos különbséget a szaktárca támoga­tás formájában kívánja megadni az ágazatnak oly módon, hogy azt megosztja a termelők és a feldolgozók között. Ebből há­rom forintot kap a feldolgozó - amennyiben 168 forintért veszi át a tenyésztőktől az alapanya­got, hét forintot pedig a tenyész­tőknek juttatnak. A tenyésztők sérelmezték, hogy a gyakran monopolhely­zetben lévő feldolgozók az ál­lami támogatás összegével már csökkentett áron szerették volna átvenni tőlük a baromfit az utóbbi napokban. Felvetődött az is, hogy a ter­melők szerint ki kell dolgozni az ágazat hosszú távú stratégiáját az uniós csatlakozás érdekében. A tenyésztők szerint elsősorban a keleti piacok felé kell fordulni, az Unióban ugyanis szintén áru­felesleg van. Tóth István, a MOSZ titkára szerint az ágazat helyzetét az utóbbi időben tovább rontotta az, hogy abszolút és reálérték­ben egyaránt csökkent a támo­gatottsága. Két éve ugyanis még 8 milliárd forint segítséget ka­pott az ágazat szubvenció for­májában, ám jelenleg már csak 7 milliárdot. Ugyanakkor évente 15-20 százalékkal csökkent a támogatás reálértéke. Az ágazat azonban még így is évente mintegy 400 millió forintos ex­portot bonyolít le. Legyen tiszta és friss Az eladható tojás A szennyezett tojás eladhatat­lan, márpedig esős időben könnyen lesznek sárosak, piszkosak. Legegyszerűbbnek látszik, ha megmossuk, ettől azonban köny- nyen megromlik. Nem a piszkos tojást kell tisztogatni, hanem a beszennyeződését kell megaka­dályozni. A tyúkokat olyan - le­hetőleg tetővel védett - kifutón kell tartani, ahol nincs sár, a tojó­fészekben pedig ügyelni kell arra, hogy az alom mindig tiszta le­gyen. A friss tojás értékesebb és a vevő is többet fizet érte. Frisses­sége azonban nem attól függ, mennyi idő telt el azóta, hogy a tyúk megtojta, hanem a tárolás módjától. Egyenletesen hűvös, 8-15 Celsius-fokos, közepesen párás tárolóhelyiség a jó. Ha a pá­ratartalom 75 foknál alacso­nyabb, a tojások megszikkadnak. Hitelezésre készen Engedélyközeiben a jelzálogbank Várhatóan a napokban megkapja működési engedé­lyét a felügyelettől a Földhi­tel és Jelzálogbank Rt. Siklós Jenő, a hitelintézet vezérigazgató-helyettese tegnap közölte: az engedély kézhez vétele után azonnal megkezdik a hiteligénylések elbírálását. így az sem ki­zárt, hogy már ebben a hó­napban megtörténhet az első hitelek folyósítása. A szakember elmondta azt is, hogy - a várakozá­soknak megfelelően— már most is sokan érdeklődnek a jelzálogbanki kölcsönök iránt. A pénzintézet elsősorban - de nem kizárólagosan ­termőföld alapú hitelnyúj­tással foglalkozik majd. Kölcsönt lehet azonban igé­nyelni majd lakott ingat­lanra is. A becslések szerint az idei évben mintegy tizen- egymilliárd forintos jelzá­loghitei folyósítása várható. Korábban a jelzálogbank vezetése már nyilvánosságra hozta azt a döntését is, hogy az első időkben a hiteleket a bankközi pénzpiacról igé­nyelt forrásokkal, illetve a saját tőke egy részével fede­zik majd. Az év végéig ráadásul több mint 10 milliárd forint értékű kötvény, illetve ha­sonló mértékű jelzáloglevél kibocsátását tervezik. A Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA 1998. évre, a területfejlesztési célelőirányzat támogatásaira A Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács (a to­vábbiakban: Tanács) a területfejlesztésről és -rende­zésről szóló 1996. évi XXI. törvény 13. paragrafus (3) bekezdése, valamint a 263/1997. (XII. 21.) korm.-rendelet alapján, a területfejlesztési célelő­irányzat felhasználásának részletes szabályairól szóló 31/1998. (II. 25.) korm.