Nógrád Megyei Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-04 / 53. szám
március 4., szerda Szeretettel köszöntjük KÁZMÉR nevű kedves olvasóinkat! A Kázmér a lengyel eredetű Kazimir név (jelentése: békeszerető) magyar változata. A katolikus liturgikus naptárban ez a nap Jagelló Szent Kázmér (1484) napja, aki Lengyelország és litvánia védőszentje. Az ortodox naptárban ez a nap Szentéletű Geraszimosz atya napja. A Nap kél: 6.20 őrsikor, nyugszik: 17.33 órakor. IICYELETES RIPORTER Pádár András : (32) 416 - 455 320 évvel ezelőtt, 1678. március 4-én született Velencében Antonio Vivaldi (képünk) itáliai zeneszerző, hegedűművész, a kései barokk kiemelkedő mestere. A zenetörténet egyik leggazdagabb életművét hagyta hátra mintegy 770 szerzeményével, köztük negyvenhat operával. Szédületes tempóban dolgozott „megír egy koncertet gyorsabban, mint a másoló leírhatná” - így számolt be róla egyik kortársa. Bírálói szerint azért komponált ily sokat, mert szerette a pénzt. Pedig őrizkednie kellett volna a világ hívságaitól, mert pap volt. Fiatal korában tanúja volt annak, amikor egy templomi zenész „botrányosan szeretkezett, szemben a főoltárral”, s ott volt akkor is, amikor az inkvizíció fellépett „két egyházi személy ellen, akit fényes nappal kaptak rajta két laikus nővérrel”. Vivaldi Négy évszak című hegedűversenye ma is állandó műsoron van. E napon született 1832-ben Jean-Francois Champollion francia egyiptológus, a hieroglifák megfejtője és 1875-ben Károlyi Mihály köztársasági elnök, író. Kevés napsütés ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Észak felől gyenge hidegfront érte el a térséget. Ezért ma többnyire sok lesz a felhő, legfeljebb rövig időszakokra bukkanhat elő a nap. Többfelé várható kisebb eső, záporeső. Egyre erősebb, később gyakorta viharos lesz a nyugati, délnyugati szél. Mindezek ellenére enyhe marad az idő. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótaiján: 13 Balassagyarmat: 13 Szécsény: 14 Bátonyterenye: 14 Pásztó: 14 Ipolytamóc: 14 Szépség a szomszédból - Jelena Szpirina, az új ukrán szépségkirálynő 21 éves, harmadéves egyetemista és, ha nagy lesz, modellként szeretne dolgozni. f MI VÁR MA ÖVRE ? Hírlap-horoszkóp f Moziműsor * * * # * * * * * # # * * * * * # * * * * * * # * * # # * # * * * * * * * * * * * * & * * * * * * * * * # # * # * * * * #■ * # # * * * * Halak (II. 21—III. 20.). A nap minden óráját, percét kihasználja, rengeteget dolgozik. Az olyan ügyeket és pénzügyi kérdéseket, amelyek eddig csak húzódtak, most könnyűszerrel megoldhatja. Szerelmi ügyekben álmodozó. Kos (HI. 21-IV. 20.). Horoszkópja szerencsés, boldog közeljövőt jelez. Egészsége kitűnő, semmi oka sincs most már testilelki panaszra. Ha sétál egy nagyot a friss tavaszi levegőn, úgy érzi, mintha kicserélték volna. Bika (IV. 21-V. 20.). Komoly problémán töri a fejét. Az okoz gondot, hogy beengedjen valakit az életébe, vagy ne. Higgye el, hogy az újdonság nemcsak problémát és bajt okozhat, hanem boldogságot is. Ikrek (V. 21-VI. 21.). Feltehetően az igényeit le kell szállítania arra a nívóra, amely az új, jelenlegi helyzetre jellemző. Ha szorgalmasan folytatja az elkezdett