-rendeletben (a továb­biakban: rendeletek) foglalt kiegészítések és eltéré­sek figyelembevételével pályázatot hirdet 249,8 millió forint összegű megyei keretének, to­vábbá a külön kormányhatározattal Nógrád megye részére biztosított többletkeretének terhére, a terület- fejlesztési célelőirányzat (a továbbiakban: célelő­irányzat) támogatásának (a továbbiakban: támoga­tás) elnyerésére. I. A pályázat célja a. / a megyei középtávú fejlesztési programban meg­fogalmazott feladatok megvalósítása: b. / a társadalmi és gazdasági térbeli - életkörülmé­nyekben, gazdasági, kulturális és infrastrukturális feltételekben megnyilvánuló - jelentős esélyegyen­lőtlenségek mérséklése; c. / az átfogó szerkezetátalakítási és a térségi integrá­ción alapuló gazdaságfejlesztési programok kialakí­tásának és végrehajtásának segítése; d. / a nemzetközi pénzügyi források, illetve a vállal­kozói és befektetői tőke területfejlesztési progra­mokba való bevonásának elősegítése; e. / a határ menti térségek együttműködésének, a kö­zös tervezésnek és összehangolt fejlesztésének segí­tése két- és többoldalú megállapodások alapján. II. A pályázat benyújtásának alapfeltételei, a pályázók személye 1. /Pályázatot benyújtani azon beruházások, fejlesz­tések támogatására lehet, amelyek a vonatkozó korm.-rendeletben szereplő, a területfejlesztés szempontjából kedvezményezett térségekben való­sulnak meg; 2. / A pályázatnak meg kell felelnie a hivatkozott rendeletekben, valamint a jelen pályázati felhívás­ban és a pályázati adatlapban foglalt előírásoknak. 3. / A támogatásra belföldi székhelyű jogi szemé­lyek, illetve belföldi jogi személyiséggel nem ren­delkező szervezetek, illetve belföldi természetes személyek pályázhatnak. 4. / A Tanács a pályázatokat pályázati díj és pályázat­bírálati költség fizetése esetén fogadja be. Központi pályázati díjként a támogatási igény 0,5 százalékát a KTM 10032000-01220263-51000008 számú „Terü­letfejlesztési Alaptól átvett feladatok” elnevezésű fedezeti számlára kell befizetni. A pályázatbírálati költség mértéke a támogatási igény 0,25 százaléka. A pályázatbírálati költséget a Tanácsnak a Magyar Államkincstár Nógrád Megyei Fiókjánál vezetett 10037005-01300183 számú számlájára kell befi­zetni. 5. / Több előirányzat együttes támogatására benyúj­tott igény esetén valamennyi igényelt előirányzat szabályozásának megfelelően elkészített pályázato­kat (a szükséges példányszámban) oda kell benyúj­tani, ahonnan a pályázó a legmagasabb összegű tá­mogatást kéri. Azonos igény esetén a pályázatok bármelyik előirányzat kezelőhöz benyújthatók. 6.1 A területfejlesztési célelőirányzatból nem adható támogatás azokhoz a beruházásokhoz, amelyek a te­rületi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támoga­tási előirányzatból támogatást kaptak, kivéve az Or­szágos Cigány Kisebbségi Önkormányzat saját for­rás kiegészítésére megítélt támogatást. 1.1 A támogatási igény benyújtása előtt megkezdett beruházásokhoz támogatás nem adható. III. A pályázatok benyújtási helye, határideje, példányszáma 1. / A pályázatot 4 példányban kell benyújtani szemé­lyesen, vagy postai úton a Nógrád Megyei Terület- fejlesztési Ügynökség Kht. címén: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36., III. emelet 313. szoba. 