munkát, a szerencsekerék újra felfelé fog lendülni. Az a legjobb stratégia, ha partnerére hallgat. Rák (VI. 22-VII. 22.). Ami fontos az Ön számára, azt ne halogassa. Március első hetében, vagy lehetőleg még ma intézze el azt, ami a legégetőbb, mert mos a legkedvezőbbek a csillag- állások. Egyébként nemcsak ez indokolja a sietséget, hanem az is, hogy később mással lesz elfoglalva. Oroszlán (VII. 23—Vili. 23A Elemében érzi magát ma az Oroszlán-jegy szülötte. Munkahelyi teljesítménye is javul, bár attól még messze van, hogy feljusson a csúcsra. Ami az anyagi helyzetét illeti, az még okoz némi fejtörést. Szűz (VIII. 24-IX. 23.). Meglehetősen szeszélyes ma, ám ez még nem volna baj, ha szeszélyeit nem akarná ráerőltetni kör- ^ nyezetére. Úgy érzi, mindenkinek a Szűz normái szerint kel- ^ lene élni. Csak arra nem gondol, hogy uralkodó bolygója, a Merkúr van, akit nem vonz, hanem éppenséggel taszít... Mérleg (IX. 24-X. 23.). Partnerkapcsolata hanyatlóban van. Ha szeretné megmenteni, figyeljen jobban a másikra. Neki is lehetnek problémái. Beszélgessen vele, kérdezzen! Skorpió (X. 24—XI. 22.). Célszerű rendezni az adósságait, mert a halogatásból még egyéb kellemetlenségei is adódhatnak. Hogy hogyan teremtse elő a szükséges pénzt? Ha van a környezetében egy Nyilas-jegyű, ő biztosan segít, forduljon tehát hozzá! Nyilas (XI. 23-XII. 21.). Elégedetten tesz-vesz a kertjében. Átérzi a birtoklás örömét, magába szívja a tavaszi földek semmi máshoz nem hasonlító illatát. Ma megtapasztalhatja, hogy a legjobb orvosság a nap és a friss szellő. Kellemes vendégre is számíthat. Bak (XII. 22-1. 20.). A naprezgések befolyásolják életét. Jó # helyzetben van ahhoz, hogy irányítson vagy vezessen máso# kát. Ötleteit elfogadják, és segítik a kivitelezésben. Testének szüksége van rendszeres mozgásra, sportolásra. Vízöntő (I. 21-11. 20.). A szokottnál több az energiája és lel* * * # * * V * kesedése. Távlati anyagi biztonságát most megteremtheti, ha Jjfc takarékos és nagyon figyel kiadásaira. Társaságban Ön vonzó # és közkedveltségnek örvend. * * * ■* * * * * * # * # * * * * * * * * # * * * * * w^^3’!*’****** *** 5<r' ’’T* ’T* *+* ’T' *T* *T'r tT* *** J’Tr *+* *4? Holnapi Lapunkból Barangolás Pásztón és környékén Szokásos csütörtöki második oldalunkon Pásztó környéki barangolásra hívjuk olvasóinkat. Megtudhatják például, hogy Buják közelében, a Cserhát eldugott részén található honvédségi területről sokan és sokáig úgy tartották: rakétakilövőt rejt a hegy. Ezt megerősítette az is, hogy sorompó és őr állta a kirándulók útját. Az itteni honvédüdülő nemrég megnyitotta kapuit, és ma már civil vendégeket is fogad. Emellett bemutatjuk a pásztói tanposta életét is. Hat szám - egy nyeremény! 10. HÉT ÁH ÉTI NYEREMÉNY: vásárlási utalvány !—-AtmtWEXOSZÁttrp il 0 A 1 ? T Salgótarjáni Apolló, 15.30, és 19.00 órától! Az ördög ügyvédje. Színes amerikai film. Apolló Kamara, 17.00 és 19.30 órától: A jaguár. Színes francia filmvígjáték. Balassagyarmati Madách, 13.30 (kedv.), 15.30 és 17.45 órától: Zimmer Feri. Színes magyar vígjáték. 20.00 órától: Az ördög ügyvédje. Színes amerikai thriller. Kamaramozi, 16.00 és 18.00 órától: Az ördög ügyvédje. Amerikai thriller. 20.00 órától: Jeruzsálem. Színes svéd film. Pásztói Mátra mozi, 18.00 órától: Tűzhányó. Színes amerikai katasztrófafilm. Március 2-i £nú nyerőszámok 9 10 20 23 25 37 39 43 44 53 54 55 57 62 63 64 67 68 71 75 Nincs drágább az életnél! Traffipax-mérések Március 4-én, szerdán, 6-tól 14 óráig: Pásztón és környékén; 6-tól 14 óráig: Bátonyte- renyén és környékén; (fáma) 6- tól 14 óráig: Rútságon és környékén; 14-től 22 óráig: Szé- csényben és környékén lehet sebesség-ellenőrzés. Rádió- és televízióműsor-ajánlat KOSSUTH 4.30 ReggeS krónika 4.40 Halárok nélkül. 5.00 Krónika Sport. 5.38 Falu- rácSó. 6.00,7.00,8.00 Krónika Sport. 817 Mindennapi tudomány. 8.37 Paragrafus. 845 Gyorsfénykép... 9.05 Napközben. 11.05 Lemezjátszó. 11.35 Visszaemlékezéseim. 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 1805 Vendég a háznál. 1320 Gyülekezeti énekek. 1830 Református félóra. 14.05 Klasszikusok... 14.35 Irodalmi figyelő. 14.55 Első közlés. 15.06 Beszéljük meg! 1565 98. Magyarország. 16.00 Délutáni krónika 16.10 Mindennapi gazdaság. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Házi muzsika. 17.05 Magyarországról jövök. 18.00 Esi krónika 19.06 Sportvilág. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Naplótöredékeim. 20.05Szlovák dallamok. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Szvorák Kati és Illés Lajos közős lemezéről. 21.25 Kossuth-Wub. 2155 Szóló. 22.00 Késő es# krónika. 22.30 Mérleg. 23.00 Hírek. Kend 23.05 Nagy mesterek. PETŐFI 430Híiek. Időjárás. 453 Hajnali dallamok. 5.00,650,6.00 Hírek. Időjárás. 803 Reggeli csúcs. 6.30, 7.30 Hírek. Időjárás. 7.38 Sportreggel. 8.00 Petőfi-délelőtt. 8.05 Zenezóna. 9.00 Hírek. Időjárás. 9.04 Délelőtti terefere. 950 Aprdcseprő. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.03 Közlekedés. 10.08 Gordiusz plusz. 11.00 Hírek. Időjárás. 1153 Közlekedés. 11.04 Sporthírek. 11.07 Nosztalgia- parádé. 1152 Manapság. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírpercek. 1815Zök1 jelzés. 13.45 Korkérdés. 14.00 Nosztalgia-délután. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.04 Közlekedés. 16.00 Közlekedés. 16.40 Korhatár nélkül. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.03 Közlekedés. 17.04 Petőfi-délután. 17^5 Citrom-rovat. 18.01 Zenezóna. 1850 Kerengő. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.03 „Számít a technika" 19.30 Kölyökrádió. 20.00 Rádiószínház. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.03 Zenezóna. 22.00 Drog-ér(i)a. 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi. TV1 5.30 Gazdatévé 5.50 Nap-kelte 9.35 Bor és hatalom (60. rész) 10.05 Nyitott száj (ism.) 10.50 Délutáni rendelés (ism.) 11.10 Második lehetőség (9.) A szépségverseny 12.00 Déli harangszó 13.00 Népzenei összeállítás 14.00 Slovenski utrinki 14.25 Ecranul nostru 14.50 Hrvatska krónika 15.20 Kalandok vára (8/5.) 15.50 Leo és Fred Bolhacsípés 16.00 Cimborapadlás 16.30 A szerelem jogán (90.rész) 17.00 Alfa szolgálat 17.10 Életjel 17.15 Körzeti magazinok 17.45 Körzeti híradók 17.55 „... Hogy mindnyájan egyek legyenek.” 