2. A pályázatok benyújtási határideje: folyamatos 1998. augusztus 31-ig. A támogatási keret forráshiá­nya esetén a pályázatok befogadása felfüggeszthető. IV. A Tanács döntési időpontjai: 1998. május 29., augusztus 14. és október 15. Elbírálásra csak a döntési időpont előtt legalább 45 nappal (1998. május 29-i bírálatra az 1998. április 15-én; augusztus 14-i bírálatra a június 30-án; októ­ber 15-i bírálatra augusztus 31-én 16.00 óráig) bea­dott pályázatok kerülnek. V. A pályázat érvénytelensége Érvénytelen a pályázat és nem fogadható be, ha a. / támogatásra nem jogosult pályázó nyújtotta be; b. / 1997. augusztus 31. után nyújtották be; c. / a pályázó a pályázati díj és/vagy a pályázat bírá­lati költséget nem fizette be; d. / a pályázónak lejárt köztartozása van; e. / felszámolás vagy csődeljárás alatt áll. VI. Támogatható célok, a támogatások formája és mértéke 1. / Pályázni a 31/1998. (II. 25.) korm.-rendelet 12. paragrafusa szerint: a. / munkahelyteremtő beruházásokhoz, a meglévő foglalkoztatott létszám megőrzését szolgáló piac- és termékváltást elősegítő fejlesztésekhez; b. / a vállalkozásokat segítő innovációs központok, inkubátorházak, ipari parkok, ipari területek, logisz­tikai központok megvalósításához; c. / a térség gazdaságfejlesztési programjához illesz­kedő, a gazdasági tevékenység feltételeit segítő ter­melő infrastrukturális beruházásokhoz; d. / a kistérségi fejlesztési, a helyi társadalom ön- szerveződését és gazdasági együttműködését előse­gítő programok és integrációs társaságok és szerve­zetek létrehozásához szükséges üzleti tervek kidol­gozásához; e. / a speciális, a helyi gazdasági fejlődést elősegítő programokhoz, a részfoglalkoztatást segítő köz­munkaprogramokhoz, közhasznú munkavégzéshez kapcsolódó fejlesztésekhez; f. / a munkahelyteremtéssel járó humán infrastruk­túra fejlesztésekhez; g. / a tájjellegű egyedi termékek és biotermékek elő­állításához kapcsolódó fejlesztési és dologi kiadá­sokhoz; h. / a falusi turizmus és a gyógyturizmus fejlesztésé­hez. 2. / Pályázni lehet továbbá a környezetvédelmi és te­rületfejlesztési miniszter, valamint a megyei terület- fejlesztési tanács között 1998. évre szóló megálla­podásban foglaltaknak megfelelő, a hároméves me­gyei fejlesztési programban megfogalmazott egyedi feladatok megvalósítására, a megyei többletkeret összegéig. 3. / A támogatás formája: a. / vissza nem térítendő támogatás b. / visszatérítendő támogatás c. / fejlesztési hitelekhez nyújtott kamattámogatás. A támogatások együttesen is alkalmazhatók. 4. / Egy pályázatban csak egy támogatási cél jelöl­hető meg és egy adott beruházásra csak egy címen és egyszer adható támogatás a célelőirányzatból. 5. A támogatások támogatási célokhoz rendelt mér­tékét a 31/1998. (II. 25) korm.-rendelet 13. paragra­fusa és a részletes pályázati felhívás tartalmazza, az­zal a kitétellel, hogy a Tanács által adható maximális támogatás összege nem haladhatja meg a 100 millió forintot, illetve a Tanács az igényeiméi kisebb mér­tékű támogatást is adhat. 6. / Az állami forrásokból a fejlesztésekhez, beruhá­zásokhoz együttesen nyújtható támogatások elérhető felső határa az önkormányzati és nonprofit jellegű szervezetek által megvalósított fejlesztéseknél, be­ruházásoknál a fejlesztési költségek 100 százaléka; a vállalkozásjellegű, profitérdekeltségű szervezetek által megvalósított fejlesztéseknél, beruházásoknál az elismerhető költségek 75 százaléka. A vállalkozásjellegű, profitérdekeltségű pályázók­nak legalább 20 százalék saját forrással kell rendel­keznie. VII. A pályázat tartalma 1./ Pályázati adatlap 11 Mellékletek az adatlaphoz csatolt felsorolás és kitöl­tési útmutató szerint. A részletes pályázati felhívás, a pályázati adatlap a pá­lyázathoz csatolandó mellékletek listájával és a kitöl­tési útmutatóval beszerezhető 1998. március 9-étől a pályázat beadási helyén, a városi önkormányzatok pol­gármesteri hivatalaiban, valamint Etes, Héhalom és Szügy Önkormányzatok polgármesteri hivatalaiban a helyben szokásos másolási költségek kifizetése mellett. A részletes pályázati felhívás, a pályázati adatlap a pá­lyázathoz csatolandó mellékletek listájával és a kitöl­tési útmutatóval a Nógrád Megyei Területfejlesztési Ügynökség Kht.