18.15 Családié tff5.50 Műsorismertetés 6.00 Híradó. Időjárás 6.15 Aktuális (ism.) 6.45 Határtól határig 7.00 Híradó. Időjárás 7.15 Publikum (ism.) 7.45 Határtól határig 8.00 Tudóra 9.00 Kincsestár 11.00 Híres magyar könyvtárak 11.35 Arborétumok, gyűjteményes kertek 12.00 Déli harangszó. Hfróra 13.00 Mary White (ism.) 14.45 Nekem ne lenne hazám? 15.00 Repeta 17.30 Izom-láz 18.00 A Tenkes kapitánya (13.) 18.30 Magyarország ma 18.55 Rémusz bácsi meséi 19.20 MC (ismétlés) 19.30 Híradó. Sport 20.00 Terra X 20.45 MTV+ 21.00TSextra 21.30 Popszerda 22.00 A nyugat derűs légköre (ol. film, 1990) 23.45 Időjárás- és hójelentés 23.50 r h2 18.35 A pampák királya (75.) 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Jó éjszakát Mr. Bean! 20.30 Telesport Juventus-Dinamo Kiev - Bajnokok Ligája labdarugó-mérkőzés 22.35 Kenő 22.40 Hírek 22.45 Aktuális 23.10 Szabad verseny 23.40 Telesport 0.10 Szenes Andreával... Toller László 0.55 Híradó HaHoTa Vízi baleset Bánatos ember áll a Margit hídon, és szomorúan néz le a vízre. Odamegy a rendőr és megfogja a vállát:- Mi a baj, barátom? Otthagyta az asszony, és most öngyilkos akar lenni?- Dehogyis, kérem - mondja az emberke. - Csak beleesett a Berettyóba a szemüvegem.- De ember! Ez itt nem a Berettyó, hanem a Duna!- Na, tetszik látni, hát ilyen rosszul látok én szemüveg nélkül. Statisztika-Tudja ön azt, hogy nálunk minden tizenkettedik férfi magasabb 190 centiméternél?- Persze hogy tudom! Hiszen mindig előttem ül a moziban. Ajándék kolbásznak... Az újonnan megnyitott húsáruházban Gereznainé vásárol egy rúd téliszalámit és kap hozzá egy szál kolbászt ajándékba. Egy hét múlva, mikor újra oda megy vásárolni, újra vesz egy rúddal, de most már nincs kolbász. Megkérdi, miért nincs. Az eladó így felel:-Ezek, asszonyom, csak a bevezetést szolgálták... Erre a nő rémülten felsi- kolt:- Úristen! Én meg megettem...! Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en: déltől éjfélig 13.55 Cápaii és Cápeti 14.25 Nekem nyolc! 14.55 Csipsz 15.50 Organikus narancs (36.) 16.15 Remington Steele (62.) 17.05 Marienhof (101.) 17.30 Csupa-csupa élet (102.) 17.55 Az Acapulcoóből (104.) 18.25 Szerencsekerék 19.00 Tények. Időjárás 19.30 Gazdagok és szépek(106.) 19.55 Mikor felragyog a nap (ol.-francia film - 3/1.) 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét Magyarország! 23.00 Zsamblues (21.) 23.45 Hajnaltól napestig 0.10 Jó estét, Magyarország! 14.10 Cracker (ism.) 15.05 A legjobb dobás (ism.) 17.15 Cinema 17.45 Hegylakó (84.) 18.40 Hojelentés 18.45 Hír3 19.15 Chicago Hope (19.) 20.15 A dumagép (5.) 20.45 Szellemirtók 2. (am. vígj.) ; 22.35 Hir3 (ismétlés) 23.05 Drága testek (ism.) 0.50 Cinema (ismétlés) 6.00 Nótaszó 6.25 Jelkép-kalendárium 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 6.39 Faluvilág 7.07 Középpont 7.15 Pénzvilág 7.37 Sport 8.30 Állásbörze 8.35 Orvosmeteorológia 8.37 TV2-doktor 9.00 Délelőtt a TV2-vel 10.25 Egy kórház magánélete (am. sor. -103.) 