-nál, külön térítés ellenében, mágnes­lemezen is beszerezhető. Smitnya Sándor a Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács elnöke A Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a területi kiegyenlítést szolgáló 1998. évi fejlesztési célú támogatás elnyerésére A Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács (a továbbiakban: Tanács) a területfejlesztésről és - rendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 13. pa­ragrafus (3) bekezdése, valamint a 263/1997. (XII. 21.) korm.-rendelet alapján, a területi kie­gyenlítést szolgáló, fejlesztési célú támogatás felhasználásának részletes szabályairól szóló 32/1998. (11.25.) korm.-rendeletben (a további­akban: rendeletek) foglalt kiegészítések és eltéré­sek figyelembevételével pályázatot hirdet megyei keretösszegének terhére, a területi kie­gyenlítést szolgáló, fejlesztési célú támogatás (a továbbiakban: támogatás) elnyerésére. I. A pályázat célja A megyei középtávú fejlesztési programban megfogalmazott feladatok megvalósítása, a ter­melő infrastrukturális feltételekben meglévő te­rületi fejlettségi különbségek mérséklése a társa­dalmi-gazdasági szempontból elmaradott, illetve a jelentős munkanélküliséggel sújtott térségek­ben és településeken. II. A támogatás általános feltételei 1/ A pályázatot a helyi önkormányzatok a vonat­kozó korm.-rendeletben meghatározott területfej­lesztési szempontból kedvezményezett térségek­ből nyújthatnak be. 2/ Egy adott beruházáshoz csak egyszer adható támogatás. 3/ A támogatási igény benyújtása előtt megkez­dett beruházáshoz támogatás nem nyújtható, ki­véve az 1998. január 1. előtt jóváhagyott címzett és céltámogatással megvalósuló beruházásokat. 4/ A pályázónak a fejlesztéshez nem kell saját forrással rendelkeznie, amennyiben több fajta állami támogatás elnyerésével a forrásokat 100 százalékban biztosítani tudja. 5/ A pályázó a pályázatbírálati költséget befizette és nincs tagdíjhátraléka. A pályázatbírálati költ­ség mértéke a támogatási igény 0,75 százaléka, melyet a Tanácsnak a Magyar Államkincstár Nógrád Megyei Fiókjánál vezetett 10037005- 01300183 számú számlájára kell befizetni. 6/ Több előirányzat együttes támogatására be­nyújtott igény esetén valamennyi igényelt elő­irányzat szabályozásának megfelelően elkészített pályázatokat (a szükséges példányszámban) oda kell benyújtani, ahonnan a pályázó a legmaga­sabb összegű támogatást kéri. Azonos igény ese­tén a pályázatok bármelyik előirányzat-kezelő­höz benyújthatók. III. A benyújtás helye és határideje, példányszáma: 1/ A pályázatot 3 példányban kell benyújtani személyesen vagy postai úton a Nógrád Megyei Területfejlesztési Ügynökség Kht. címén (Salgó­tarján, Rákóczi út 36., II. em., 313. szoba). 2/ A pályázatok benyújtási határideje: folyama­tos 1998. augusztus 31-ig. Ezen belül az első döntési időpontra 1998. április 15-ig, a második időpontra 1998. június 30-ig beérkezett pályáza­tok kerülhetnek. A támogatási keret forráshiánya esetén a pályáza­tok befogadása felfüggeszthető. IV. A Tanács döntési időpontjai: 1998. május 29., augusztus 14. és október 15. Döntési előkészítésre csak a döntési időpont előtt legalább 45 nappal beadott pályázatok kerülnek. A Tanács csak hiánymentes pályázatok támoga­tásáról dönt. Hiánypótlásra a beadást követően maximum két alkalommal van lehetőség. V. Érvénytelen a pályázat és nem fogadható be, ha: a/ támogatásra nem jogosult pályázó nyújtotta be; b/ 1998. augusztus 