11.15 Marienhof (ism.) 11.40 Mindent vagy semmit! (ismétlés) 12.00 Stádium 12.15 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Egy kórház magánélete 13.30 Csupacsupaélet (ism.) ^ DUNA TV 9.00 Képes krónika 10.45 Héthatár (ism.) 11.20 Gazdakör (ism.) 11.55 Vers 12.00 Déli harangszó. Lapozó 12.20 Esti kérdés (ismétlés) 12.35 A párizsi kamarazenekar hangversenye 13.10 Nyelv és varázs 13.25 Barátaim Afrikában 14.20 Kárpálhy Zoltán (ism.) 15.40 Győztesnek születtek 15.55 Váratlan utazás (11.) Eltűnések 16.45 Felelet az életnek 17.25 Babar: Az idős hölgy el17.50 Műsorismertetés 18.00 Hiradó 18.20 Mint a bumeráng (fr. film) 20.05 Régiók 20.40 Esti kérdés 20.55 Músorajánlat 21.00 Híradó. Sportpercek 21.35E (öí.-fr. film) 23.15 Hiradó # SZrtTV 7.00 Negyedik dimenzió 9.00 R. P. S. - News 10.00 Hívd Andreát! 11.00 City kulturális magazin 12.30 Jüan Lszorkányság' 13.00 Elet és designé 13.30 Kamilla 15.00 Szilágyi cseveg 16.30 Popázsungel 17.00 Szerelem, vak vagy! (amerikai film) 19.00 Egészségmagazin 19.30G.I.Joe 20.00 Celeste (30.) 21.00 Halálos üldözés (am. film) 23.30 Popdzsungei 6.30 Vekker 8.30 Music Box 13.45 A hekus (47.) 14.45 Játszd újra... 15.30 Disco Top Ten 16.20 Dilivízió 18.00 Benny Hill (24.) 18.30 A hekus (48.) 19.30 Akárki halála 21.30 Tolvajirtók (4.) 22.30 Szemfényvesztés (ism.) féWf 6.30 Jó r 8.30100-ból egy (ism.) 9.00 Afanri, ahol élünk (12.) 9.50 Klipklub (ism.) 10.15 Rajzfilmklub (ism.) 11.45 Az első csík (2.) 12.10 Knight Rider (41.) 12.57 Meri vagy nem meri? 13.00 Híradó 13.15 Receptklub 13.30 Falcon Crest (68.) 14.20 Klipklub 14.45 Rajzfilmklub A pálya ördögei Grand Prix Dragon Ball Varázslatos álmok 16.20 Az első csók (3.) 16.40 A fáim, ahol élünk (13.) 17.30 lOOból egy 18.00 Meri vagy nem meri? 18.05 Knight Rider (42.) 18.55 Meri vagy nem meri? 19.00 Híradó 19.30 Fókusz 20.00 Zsatuzsenik (16.) 20.55 Az álanya (német film) 22.30 Törékeny jég (ism.) 0.05 Fókusz (ism.) TAftJÁNI TV mérkőzés (felv.) 19.00 SBTC-Tiszaújváros labdarúgó-mérkőzés (felv.) 20.35 Két lány az uccán (magyar film) SZLOVÁK 1 18.35 Vetélkedő. 18.50 Főzőcske. 19.10 Es# mese. 19.30 Híradó, sport. 20.00 Verseny a halállal. 20.55 Sajtóklub. 2135 Portréfilm. 22.00 Könyvmagazin. 22.20 Dokumentum- film. 2250 Beszélgetés J. C. Carriere- rel 23.40 Híradók. SZLOVÁK 2 16.50 Portréfilm. 1720 Telefonos segély. 17.55 Helyi hírek. 18.25 Es# mese. 1835 Edera 19.30 Híradó. 20.00 Az öreg hölgy bosszúja. 20.45 -Portréfilm. 21.20 Aktuális témák. 22.10 Vetélkedő. 2225 Rendőrök MEGYEI BALASSAGYARMAT, BATONVTEHBTYE. EASZIÓ. RÉTSAO, SALGÓTARJÁN, 5ZÉC3ÉNY VÁROSOK ÉS kOlWVBKCX NAHUHA az Egri Nyomda Kft. lapja. Felelős kiadó: KOPKA LÁSZLÓ vezérigazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/416-455. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt., tel.: (30)351-725, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., tel.: (06)(30)534-088, Pásztó - Célvonal Kft., tel.: (30)433-548, ü.sz.: (32)310-877. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3, Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőinél, posta- utalványon és átutalással a Magyar Takarékbank Rt. Salgótarjáni Megyei Igazgatóság 115-01701 10002704 sz. vagy az OTP Bank Rt. 11741000-20150107 sz. számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 655 Ft, negyedévre 1965 Ft, fél évre 3930 Ft, egy évre 7860 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. HU ISSN 0865-9095.