31. után nyújtották be; c/ a pályázó a pályázatbírálati költséget nem fi­zette be és/vagy tagdíjtartozása van. VI. Támogatható célok, a támogatás formája és mértéke 1/ Pályázni az alábbi támogatási célokra lehet:- a településeken vagy annak egyes területein (külterületi lakott helyein is) a termelő infrastruk­túra kiépítéséhez. Ezen belül fontossági sorrend:- szennyvízcsatorna-hálózat és tisztítómű; úthá­lózat, gázhálózat; ivóvízhálózat;- ipari területek előkészítéséhez;- a települések bel- és külterületén meglévő ter­melő infrastrukturális hálózatok rekonstrukciójá­hoz, felújításához;- a mezőgazdasági tevékenységekhez szükséges bekötő- és összekötőutak kiépítéséhez, felújítá­sához;-a felszíni vízelvezető-rendszer kiépítéséhez, felújításához és a holtágak rekonstrukciójához;- infrastrukturális fejlesztési és környezetvé­delmi célú közhasznú munkák dologi és fejlesz­tési költségeinek támogatásához;-a turizmushoz, a természetvédelemhez és a szociális célú, illetve szociális foglalkoztatáshoz kapcsolódó fejlesztésekhez;- a céltámogatással megvalósuló beruházások -, beleértve az egészségügyi gépműszerbeszerzést, életveszélyes iskolák felújítását - saját forrás ki­egészítéséhez; 2/ A támogatás formája vissza nem térítendő tő­kejuttatás. 3/ A területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás mértéke: a. / a más állami támogatásban nem részesülő be­ruházásoknál az elismerhető költségek 70 száza­léka; b. / más állami támogatásban is részesülő beruhá­zásoknál az elismerhető költségek 40 százaléka; c. / több település összefogásával megvalósuló beruházásoknál, ahol a társult településekre eső beruházási hányad meghaladja a beruházás teljes összegének 10 százalékát, valamint kedvezmé­nyezett térségekben létrehozott vállalkozási öve­zetekben a támogatás mértéke 10 százalékkal magasabb lehet. A kedvezmény csak egyszer, egy címen vehető igénybe. d. / Á Tanács által adható maximális támogatás összege nem haladhatja meg a 100 millió forin­tot. e/ A Tanács az igényeltnél kisebb mértékű támo­gatást is adhat. 4/ A Támogatás a területfejlesztési célelőirányzat és a területi kiegyenlítést szolgáló 1998. évi fej­lesztési célú támogatás megyék közti felosztásá­ról szóló vonatkozó korm.-rendeletben a megye részére a területi kiegyenlítő támogatásra elő­irányzott 419 300 E Ft le nem kötött mértékéig nyújtható. Az első döntési időpontban a rendelkezésre álló keret 50 százaléka, a második és harmadik idő­pontban 25-25 százaléka kerül felosztásra. 5/ Az előző döntési időpontban kizárólag forrás­hiány miatt elutasított pályázat a következő dön­tési időpontban - de október 15-éig bezárólag - ismét bírálatra kerül. VII. A pályázatbírálati költség visszafizetése Kizárólag forráshiány miatt véglegesen elutasí­tott pályázat esetén a Tanács a pályázatbírálati költség 2/3-át 30 napon belül visszafizeti. VIII. A pályázat tartalma 1/ Pályázati adatlap 2/ Mellékletek A részletes pályázati felhívás, a pályázati adatlap a pályázathoz csatolandó mellékletek listájával és a kitöltési útmutatóval beszerezhető 1998. március 9-étől a pályázat beadási helyén, a városi önkormányzatok polgármesteri hivatalaiban, va­lamint Etes, Héhalom és Szügy Önkormányzatok polgármesteri hivatalaiban, a helyben szokásos másolási költségek kifizetése mellett. A részletes pályázati felhívás, a pályázati adatlap a pályázathoz csatolandó mellékletek listájával és a kitöltési útmutatóval a Nógrád Megyei Terü­letfejlesztési Ügynökség Kht.-nál, külön térítés ellenében, mágneslemezen is beszerezhető. Smitnya Sándor sk. a Nm-i Területfejlesztési Tanács elnöke

Next

/
Thumbnails
Contents